A bús férfi panaszai 14 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Eredeti megjelenés éve: 1924
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Miniatűr Könyvtár Genius
Enciklopédia 2
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 2
Kiemelt értékelések
„Megállni, menni, mondd, mi célja van?
Nézz jobbra, balra, minden céltalan.
A semmiségnek mondom a neved,
s a szájamon a bánat fölnevet.”
Kosztolányi a kötetben említi, hogy harmincéves, utánanéztem a dátumoknak, ekkor még ugye nem volt beteg, bár az is lehet, hogy valamiképpen már rosszul érezte magát (illetve a dátumokból adódóan érthető, ha a világháború alatt a hangulata nem éppen az élet és a vidámság körül forgott). A versek nagy része tetszett, bár az elején azt gondoltam, jóval idősebben, tényleg a „vége felé” írhatta őket. A játékosság azonban így is belekúszik a verseibe:
„Úsztam.
Az elmúló folyón örök barázdát
húztam
s fülem körül – még egyre hallani -
csörgött a hajnali
folyó.
Vizes hajamra lángoló
csókot dobott a nyár,
és – hallali -
nem múl el soha már.”
Összességében nem rossz kötet, kicsit nyomott hangulatú, ha megjárhatta volna a háborút, valószínűleg arról írt volna sötét sorokat, szerintem bánthatta is a dolog, hogy ő nem mehetett. Nem rossz kötet, szinte hihetetlen összevetni mondjuk a Zsivalygó természet vidámságával.
„Sötét tereken, homokos sivatagban
és idegen patakok mellett, a halál televényén,
névtelenül magam is, mert errefelé ki sem ösmert,
csak feledés fogadott, hervadt nefelejcs-koszorúval.
Messze lehettem már. Oly messze, akár az örökre
elrohanó emlék, vagy mint a futó fiatalság.
Erre szelídebben lejtettek elém a vidékek,
hajladozott a füszál, a göröngy gurigázva köszöntött,
kerti golyók mosolyát tükrözte a föllobogó láng.
Futva követtem az ős jeleket, s különös vezetőim
elkalaúzoltak, hova már a madár se röpülhet.”
Sajnos nem vettem komolyan a címet.
A versek nyelvi és képi szempontból tetszettek, de a mondanivalójuk már kevésbé. Harminckét évesen azon búsulni, hogy öreg vagyok, meg kell halni, régen minden jobb volt, és a jelen tré, de ha fiatal lehetnék… Hát nem az én agyállapotomnak megfelelő magatartás. Pozőrségnek érzem.
Valami ismerőset szerettem volna olvasni, és tudtam, hogy Kosztolányinál megtalálom – az őszt, a szürkeséget, a kávét, az elmúláson való merengést, a halálfélelmet.
Ez a ciklus már nem szereplíra, mint A szegény kisgyermek panaszai. Ebben a kötetben már nem a lírai én szól fájdalmas elbeszélő hangon, hanem maga Kosztolányi. A saját emlékeiből merít egyet-egyet megragadva. Ezeken át körvonalazódik az élet. A versek sora egy laza történetet ad ki, az elején még ő volna gyermek újra, a végén már saját gyermekét félti, érte aggódik.
Bár szeretne fiatal lenni, érzi, hogy közel a vég, érzi, hogy jön az elmúlás ideje. Ez talán egy kicsit különös, hiszen fiatal, harmincegynéhány éves a versek szerint, mégse egyedüli példa, gondoljunk csak például Arany János néhány versére.
A versek tele vannak lírai fájdalommal, elmúlással, kesergéssel, bármennyire is szépek engem most valahogy lehúzott ezt a kötet.
„Ha volna egy kevés remény,
a lelketek megmenteném,
ti drága-drága szentek,
kik ültök otthon tétován
az elhagyott szobák során,
s este sétálni mentek.
De nincs remény, de nincs remény,
az élet az kemény, kemény,
én száz mérföldre estem.
Mi segítsen az életen,
varázsszer ott fönn sem terem
a bűvös Budapesten…”
Népszerű idézetek
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
és a baljában ott van a halál.
Beírtak engem mindenféle Könyvbe
Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Porzó-szagú, sötét hivatalokban
énrólam is szól egy agg-szürke lap.
Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
Nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat.
Jobb volna élni messze sivatagban,
vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,
mivel beírtak mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Mert vén Szabadka, áldalak,
mint hosszú, bús évek alatt
hittem sorsnak, hazának,
te álom voltál és regény,
poros hársfája „A szegény
kisgyermek panaszá”-nak.
Ha volna egy kevés remény
Milyen sötét-sötét a Balaton
Milyen sötét-sötét a Balaton,
s a nyár után hogy véreznek a fák.
Tündér Tihany, felelsz-e énnekem,
ha azt mondom még egyszer: ifjuság?
Nem szól a visszhang és szivem se szól,
csak ők kacagnak még, a gyerekek.
Trillás örömük az eget veri,
én hallgatom, de már nem nevetek.
Esőköpeny lóg fáradt vállamon,
a lábaimnál targally és göröngy.
A gyógyszalonba sápadt nő figyel
a gyertyalángnál és a foga gyöngy.
Ábrándozik lehangolt zongorán,
múlt bánatánál csöndesen időz.
Egy hangot üt meg. Újra megüti.
Elsápadok. Azt mondja, itt az ősz.
Én nagyon sokakat szerettem
Én nagyon sokakat szerettem,
én vágytam arra, vágytam erre,
de aki úgy szeretett engem,
anyám az életet szerette.
Ő úgy szerette, hogy megállott,
az úton elmaradt, lekésett,
ő úgy hajolt, hogy összeroskadt,
s a porban azt mondotta: élet.
Az életet bámulta folyton,
mint egy menyasszony, mindig-ifjan,
apám szemében kezdte nézni,
és nézte aztán arcainkban.
Csak a szivét hallgatta halkan
mély-kék szemekkel, megbüvölten,
csak a tűnő időt figyelte,
s arcát nem látta a tükörben.
Ő járt, tudott és látva-látott
fájó ideggel szótlan álmot,
megszentelt engemet a lelke,
az ő lelkétől vagyok áldott.
Neki nem volt korán könnyezni,
s könnyezni nem volt soha késő,
ha ment az erdőn, ment az úton
ketten mentek: az élet és ő.
Sírt és dalolt bús mátkaságán,
bölcsők között sírokra görnyedt,
a képeskönyve volt az élet,
nem vitt magával soha könyvet.
A fiait csókolta némán,
halottjait némán temette,
én nagyon sokakat szerettem,
de ő az életet szerette.
Csak hús vagyok. Csak csont vagyok.
Csak hús vagyok. Csak csont vagyok.
Gép a fejem. Gép a kezem.
De ami elmúlt, azt tudom.
Sírtam, nevettem az uton.
Én, ember, én. Emlékezem.
Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam
Hajnal, éjfél közt ocsúdva mély sötétbe fölriadtam,
s az ablakból kihajolva bámultam, két óra tájt.
Mind aludtak, langyos éj volt, nesztelen, halotti-csönd
és a gáz arany dzsidával silbakolt az útakon.
A másik ház emeletjén szemben vélem egy ebédlő,
az ablakja tárva-nyitva, halkan ég a villanya.
Véghetetlen, érthetetlen áll a kép az éjszakában,
mint üres és furcsa szinpad, a szereplők nyugszanak.
A pohárszék hosszú árnya mozdulatlan nyúl a falra,
a márványlapon darab sajt és fölötte sajtharang.
A falon szorgalmasan jár egy polgári ingaóra,
sétálója sárgarézből és egész hozzám ketyeg.
Arra gondolok, kik élnek itt, akiknek házi titkát
egy szorongó éji órán mindörökre ellopom.
S megriadva kémlelődöm, mért e zajgás, mért e fájás,
hogy a szám se tud beszélni s száj helyett beszél a szív.
Volt nekünk is sajtharangunk és volt kedves ingaóránk
mely szelíden járt az éjben, míg aludtunk, gyermekek.
Most, álomtalan kesergő, nézem ezt a titkos órát,
itt a hangtalan magányba, hálóingbe hallgatom,
és azon jár álmos elmém, hogy a föld száguld az űrben
óriás, zúgó robajjal mind ijedve vágtatunk,
én, ki nézem, az, ki alszik, sajtharang és ingaóra,
s reszketek, hogy életünk csak negyven, ötven, hatvan év.
Kályhához ülnék szívesen,
mert fú a szél künn hívesen.
Érezni a távol ködét.
A fák zúgnak: harmincöt év.
Már elmondtam, mint kezdtem el
Hasonló könyvek címkék alapján
- József Attila: József Attila összes versei 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Tajtékos ég 97% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei 95% ·
Összehasonlítás - József Attila: József Attila válogatott versei 94% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre összes költeménye 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! 93% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Vér és arany 91% ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek 91% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Új versek 90% ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: Levelek Iris koszorújából 88% ·
Összehasonlítás