A ​rizs és a só évei 82% 124 csillagozás

Ez egy különleges könyv, de nem voltunk végig barátok.
Kim Stanley Robinson nagyon merész tervre vállalkozott, amikor az emberiség alternatív történelmét tíz különálló fejezetben írta meg, nagyokat ugrálva előre az időben és összevissza a térképen.* A leghosszabb történet is alig haladja meg a száz oldalt, így mire belehelyezkedünk a kiválasztott szereplők sorsába, már el is kell engednünk őket, hogy új szereplőkkel, új sorsokkal próbáljunk azonosulni. Ettől aztán nem könnyű olvasmány A rizs és a só évei, és meglehetősen szaggatott. A szerző kísérletet tett ugyan a szereplők összekötésére egy elég sajátságos lélekvándorlásos megoldással spoiler, de engem ez legfeljebb sűrű homlokráncolásra késztetett, és a bardó-beli elmélkedések nem tartoztak a kedvenc részeim közé. Maguk a történelmi metszetek is hullámzó felépítésűek: volt ahol a felejthető karaktereket zseniális ötletek kompenzálták az eseménytörténetben spoiler, és volt ahol a hosszú politikatörténeti fejtegetések komolyan próbára tették a türelmemet, ámde a szereplők jellemrajza, kapcsolatuk kidolgozása sokkal életrevalóbbra sikerült.
Kim Stanley Robinson nagy globális üzenete valami olyasmi, hogy a lényeg nem a részletekben bújik meg, vagyis sokféleképpen rendezhetjük / rendezhettük volna a kirakóst, attól még az összkép nagyon hasonló, mivel a tábla és az elemek adottak. Bizonyos társadalmi folyamatok, tudományos felfedezések, gazdasági érdekellentétek, területi viták, vallásháborúk mindenképpen megtörténtek volna, csak a szereplőket és helyszíneket címkézhetjük át. Azoknak ajánlom, akik szeretik a filozofálós történelmi esszéket (mert spekulatív irodalom ellenére ez a regény néha racionálisabb, mint a történelemkönyvek), illetve azoknak, akik szívesen szétnéznének egy olyan világban, amelyben a perzsa, a kínai, a tamil, az arab, és az algonkin a világnyelvek, a periódusos rendszer egy mandala-formájú elemtáblázat, a „világháborút” Kína és az Iszlám világ vívja meg – és nem mellesleg hatvan évig tart –, az atombombát viszont végül soha nem építik meg.
Összességében különleges élmény volt, minden döccenő ellenére. A zárófejezet történelemfilozófiai summázata azonban már-már az öncélú tudálékoskodás határán egyensúlyozott. Eddigi (két könyvből álló) tapasztalatom szerint, KSR a végét sajnos mindig eltolja…

*Minden fejezetet egy térkép nyit, amit remek szórakozás böngészni. Az alábbi Wikipedia-oldal egyébként nyújt némi ízelítőt A rizs és a só évei alternatív világából, továbbá az is látszik, hogy máshol bezzeg tudtak tisztességes borítót tervezni a könyvnek.
https://en.wikipedia.org/wiki/The_Years_of_Rice_and_Salt

Kezdem azzal, hogy nem olvastam még ilyen műfajt (alternatív történelem), de egyből megfogott és magával sodort. Zseniális könyv, valóságos kultúrsokkot kaptam még úgy is, hogy számos fogalom ismert volt számomra. Elképesztő mennyiségű keleti téma: Tibet, Kína, Japán India, Perzsia, arab világ. Még fel kell fogni a nagy részét, emészteni. Már a cím némi magyarázatra szorul. A rizs a só évei egy kínai fogalom, ami a női élet egyik szakaszát jelöli. A teljes élet ezekből a szakaszokból áll: tejfogak, feltűzött haj, házasság, gyerekek, rizs és só, özvegység.
Maga az alapötlet is fantasztikus, mert mi lett volna, ha a pestis járvány szinte teljesen elpusztítja Európa népességét és a kontinensért a keletiek (Kína, India vs arabok) harcoltak volna valamint Amerikát sem Európa hódítja meg?
Csak illusztráció-szerűen így nézett a könyv világa:

https://en.wikipedia.org/wiki/The_Years_of_Rice_and_Salt

Teljes Európa, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika nagy része iszlám uralom alatt,
Kínáé Kína, Japán, Ausztrália 75%-a, Dél-Amerikában Chile, Észak-Amerikában Alaszka.
Indiáé India, Szumátra, Ausztrália nyugati negyede és Dél-Afrika Madagaszkárral.
Észak-Amerika középső részei maradnának a helyi törzseké.
Európa így volt elosztva államok szerint:
Skandisztán, Kelta Szultanátus, Al-Andalus, Al-Alemand, Alpesi Emirátusok, Magyarisztán, az Arany Horda államai, Taifa államok, balkáni Taifa államok.
Hazánkról csak futólag tesz említést a szerző, amikor kihal magyar nép pestisben illetve egy magyarisztáni tudós moldovai kutatását hozza fel.
Végig érdekes, lendületes az eseménysor. Olyan könyv, amin még sokáig gondolkodik az olvasó. Az író csatasorba állította a kulturális és vallási műveltség akkora szeletét, amiből további könyveket is meg lehetne írni. Hatalmas előkészületi munka előzhette meg a regény megírását, azt gondolom. Már emiatt is megérdemli a kalapemelést és hab a tortán, hogy végig gördülékeny tudott maradni. Ennek megfelelően új kedvencet találtam, 4,9 pont és 5 csillag. Csak ajánlani tudom, mert érdekes, megdöbbentő világképet tár az olvasó elé.

Képzeljétek csak bátran ide, hogy szuperlatívuszokban nyilatkozom a könyvről, az íróról, az alapgondolatról, hogy 5 csillagot adok a megvalósításra (is), hogy összehasonlítom egy másik agyondicsért kedvenccel David Mitchell: Szellemírók, és égre-földre esküdözöm, hogy ebben az évben még ilyen jót nem. De hisz' nem is nehéz, vetnétek ellen, hiszen február elején járunk. De akkor is és ez bizony Isten így lesz még egy darabig. Aztán jön egy másik. És én nem felejtek, tapasztalok és összehasonlítok. Jó volt nagyon. Monumentális és fantasztikus. Élvezettel olvastam a saját ritmusában. Egyetlen negatívum: rohadt nehéz hosszútávon tartani. Márpedig elég maratoni olvasás volt.

Nagy csalódás volt ez a könyv. Az előzetesen olvasottak alapján egy kifejezetten izgalmasan kivitelezett regényre számítottam, lévén, hogy egy nagyon érdekes alternatív történelmi ötlet az alapja: egy hatalmas pestisjárvány gyakorlatilag kiirtja Európa népességét, így a világ más civilizációi lesznek dominánsak és máshogy is alakul a világtörténelem, mint ahogyan mi ismerjük. A várt – ezen kiindulópontból fakadó kreatív lehetőségeket hordozó – világ bemutatása és egy lebilincselő cselekmény helyett egy erősen túlírt könyvet kaptam, aminek a kétharmadát ki lehetett volna dobni, a fennmaradó részt pedig egy laza novellafüzérré átírni. Rég volt már, hogy ennyire vártam egy regény végét, annyira untam és bosszantott. Hosszú oldalakon keresztül bonyolódik bele a szerző különböző keleti vallások (amelyek iránt érezhető rajongást táplál) teológiai kérdéseiről szóló fejtegetésekbe, igazi szenvedés volt olvasni, mert ezek a kényszeres „végső ok” keresések ellenére rendkívül öncélúak voltak és totálisan érdektelenek. A cselekmény helyenként érdekes volt, rengeteg fejezetben viszont elnyújtott és eseménytelen, vízízű, köldöknéző gondolatok szecessziós, véget nem érő kanyarulataival, amik iszonyú mélynek igyekeztek magukat álcázni, de intellektuálisan egyáltalán nem voltak izgalmasak. Az egyetlen ok, ami miatt nem értékeltem még alacsonyabbra, az az alapötletben rejlő megannyi lehetőség tapintása, ami beindítja az olvasó fantáziáját, de szinte írói bűnnek tartom így elpocsékolni egy ilyen jó kezdést. Dühös vagyok. Ez nem a rizs és a só évei voltak, hanem a rizsa és a sótlanság napjai.

Véletlenül pont a Felhőatlasz után olvastam A rizs és a só éveit, így akaratlanul is feltűnt némi hasonlóság a két könyv között.
Legszembetűnőbb a szerkezetük: mindkettő lazán összekapcsolódó kisregényekből épül fel, amelyek több száz évet felölelő időrendi skálán követik egymást. Mindegyikben megjelenik a reinkarnáció gondolata, de míg a Felhőatlaszban csak bizonytalan utalás formájában, addig A rizs és a só éveiben fontos és központi elemként, ennek mentén fűzi fel az író egy szálra az egymást követő történeteket.
További hasonlóság, hogy mindkét szerző megpróbálja az idő múlását a kisregények stílusának és műfajának változtatásával is érzékeltetni. David Mitchellnek ez bravúrosan sikerül a Felhőatlaszban, és Kim Stanley Robinson is próbálkozik, de maradjunk annyiban, hogy neki nem ez az igazi erőssége.
Mindkét könyv gondolatiságában központi szerepet kap az erős és a gyenge viszonya. A Felhőatlasz általánosságban beszél az elnyomásról, míg A rizs és a só évei ezt leginkább a férfiak és nők között értelmezi.
A rizs és a só éveinek története a 14. század végén indul, amikor is az író újrakeveri a történelmi kártyapaklit. Az európai keresztény civilizáció ezúttal egy, a valóságban megtörténtnél sokkal durvább pestisjárványt húz, és kiesik a játékból. Minden más nép és kultúra megmarad, a regény innentől kezdve arra keresi a választ, vajon hogyan alakult volna a történelem az egyik legjelentősebb hatalmi tényező nélkül.
Maradjunk annyiban, hogy a valóságoshoz nagyon hasonlóan. Fel is merült bennem jó néhányszor a könyv olvasása közben, hogy a tudományos, technikai és az ideológiai, politikai fejlődés vajon mennyire determinált? Mert a fontosabb felfedezések és áttörések mind megtörténnek a könyvben is (legfeljebb kisebb időbeli eltéréssel), és a könyv végére, a 21. századra nagyjából oda jutunk, ahol a valóságban is járunk. Kim Stanley Robinson alternatív történelme talán a kelleténél hasonlóbb a valóságoshoz, én legalábbis jobban örültem volna, ha bátrabban használja a fantáziáját (és ugyanakkor elkerül néhány anakronizmust).
A könyv tíz kisregényből épül fel, ezekben ugyanazok a szereplők reinkarnálódnak újra és újra. Az egyes történeteket a bardóban (a köztes létben) két újjászületés között tett utazások kötik össze, ahol a szereplők emlékeznek minden korábbi életükre, és összegzik az elmúlt élet tapasztalatait. Ennyiből is látszik, hogy a vallás fontos szerepet kap a könyvben. Különösen két nagy vallást helyez előtérbe és ütköztet egymással, a buddhizmust és az iszlámot. A buddhizmussal végig rokonszenvezik, az iszlámot pedig az időben előre haladva egyre erősebben támadja. Az iszlám elutasítása (vagy reformálásának igénye) összefüggésben van a nők megítélésével is, mert ez a kérdés igazi szívügye Robinsonnak. Sok történetben szerepelnek erős, karizmatikus női figurák, akik fellázadnak az iszlám hagyományos nőképe ellen.
Két jellemző idézet a vallásokkal kapcsolatban:
http://moly.hu/idezetek/386235
http://moly.hu/idezetek/386913
A történetek változó minőségűek, volt, amit nagyon szerettem, volt, amit kevésbé (azért az elsőből volt több). Nagyon sok és tömény az elmélkedős, filozofálós, vallással, tudománnyal és politikával foglalkozó rész, ez engem ugyan többségében nem zavart, mert szeretem az ilyesmit, de megértem, hogy sokan emiatt hagyják félbe a könyvet. A kedvenc történeteim közé tartozott Amerika felfedezése (Óceáni kontinensek), és az alapvető fizikai törvények megismerését célzó kísérletezős rész (Az alkimista). Azokat szerettem kevésbé, ahol a hatalmi viszonyok változását fejtegették, alternatív történelmi helyzetben ez nem túl érdekes dolog.

Mi lenne, ha…? Állítólag ennek a kérdésnek nincs értelme, én viszont nagyon is kedvelem az alternatív történelemmel kapcsolatos gondolati játékokat. A rizs és só évei is egy közülük, de nemcsak egy gondolati játék, hanem egy mentális háború, amelyben a szerző azt próbálja nyomon követni, hogy mi történt volna, ha az európai és a keresztény civilizáció elfüstölt volna a 14. század közepén.

Nem csodálom, hogy nincs magas százalékon, mert baromi nehéz olvasni. Az első történet alapján azt hittem, hogy a Nyugati utazás stílusában íródik meg a mű, később persze inkább egy életeken át ívelő világtörténelem lett, amelybe megpróbált a szerző egyfajta sajátos keleti gondolkodásvilágot beültetni, és azt hiszem sikerrel.

Magamban felírtam a viccesnek szánt science-fiction megjegyzések rovatba, hogy ez a könyv olyan, mintha a Frank Herbert Dűnéjének lenne az előzménye. Herbert művében a muszlim világ iránti érdeklődésének a nyomait letagadni sem lehet, és ugyanakkor valahogy megpróbálta párosítani a buddhista filozófiával, és ebből születtek meg a zenszuni mítoszok. KSR pedig mindezt megpróbálta megvalósítani a történelem hozzánk közel eső idővonalán.

Ez inkább kevesebb, mint több sikerrel járt, ha ebből az aspektusból nézzük. Számomra kétségtelen, hogy a regény egyik nagy kérdésfeltevése, hogy az iszlám eleve egy vesztes vallás-e, és hogy a muszlimok képtelenek-e a reformra, vagy mindez valójában csak a felemelkedő Európa keltette kihívása következtében alakult így. Erre alapvetően egy eléggé negatív válasz születik: a muszlim országok maradnak a maguk széthúzó, egymással is viaskodó, a társadalmi előrehaladást kevésbé szolgáló formájukban. Minél inkább haladunk előre az alternatív történelemben, ez annál inkább nyilvánvalóvá válik. KSR muszlim hősei a vallás kereteit feszegetik, a tudomány és a női jogok elleni viszolygást próbálja felszámolni. Ebben főleg a szúfistákat hívja segítségül, de alapvetően megfigyelhető, hogy a szerző mintha kísérletet tenne egy reformiszlám kidolgozására, ahol Mohamed próféta szavaiból vezeti le a nők egyenlőségét vagy a tudomány szabadságát.

Egy másik nagy csoportja a regény társadalmi vizsgálódásának, az a különféle egyenlőtlenségek megjelenése. Legyen szó társadalmi, vagyoni vagy éppen tudásbeli egyenlőtlenségekről, azok megszülik ugyanazokat a struktúrákat és ugyanazokat a mintázatokat, amelyekkel ma is találkozhatunk. Az Újvilágot ugyanúgy gyarmatosítják (kivétel azért akad), az afrikaiaknak hasonló sors jut, mint ma, Kínában tényleg lesz egy forradalom, és így tovább.

Talán nem véletlen, hogy KSR emlékeim szerint erősen baloldali kötődésű, vagy legalábbis kapitalizmuskritikus, és az sem, hogy a hőseinek jelentős része tudós. Manapság, amikor divattá vált a tudás és a tudósi lét hasznosságának a megkérdőjelezése, üdítő olyasvalamit olvasni, ahol nem akarjuk az emberi létezést a 19. századba visszarugdosni, mondván, hogy egy megfelelő hegesztés is elmondhatatlanul nagy felelősségű munka.

Mégsem tudok rá öt csillagot adni, és nem azért, mert piszkosul nehezen vergődtem át egyes történeteken. Néhol gyanússá vált számomra, hogy az iszlámból levezetett „filozófiai öszvérek” valójában mennyire állnák ki egy, a vallás istállójában jelenlévő irányzatokat alaposan ismerő lódoktor vizslató tekintetét. A másik ok a lépten-nyomon tetten érhető anakronizmus, amikor is korszakok és találmányok keverednek egymással. Ez az alkimista történetében válik talán a leglátványosabbá, de a travancore-i rész is hasonló problémáktól szenved. Ahogy távolodunk időben a még levezetésekből kikövetkeztethető koroktól, úgy válnak ezek az aránytalanságok egyre komolyabbakká. Ezek az aránytalanságok figyelhetőek meg a harmadik oknál, amiért csak 4,5 csillagot adok, mégpedig a földrajzi távolságok meglehetős szabados kezelésével. A hosszú háború csatái több Európányi területen folynak, mégis mintha csak a szomszédba ruccannának át szétlőni egymást, az ott szereplő számokról nem is beszélve. Ezek egyébként a könyv élvezeti értékéből nem sokat vonnak le, de nem tudok szó nélkül elmenni mellettük. Összességében azonban örülök neki, hogy ezt a könyvet is elolvastam, könnyen lehet, hogy egyszer majd értőbb szemmel fogom újraolvasni.

Kim Stanley Robinson nagy fába végta a fejszéjét, amikor megírta ezt az alternatív történelmi regényt, de ahogy megszokhattuk tőle, óriási háttérmunkát végzett, illetve olyan műveltséggel és tudással rendelkezik, amelyet nem lehet nem tisztelni. Mindeközben olyan gondolatokat közvetít, amiért szintén csak lelkesedni lehet.

A történet szerint a 14. század végén dúló pestis Európában halálosabb volt, mint a valóságban, így az itteni népek gyakorlatilag kihaltak. A világ többi részén hát a sor – az iszlám világon, Kínán, Indián, és az amerikai indiánokon –, hogy megformálják a világtörténelmet.

A nagy történelmi távlatok közötti összefüggést Robinson azáltal teremti meg, hogy a karakterek – hat archetípus – reinkarnálódnak, így a bardó-béli dzsáti (kb. reinkarnációs „család”, avagy összetartozó lelkek) történetét követhetjük évszázadokon át. Eljönnek persze a nagy felfedezések, a tudományos fejlődés, és a társadalmi forrongások ugyanúgy, mint a nagy háborúk. Mindezt Robinson jó adag vallási-társadalmi filozofálgatással szövi át – jó alternatív történelmi regényként a mi világunkra reflektálva. Eljutunk aztán a jelenbe is, és bár egy komplex világrend valósul meg, azért Robinson nem hazudtolja meg magát, és némi „zöld” optimizmussal képzeli el alternatív világa jövőjét.

A bemutatott tudásanyag lenyűgöző, ugyanakkor néha leül a regény – elvégre is egy sci-fiben minden bemutatott dolog érdekes, ami egy történelmi regény esetében nem feltétlenül van így. Emellett néha kicsit sokat időzik lényegtelen eseményeknél, leírásoknál. Összességében nem rossz könyv ez, de én azért a sci-fijét preferálnám továbbra is.

(Aki szeretné jobban beleásni magát a regény eseményeibe és hátterébe, az itt juthat több infóhoz: http://kimstanleyrobinson.info/node/345)

Kim Stanley Robinson A rizs és só évei című regénye alternatív történelmi regény, 2003-ban nyerte el a Locus magazin díját legjobb regény kategóriában.

KSR-t nehéz olvasni. Ez volt a második könyve, amit olvastam, és akárcsak a New York 2140 elolvasása után, most is úgy éreztem, hogy bizonyos területeken óriási hiányosságaim vannak. Mérnök vagyok. Nem értek a közgazdaságtanhoz és a vallástörténethez sem. Ezt pedig KSR szinte minden egyes oldalon az arcomba dörgölte mindkét alkalommal. Ennek ellenére mégsem vesztettem el a lelkesedést a majd’ 600 oldal átrágása során. A magyarázat egyszerű: imádom a „mi lett volna, ha” kérdéskörét.
A rizs és só évei egy érdekes alternatívát kínál napjaink rohanó társadalma számára. Ezesetben a 21. századi önpusztító, félelmekkel teli kultúra létre sem jött. A történelem az 1400-as években változik meg, amikor is a pestisjárvány majdnem a kihalás szélére sodorja Európa teljes lakosságát. Néhány szigeten maradnak csupán túlélők, azonban a későbbi fejlődésnek táptalajt adó öreg kontinens szinte teljesen üressé válik a járvány következtében.

A tátongó kulturális üresség helyét a keleti emberek, vallások és hagyományok veszik át, az emberiség pedig elindul egy teljesen más úton. A világ spiritualitása a keleti vallásokban gyökerezik, szereplői életről életre újjászületnek, így kísérik végig az olvasót 600 év történelmén.

A világ alakulását KSR főként három szereplő szemszögén keresztül mutatja be, akik mind egy lélekcsaládba, dzsátiba tartoznak, sorsuk összeköti őket és minden életükben találkoznak. A három szereplő három különböző személyiség, végig három különböző értékrendet képviselnek. A lelkek a halálon túli világban újra és újra találkoznak, törekednek maguk is a fejlődésre. A szerző, hogy megkönnyítse olvasói dolgát, minden fejezetben azonos betűvel kezdődő neveket ad a korábbi fejezetekben már megismert lelkek újjászületett énjeinek.

Ez a fajta szerkesztés komoly kihívás elé állítja az írót és olvasót is. A 600 oldal során Robinsonnak 10 fejezet áll rendelkezésére, hogy felépítse a történelmet, szinte minden fejezetben újra és újra a halálon túli világig vezetve a cselekményt. Ennek ellenére zseniálisan vezeti a szálakat, a nagy sorsokkal megáldott szereplők régi nevei visszacsengenek, mindeközben egy, rá jellemzően, precíz és kidolgozott világot épít.
Gyengém a mi lett volna, ha, ez a világ pedig rengeteg ilyen típusú kérdést vet fel. Időnként meg-megálltam és próbáltam kipótolni hiányos humán műveltségemet, hogy megtudjam, a szereplők, helyszínek, időpontok valósak-e? KSR sok éven keresztül a valósággal párhuzamosan viszi cselekményét. A megtörtént eseményekből hasít le hősöket, cselekményszálakat és ismert történések mellett építi a világot. Egy idő után azonban teljesen elvállnak a szálak a valós történelem szövetétől.

A tudomány fejlődése teljesen más fordulatot vesz. A nagy felfedezések és az ipari forradalom máshol történnek meg. A kalandvágyó, nyughatatlan időszakot, ami mérföldekkel repítette előre az emberiséget az iparosodás és a technológiai fejlettség mai ismert szintje felé végig a keleti filozófiák szemüvegén keresztül tárja elénk a szerző. A világ fókusza eltolódik, a fejlődés lelassul, Amerikát mások fedezik fel, az elektromosság később lesz napjaink része, az uránt más néven ismerik, a mai Svájc területén pedig a huszonegyedik század hajnalán is háremekben élnek a nők.

Mindig is lenyűgözött, ahogy Robinson egyszerre tudja kezelni a fantasztikumot és a realitást. A hitvilág és a keleti istenek regényének pontosan annyira szerves részét képezik, mint a maghasadás megismerése. A rá jellemző, tárgyilagos mesélő azonos részletességgel írja le a hajók deszkáin megjelenő viharistennő alakját, de az égés megértését szolgáló tudományos kísérleteket is.

Az emberiség egy, a valósággal párhuzamos úton indult el, de Robinson így is belesodorja világa szereplőit a huszadik században megtörtént hatalmas világégésbe. Elkerülhető lett volna? Máshogy is lehetett volna? Mégis miért így történt?

„Miért van egyenlőtlenség az anyagi javak felhalmozásában az írott történelem kezdetétől fogva? Miért korrumpál a hatalom? Van-e élet a halál után, van-e lélekvándorlás? Mi indít arra jól táplált és biztonságban élő embereket, hogy éhező és létbizonytalanságban élő emberek leigázásán és nyomorba döntésén munkálkodjanak? Hány embert képes eltartani a Föld? Miért van gonoszság a világban? Léteznek-e istenek? Hogyan élhetünk tisztességesen? Hogyan hagyhatunk gyermekeinkre és az elkövetkező nemzedékekre egy helyreállított egyensúlyú világot?”
Részlet a regényből: – Mindaz, ami továbbra is magyarázatra vár – 587. oldal.

Kim Stanley Robinson kegyetlen őszinteséggel teszi fel kérdéseit és keresi rá végig a válaszokat. Regényében a világot egyetlen, a korábbiaktól eltérő és erősebb járvány fordította ki sarkaiból, az író pedig hatalmasat csavart rajta. Ezáltal is feltárva előttünk annak lehetőségét, mennyire is esendő az emberiség. Hiszen egy teljesen más, egy alternatív történelmet bejárva is, ugyanazok a kérdések gyötörhetnek minket.

*

KSR soha nem lesz könnyű olvasmány, ezt pedig olvasóként vagy szeretjük, vagy nem. Én imádtam minden sorát.
Köszönöm, hogy elolvastad!
~ 725 szó ~ 4-5 perc

Próbálom csökkenteni az irdatlanra nőtt várólistámat, és elhatároztam, hogy a molyolásom első évében, vagyis 9 évvel ezelőtt várólistázott könyveket veszem végre előre.
Ez a könyv is vagy 9 éve ott várakozott. Várhatott volna tovább is…
Nem sikerült elnyernie a tetszésemet, bár az értékelések alapján inkább pozitív várakozással láttam neki. Untam. Aztán nagyon untam. Aztán azon gondolkoztam, kell-e ezt nekem egyáltalán elolvasnom. De azért csak próbáltam vele haladni. És valamikor a 200. oldal táján kezdett időnként érdekesebbé válni. Legalábbis helyenként.
Volt viszont két pozitív tulajdonsága is a könyvnek. Az első, hogy nagyon jókat lehetett aludni rajta. :) Igazi altatókönyv volt, ami szuper, ha az ember felébred az éjszaka közepén, és sehogy se bír visszaaludni. 2-3 oldal ebből a könyvből, és aludtam, mint a bunda!
A másik, hogy egész filmeket álmodtam össze tőle. Ilyen szempontból kimondottan szórakoztató volt. (Időnként jobb volt, mint a könyv.)

Az alternatív történelem – vagyis a „ Mi lett volna, ha…” kezdetű játék – kedvelői ebben a könyvben hónapokra való gondolkodni valót találnak, pláne akkor, ha korábban még nem találkoztak a nem-keresztény világ kialakulásának problémakörével.
Az tuti, hogy az író ebben a témakörben minimum „fekete öves mester”, aki jó tanító módjára képes bevezetni abba a világba, amelyikben mi nem létezünk. Bevallom, szeretem az ilyen játékokat és olvasok is hozzá különböző irodalmat.
Azt hiszem, jó kiindulási pontot (a 14. században a pestis elpusztítja Európa lakosságának 99 százalékát, „üres” a kontinens) választott, amiből az akkori idők muzulmán, hindu, kínai, indián stb. világrendjét továbbfejlesztve jutott el napjainkig, felvázolva egy olyan világtörténelem képeit, amiben azért ott van a „mi világunk” 600 éve is.
A rizs és a só évei c. könyv „tükörképe” lehet Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvének, ami ezt a mi világunkat írja le, ahogy a címben is benne van: a különböző civilizációk összecsapását és a világrend mindig változó alakulását. Huntington a történelem nyugati civilizációs megközelítését adja. Robinson műve viszont olyan, mintha kivette volna abból a műből a „nyugatot”, a kereszténységet és „végigjátszotta” a történelmet nélkülünk. Közben, főleg a kiindulásnál, az 1400-as éveknél ügyesen lerakta az egyes civilizációk felemelkedésének alapjait. Jó példa erre Kína előretörésének bemutatása, amit pl. Cseng Ho admirális, illetve a későbbi kínai tengeri felfedezések tették „lehetővé”. Erről itt, Gavin Menzies könyvében olvashattok bővebben: 1421–amikor Kína felfedezte a világot
Aztán itt egy friss, 2013. március 14-i hír ezzel kapcsolatban:
http://index.hu/tudomany/tortenelem/2013/03/14/hatszaz_…
De ugyanígy végigmehetnénk az iszlám, a hindu kultúra, az észak-amerikai indiánok történetén is.
Amit itt kap az olvasó az nem sci-fi, hanem színtiszta fikció, ami egyébként nagyon emberi.
Fontos szerep jut még a történetben a világok és évszázadok közötti „kapocsnak”, vagyis a bardó-nak (nem a Brigitte Bardot-nak :D), ami a köztes lét állapota a buddhizmusban.
A lényeg: A történelem, a világrend mindig változik. Még az is lehet, hogy egyes részek ebből a könyvből valósággá válnak… Szerintem csak türelmes, gondolkodó olvasóknak ajánlott ez a könyv :)! Ja, és nálam a kedvencek között van! :D