Levéltári ​kézikönyv 4 csillagozás

Körmendi Lajos (szerk.): Levéltári kézikönyv

A ​Levéltári kézikönyv a mai magyar levéltártudomány elméleti és gyakorlati eredményeit összegzi. Alapismereteket közöl a 20. század előtti levéltári iratanyag megértéséhez, áttekinti Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek történetét, a magyar levéltárak fejlődését, valamint a jelenkori levéltárakat és munkájukat a levéltári jog szempontjából. Bemutatja az iratképzés történetét, folyamatát, az irattári munkát, a levéltári szakmai munkát a gyűjtőterülettől a közművelődési tevékenységig bezárólag. Kiemelten foglalkozik a levéltári feladatkör két fontos területével: az állományvédelemmel és a reprográfiával, a levéltári informatika keretében pedig komplex módon tárgyalja a leírási szabványokkal, adatbázisokkal, digitalizálással, internettel, elektronikus iratokkal kapcsolatos kérdéseket. A kötet tankönyvként használható a levéltáros-, a kezelő- és az irattárosképzésben, emellett hasznos ismereteket ad irattárat kialakítani vagy modernizálni óhajtó… (tovább)

>!
786 oldal · ISBN: 9879632760391

Most olvassa 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

WolfEinstein>!
Körmendi Lajos (szerk.): Levéltári kézikönyv

A munkámhoz kifejezetten hasznos volt végigolvasni ezt a könyvet. Persze nagyon sok minden elavult és idejétmúlt, így elsősorban az informatikai kérdésekre és a jogszabályokra vonatkozó részek, de érdemes volt ezekkel is megismerkedni. A későbbiekben nem elejétől végéig való olvasásra lesz érdemes használni, hanem inkább kézikönyvnek – mint ahogy az előszóban ezt le is írják. A sok szerző eredményeképpen persze változó színvonalú. Nem a szakszerűséget és a tudományosságot vonom kétségbe, hanem az olvasmányosságot, ezzel összefüggésben pedig az olvashatóságot és élvezhetőséget. Persze jogszabályok ismertetését elég nehéz egyszerre szórakoztatóan és szakszerűen megvalósítani, a könyvnek pedig nem az a célja, hogy az olvasó egy bögre tejszínhabos kakaóval bevackolva magát a foteljébe átadja magát az olvasmányból adódó izgalmaknak és gyönyörűségnek. Számomra a leghasznosabb és a legérdekesebb rész a kormányzattörténetre vonatkozó fejezet volt, ezt minden bizonnyal fogom még tanulmányozni. Összességében hasznosnak érzem, hogy végigolvastam, de lassan időszerű lenne egy újabb, átdolgozott kiadás.


Hasonló könyvek címkék alapján

Mészáros Andor – Kovács Eszter – Pató Márta – Miloš Sladek: Hungarikumok a Cseh Irodalmi Múzeum levéltárában
Samuel Muller; Johann Adrian Feith; Robert Fruin: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve
Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve
Kovalovszky Miklós – Juhász József – Szőke István – O. Nagy Gábor: Magyar értelmező kéziszótár
Szerb Antal: A világirodalom története
Zalka Csenge Virág: Hősök és pimaszok
Ann Swanson: A jóga tudománya
Nagy világatlasz
Tom Jackson: A periódusos rendszer
Bakos Ferenc (szerk.): Idegen szavak és kifejezések szótára