Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Setita (Vámpír: Klánregények 4.) 37 csillagozás
Kígyószemek
Hesha Ruhadze rendelkezik mindennel, amit csak egy Szeth Követője kívánhat magának: pénz és udvarház, befolyás és intelligencia, csatlósok, akikre számíthat és egy megbízható (fiatalabb) partner. Hesha hite makulátlan, Istene áldása kíséri, világosan látja a céljait, az önfegyelme pedig legendás.
De egyszer mindenkit cserbenhagy a szerencséje.
Egy manhattani régiségboltban Hesha olyan nyomra bukkan, amely elvezetheti őt az emberöltők óta hajszolt ereklyéhez: Hazimel Szeméhez. Hajnalban pedig már úgy tűnik, hogy minden kicsúszik a kezei közül, amiért a vámpírlét évszázadai alatt küzdött. A Setita csak később jön rá, hogy a véletlen New Yorki találkozás ugyanannaka a szövevényes eseménysorozatnak a része, amely az egyik ügynöke kezére adja a Szemet, majd rögtön el is veszi tőle. De a Vértestvérek árnyékos világában egyáltalán létezhet-e olyasmi, hogy véletlen?
A sorozat egy monumentális, 13 kötetből álló felfedezőútra invitál minket a… (tovább)
Eredeti cím: Setite
Eredeti megjelenés éve: 1999
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Most olvassa 1
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 9
Kiemelt értékelések
Hát erről lenne szó.
A széria messze legjobb kötete, avagy Kathleen Ryan gyakorlatilag hiba nélkül megugrotta az „ábrázoljuk a nehezen játszható klán nehezen játszhatóságát, mutassunk be sztereotípiákat és a parti során megvalósítható ötleteket izgalmasabban és jobban átgondolva, mint ahogy az alapkönyvben áll, és ha harc, hát legyen harc” című kihívást.
Adott háttér a középponti történetszál, az egyszerűség kedvéért nevezzük keleti parti háborúnak úgysem érdekel senkit – a főszereplő Hesha innen (is) kapargatja a maga gesztenyéjét mert Szet követői azt csinálják, ugye , menti a meglévő szolgáit, olvasztja be az újat. (Annyira priceless, hogy nincs is rá magyar szó.) Adott egy misztikus krimi jellegű szál, ami egyébként a központi történet B-side része, és ezidáig csakis harmadvonalbeli fura alakokat érdekelt – na, itt végre felkelti az olvasók érdeklődését is, ami mondhatom, komoly teljesítmény. Mindehhez adott egy erőltetés nélkül történetbe emelt mugli halandó, akinek valóban van helye a nagyfőnök mesterkedéseiben, aki valódi háttérrel bír, és tulajdonképpen egész jól meglenne a Vértestvérek nélkül, ellenben megint csak erőlködés nélkül és bűbájosan haverkodik a szóba jöhető egyedekkel.
Itt megemlíteném, hogy egy vámpír mindenható háttérhálózatáról végre nem csak beszél a narrátor, de meg is jeleníti – ettől a hangulat családias, bajtársias, no és időnként kifejezetten undorító. Arról nem is szólva, hogy Hesha az első és utolsó vámpír a sorozatban, akinek a veszteségeit át lehet érezni – mondhatni, végre valaki, akinek van vesztenivalója.
Végre a történet helyszínei is hajlandóak különbözni egymástól, a tétek elkezdik motiválni a karaktereket, a függő zárlatot követően pedig az ember valóban kíváncsi rá, mi következik, mert véhéhéhégre került a játszmába egy igazzy nagy hal…
A sorozattól (meg merném kockáztatni, hogy a Vampire játék ismeretétől/aktív gyakorlásától is) függetlenül, önmagában is teljes mértékben élvezhető regény. Kár, hogy Ms. Ryan csak egy továbbit jegyez ezen kívül.
Az első klánregény, amit olvastam, és rendkívül értékelem, hogy nem érfeltépős-csicsogós horror, hanem Vértestvérekhez méltó, igazi, kavarós-ármánykodós történet volt. Hesha pontosan annyira ambivalens karakter, amennyire egy Káinitának lennie kell, tettei pedig éppen annyira érthetők, mint amennyire elítélhetők. Lizhez fűződő viszonya, illetve annak dramatikus zaklatottsága pontosan és érzékletesen mutatja, hogy hiába viseltetik egy vámpír emberi(nek tűnő) érzésekkel, végső mozgatórugói mégsem emberiek. Ennek megfelelően a nőt, mint a többi halandót is, csupán eszközként kezeli, még akkor is, ha (a Masquerade miatt? saját érzései miatt?) úgy tűnhet, minél kevésbé akarja bántani őt. Kis útmutatás annak kijátszásához, hogy hiába magas egy karakter Humanityje, attól ő még bizony másképp gondolkodik, és másfajta prioritások figyelembe vételével dönt A történet többi szereplője is a helyén van, vannak indítékaik, félelmeik, érdekeik. Az ereklye körüli kavarás a könyv első felében kicsit zavaros volt, de aztán helyükre kerültek a kirakós darabjai. Ha még a korrektúra is rendben lett volna… vagy én kérek túl sokat?
Vagy én vagyok egyre elfogultabb a klán-regények iránt, vagy tényleg egyre javuló tendenciát mutatnak színvonal terén. Véleményem szerint, a Setita könyv az eddigi leginkább kiemelkedő alkotás mind történetben, mind karakterábrázolásban; ezzel lepipálva az őt megelőző három regény vontatottabb sztorival rendelkező és „baltával faragott” karaktereivel bíró tartalmi értékeit. Mindezt az írónő tapasztalatainak köszönhetjük, amit a White Wolf keretein belül, a regény megalkotása előtt megszerzett.
Hesha Ruhadze az eddigi legátgondoltabb figura. Alakja, gondolkodásmódja, habitusa egy olyan erős jellemmé formálja, akit a környezete tisztel és fél. Számomra mégsem ezek a megszokott tulajdonságai tették olyan szimpatikussá, hanem hogy mindezen ismérvek ellenére képes hibázni és elismerni hibáit, persze soha nem úgy, hogy ezt bárki is képes legyen megérezni. Lizzel való kapcsolata, és ennek a viszonynak a kezelése egyik pillanatban olyan, mint egy esetlen kamasz első próbálkozásai a szerelemben, máskor, viszont mint egy nemtörődöm apa bánásmódja a nem kívánt lányával. Sokszor váltott ki belőlem ellenszenves érzelmeket annak ellenére, hogy legtöbbször csodálattal követtem kimért összeszedettségét. Ez a fajta sokrétűség jellemző szerintem a legtöbb szereplőre. Azzal hogy a történet Hesha „háza tájára” korlátozódik, a körülötte forgó karaktereket részletesebben is megismerhetjük, azok minden ellen- és rokonszenves tulajdonságaival együtt.
Maga a cselekmény szerintem éppen annyira izgalmas, mint amennyire egy nyomozós, cigarettafüstös – és persze vérfoltos :) – történetnek lennie kell. Nem esik át a ló túloldalára – már ami a feszültséget illeti – és mikor már úgy éreznéd, hogy kezd unalmas lenni, hirtelen a „füledbe tapsol”, már ha értitek, hogy mire gondolok…
Ez a kötet – a Gangrellel együtt – magasan veri az első két kötetet. Jó, igaz, ebben azért volt egy kis spoiler is. A helyesírás és szerkesztés az első háromhoz képest sokat javult, de akadtak még mindig olyan mondatok, ahol jó fél percig gondolkodtam, hogy ez mit is szeretne jelenteni magyarul? Viszont a sztori sokkal jobban pörgött, mint az előzőek. Jó volt, tetszett. :)
Bővebben itt írok a sorozatról:
http://watchaholics.hu/2018/01/06/klanregenyek-vampire-…
Népszerű idézetek
A Ventruek azt állítják, hogy náluk van a hatalom. A Tremere boszorkányok a háttérben maradnak. A Toreádorok úgy tesznek, mintha mindennek fölötte állnának. A Gangrelek gyűlölik, hogy szükségük van a többiekre. A Brujahk az öklüket rázzák a Ventruekra. A Nosferatuk pedig figyelnek és hallgatnak.
186. oldal
A sorozat következő kötete
Vámpír: Klánregények sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Marlon James: Fekete leopárd, vörös farkas 79% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: Lestat herceg 80% ·
Összehasonlítás - Mark Lawrence: Tövisek Királya 91% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A Setét Torony – A Setét Torony 89% ·
Összehasonlítás - Török Ábel: A gonosz erdő meséi 86% ·
Összehasonlítás - Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház 84% ·
Összehasonlítás - Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik 83% ·
Összehasonlítás - Sepsi László: Pinky 82% ·
Összehasonlítás - Meiszner Krisztina: MásValaki problémája 81% ·
Összehasonlítás - Jon Sprunk: Az Árny csábítása 78% ·
Összehasonlítás