!

Tövispuszta 154 csillagozás

Kepes András: Tövispuszta

Kellő fantáziával a valóság is kitalálható.

Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet. Mindent én gyűjtöttem a behívóparancstól a kitelepítési határozatig és az egymásnak ellentmondó önéletrajzokig, a koronás ezüstkanáltól a tulipános ládáig, a chanuka gyertyatartótól a vásári Krisztus-képig és a felfújható Buddháig. Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz, tele vicsorral és könnyes röhögéssel, szerelemmel, gyilkossággal, barátsággal és árulással, fordulatokkal és közhelyekkel. Akár egy szappanopera. Vagy mint a történelmünk. De, azt gondoltam, valakinek el kell mesélnie, hátha az igazság helyett mondogatott és a valóság helyett megélt történetek összeillesztve valósággá válnak.
A könyv egyik hőse én vagyok. Hogy melyik, azt egyelőre nem árulom el. Nagyjából mindegy is. Ne reménykedj, nem fogsz rájönni. Egyes szám harmadik személyben írok magamról,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011


Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

Andrássy út 60., Budapest · Kresz Géza utca, Budapest · Les Deux Magots


Hirdetés

Kedvencelte 12

Most olvassa 11

Várólistára tette 81

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 2

Elcserélné vagy eladná

>!
1.400 Ft ★★★★★ Eladó
Vascello könyve Kepes András: Tövispuszta
>!
2.000 Ft ★★★★★ Eladó
Reikon könyve Kepes András: Tövispuszta
>!
1.500 Ft ★★★★★ Eladó
miaulait könyve Kepes András: Tövispuszta
>!
1.500 Ft ★★★★★ Eladó
szolossylina könyve Kepes András: Tövispuszta

Kiemelt értékelések

+
>!
petibácsi

Az értékelésem: épphogy négy csillag.
Lektűrnek túl mély, de igazán megindító szépirodalomnak (aminek feltehetően szánták) meg felületes, sematikus. Úgy is, hogy a cselekménybe szőtt történelmi eseményeket csak ritkán mutatja meg mélyebben, részletekbe menőbben, mint egy középiskolai történelem tankönyv, és úgy is, hogy túl sok mindent (konkrétan 100 évet) próbált belezsúfolni 350 oldalba, amitől sok helyen durva tömörítvényszagot áraszt a szöveg (a kedvencem: Isti az Öreghárs nevű bárban megismerkedik második szerelmével, egy Klári nevű manökennel, egymásba szeretnek, összeházasodnak, hogy tanácsi lakást utaljanak ki nekik, magukhoz veszik az asszony korábbi kapcsolatából származó 6 éves kislányát, majd Klári inni kezd, kirúgják, elhanyagolja gyermekét, ezért Isti néha megveri; na ez a regényben kb. egy oldal – alig több, mint ahogy most leírtam!!!).
Ráadásul a hatalmas időkeret miatt az egyes fejezetek, jelenetek között akár évek telnek el. Talán emiatt is (és mert három, egymástól elszakadó gyermekkori cimbora külön-külön történetszálait olvassuk) emlékeztetett engem – főleg a háborús/munkaszolgálatos részeknél – kicsit az Oroszlánkölykökre .
Én szeretem a tömör/tömény szövegeket, szóval nagyon ritkán (és nem is szívesen) mondok ilyet, de ez a regény mint szépirodalmi szöveg nekem vázlatos. Hiányérzetet kelt, ami nekem a legvégére sem múlt el.
Persze, lehet hasonlítani az Apák könyvéhez (meg A napfény ízéhez is), de akkor gyorsan hozzá kell tenni, hogy Kepes írói vénája (legalábbis ez alapján) meg sem közelíti Vámosét. Látszik rajta, hogy nem egy akármilyen jöttment celeb üres csacsogása, de még messze van a jótól, na. Valaki Malamuddal is rokonította, az is helytálló, de csak szórványosan.
Kepes sokszor makacsul a szövegben hagy olyan gyengébb ötleteket is, amiket egy igazán jó író szerintem kihúzna, mert alkalomadtán hiteltelenné tehetik a szöveget. Pl. Samu és Andor, az apa-fia zsidó pár a munkaszolgálatos menetben azzal poénkodnak, hogy „az alakulat sűrű tarkólövések közepette menetelt a sáros úton”. Na mármost szerintem ez nehezen elképzelhető, de Kepes annyira jópofának tartja a szövegét, hogy ahelyett, hogy kidobná, inkább magyarázkodni kezd egy oldallal később, hogy „Andor önvédelemből igyekszik a legtragikusabb helyzeteket is keserű humorral elütni” bla-bla-bla, de a hitelét vesztett szövegrészt, ezzel sem legitimálja az olvasó előtt.
Meg aztán többször jutnak a szereplők olyan közhelyes megállapításokra, hogy „Úgy látszik mindig kell valaki, akit gyűlölni lehet.” vagy „hiába próbálja elfelejteni, hogy zsidó, mindig lesz valaki, aki emlékezteti rá.”, amiket már sokszor, sok helyen olvashattunk.
Szóval számtalan gyermekbetegsége van, sok helyen döcögős, de első regénynek végül is elmegy, igazából az utolsó fejezet húzta fel nálam négy csillagra.

1 hozzászólás
+
>!
meseanyu MP

Ez megint olyan könyv szerintem, amit a helyén kell kezelni és akkor tök jó, szórakoztató. Szeretem az ilyen kicsit incselkedően, ironikusan megírt történelmi tablókat, jókat kacarásztam, de az is jólesett, amikor kicsurrant egy-egy könnycsepp. Szóval Kepes ezért nem fog irodalmi Nobel-díjat kapni, viszont letett az asztalra egy tisztességesen megírt, olvasmányos regényt. Nekem jelen pillanatban ez elég volt.

+
>!
robinson P

Lehet megírták mások másképp, jobban, de nekem tetszett. Erős kezdés után hirtelen gyomorszájon vágott, átment nagyon komolyba. Érdekes, szórakoztató volt, örülök, hogy végre elolvashattam. Szerintem jól megírt történet, ez volt, ez történt erre velünk. Nem akar több lenni, mint ami. Kepes olvasmányosan, szinte barátian mesél.

4 hozzászólás
+
>!
ppeva MP

2012 karácsonyára kaptuk ajándékba. Örültem ugyan neki, de valahogy folyton tologattam az olvasását. Most végre sorra került, és egy nap alatt sikerült is kiolvasni.
Az volt vele a bajom, hogy végzetesen hiányzott belőle valami. Az a bizonyos valami plusz, ami a családi sztorizgatást, családtörténeti feljegyzéseket irodalommá emel(het)né. Ahogy haladtam vele, egyre jobban úgy éreztem magam, mintha egy iskolásoknak szóló történelmi ismertető könyvet olvasnék, ahol a fiatalokkal való jobb megértetés miatt egy kibővített család tagjai játszák a történelmi szereplőket. Már szinte vártam az újabb és újabb eseményeket, hogy kipipálhassam: ez is megvolt, azon is túlestünk. És ez volt a legnagyobb baj vele: az összes fontos, tragikus, végzetes történelmi esemény kipipálható, kipipálandó klisé lett. Az utolsó fejezet ('rendszerváltás-változás-változtatás után") volt a mélypont, ott már alig vártam, hogy vége legyen.
Ráadásul össze volt csapva az egész, és sok helyen szinte vázlatosra sikeredett. Mert annyira akart mindent érinteni, mindenről legalább egy mondatot vagy bekezdést beletenni, hogy vagy kétszer ennyi oldalt kellett volna kiizzadnia, vagy egyes dolgokat hagyni kellett volna a csudába.
A legeslegvégére még tartogatott egy csattanót – na az volt az egyetlen történet, ami megérintett, bár utólag most már azt is úgy látom, mint egy újabb tekerést a présen. Mármint hogy kellett bele még egy ***(spoiler lenne) szál is.
Hiába, így van ez. Az olvasó egy önző dög, teli van elvárásokkal, az író meg kiteheti a lelkét is, ezeknek minden kevés. Nem tetszett, ez van.

+
>!
prezzey

Nagyon lendületesen indul, aztán egyre összecsapottabb lesz, az utolsó egyharmada már igen semmilyen. Nem ártott volna egy családfa a belső borítóra, főleg, hogy több hasonló nevű szereplő is van. Mondjuk ugyanez a Csodaidőkre is igaz (csak hogy egy másik népszerű magyar családregényt vegyek összehasonlítási alapnak ;] ), és ott simán végigolvastam az egészet anélkül, hogy a családfára szorultam volna, szóval ez sem megoldhatatlan írói feladat, csak Kepesnek nem igazán sikerült.

Vagy még két-háromszáz oldal kellett volna – hogy az összecsapott részek is hozzák a könyv elejének a minőségét –, vagy százötvennel kevesebb. Azért nem bántam meg, hogy elolvastam, sok emlékezetes történet volt benne, csak nem állt össze az egész. (Best: a szalonnás rész. Hangosan röhögtem, meg kedves családtagjaimat is megörvendeztettem egy felolvasással.)

Olvasás közben nem tűnt fel, hogy egysíkú lenne a könyv nyelvezete, de rögtön utána kezdtem Szécsi Noémitől a Kommunista Monte Cristót (ami hasonló jellegű regény) és nagyon éles volt a különbség, az utóbbi javára.

A célközönség lehet hogy inkább az a fajta olvasó, aki szórakoztató irodalmat olvas elsősorban (ebben nem vagyok biztos), úgyhogy lehet, hogy olyasmit vártam, amit a könyv nem is akart teljesíteni. Meg nyilván Kepes nem egy 21. századi Anna Kareninát akart írni (vagy mégis? :D ). De szerintem szórakoztató regényként is lehetett volna jobb, a vége miatt kicsit kihagyott lehetőség-érzésem volt.

Nem tudom, mit szidom ennyire, amikor lelkesen végigolvastam… ;D
        __
Kihívás:
* Olvassunk Ulpius-házas könyveket
* Magyarország, én így szeretlek

+
>!
Netelka I

Körülbelül a feléig faltam ezt a családregényt, mely egyúttal olvasmányos történelemkönyvként is felfogható. Aztán azon vettem észre magam, hogy más könyvbe is belekezdtem, itt meg „elhagytam” a történet egyes szereplőit, a családi ki-kicsodában elvesztettem a fonalat, és ez nem lenne baj, de nem is érdekelt már, csak olvastam, olvastam, hátha újra visszatalálok a kezdeti lelkesedésemhez. Nem gondolom, hogy ez a szerző hibája, azt hiszem, nekem nem kellett volna csélcsap módjára közben másik 2-3 könyvben is megmerítkezni. De mondom, mindegy, már végigolvasom, aztán talán majd egyszer újra… Talán. Végül az utolsó 2-3 oldal olyan erős, hogy ebből a „talán”-ból bizonyosság lett, azaz most már biztos, hogy vissza fogok egy nap térni ehhez a Kepes-könyvhöz. Így a lelkiismeretem is megnyugodhat a 'csalárdságom' miatt, meg a momentán szerteszóródott mozaikok is a helyükre kerülhetnek :)

+
>!
orvosi_székfű 

Imádom Kepes Andrást, intelligencia és jóság sugárzik belőle, nem láttam még olyan műsorát, amelyet ne élveztem volna. Csak ez az oka annak, hogy végigolvastam a regényét.
Kár, hogy regényt írt. Elbeszélt történelemnek (nevezzük így az oral historyt), vagy dokumentumfilmnek olyan tökéletes lett volna. De regénynek sekélyes és elnagyolt.
A Tövispuszta a harmincas évektől követi nyomon három család sarjainak sorsát, egy zsidó, egy arisztokrata és egy cseléd/napszámos családét, akiknek fiai barátságot kötnek, aztán hánykolódnak a történelemben. Olyan sok mindent lehetett volna megírni ebből, de valahogy nem volt fókusza az egész regénynek. Kepes elmesélte, mi történt a három családdal, ami tényleg nagyon érdekes és tragikus és szörnyű, de hát nincs olyan család Kelet-Európában, amelynek a története ne lenne érdekes és tragikus és szörnyű.
Mindazonáltal igazat adok a narrátornak abban, hogy el kell mesélni ezeket a történeteket, mert mindenki csak a saját sérelmeit szajkózza, és nem árt tudni, hogy mások is sokat szenvedtek, csak éppen ebből nem áll össze egy jó regény. Gazdag anyag ez, kellene hozzá egy jó író, aki ha az évszázad regényét nem is, de egy igen jó regényt tudna írni belőle.

2 hozzászólás
+
>!
Droci P

Emlékszem,hogy nem tudtam hova rakni ezt a könyvet az olvasás után. A fő baj az, hogy az Ulpi könyvekhez mindig félve állok hozzá, mert elég kevés van, ami igazán meg tud nyerni magának :)
A könyv körülbelül első harmada tényleg jó, de aztán kicsit mintha valahol kezdené elveszíteni ezt a sodró lendületét és olyan ide-oda ugrált összevisszasággá válik. Pedig alapvetően szeretem a családregényeket, a régi korszakokat, a múltban való elrévedéseket, de itt egészen a könyv végéig annyi kérdés, hiányérzet maradt bennem, hogy szerintem még így is vajszívűen csillagoztam. Szomorú olvasni mindig olyan történet, ahol ember ember ellen megy és mostanában /2014 május/ ezek jönnek szembe velem.
Azt hiszem a hiányosságok ellenére is kiérdemli a 3,5 csillagot, mert azért a történet fele-fele arányban jó – rossz, de a karakterek között több olyan is volt, akik kicsit szívközelhez kerültek. Nem hiszem, hogy elolvasnám újra, de majd anyukám kezébe azért belenyomom :D

+
>!
violina

Az elmúlt évszázad szörnyűségei szinte minden családot érintettek, így vagy úgy megszenvedte , megszenvedtük a különböző rendszereket. A könyv is jól érzékelteti, az átlagember körül egyik pillanatról a másikra feje tetejére áll a világ, megváltoznak a hatalmi viszonyok., elnyomottakból elnyomók lesznek és fordítva. Sajnos egyik oldal sem tanúsít irgalmat vagy emberséget a másik iránt, ilyenkor állnak bosszút az elszenvedett egyéni sérelmekért (is).
Élvezettel olvastam a könyvet, igaz , néhol picit elnagyoltnak, kidolgozatlannak éreztem pár szereplőt , helyzeteket, Kepes András talán túl sok mindent akart egyszerre átadni. De első könyvnél az megbocsátható.

+
>!
Izolda A×+SP

Szemét leszek, és csak leírom, ami kb. a 15. oldalnál villant az eszembe: ez egy Vámos könyv, csak nem olyan jó.
Egyébként jó, meg sodró, bár nekem kicsit túl hiányos a puzzle 56 után. Elolvastam két nap, és voltak benne nagyon jó karakterek, de valahogy akkor sem elég. Kellett volna még pár mondat, még pár bekezdés. Hiányérzetem van, na. Pedig lekötött egy betegen ágyban töltött napon.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2011
354 oldal · ISBN: 9789632544809

Népszerű idézetek

+
>!
n MP

– Csak ilyen ernyedten lógó tokám és meg-nem-értett-asszonyos csípőm ne legyen soha! – mondta egyszer, még ifjú tiszt korában a mellette sétáló, frissen végzett pszichiáter barátjának, amikor a pesti Duna-korzón meglátott egy hájasan fodrozódó derekú középkorú férfit, aki egy fiatal lányt ölelgetett egy padon.
– Nem félsz, hogy meghallja a Nagy Gonosz Felíró? – kérdezte a barátja.
– Milyen Nagy Gonosz Felíró? – kérdezte a báró nevetve és hitetlenkedve.
– Hát, te nem tudod – felelte a barátja komoly arccal –, hogy fenn az égben, egy felhőn ül a Nagy Gonosz Felíró, és ha hall egy ilyen mondatot, mint amit most mondtál, így szól: „Áhá, most már tudom, mit nem szeretne ez a Pál: tokát és zsírpárnákat! Na, az lesz neki!”

127. oldal

4 hozzászólás
+
>!
Netelka I

Soha ne adj kölcsön senkinek, mert meggyűlölnek, amikor vissza kell adni.

286. oldal

+
>!
[névtelen]

– Úriember bort iszik, mint az olaszok és a franciák, vagy whiskyt, mint a britek. Sört csak a bugrisok isznak. – Nem véletlen, hogy a németek azt isszák! – nevetett az öreg báró.
– Sört éppenséggel az angolok is isznak – próbált helyesbíteni János. – Bár igaz, az angol sör!
– És az, ugye, mindjárt más! – mondta Pál mosolyogva.
– Hogy Goetheről, Bachról, Beethovenről, Thomas Mannról és egynémely más, nem kimondottan bugris németről ne is essék szó! – kacsintott János a bátyjára.
– Azért Marlene Dietrich lábait se feledjük! – nevetett az öreg báró, tőle régóta nem látott huncut jókedvvel.

129-130. oldal

+
>!
n MP

A segéd munka közben különös dalt dúdolt, amit még különösebbé tett az akna tompán kongó visszhangja:
"Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa
ki setét gondok közt henyél
ültetne krumplit harmadába
nincs szabad föld egy kapa se
s csomókban hull hajaszála
s nem veszi észre maga se?"
Dávidot, aki eddig inkább csak nótákat és mozislágereket hallott, különösen az utolsó két sor fogta meg.
-Mi ez?-kérdezte Tóth úrtól.
-Tetszik, fiú?
-Nagyon tetszik – mondta Dávid bólogatva és elgondolkodva.-Olyan, mintha Tövispusztáról szólna.
Másnap Tóth úr egy vékonyka József Attila – verses füzetet hozott Dávidnak.
-Remélem, tetszeni fog! Szegény Attila tavaly halt meg, Szárszón a vonat alá feküdt – mondta. -Segítettünk neki árusítani a könyveit, de egy vaskos csomag rajtunk maradt. Alig tudtunk eladni néhány tucat példányt. Az embereknek manapság nem ez kell.
Dávid szerette a verseket, Samu kicsi koruktól olvasott fiainak, később aztán már Elzának is Aranyt, Petőfit, Adyt, Babitsot, Kiss Józsefet. A János vitéz és a Toldi a gyerekek kedvenc meséi közé tartozott, de ilyen sorokat és képeket, mint amilyenekkel az ismeretlen költő kötetében találkozott, Dávid korábban még sosem látott.
"Mikor az utcán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden a járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult."

100. oldal

1 hozzászólás
+
>!
petibácsi

A belügyben komolyan vették a munkatársak rendezett családi körülményeit, amibe a feleségverés még belefért, de a válás már nem.

255. oldal

2 hozzászólás
+
>!
labe

– Meg tudod változtatni a múltat? Nem, ugye? Pedig sokan megpróbálják, különösen manapság. A jövőt sem lehet megváltoztatni, csak ha mi változunk meg. Az emberek általában a jelent sem látják, csak azt hiszik. Nem jönnek rá, hogy jelen és a jövő csupán a múltjuk vetülete. Olyan ez, mint amikor fölnézel a csillagos égre, és elfogadod, hogy a csillagok ott vannak, holott pontosan tudod, hogy az égbolt egy évmilliókkal ezelőtti állapot lenyomata. A távoli csillagok többsége már kihunyt, felrobbant, csak az óriási távolságból még nem ért ide az információ. Csak később fognak rádöbbenni az emberek arra is, hogy a szemük láttára hullott darabokra körülöttük mindaz, amiben ma élnek, és ők mégsem vették észre.

194-195. oldal

4 hozzászólás
+
>!
Netelka I

Senki sem annyi idős, amennyi a születési dátumából kiszámolható.

180. oldal

2 hozzászólás
+
>!
[névtelen]

A hetvenes években német vendégek füvet kértek Elemértől. Elemér azt se tudta, mi az. Amikor elmagyarázták neki, fölcsillant a szeme: „Majd adok én nektek füvet!”
– Benéztem a konyhára, hogy miből lehetne füves cigit csinálni. Összekevertem dohánnyal a babérlevelet, borsot, majoránnát, és eladtam nekik. Lényegében szárított krumplifőzelék volt, de nagyon ízlett nekik. Visszajártak.

+
>!
Boglárka_Madar 

A válságra más választ ad a nemzeti szocializmus, mást a kommunizmus, és mást a polgári demokrácia. Aki most intellektuális távolságtartással, csöndben kuksol egy hűvös könyvtárszoba mélyén, és átengedi a döntést másoknak, az ugyanúgy felelős lesz a pusztulásért.”

4 hozzászólás
+
>!
robinson P

– Nem fél az ÁVH-tól, lányom? – kérdezte a plébános Gizitől.
– Nem, atyám, én csak Istentől félek – felelte szerencsés Gizi. – És maga nem fél Istentől, atyám, hogy ilyeneket tanácsol nekem? – kérdezett vissza.
– Nem, lányom, én már csak az ÁVH-tól félek – felelte a plébános.

202. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján