Éhség 223 csillagozás

Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség Knut Hamsun: Éhség

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Regény, lírai napló, önéletrajz, egy testi és lelki állapot tükre, avagy tündérmese? Kissé mindegyik, és egészen egyik sem. A világirodalomnak ez a remeke, amelyet hosszú idő múltán új kiadásban ismét kezébe vehet a magyar olvasó, Knut Hamsun norvég író Éhsége 1890 óta a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent, s az éhező oslói fiatalember érzelmes története ma már ahhoz a bizonyos kétezer könyvhöz tartozik, amelyet a művelt embernek illik ismernie. Olló úr, a laparchivárius, Ylajali, a koplaló költő életén átsuhanó leányka, az udvarias zacis, a perecárusnő; mind felejthetetlen alakjai ennek a modern mesének, a háttérben pedig kirajzolódnak a még Kristiániának nevezett norvég főváros kikötői, szegény és gazdag negyedei, kissé a múlt század végi társadalom is. Hamsunnak ez a könyve maradandó érték a norvég és az európai irodalomban, nemzedékek ismerkedtek meg belőle a századforduló norvég életével és egy hosszú írói pálya kezdetével.

Knut Hamsun: Sult

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 1890

>!
L'Harmattan, Budapest, 2015
218 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634140177 · Fordította: Pap Vera-Ágnes
>!
Háttér, Budapest, 2001
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638128976 · Fordította: Hajdu Henrik
>!
Európa, Budapest, 1965
152 oldal · keménytáblás · Fordította: Hajdu Henrik

3 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 32

Most olvassa 9

Várólistára tette 166

Kívánságlistára tette 90

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Knut Hamsun: Éhség

Variációk egyetlen őrjítő témára.
El sem tudom képzelni, hogy a megjelenés évében, 1890-ben mekkora sokkhatás érhette az olvasót, amikor Knut Hamsun világgá kiáltotta az éhség mardosásának kínját és felépített egy kisregényt a gyomor korgásának aláfestő zenéjére.
A kötet főhőse a művelt, öntudatos éhező, aki nyomorában tárcákat igyekszik írni és felváltva hadakozik az allegóriákkal és a zacisokkal.
Az éhség nem csak testi kínokat okoz, hanem megzavarja az elmét is, ködös lelkiállapotokba, víziókba kerget, kiszámíthatatlan, meggondolatlan döntésekre ösztönöz, a cselekmény tulajdonképpen lázas önkívületben elkövetett tettek alig összefüggő sorozata.
Néha nagyon távolinak tűnik az 1890-es évek norvég fővárosa gázlámpákkal, gyertyákkal és lovaskocsikkal, így még nagyobb a kontraszt, hogy ebben a környezetben elhelyezve a vezérfonal, a delíriumos, egzaltált tudatfolyam viszont mennyire modern írói eszköznek hat, az éhség tombolása pedig könnyedén kitör bármilyen idősávból.

3 hozzászólás
Bla IP>!
Knut Hamsun: Éhség

Hamsun írói teljesítménye e fiatalkori regényében kitűnő, s nem is akarok másról írni néhány gondolatot, kizárólag a kötetről.
A regény egy monológ, egy, az egykori Oslóban tengődő munkanélküli újságíró élete, gondolatai, érzelmei, aki nélkülöz, éhezik, egyik napról a másikra él, s megkísérli ezt a helyzetet túlélni, megváltoztatni. Mindezen állapotokról demoralizáló saját riportban számol be a nélkülözés, az éhezés olyan fokára, mélységeibe jutva, amely dühös tehetetlenségében már az önpusztítással határos.
Nagyon érzékletes, igényes regény, méltán érdemelte a magas elismerést. Csak nagyon elszántaknak ajánlom! Megtanulhatjuk belőle, hogy nincs miért önsajnálkoznunk, mert van lejjebb!

eme>!
Knut Hamsun: Éhség

Azt hiszem, soha ennyit nem vacilláltam egy értékelés megírásával, mint most. Jobb lett volna, ha olvasás előtt nem tudok semmit Hamsunról. De tudtam. Persze ennek nem kell(ene)/(lenne) szabad befolyásolnia az olvasást, de hát ha tudsz valamit, azt tudod, és egy szó, egy gesztus, egy mondat azonnal más értelmet nyer ebben a kontextusban. Belemagyarázom ami nincs ott, vagy tényleg van benne valami…? Nagyon nehéz eldönteni.
Kezdjük azzal, ami tetszett: a megírás hogyanja. A később annyira kedvelt és népszerű tudatfolyam-technika, a belső monológ, a világ befogadásának és megélésének aprólékos, részletes belülről láttatása, a „kitárulkozom minden csekélységnek” mindent magába szippantó, mindent megfigyelő és visszatükröző impresszionizmusa. Kétség kívül, ebből a szempontból nagy alkotás ez a vékony kis kötet.
Ami kevésbé nyerte el tetszésemet: a főhős alakja, nézőpontja, aki saját (gyakran önironikus) bevallása szerint zavaros hangulatainak (ösztöneinek ?) rabja. Ritka finom hangulat az, ha derűs közöny tölti el. Közöny. Ilyenkor minden futó jelenség szép és gyönyörű és… ennyi. A többi: éhség. Fájdalmas, tébolyító, delíriumba taszító farkaséhség. Kószáló, kóborló, a világot szivacsként magába szívó főhősünk ilyenkor, az észvesztő éhségtől hirtelen hangulatváltozásokon megy át: groteszk játékot űz az emberekkel, szadizmusba hajlóan kegyetlen tud lenni (nem fizikai bántalmazásról van szó), fantazmagóriákkal burjánzó hazugságokkal teszteli az undok öreg vak tűrőképességét, hiszékenységét… Persze van ebben társadalomkritika is, de a felsőbbrendű ember lenéző, gőgös, büszke magatartásából is (nem kis adag). Ezért is igyekszik annyira eltitkolni, tagadni helyzetét: nem megalázkodni, nem koldulni, mindig gerincesnek, becsületesnek, tisztának, többnek, jobbnak kell lenni, és eként mutatkozni az étvágyat is elvevő fogatlan asszonnyal, a nyomorék sántával szemben, akinek az utolsó pénzét is odaadja csak hogy szabaduljon tőle, csak hogy ne lássa őt, ne gázoljon bele derűs hangulatába, hiszen valami rútsággal feni be e szép, tiszta reggelt. Gyűlöli, amiért konokul kiverekszi helyét a világban. Igen, visszataszító nyomorékoknak, szegényeknek, rútaknak nincs helyük a világban – vagy nem kellene lennie. Hősünk is szegény és szenved, érzékletesen mutatja be gyötrelmeit, elbeszélésmódja révén kimondatlanul kéri, és néha még el is nyeri együttérzésünket, de közben egyértelművé teszi: szenvedése igazságtalan, ő jobb sorsra érdemes, mint a körülötte lévők. Miközben görcsösen ragaszkodik erkölcsi tisztaságához, lépésről lépésre épül le mind fizikailag mind lelkileg-erkölcsileg, elméje viszont tiszta – mindent élesen lát és rögzít. A fizikai-lelki éhhaláltól csak a véletlenek, meg a néha fel-felvillanó inspiráció mentik meg, a segítség viszont ahogy jön, úgy megy. Hősünk még az éhhalál küszöbén is képes felelőtlenül cselekedni, miközben tisztasága már csak hazug látszat. Valójában egyféle raszkolnyikovi kísérletnek tűnik az egész, nietzschei beütésekkel. A főhőst a menny ellen áskálódó gyűlöletből elkövetett tettek vonzzák, a megfontoltan elkövetett bűn szilaj elszántsága. Ő maga nem követ el bűnt, csak hangulatai vonzzák felé… Igaz, történetének végét nem ismerjük.
Hááát… valahogy nem tudtam maradéktalanul együttérezni az éhezővel. Volt ebben az éhségben valami visszarettentő.
Elismerem, szubjektív voltam – vannak, lehetnek más olvasatok is, sokkal kedvezőbbek, nekem viszont most erről szólt a történet.

5 hozzászólás
pepege>!
Knut Hamsun: Éhség

Ahhoz képest, hogy még a 19. században keletkezett, meglehetősen időtálló történet. Nem hiszem, hogy valaha bárki is jobban, hatásosabban le tudná írni az éhezés mikéntjét (és miértjét), mint Hamsun. De időnként az őrületbe kergetett! :)

2 hozzászólás
dokijano>!
Knut Hamsun: Éhség

Remek regény, jól eltalált karakterekkel és önéletrajzi elemekkel. Nem is gondoltam volna, hogy az éhezésről ilyen szép fogalmazással és érzékletesen lehet írni. Minden elismerésem a fordítóé, Hajdu Henriké. (Nem kisebbítve persze a szerző érdemeit sem.)
Érdekes jellemvonása az éppen állástalan (és többnyire hajléktalan) főszereplő újságírónak, hogy ugyan ő is fillérekből (az ő fillérjük az őre) tengődött, mégis ha a zálogházból olykor-olykor hozzájutott egy kevéske pénzhez, annak nagy részét képes volt a kéregető koldusnak adni és tovább éhezni. Nem hiszem, hogy manapság sok ilyen mentalitású embert találnék kis hazánkban és a környékén. Sajnos! Persze azt sem tudom, hogy akkoriban és arrafelé – a XIX. sz. végi Norvégia fővárosában – mennyire volt ez jellemző az átlagemberre.
Kissé szúrta a szememet, hogy jó néhányszor előfordult ez a szitkozódás: „A teremfáját!” Így még sosem hallottam, csak „Azt a teremburáját!” vagy „Az istenfáját neki!” alakokat ismerem. Ez meg valami összevont alak lenne? Ha egy nyelvész vagy magyartanár erre jár, szívesen olvasnám a véleményét erről is.
Fura volt még a betűtípus is (a 2001-es Háttér-kiadást olvastam): a megszokott – mondjuk Times New Roman – betűktől szélesebb betűkkel szedték a könyvet, emiatt a betűkben (pl. az „e” betűben) levő vízszintes vonal alig-alig látszott. Mintha széthúzták volna a betűket vízszintesen. Ez elég zavaró volt olvasás közben, lévén hogy az „e” betű elég gyakori a nyelvünkben.
Ezektől az apró formai kifogásoktól eltekintve bátran ajánlom a különlegességeket kedvelőknek.

3 hozzászólás
Chöpp >!
Knut Hamsun: Éhség

Kész. Letudva. Mondom ezt és így a történet miatt, ami valóban hervasztó, idegesítő és kilátástalan. No meg a főhős rémes bipólusú személyisége fényében (vagy árnyékában).
Maga Knut Hamsun viszont tűrhetően ír. A maga nemében és idején biztos izgalmas lehetett ez a lélektani regényecske.
Valójában engem Hamsun érdekel. Ezzel a könyvével egy aprócska lépést tettem a megismerése felé. Róla olvastam már többször, de tőle most először. Egészében véve nem csalódtam.

Lunemorte P>!
Knut Hamsun: Éhség

A lelkiismeretem foglya vagyok.
A bús norvég utcákat járom magányomban, otthon becsukom az ablakot a szagok ellen. Velem aztán senki sem szórakozhat!
No, ez jó is lesz újságcikknek ugye, Ylajali?

Bélabá>!
Knut Hamsun: Éhség

2013. őszén, nyirkos, hideg időben olvastam. Illett a könyvhöz ez az idő. Az Éhség nyomott, szomorkás, szürke világot tükröz. Észak, tipikus Norvégia. Előttem volt minden részlet, akár filmet néznék. Azért nem ötös, mert nagyon le tudta húzni a hangulatom.

3 hozzászólás
marschlako >!
Knut Hamsun: Éhség

Knut Hamsun a fülszöveg szerint elszegényedett közép-norvégiai parasztcsaládból származott, akik idővel a sarkkörön túlra költöztek. Felnőve nyughatatlan vándor lett, munkát keresve végigcsavarogta Észak-Norvégiát, majd Kristianiába (a mai Oslóba) ment, ahol volt házaló, boltosfiú, cipészlegény, kereskedősegéd, tanító, villamosvezető és újságíró is, kétszer megjárta még Amerikát is. Ezen időszak nélkülözései ihlethették Éhség c. regényét, mely egy újságírással próbálkozó elszegényedett fiatalember mindennapi betevőért vívott meglehetősen kilátástalan küzdelmét mutatja be.
A regénnyel olvasás közben bipoláris viszonyt sikerült kialakítanom. Egyrészt maga a stílus, a főszereplő lelkiállapotának érzékletes leírása magával ragadó, másfelől azonban a főszereplő személyisége (talán a folyamatos éhezés hatására) meglehetősen hebehurgya: gyakran csinál szokatlan/váratlan dolgokat, hirtelen érzelmi kitörései és hangulatváltozásai rendre lehetetlen helyzetbe hozzák. Ugyanakkor rendkívül jólelkű, gyakran előfordul, ha egy kis pénzhez jut, előbb segít ki másokat, mintsem magára gondolna, mindig igyekszik hű maradni elveihez, tisztességes úton segíteni helyzetén. Bár a hasonló témájú Ditte, az ember lánya – talán összetettebb mivolta okán – sokkal meghatározóbb élmény volt anno, Hamsun így is kíváncsivá tett további munkássága iránt.

Georgina77>!
Knut Hamsun: Éhség

Megkockáztatom: olyan rossz, hogy az már jó. Borzasztó ez az alak. Egy pillanat alatt felment bennem a pumpa az egoista monologizálásától. Olvasót szenvedtető hatásáról eszembe jutott Camus Közönye; Süskind Galambjának hőse, és még néhány, kiemelkedő nyomasztás. Alkotók bizonyosam fognak még eszembe jutni. Ez valami förtelem. Mégis érdekel. Akkor viszont jól van megalkotva.
Mindenkor nehéz az az életszakasz, amelyik valahol kisiklott és a visszaútra juttató megoldást kell találni a továbbjutáshoz. Itt (is) sok függött a nehézségeket elszenvedő alany alaptermészetétől és hozzáállásától. S valóban. Az ő éhségét tökéletesen lehet globalizálni; nemcsak élelmiszer falatokra vágyna, hanem életfalatokra is. Csak odáig kell eljutnia, hogyan kaphatna bármelyikből, ha marad ilyen természetű, amilyen most. De a kikötő várta.


Népszerű idézetek

eme>!

Isten benyúlt idegszálaim közé, s lágyan, gyengéden összekuszálta az egész hálózatot. Isten visszahúzta ujjait, s íme rájuk tapadtak finom idegrostjaim és vékony idegszálaim. S e szent ujjak, Isten ujjai nyomán nyitott rés, seb támadt agyamon. De Isten békén hagyott, mihelyt befejezte művét, nem illetett többé, s nem sújtott semmi gonoszsággal. Békén eleresztett; megengedte, hogy örüljek nyitott sebeimnek. Nem, Isten, az örökkévaló Úr, nem sújtott semmi rosszal…

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
3 hozzászólás
Lunemorte P>!

Lassacskán különös hangulat tört rám, úgy érzékeltem, hogy nem itt vagyok, hanem valahol nagyon messze, az a bizonytalan érzésem támadt, hogy nem én vagyok az, aki lehajtott fejjel itt baktat a kockaköveken.

17-18. oldal, L'Harmattan, 2015

Lunemorte P>!

S ha én magam is feloldódom a sötétségben, eggyé válok vele?

76. oldal, L'Harmattan, 2015

ancsr>!

Ujjongva állapítottam meg, hogy nagy jellem vagyok, fehér világítótorony az emberek hordalékos, roncsokkal ellepett tengerében.

Szelén>!

Akkor folyton koplaltam Kristianiában*, abban a furcsa városban, amely átformál, s csak azután ereszt el bennünket…

* A norvég főváros, Oslo régi neve

(első mondat)

berengar>!

Az intelligens szegény sokkal jobb megfigyelő, mint az intelligens gazdag.

114. oldal

dokijano>!

    Ahogy továbbmentem, egyre nagyobb boldogság lett rajtam úrrá. Igen, megálltam ezt a nehéz próbát! Tisztességem tudata fejembe szállt. Ujjongva állapítottam meg, hogy nagy jellem vagyok, fehér világítótorony az emberek hordalékos, roncsokkal ellepett tengerében. Zálogosítsak el idegen tulajdont egy ebédért, egyem meg és igyam meg lelkiismeretemet, hogy aztán undorodjak magamtól, restelkedjem magam előtt? Soha! Soha!

57. oldal, Első rész (Háttér, 2001)

Georgina77>!

A ketrecbe zárt állatok különben sem érdekesek. Tudják, hogy nézzük őket, érzik a réjuk szegeződő pillantást, s alakoskodnak. Nem, nekem jobban tetszenek azok a vadak, amelyek nem sejtik, hogy emberi figyelem tárgyai, azok a félénk négylábúak, amelyek barlangjukban topognak, szunyókálva hevernek, és tűnődve nyaldossák talpukat, igazam van?

132. oldal

lone_digger P>!

Az intelligens szegény sokkal jobb megfigyelő, mint az intelligens gazdag. A szegény ébren körülnéz, mielőtt továbblép, s gyanakodva mérlegeli környezete szavait; minden lépése nyomán újabb feladat, újabb munka hárul gondolataira és érzéseire.

114. oldal

Archibald_Tatum>!

– Így már más a helyzet – mondtam. – Várjon itt néhány percet, megyek és szerzek magának néhány őrét.
Lesiettem a Pilestredet utcába, tudtam, hogy az egyik ház első emeletén van egy zálogos, noha jómagam nem jártam még nála. A kapualjban sietősen lekaptam a mellényemet, összetekertem és a hónom alá csaptam; aztán felmentem a lépcsőn és bekopogtam az ajtón. Köszöntem, és a mellényt a pultra dobtam.
– Másfél korona – mondta a férfi.

12. oldal (L'Harmattan, 2015)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Mann: A varázshegy
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Émile Zola: Állat az emberben
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök
Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk
Sigrid Undset: Kristin Lavransdatter
Selma Lagerlöf: Gösta Berling
Elliot György: A raveloei takács
Vladimir Nabokov: Lolita
Charles Dickens: Nagy várakozások