„Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják. Elevenedj meg, mondja álnokul a művész az időre; az időnek ehhez legelőször is meg kell halnia.
Ezek a múlt-teremtők, ezek a jelen-gyilkosok itt élnek közöttünk. Nincsenek sokan, de némelyik nagyobb munkát végez, mint Dzsingisz kán. A város, ahol Jókai csak félórára is megfordult, azon nyomban legendává változott. Krúdy lába nyomán fű se nő többet, hacsak nem az emlékezetben, az emlékezet tündéri smaragd-ragyogásával. Móricz megnézett egy alföldi piacot: még ma is úgy áll, öröklétbe merevedve; ember legyen, aki megmozdítja. Kosztolányi óvatosabb volt. Mosolyogva járt köztünk, szerénykedve titkolta rettenetes képességét, épp csak jegyzőkönyvében tett néhány vonást. Ámulva nézem, minden vonás egy halott idő, egy darab eleven múlt. Mi jártunk, keltünk s közben ő a hátunk mögött szorgalmasan süllyesztgette Európát az öröklétbe, „lezárt egy korszakot.” (Illyés Gyula)
Elsüllyedt Európa 11 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Életrajz / Útirajz Tarandus
Enciklopédia 2
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 11
Kiemelt értékelések
Kosztolányi útinaplói mindenképpen hiteles kordokumentumok a század eleji Európáról. Találó a kötet címe, hiszen egy olyan világot tár elénk a mester, amely lassan már 100 éve nem létezik. Kosztolányi érzékeny mindenre, folyamatosan reflektál arra, amit lát, hall, ízlel, megtapasztal. Jegyzetelget, boncolgat, elemezget, el gat-get. Leginkább az emberi természetet kémleli, és a lélek legmélyebb titkát próbálja meg feltárni a különböző nemzetek szülöttei, a különféle állampolgárok szokásai, hagyományai, viselkedései alapján. Kosztolányit olvasni szinte mindig (esztétikai) élvezet.
Eddig is szerettem Kosztolányi stílusát, de egészen más olvasni valakitől egy regényt, mint egy útinaplót. Kötelező elolvasnom, ennek ellenére kényszerítenem kellett magam arra, hogy úgy olvassam, mint egy kötelezőt, mert annyira vitt magával a szöveg. A stílus könnyed, szórakoztató, a megfogalmazás gyönyörű, kifogástalan. Nem is csoda, hogy rengeteg helyet jelöltem meg idézeteknek, mert ahogy haladtam előre, annál jobb és jobb gondolatokra akadtam, amiket meg szeretnék őrizni. Csillagos ötös.
Néha jó régi klasszikus szerzőket újra levenni a könyvespolcról, mert sokszor addig ismeretlen arcát látjuk meg a szerzőnek. Ez történt velem mostanában Kosztolányi Dezsővel kapcsolatban. A regényeit, novelláit kifejezetten szerettem, és mint lírikus is csodaszép műveket alkotott. Viszont az Elsüllyedt Európa című összegyűjtött útirajzaiból egy igazi európai gondolkozó arcképe tűnik elő. Kosztolányi bármerre járt, észrevette az értékeket, látnivalókat, és az kifejezetten sokat árul el az íróról, hogy mit tartott kiemelésre érdemesnek. Attól, amit és ahogy szemügyre vett, őt magát is megismerhetjük a véleménye tükrében. Találkozott koronás főkkel és ott volt az utolsó Garibaldi leszármazott temetésén, megjelent a PEN Írószövetség találkozóján és egyszerű kávéházakban, ásatásokon, ismeretlen helyeken – bejárta Európa számtalan városát. Ahogy elsuhan előtte a vonatablakból a táj, mindig észrevett egy kicsi, de az adott országra vagy népre jellemző alakot, tárgyat vagy eseményt. Szeretettel ír, de azt is szépen fejezi ki, ha neki bármi miatt nem tetszik valami. Az emberek sokszor vannak megfigyelései középpontjában, empatikusan, de éles szemmel látja őket. Néha a jövőbe látott, mint például, amikor a telefon dicséretéről írt. Minden karca elegáns, visszarepít egy más értékrend közé. Milyen jó lenne, ha ma is itt lenne és meg tudná írni a véleményét Európáról – mit gondolna, vajon
tovább süllyedt?
Inkább egy sztereotípiagyűjtemény, de mivel szubjektív az egész, ezért ez nem baj. Kicsit Kosztolányi szemével láthattuk a korabeli Európát – különös tekintettel annak lakóira. A tájról viszonylag kevés szó esett, inkább az emberek külseje, hangulata, beszéde volt a vezető szál. Az idő sem mindegy, mert volt amit a háború előtt írt és utólag egy másik részben pedig teljesen más dolgok jutnak eszébe az adott területről. Néha vicces, néha szomorú, de mindenképpen nagyon ajánlom. :)
Színes útikönyv, de mégis több annál. Eszmefuttatásokkal bővített útleírásai nem szárazak és távolságtartók, mint általában. Helyleírásai a mai kor embere számára azonban valóban egy elsüllyedt világot ábrázolnak, ámbár olykor színesebben mint a jelenkori valóság. A kötetben többször elhangzik, hogy az utazás során megismert helyek és emberek a hazaút végéhez közeledve elhalványulnak, élményszerűségüket elvesztik, és helyüket az otthoni feladatok, a mindennapok történései veszik át, válnak valószerűbbé. Számomra ez a kötet is ilyen: élmény volt olvasni, de a vége felé már alig vártam a következő olvasnivalót Kosztolányitól.
Népszerű idézetek
Elsősorban azért utazom, mert az emberek nem ismernek, s jobbnak képzelnek, vagy rosszabbnak, okosabbnak, vagy ostobábbnak, szegényebbnek, vagy gazdagabbnak, mint vagyok, szóval: másnak. Mindig az a legnagyobb úti élményem. Ha belépek éjszaka egy vonatfülkébe, egyformán gondolhatnak lelkésznek, vagy kloroformos rablónak. A találgatás, kétkedés, bizonytalanság, mely mások képzeletében körülveszi már megszilárdult életemet s formát öltött egyéniségemet, azt a káprázatot kelti bennem, hogy ami megtörtént, az meg nem történtté válhat s a lehetőségek végtelen gazdagságát tárja elém, mint gyermekkoromban. Minden elmúlhat, minden újrakezdődhet. Utazni annyi, mint játszani, minden szerepet egyszerre.
88. oldal (Itália (Képek az útról))
Itt szeretnék betegeskedni és meghalni. De élni lehetőleg egyebütt.
146. oldal (Svájci terefere)
A tó tiszta, mint az a könny, melyet egy tizenhat éves szűz sír május holdfényes éjszakáján.
147. oldal (Svájci terefere)
Hálószobában állok, melynek kőpadlóján négy matrac helye van kiépítve, szintén kőből. Itt négykoponyára bukkantak, csontváztöredékekre, melyek most a szoba közepén nyugosznak egymás mellett. Ezernyolcszáznegyvenöt éves koponyák, de épek. A természet az agyvelőnek pompás páncélt készít, csontból. Úgy tetszik, hogy még ma is használható. Csak a kincs veszett el, a múlékony idegcsomó, kilopta belőle az idő, otthagyta foglalatját, mint a rabló az üres páncélszekrényt.
82. oldal - Pompej
Londonban vörösek a villamosok, mert többnyire csak munkások járnak rajtuk. Párizsban zöldek, mert a többi járművek között alig közlekednek, és mintegy a remény csalóka színét jelképezik, nálunk sárgák, mert a mi villamosutasaink annyira irigylik az autók tulajdonosait, hogy a kocsik is belesárgulnak. Itt kék-fehérek, mint a tejcsarnok. A nők tejszagúak, a férfiak ezzel ellentétben a túró és tejföl férfias illatát árasztják.
145. oldal - Svájc
Bécs lírikus város. Budapest pedig minden, csak lírikus nem. Nálunk a lírizmust az aszfalton csírájában tiporják el, s a szeméttel együtt söprik ki.
60. oldal (Bécs, a verkliváros)
Nincs oktondibb dolog, mint azért utazni, hogy élményeket szerezzünk. Az élményeket nem lehet úgy gyűjteni, mint például a bélyegeket. Azok már eleve bennünk lakoznak, s ki tudja, miért, mire rezzennek meg.
127. oldal (Londoni levelek)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből 95% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre összes versei 94% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre összes verse 96% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre összes költeménye 98% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre válogatott versei 92% ·
Összehasonlítás - Széchenyi Zsigmond: Hengergő homok 93% ·
Összehasonlítás - Füst Milán: Ez mind én voltam egykor 93% ·
Összehasonlítás - Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán? 92% ·
Összehasonlítás - Szerb Antal: A harmadik torony 92% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Válogatott versek 92% ·
Összehasonlítás