A katedrális 87% 788 csillagozás

A történet egy megindítóan szép jelenetsorozattal indul, amelyben Tamás építőmester megígéri haldokló feleségének, hogy az emlékére egy katedrálist fog építeni, majd még ugyanazon az estén meghágja az első szembejövő nőt. Aktus előtt természetesen közösen elhantolják az elhunytat.

Az igen erős kezdés után a folytatásban hamar megállapíthatjuk, hogy valószínűleg szerencsésnek vallhatjuk magunkat, amiért Tamás építőmester a szóban forgó estén nem egy nőstény kecskével találkozott először, mivel a szerző láthatóan komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy lehetőség szerint a könyv minél több szereplője és minél gyakrabban kerüljön szexuális interakcióba egymással. Helyenként alacsony költségvetésű pornófilmeket (*) meghaladó részletességgel értesülhetünk arról, amint az egyik szereplő éppen orálisan elégíti ki a másikat, miközben a szomszéd helyiségben a harmadik análisan szereti a negyediket (**) usw.

A könyv mindenképpen ajánlott olvasmány azok számára is, akik szeretik a plasztikus leírásokat arról, hogy melyik szereplőnek milyen körülmények között ontották ki a beleit, tolták ki a szemét vagy kasztrálták üzemi hőmérsékletre hevített metszőollóval. Ezen kívül még sok más minden érdekes is történik, például az életben maradt szereplők többek között felépítenek egy katedrálist is.

(*) én nem nézem ezeket, csak mások mesélték hogy állítólag vannak ilyen filmek is
(**) az említett filmekben állítólag ehhez hasonló jelenetek is vannak

erről szerintem ken follett maga sem hiszi el, hogy ő írta.

Befejeztem :-)
Sose gondoltam volna, hogy én egy ilyen hosszú, ráadásul történelmi regényt elolvassak. Sose érdekeltek, meg különben is hosszú és unalmas és minek az nekem.
De aztán megnéztem a könyv alapján készült sorozatot… Elvesztem. Eldöntetett, nekem ezt olvasnom kell. A kapcsolódó kihívás pedig megadta a végső lökést is, lett még egy motiváló tényező, ha saját magam és a méret miatti ellenérzéseim legyőzése nem lett volna épp elég.
A film miatt a történetet ismertem. Vagyis elég naiv módon azt hittem. Pedig más. Nagyon más. Ha filmes élmény után olvasom a könyvet, a szereplők a filmbéli színészek képében jelennek meg lelki szemeim előtt. De itt nem. Nagyon másképp képzeltem el az egyes embereket, a helyeket, az épülő katedrálist… Fura volt és borzongató. Follet bácsi tud valamit.
Teljességgel magával ragadott a történet, ott drukkoltam Jancsinak és Alienának, amikor kerülgették egymást, Fülöpnek, amikor bajban volt a perjelség, elpityeredtem, mikor meghalt Ágnes… Sok-sok számomra ismeretlen szót is tanultam, annyira nem vagyok tisztában az egyházi szakszavakkal, nem tudtam például mi is az a miniátor, de legelőször a perjel kifejezés is ismeretlenül hangzott.
Jó könyv ez, szegényebb lenne az életem enélkül az élmény nélkül. Örülök, hogy rátaláltam, és sikerült rávennem magam, hogy belefogjak. Kedvenc könyv lett, pedig ilyen elég kevés van.

Ken Folletttől ez az egyetlen könyv, amit olvastam, de nem is hozott kedvet elmélyülni írói munkásságában.
Nem győzött meg a korhűség. Igaz, hogy az író elvileg történelmi kutatásokat végzett e könyv megírása előtt, de az a sanda gyanúm, hogy nem szentelt neki annyi figyelmet, mint amennyit a téma elvárt volna. Persze, eseménydús és izgalmas, de ha valaki a középkorról akar írni, ez azért nem elég.
Az erotikus jelenetek egyenesen vulgárisak és egyáltalán nem szükségesek. Ezeket a részeket olvasva ütött meg nagyon, hogy közel sem történész ez a Follett, hanem egy ponyvaféle író, Daniel Steellel egykutya. A végéhez érve pedig, hogy még Szent Tamás is megjelenjen a történetben, végképp kiverte a biztosítékot.
Ha viszont ilyen sokaknak tetszett ez a téma (középkoros, katedrálisépítős), akkor melegen ajánlom Ildefonso Falcones: A tenger katedrálisa címü könyvét. A helyszín Spanyolország, Barcellona, 14. század. A Santa Maria del Mar katedrális építése körül folyik a történet, de itt az író nem engedi meg magának, hogy a főszereplője a főépítész legyen, hanem csak egy egyszerű kőhordó munkás. Izgalmas, letehetetlen, a történelmi hitelesség utánozhatatlan.
Ha elolvassátok ezt a könyvet, garantáltan megváltozik a véleményetek Ken Follett ezen művéről.

Jaj. Hatalmas ez a könyv, mint egy katedrális – alig bírtam tartani. Minden bizonnyal nehezen épült fel, bennem is nehezen alakulgatott, miközben olvastam. Csakhogy az én katedrálisomon is repedések jelentek meg, végül az egész építmény összeomlott. Újjáépítésre ezúttal nincs remény.

Folletnek majdnem sikerült.
Történelmi díszletek közé helyezett szórakoztató regénye szolgál tanulsággal, helyenként hű korrajzzal, ármánykodással, szerelemmel, sötét középkorral.
Van itt minden, halottnak tett megszeghetetlennek kikiáltott ígéret, évtizedekig lappangó titkok, intrikák, igaz és igaztalan szerelem, némi szexuális fülledtség – mindez egy épülő katedrális árnyékában.
Nem tagadom, elfogult vagyok, lenyűgöznek a katedrálisok (bakancslistám szerves részét képezi némelyik meglátogatása még éltemben). Ha pedig ezt megfűszerezik egy kis vallásossággal, szerzetesekkel, nagyra törő egyházfikkal, hataloméhes lovagokkal és királykodni akarókkal, ahol a jó elnyeri jutalmát, a gaz pedig megbűnhődik: ott nálam már nyert ügye van a könyvnek.
Folletnek mégsem sikerült maradéktalanul ez az iparosmunka: a végét túlságosan elkapkodta (utolsó 2-300 oldalon…), és a karakterei nagyrésze fekete vagy fehér, egy tulajdonsággal azonosítható, csupán egy-két ember jellemrajza sikerült komplexebbre.
Ugyanakkor gyönyörű lett a templom, a fél csillag pedig elveszett a hosszú éveken át tartó építkezés során.
Van néhány repedés a falon, de Follett Katedrálisa még jó darabig állni fog.

Ez egy nehéz könyv. No nem a mélysége vagy a nyelvezete miatt, hanem mert nagyon könnyen becsapja az olvasót, elhiteti vele, hogy jó. Kezdjük ott, hogy az olvasása általában jó, mert ez egy tisztességes iparosmunka és helyből folytassuk azzal, hogy mindeközben szeretné komoly történelmi regénynek eladni magát. Ez adja azt a visszás érzést, ami igazából lerontja. A katedrális alapvetően egy jó kis strandkönyvnek minősíthető, ha elmész az Adriára és három napra kidobod magad valami sziklára, hogy a rákokéhoz hasonló színt kapjál, akkor nem Thomas Mannt viszel magaddal, hanem valami könnyebb olvasmányt. Én legalábbis így vagyok vele. A katedrális hozza ezt a színvonalat: általában kalandos, elég hosszú, hogy kitartson a nyaralás alatt, nem kell túl sok agysejtet pazarolni rá.

Mindemellett egy borzasztó egyenetlen könyv. Hullámzó minőségű, teljesen értelmetlenül vannak benne részek és fordulatok, amik igazából csak kitolják a sztorit, de nem viszik előbbre. A karakterek elég gyengék, Fülöp nagyon jó, William nagyon rossz, Tamás nagyon tisztességes, satöbbi. A kidolgozatlan és sokszor a saját normáiknak teljesen ellentétesen cselekvő szereplők másik hibája, hogy nem az 1100-as évek emberei. Mai gondolkodásúak, a környezetükbe nem illenek bele, oda vannak erőltetve. Ilyen reakciók és ilyen történetek nem fordulhattak akkor elő. Pont ezért nem történelmi regény a katedrális. A legnagyobb baromsága könyvben, aminél majdnem letettem, az Harun al Rashid szerepeltetése volt. Könyörgöm az a csóka ezer kilométerekkel és évszázadokkal korábban élt!
Másrészt az utazás. A katedrális szereplői úgy utazgatnak keresztül a csatornán, a Pireneusokon, mintha ma tennék. Kiábrándító.
És elértünk a szexig. Ebben a könyvben teljesen idiótán, néhol egész “Romana” stílusban van ábrázolva a szex. semmi baj az erotikával a könyvekben, de itt egyszerűen gyerekes. Lehet, hogy hülyeség, de olyan, mintha azokank írta volna, akik még nem és akik már nem szexelnek. Őket valószínűleg kellemesen megbizsergeti, de igazából teljesen felesleges.
Basszus, írtam pár sort és nincs nagyon mit mondanom, pedig azt hittem, hogy erről a könyvről remek kis bejegyzést fogok kanyarítani. Úgy tűnik annyi sincs benne, hogy igazán értelmesen kritizálni tudnám. Hát ennyi, többször nem olvasom el, egynyári darab. Kapjon két csillagot az ötből a moly.hu listájában és felejtsük el.
http://blog.creativslave.hu/2011/07/29/ken-follett-a-katedralis/

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sokáig halasztgattam a könyv olvasását, mert attól féltem, hogy nem fog tetszeni, és unni fogom. Iszonyú vastag és iszonyú apró betűs, de még csak nem is ez volt az elrettentő, hanem hogy anya akkor olvasta, amikor én kicsi voltam. Neki tetszett (meg is lepődtem raja, olyan naturális gyilkosságok voltak benne, anya meg nem szereti az ilyeneket), és nekem valahogy egyik könyv sem tetszett akkor, amit ő olvasott. Tényleg nem értem, miért nem tetszik egy tíz éves gyereknek az, amit az anyja olvas. *irónia* Szóval félve kezdtem bele, de hogy én mekkorát tévedtem… megint.
Az elejétől kezdve izgalmas, a végén meg már alig bírtam letenni. Persze mindig izgalmas helyen hagyta abba, és váltott át egy másik ember szemszögére, úgyhogy azért igyekeztem egyre gyorsabban olvasni (főleg a háromnegyedétől), hogy megtudjam, mi történt a másik szereplővel. Legjobban Jancsi és Aliena története érdekelt, úgyhogy értük izgultam nagyon sokat, és legjobban ezek a részek tetszettek. De persze érdekes és izgalmas volt egész Kingsbidge története. Azt is érdekes volt olvasni, ki hogy taktikázik a másik háta mögött hatalomszerzési szempontból, és az egyház sem jobb ám, mint a nemesek vagy a közemberek. Hát az emberek mára sem különböznek, ugyanezeket csinálják ma is. Sosem változunk.
Nagyon bírtam Tamást és Alférdon kívül az egész családját. Ilonát meg Jancsit, Aleinát (őt az elején annyira nem) és Fülöp atyát. Akit viszont gyűlöltem, az Wiliam. Valamiért Draco Malfoyra emlékeztetett, a viselkedése, a természete, ahogy beszélt, meg még a haja is, szerintem tök olyan volt, mint Draco (oké, azért tudom, hogy nem a HP volt előbb), csak annyi a különbség, hogy Dracot én szerettem. Nagyon idegesített még Waleran, akkora egy álszent volt, hogy az hihetetlen.
Annyira bele tudtam magam élni a könyvbe, az egész kor szellemébe. Szívesen élnék ott… mondjuk egy hétig. Tovább nem bírnám ott vezetékes víz meg fürdőszoba nélkül. Nagyon tetszett a könyv, és örülök, hogy végül nem sikerült semminek eltántorítani tőle. Jó lenne, ha tudnék hinni benne, hogy ahogy a könyvben, úgy az életben is a gonoszok megkapják a büntetésüket és a jók elnyerik a jutalmukat, de a való élet sajnos nem így működik…

Előre leszögezem, hogy bizonyára velem van a baj. De nekem ez a könyv nem tetszett annyira, mint mindenki másnak, akit csak ismerek és olvasta. Az volt a baj, hogy iszonyú nagy elvárásokkal ültem le olvasni és azt gondoltam, hogy majd a fotelhez szögez ez a könyv és pár nap alatt elolvasom az 1022 oldalt. Hát nem így lett, pedig évek óra vártam már erre a könyvre. Nem mondom, hogy rossz könyv, sőt. Viszont nekem hiányzik belőle valami, ami igazán jóvá tenné. Eddig még csak egy Follett könyvet olvastam, de azt tényleg szó szerint nem tudtam letenni. Az a valami hiányzott ebből a könyvből, ami miatt számomra nem lett letehetetlenül izgalmas. Az első 500 oldalt elég unalmasnak tartottam. Számomra akkor indult be igazán a történet, amikor a kingsbridge-i gyapjúvásár volt. Onnantól már valóban érdekelt, hogy mi lesz a folytatás. A történet maga tetszett, azt meg egyenesen imádtam, hogy a középkorban játszódik. Mondjuk kicsit többet vártam volna a mindennapi élet leírásából. Ezer oldalon többet is foglalkozhatott volna az író azzal, hogy hogyan éltek az emberek az 1100-as években. A szereplőket az elején nem igazán kedveltem, aztán a végére Fülöp abszolút kedvenc lett Jánossal és Alienával egyetemben. A katedrális építés nehézségeit érdekesnek tartottam, bár az építkezés befejezésének ünnepélyességéről szívesen olvastam volna, elvégre eköré épült az egész könyv cselekménye, ezzel szemben egyszer csak kész volt a katedrális. János apjának a története végig titokként lebegett a történet felett, aztán a végén hatalmas csalódás volt, amikor kiderült, hogy miért kellett meghalnia. Semmi értelmet nem láttam a történet eme szálában. Meglepő volt, hogy az egyház már akkor is milyen korrupt volt és csak a saját hasznukat nézték és a papok nagy része csak a saját személyes érdekében tett bármit is. Waleran Bigod alakja jól mintázza ezt az egészet. William Hamleigh jó megtestesíti a gonosz és törtető földesurakat, akik a végén mindig elnyerik méltó büntetésüket. Mártát is nagyon kedveltem, aki a végére annyira mellékes lett, hogy nem is tudtuk meg, hogy mi lett vele, ezt is hiányoltam. Összességében jó könyv volt, összefogott, kerek egész lett a végére a történet.

Ez egy remek iparosmunka.
A fél csillag levételének egyik oka: lásd Mdmselle véleményénét és u.ott a kommenteket (egyelőre csak karcként): pár apróságért*, bár én nem látom olyan súlyosan a helyzetet. Szerinte Benzoni sokkal jobb történelmi regényíró, sztem meg ez egy lenyűgöző nagypróza, amiben talán nem is az apró hibák a leginkább bajosak. Túlságosan krónikásan száraz a nyelvezete, ám nem széndékosan: talán „csak” enyire képes Follett. Mert néha , érzeni lehet, mikor, akart ő pateikus lenni, meg költői, de nem ment neki: afféle románul zömök regény ez egy gótikus csodáról. (Vö. A rózsa nevével… na az az 5 sőt, hat csillagos regény.)
Szóval ezért is a 4/5-öd „csak”. És azért ilyen sok mégis – ha másfelől nézzük –, mert egy lenyűgöző, monumentális történet. Fogságában tart, amíg olvasol. És ezt nem csak az oldalszámokkal érte el Follett.

——————-
* Tényleg apróságok, de pl. az (1989-es kiadás) 300. oldalán rosszul adja össze az évek számát Tamás; a következő, lehet csak a fordító hibája: néha lábbal, máskot meg méterben számol: ez már magában zavaró, de néha mintha méterben adná meg azt is, ami biztos csak lábban annyi, pl. amikor azt írja valahol, 30 méter magasságban kezdődnek el az ablakok… ill. hogy maguk a templomabalakok voltak 30-40 m magasak… (ez több mint egy mai 10 emeletes panelház!); a lovagi páncél ebben a korban még nem kovácsotl acélból volt volt, hanem bőrből vagy láncszemekből álló…; stb. És ahogy Fülöpben egy abszolút pozitív figurát rajzol elénk, úgy Williamben meg egy abszolút negatívat: az hogy ez az ostoba mészáros erősen vallásos és minden mészárlása után megretten a várható túlvilági büntetéstől, nos, ettől nem a jellemrajza lesz összetettebb,hanem egész alakja válik egy rossz skiccé.