A térképnek, háttal
KISS LÁSZLÓ 1976-ban született Gyulán. Az Erkel Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, a Bárka folyóirat szerkesztője. A térképnek, háttal kisprózagyűjtemény: leginkább a szerző 2006 óta a Gyulai Hírlapban publikált tárcáit, tollrajzait foglalja magában. Hat ciklus, hat tájegység: Németvároson innen és túl, a foci meg a többiek, rock és egyéb zenék, peca, peca, peca, s persze temetőtől temetőig – élni egy kisvárosban. A TÉRKÉPNEK, HÁTTAL Kiss László harmadik prózakötete.
Most olvassa 1
Várólistán 1
Kívánságlistán 3
Népszerű értékelések
Csupa könnyed (vagy épp nosztalgiába mártottan elmerengő), rövidke, irodalommal átitatott szösszenet. Féltem, hogy nem fogom szeretni a focisakat vagy a pecázósakat, de nem volt probléma, mert folyton visszaköszönt a költészet és az irodalom, a sorok mögül rám vigyorgott a zene, az emlékek, a szerelem, ami csak kell. Kiemelhetnék kedvenceket, de sokáig tartana felsorolni (és kár, hogy egész tárcákat nem idézek).
Tényleg jó, írásban is, nemcsak személyesen.
Népszerű idézetek
Attila szerint már Bach is metált játszott, csak akkor nem úgy hívták.
Húsvét után (14. o.)
(Íróval álmodni, fogalmaz az Álmoskönyv, elég gáz.)
Az író, maga (83. o.)
Uj Péter egyszer azt találta írni, hogy sok zenekar létezik Magyarországon, de vanni csak a Kispál és a Borz van. Sokadjára véljük úgy, hogy az aranytollú publicista a Quimbyre gondolt. Eksztázis, negyed nyolctól fél kilencig.
Újra (89. o.)
Egyébként meg hazudtam, mert az első szerelmem Kosztolányi Dezső volt, a nagy magyar író, de erről már igazán: csitt.
Az első szerelem (124. o.)
Ne beszéljünk mellé: ősz van.
Onnan lehet tudni, hogy valahányszor az árnyék önmagát a ritkás erdő aljában megbúvó vadlesre veti, hűvöset arat.
Mindezt a vonatból látjuk – az isten háta és Orosháza mögötti tanyák betyáros világa kendőzetlenül mutatja bájait, úgymint: arasznyi kanális, sárba áztatott traktornyom, a porták öléből előnyargaló kuvaszok, szántóföldek fölött keringő ölyvek.
Szép, mint mindig (102. o.)
Hónaljkutyás Venusok özönlik el a várost. Szép apokalipszis. Nyár, jöhetel.
A szanazugi víz (47. o.)
Kitartó horgász lévén, hetente vásárolok egy kis zacskó csontit. Azoknak, akik ebbéli tevékenységem okán – merő cinizmusból – a Csontkukac Felszabadító Szervezet elnökének hívnak a hátam mögött, aligha van tudomásuk arról, hogy amennyiben nem jutok ki vízre, a csontik nyomorultul pusztulnak el egy Beatles-korabeli szimatszatyor mélyén.
Csontkukac (53. o.)
Azt mondja a haverom, volt kint Kolozsváron, megtekinteni a Roma elleni meccset. A haverom ilyen cizellált fiú, ő nem egyszerűen meccsre jár, ő megtekinti.
Találkozás (37. o.)
A színpad alatt – kizökkent az idő, ó, kárhozat – békák nyekeregnek, sej, a mi deszkáinkon fényes csizmák fújják, a pultokon nyolcszáz forintért alliterál az aszalt ananász.
Sokadalom (23. o.)
Ezért is értünk egyet azzal, amit Gyuszi haverunk mond, hogy Kosztolányi (ha élne, tesszük hozzá ilyenkor többen) tuti így fogalmazna: „A futballista egészsége csak ilyen. Mindig sérülés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a sérülés, mely hirtelenül elmúlik. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a sérülés hiánya.”
Sérülés (39. o.)
