Budapest ​noir (Bűnös Budapest-ciklus 1.) 85% 964 csillagozás

Egy fiatal zsidó leány halálával indul Gordon története. Gordon bűnügyi tudósító, aki sok mindent látott már, a zsidó lány eseténél pedig kifejezetten úgy érzi, hogy bűzlik valami, így hát nyomozásba kezd. A nyomozás során pedig nem várt fejleményekre bukkan. Az bizonyos, hogy Gordon egyszerre megjárja az alvilági Budapestet, ami csak úgy bűzlik a gonoszságtól, illetve a csillogó-villogó Budapestet is, ahol ugyanúgy bűzlik minden, maximum nem annyira láthatóan.
A kor hangulatát remekül adja vissza a könyv. Sőt, a könyv hangulata egyszerűen zseniális! Pont ilyennek képzelhetjük el ezt az időszakot, legalábbis én pont ilyen mocskosnak, aljasnak éreztem már csak a történelem könyvekből is. Maga a gyilkosság is roppantmód illik a korhoz: eleve az indíték, amit szintén átjár a mocsok, a sunyi aljasság.
Összességében olvastatta magát, azonban Gordon hosszú sétáit eléggé untam, nem vagyok túl jártas Budapesten.

Kesernyés, fanyar, sűrű cigarettafüstbe burkolózó noir-irodalom, a leginkább hozzá illő napszak a szürkület, szereplőinek sietős lépteit elmossa a borongós őszi eső.
1936. októberében járunk, Budapest utcáin rikkancsok kiáltják világgá Gömbös Gyula miniszterelnök halálhírét, Gordon Zsigmond, Az Est bűnügyi tudósítója pedig egy rejtélyes gyilkosságról értesül. Bár úgy tűnik, hogy mindenki összeesküszik ellene az ügy eltussolása érdekében, nem hagyja nyugodni a gyönyörű fiatal lány erőszakos halála és elkezdi felgöngyölíteni a szálakat, körülötte pedig ott zsibong, lüktet, kavarog a lélegzetelállító harmincas évekbeli főváros. Az araszoló lovas kocsikat kerülgető bértaxival könnyen elérhető az Abbázia kávéház, ahol a briós illata ellenállhatatlan, a légkör friss és üde, de éjszaka a Nagydiófa utca sarkánál már nem ajánlatos megállni, a hesszelők lesben állnak, baljós férfialak várakozik a kapualjban, és egy mocskos kis lokálban felsír a zongorán a Szomorú vasárnap. A város népe még gondtalanul mulat, de a láthatáron már gyülekeznek a sötét árnyak, a politikai helyzet feszült és a háború előszele végigsöpri Európát. Az elkövetett bűntény tükrözi a kort, ott van benne a lappangó, alattomos, később pedig a nyíltan felvállalt erőszak.
A szerző saját bevallása szerint néha szándékosan megszegi a műfaj szabályait, és a történet ezeken a pontokon válik igazán izgalmassá. A noir-irodalomban általában nincs szerelmespár, itt van, de a szereplők kimérten, távolságtartóan magázódnak, elbűvölő, amikor Krisztina így szól Zsigmondhoz: “Most jöjjön, bújjon ide mellém.“
A tatánál és a lekvárfőzésnél pedig nincs üdítőbb színfolt egy végsőkig zord és komor műfaj esetében. Bár a krimiszál is tökéletesen működik, bevallom, engem annyira lenyűgözött a korrajz és a helyszín, hogy alig tudtam velük betelni.
„Az összes regényemnek, akármit is írok, két főszereplője van: a nyomozó és a város.” – írja Kondor Vilmos. A városba máris beleszerelmesedtem, de magával is várom a következő találkozást, kedves Gordon Zsigmond!

Azt mondja meg nekem valaki, miért húztam-halasztottam ennek a könyvnek az elolvasását évekig? Miért raktam vissza mindig a könyvtár polcára úgy, hogy nem mélyedtem bele a történetbe? Hiszen ez remek volt!
[..]

Az értékelés spoileres lesz:
https://gabriellajegyzetei.blogspot.com/2021/11/kondor-…

Jó krimit írni irtó nehéz. Először is az írónak gyilkolnia kell, föl kell építenie a gyilkosságot, ki ölt meg kit, miért, hogyan, és hogy hogyan próbálta elleplezni, hol történt, mikor, milyen körülmények között, stb. Ez bonyolult, de szórakoztató feladat. Lényege, hogy a gyilkos lehetőleg ügyes legyen, és ne hagyjon maga után szinte semmi nyomot. Azután kellenek a további szereplők, akikre ráterelhetjük a gyanút. Persze ők megjelenhetnek már az első fázisban is, hiszen ha ott vannak a helyszínen a kellő időben, máris gyanússá válnak. Indítékuk legyen. Legalább 10 embert tegyünk gyanússá, mert 9-nél többet nem tud a fejében tartani a legzseniálisabb olvasó sem (na jó, ő talán igen, de nem is neki írjuk a krimit). Azután jön a legnehezebb rész: megírni. Jó stílusban, szórakoztatóan, a gyilkosság titkának fátylát borítva a történetre, lehetőleg minél tovább húzni az időt… Nem könnyű.

Kondor Vilmosnak azért nagyon jól sikerült. Igaz, nem izgultam rajta végig, mint egy Agatha Christie-regényen, inkább élvezettel olvastam, mint egy Raymond Chandler-krimit. Egyértelműen hozzá áll közelebb, ez már a címből is kiderül. Chandler Hosszú álmából csinálták az egyik legjobb film noirt. Igaz, innen hiányzik pl. a femme fatale kliséje (vagy talán Margó lenne az? elég gyengécske próbálkozás akkor), de van politikai cselszövés, mocskos gazemberek egy mocskos kor mocskos városában. Pfuj, de jó. A krimiben mindig a „körítés” a lényeg, és Kondor ebben is nagyszerűt alkotott: ott voltam 1936-ban, Budapesten. Nem változott sokminden. Kicsit olyan, mintha Krúdy krimit írt volna.

Kellemesen csalódtam Kondor Vilmos könyvében, amely egy jó krimi. Nosztalgikus budapesti hangulat – engem mindig megvesznek ezzel – gyilkosság, újságíró nyomoz nem eredménytelenül. Igényes kiadású könyv könyvjelzővel! Ahogy érzékelem egy sorozat első darabja – fogok még olvasni belőle…

Anno lemaradtam Kondor Vilmos debütálásáról, így épp ideje volt, hogy ráleljek a műveire.
Szinte valódi időutazásban volt részem, bár ez a dicstelen történelmi időszak nem épp a legvonzóbb. Talán épp emiatt újszerű és nagyszerű ez a regény: műfaját, témáját tekintve is különleges. Mint ahogy a főszereplők is – természetesen nagyszerű karakterek; különösen a lekvárfőző doktor úr, a Tata, aki unokájának mindenben segít, és nagyon rátermett öregúr. Krisztina és Zsigmond szerelmi kapcsolata igen merész abban a korban – igazán erős személyiségek és remek párost alkotnak.

MEGFILMESÍTETTÉK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MOST LÁTTAM A MOZIBAN AZ ELŐZETESÉT!!!!!! KELL :)

Nem ez volt az első Kondor Vilmos könyvem, de nagyon ütős kis sorozatkezdő kötet. Van benne minden: fényképek egy fiókban, kéjnők, futtatók és kuncsaftok, verőlegények, illegális "box"mérkőzések, fenyegetések. De Zsigmond nem adta fel. Ezt tisztelem benne. Mindig megtalálja az utat, hogy igazságot szolgáltasson, még ha nem is a törvény betűje szerint. Nagyon ügyesen lezárta Pojva szálát, stílusosan :) A legvégén először nem értettem, mit ugrál Gordon körül a fiatalember, de megtudtam. Gyors lezárás volt. Egyedül Irmát sajnálom. Mindent elvesztett. Érdekes volt olvasni a történelmi eseményeket és hatalmas plusz pont azért, mert láttam magam előtt a térképet, a házakat, így jobban el tudtam képzelni.
Brutális, de nagyon jó könyv. Olvasni fogom a többit is.

Hű, ez volt az első könyv, amelyet az írótól olvastam, de úgy gondolom nem az utolsó.
Izgalmas és fantasztikus könyv. Alig várom, hogy olvassak még az írótól. Nagyon tetszett a története.
Úgy látom több magyar krimit kellene olvasnom. Megpróbálom bepótolni a lemaradásom.

A műfajhoz szükséges minden kelléket felsorakoztat, ráadásul a harmincas évek Budapestjébe helyezve. Ez utóbbi mozzanat adja számomra minden savát-borsát. Persze nem vár el az ember mélyenszántó társadalmi ábrázolást tőle, de azért ügyesen beépít a történetbe tipikus figurákat, helyzeteket, van itt minden a legalsóbb bugyroktól a legfelsőbb, rózsadombi körökig (és ma is épp olyan érvényes konfigurációkig). A hangulat, a miliő, a háttérrajz engem tagadhatatlanul meggyőzött, a krimiszál ezzel szemben kevésbé, elsősorban lélektaniság, de a feszültségkeltés, -fenntartás szempontjából sem. De legyen ez az én gondom. Bizonyos mértékben kárpótolt (az atmoszférán kívül) pár karakter, Krisztina alakja, vagy Mór tata, akinek lekváralkotó buzgalma és megszállottsága üdítő humorral oldja a sztorit. Meg ott van Gordon is, mondjuk ő korántsem volt annyira szimpatikus, mint a fent említett két szereplő. Hogy valóban csapnivaló detektív lett volna belőle, ahogy Krisztina fejcsóválva állítja? Nem tudom, megfigyelőképességével hogy áll, az viszont biztos, hogy kíváncsiságának (és erkölcsi érzékének ?) nem tud ellenállni, és beleveti magát a nyomozásba, no matter what. (Kissé azonban bort iszik, vizet prédikál a helyzet, mint a végén kiderül, de egy profi újságíró már ezt is megengedheti magának. Ki kell ezt érdemelni.)
Nem mérföldkő a zsáner történetében, az biztos (még úgy is ki merem ezt jelenteni, hogy alig olvasok a műfajban), egyértelmű, hogy sémákkal dolgozik, ráadásul pöttyet lassúra és túl happy endesre sikeredett, mégsem mondtam le a folytatásról. Hátha…

Nem igazán vagyok oda a detektívtörténetekért, pláne nem csíptem soha azokat, ahol a magányos és megkeseredett főhős megold mindent egyedül, miközben az arca rezdületlen és még a kalap sem esik le a fejéről. Szóval Gordon nem indult jól nálam, de aztán azért a történet vége, ahogy elvarrta a szálakat, az már jobban tetszett spoiler.
A krimi rész egyébként nincs tele titokzatossággal, ami nem is baj, viszont egy dolog nagyon hiányzott belőle, mégpedig az indok. Komolyan, egy ilyen fószer, aki ennyire hideg és érzelemmentes, hogy a csudába érzi azt hirtelen, hogy „na, majd én jól kinyomozom ezt az ügyet, mert a rendőrség nem tesz semmit”.
A másik ami zavart az Gordon utazási mániája. Nem tudom, hogy mi ez a fura késztetés, hogy az összes útját le kell jegyezni, hogy melyik sarokhoz ért, merre kanyarodott, hol szállt le a villamosról, de eléggé idegesítő volt ezt nyomon követni. Lehetett volna ezt egy kicsit kevésbé erőltetni, mert hacsak valaki nem kezdi el térképen követni az útvonalat, az szerintem el tudja unni magát ettől a rengeteg információtól.