Kern András a legnépszerűbb magyar színészek, rendezők, kabarészerzők egyike. Dalszövegíró, énekes, filmes, mulattató.
Kern András a legnépszerűbb magyarok egyike. Bárdos András végig élte, végig beszélgette vele az elmúlt fél évet, betegségétől gyógyulásán át magára találásáig.
Szenvedélyek, lemondások, depresszió, kilábalás és öröm – Kern zavarba ejtő őszinteséggel mesél életéről, kollégáiról, a magyar színházi életről, filmezésről, tévézésről, sikerekről és bukásokról, karakteres politikai álláspontjáról, a Heti hetesről, általában erről a mi huszadik-huszonegyedik századi életünkről.
Élete korrajz: ráismerünk benne a sajátunkra, az elmúlt ötven év történelmére. Mert ő egyszerre Shakespeare III. Richárdja és Weiner elvtárs a kabaréból, a Bűn és bűnhődésből Raszkolnyikov és Kardos doktor a Bujtor-filmekből.
Ő énekli, hogy „Lövölde tér, ott mindig hideg van”, és ő fog el hétről hétre egy-egy levelet – új műfajt teremtve a kabaréban. És miközben a Halló,… (tovább)
Ezt nem lehet leírni! 41 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2012
Enciklopédia 19
Kedvencelte 4
Most olvassa 4
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Leszögezném az elején, hogy olvastam már jobb életrajzi írást is…nem az alannyal vannak bajok, inkább sótlanul van leírva. De szerencsére imádom Kernt, így hallottam rekedt hangját ahogy olvastam anekdotáit, láttam magam előtt gyűrött arcának mimikáját, ahogy mesél Bárdosnak. A könyv nem jó, erről nem lehet értékelést sem írni.
De Kernről lehet! Ez a csúnya, fiatalon is kissé esetlen, ám kisugárzása miatt roppant sármos, okos, tragikusan vidám, gúnyosan tisztelettudó színész fenomén – kövezzetek meg, de nekem az! – ha mesél, akkor az embernek röhögni kell. Aztán hirtelen elszomorodni, mert gondolatokat is ébreszt. Igazi pesti zsivány, történetei kivisznek a pesti éjszakába, ami hol fényes, hol árnyakkal teli, de mindig élettel teli, pezsgő. Amikor Bujtorról mesél, az valami elementáris melankóliát okoz, pedig nem használ nagy szavakat, de talán jól tudja kimutatni azon érzelmeit, amikről egy Férfi nem beszél, csak utal rá.
Mégis jó könyv ez, de nyilván elfogult vagyok Kern miatt…
A könyv egy idősődő ember adomázásai, gondolati csapongásai.
„… ez a nagy nosztalgiázás nem visz sehova. És nem is ér semmit. Hiszen minden megváltozik…aki nem őrzi meg a tanulás, az újratanulás képességét, az mehet a sunyiba…Szóval nem biztos, hogy mindenhez annyira kell ragaszkodni, amiről valaha azt gondoltuk, hogy igaz vagy jó. Előre kell nézni, ismerni és tisztelni a múltat, de előrenézni.”
Néhol csibészes, másol melankólikus, vagy éppen tisztelettudó. Az olvasó pedig hol mosolyog mindezen, hol pedig depresszióba merülve elmereng…"régen olyan volt, most meg másmilyen".
Nekem kicsit olyan volt, mintha sok kicsi újságsztorit olvasnék. Nem állt össze egy egész könyvé. Szeretem Kern Andrást mint színészt, ahogy a könyvben is van egy tökéletesen ide illő szöveg.
„Nagyon szerettem Robert De Nirot és Al Pacinót is, de szerintem a legnagyobb Marlo Brando volt. Szerettem csak úgy, színésznek, és egyáltalán nem akartam róla tudni semmit….Ha valakit csodálok, nem akarom tudni, hogy egy smucig disznó volt és utálja a gyerekeket.”
Én is csodálom Kern Andrást, mint színész nagyon mulatságot és tehetséges. Ez a könyv nem adta át azt amit megszoktam tőle.
Érdekes, Kernre jellemzően fanyar humorú riportkönyv. Őszintén bújócskázós válaszai az élet dolgait mélyen átérző, érzékeny embert mutatnak, aki mesterien forgatja a humor fegyver arzenálját, megvédve ezzel a saját és a mi lelkünket is. Jó volt őt olvasni, közben szinte hallottam azt a karcos, anekdótázós hangját, amivel újfent bevisz minket az erdőbe, de csak azért, hogy jobban lássuk a dolgok fonákságát, nevetség pitiánerségünket, és próbáljuk meg nem túl komolyan venni a világot és főképp önmagunkat.
Nagyon jól szórakoztam. Kár, hogy ilyen rövid, mert van még egy tucat film, színdarab, téma, amiről szívesen olvastam volna. Amúgy olyan, mint egy hangoskönyv, végig a fülemben hallottam Kern hangját. Az a rész, ahol Eszenyi próbafolyamatairól mesél….elég érdekes így 10 évvel később, a vígszínházi botrány ismeretében.
Nem olvastam. Hangoskönyvként végighallgattam. Imádni való volt. És magam előtt láttam Kern Andrást, ahogy mindezt előadja. Közben pedig végig irigyeltem Bárdos Andrást, hogy hónapokig tartó stand up comedyt-t élvezhette egyszemélyes nézőként.
Népszerű idézetek
Mostanában azt találtam ki, hogy annak a darabnak a szereplőit, amelyekben egy évadban újonnan játszom, meghívom egy kis esti beszélgetésre. Eszegetésre. Iszogatásra. Bulira. …
De tavalyelőtt volt a legkisebb buli, akkor egyáltalán nem jött senki, mert A kellékes című monodrámát mutattuk be, abban ugye én játszom egyedül. Nem volt semmi baj, egész jól elbeszélgettünk. Talán az volt a legjobb buli.
Volt például A lovakat lelövik ugye? című előadás a hajdani fantasztikus sikerű film után. Láttam a színházban, a végén tökéletesen kimerült emberek feküdtek a színpadon, Enci meg mondta a premier után, hogy bocsánat, csak így lehetett megcsinálni, nagyon sajnálom. Látjátok, mekkora siker volt.
Kinek van igaza? Fiatal színészek sírnak a színházban. Kérdem, miért sírtok. Mondják, nem bírjuk, nem bírunk napi tíz órát táncolni. Illetve bírjuk, közben a fizetésünk annyi, mint egy postásé.
Ezt mondják a gyerekek, én megvhallgatom, és nagyon sajnálom őket. Miközben mindenkit megértek.
Minden elmúlik, és lassan vége lesz, és ülünk Koltai Robival valahol, és valamit tervezünk, és jön Ungvári Tamás akit hatszáz éve ismerek, akit mindenki hatszáz éve ismer, de olyan derűs pofával jön, hogy muszáj megkérdezni: hát te minek örülsz?Persze nem volt jó válasza, csak mesélte mit fordít, és örült tovább… Tizennyolc évvel idősebb nálam, irigylem!
– De nem éppen te voltál, te vagy az, aki a műfajokat a legteljesebb mértékben keverted? Raszkolnyikov és Sopánka, a kabarétréfából. III. Richárd a színpadon, Ötvös Csöpi-filmek és Weiner elvtárs. – De, ez igaz. „Műfajsznobizmus” az nincs bennem, de most másról beszéltem. Nagyon nagyra tartottam Fehér Györgyöt, aki jelentős rendező volt, sajnos korán meghalt szegény. Egyszer Bánsági Ildikó mesélte, aki elképesztően felkapott színésznő volt a tévés III. Richárd körüli időkben: odament hozzá Fehér Gyuri, és azt mondta, ne játsszon annyi „zenésben” meg kabarétréfában az Ildikó, mert (ez szó szerinti idézet): „elmosolyogja a mosolyait”. Na, onnantól kezdve huszonöt éven át nem dolgoztak együtt, mígnem Fehér megrendezte A postás mindig kétszer csenget című darabot (Kárhozat), abban játszott Bánsági nála újra. És akkor mondtam Ildikónak: mi lett volna, ha vársz? Ha megfogadod a tanácsát? Huszonöt éven át vártál volna Fehér Gyurira, semmilyen szerepet nem vállaltál volna, és nem mosolyogtad volna el a mosolyaidat. Akkor most mi volna? Miközben azt is tudom, hogy Fehérnek sok tekintetben igaza volt. És gondolok is rá gyakran. Ambivalens dolog ez, mint annyi más.
Persze, gondolom, milyen könnyű mondat ez: elmosolygod a mosolyaid. De honnan tudhatta volna Szilágyi István, aki tényleg nagyon tehetséges epizodista, a Keménykalap és krumpliorr című Bácskai Lauró István-film forgatásakor, 1977- ben, hogy néhány filmbéli mondata egész életét meghatározza majd? Azt kellett volna mondania, amikor elolvasta
hatmondatos szerepét, hogy nem, én nem mondom, hogy én vagyok az utca hírmondója. Nem mondom, hogy én irányítom a közvéleményt! Mert akkor egész életemben hallgathatom majd a kuncogást, ha színpadra lépek: ott a Lópici Gáspár! Az utca hírmondója! Honnan tudná ezt az ember – előre? (Ugyanakkor innen a hírneve!) Honnan tudná, hogy most épp „a mosolyait mosolyogja el”? Persze olykor, sejthető. Volt annak idején a Magyar Televízióban egy Telepódium című sorozat, abban jó ízlésű ember csak jelentős kompromisszumok árán vehetett nyilván részt, az aztán tényleg a legalja volt mindennek (vagy akkor úgy tűnt, azóta hányszor voltunk már legaljább…), sejteni lehetett, hogy aki abban részt vesz, annak aligha adatnak majd meg a nagy drámai szerepek. És? Mekkorát tévedett, aki ezt gyanította! Az akkori szereplők közül egyik-másik ma már színházigazgató! Hát akkor? Miért hagyta volna ki? Néhányan csóválták a fejüket? Ajjaj, ez az ember többre képes! Néhányan ma is csóválják? Ajjaj, ez az ember mire volt, képes! És? Ezért kellett volna kihagyni pénzt, népszerűséget? Ki tudja a választ?
61.,62.o.
– Éppen ma hallottam a rádióban – folytatja –, hogy a gazdaságban minden szaktudás két-három évig érvényes, azután megváltozik minden, és újra kell tanulni. Tehát aki nem őrzi meg a tanulást, az újratanulás képességét, az mehet a sunyiba. Szóval nem biztos, hogy mindenhez annyira kell ragaszkodni, amiről valaha azt gondoltuk, hogy igaz vagy jó. Előre kell nézni, ismerni és tisztelni a múltat, de előrenézni. Hülyék is lennénk, ha ezt nem csinálnánk.
159. oldal
– Hogy kell Woody Allenül beszélni?
– Mondok egy példát. Egy alkalommal Verebessel mentünk haknizni valahová. Azt mondja a kocsiban, hogy hallja, nagyon romlik a helyzet Ciszjordániában.
Kérdeztem, mi az a Ciszjordánia.
Mondja: Ciszjordánia ugyanaz, mint a rendes Jordánia, csak egy fél hanggal feljebb!
Na, ezen mi akkorát nevettünk, hogy gondoltuk, más is fog. És nevetnek is. Azóta. Ez kicsit olyan, mintha Woody Allen lenne, nem? Pedig Verebes.
146. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Király Jenő: Karády mítosza és mágiája ·
Összehasonlítás - Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája ·
Összehasonlítás - Nánay István: Profán szentély ·
Összehasonlítás - Ruttkai Éva: Parancsolj, tündérkirálynőm! 91% ·
Összehasonlítás - Bérczes László – Törőcsik Mari: Törőcsik Mari 90% ·
Összehasonlítás - Vas Gereben: A nemzet napszámosai ·
Összehasonlítás - Nánay István: Tanodától – egyetemig ·
Összehasonlítás - Nánay István: Ruszt ·
Összehasonlítás - Orosz Ildikó: Marton László – Összpróba ·
Összehasonlítás - Tóth László: …nagy haszna a Teátromnak ·
Összehasonlítás