Nehéz idők.
Aztán meg kegyelmi állapot.
Meg még a tiszta szó gyógyító ereje.
Ilyesmikről akartam írni legelébb, hogy érthetővé váljon a gondolatmenetem (amúgy nem túl bonyolult!) vezérlő kontextusa.
Csakhogy akkor rögvest írnom kellett volna maffia-államról, meg percemberkékről és kurzuslovagokról is. Sőt talán még írnom kellett volna a béka segge alá devalvált kultúrpolitikáról is egy olyan rendszerben, amelyben a kultúra és a politika nem, hogy beszélő viszonyban nem lehet egymással, de egyenesen antagonisztikus ellentétpárt alkot. Szót kellett volna ejtenem olyan dolgokról is, mint egy teljes nemzet humán erőforrásainak belügyi-katonai parancsuralmi rendszerbe erőltetése, az egészségügy középkori szintre „emelése”, a forradalmian egyedinek tekinthető „tudatlanság alapú” közoktatás unortodox megteremtése, vagy éppen egy teljes ország vidéki sajtójának, tömegtájékoztatásának goebbelsi (vagy épp aczéli) pártpropaganda szintjére aljasítása.
Tekintve, hogy igen nehéz befognom a pofámat és egyébként is sokat teszek annak érdekében, hogy erről a platformról végleg ki legyek tiltva, most talán legyen elég ennyi.
No meg, még csak annyi, hogy nehéz időkben a minőségi, tisztességes publicisztika megfizethetetlen érték, olvasni maga a kegyelmi állapot, hiszen a tiszta szó, elemi gyógyító erejével átragyog az ostobaság, a manipulált tömegpszichózis sötét fellegein. Reményt ad az olvasó embernek. Annak, aki számára már jó ideje deklarálva van, hogy ha mégis gondolkodni merészelne, úgy a propagandát irányítók által privatizált nemzetnek nincs rá szüksége többé, kiakolbólítva lesz, hisz’ nemzettest-idegenné vált, brüsszeli szívű, „baloldali” (már a kifejezés és az általánosítás is vérlázítóan primitív!) korcs lett. Meggyőződésem, tehát, hogy már rég nem volt ennyire szükségünk Kereszturykra, Darvasikra, Széky Jánosokra, vagy Kovács Zoltánokra, … és a többiekre még. Hiszem, hogy addig van remény, amíg az ő kezükből ki nem verik a tollat. Mert ha igen, akkor nagy a baj, hiszen, ahogy Esterházy mondja-írja, én is (o)lvasó vagyok, vad, vérszomjas alak, önző és élvezkedő, nem jótékonysági intézmény. (…) Az írás mint életmentés hidegen hagy. Engem a produktum érdekel, a hozzám találás, az engem megérintés, az együvé tartozás perverz-kéjes érzése. Ezt akarom, és amíg megkapom, ki is tartok.
Ezért hát nem szaporítok szót tovább, csupán a fentiek szellemében újra Esterházy tündöklő mondatait lopom:
A könyvet kötelező olvasmánynak tenném, nemcsak honismeret órára, hanem főleg politikusoknak. Hogy lássák, hol is vagyunk, vannak, kinek beszélnek. – Most jó, most ne mozogj, most próbálj átadni (röhögés és sírás nélkül!) egy millenniumi faluzászlót. link
Szükséges, hogy ajánlás tárgyává tegyem Keresztury minden sorát, szavát, ékezeteit…?
Nem hiszem. Akit illet, azt úgyis megtalálja majd. De azért csak keressétek! Fontos, hogy a publicisztika (és a tárca, a feuilleton, vagy az egyéb hírlapírói rövidforma) minél szélesebb körben újra érdemessé váljon az olvasásra, a befogadásra, az elismerő hümmögésre, az egyetértő rábólintásra.