!

Felszáll a köd 183 csillagozás

Kate Morton: Felszáll a köd

1924, nyár:

Az előkelő társaság tündöklő estélyén, egy elegáns angol udvarház parkjában, a tóparton egy fiatal költő kioltja életét. A tragédiának két tanúja van: két nővér, Hannah és Emmeline Hartford, akik ettől fogva soha többet nem beszélnek egymással.

1999, tél:

A 98 esztendős Grace Bradleyt, Riverton udvarház hajdani szolgálóját felkeresi egy fiatal rendező, aki filmre akarja vinni a költő öngyilkosságát. A Grace lelkének sötét zugaiba száműzött szellemek és emlékek előbújnak a réseken.
Döbbenetes titok merül fel; valami, amiről a történelem elfelejtkezett, de amit Grace nem feledhet soha.

Az első világháború sebeit viselő nyáron, és az utána következő dekadens húszas években játszódó Felszáll a köd borzongató rejtély és lenyűgöző szerelmi történet elegye.

Eredeti mű: Kate Morton: The House at Riverton

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
598 oldal · ISBN: 9789632450926 · Fordította: Borbás Mária
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2010
598 oldal · ISBN: 9789632450926 · Fordította: Borbás Mária

Szereplők népszerűség szerint

Sherlock Holmes · Agatha Christie · dr. John Watson

Minden enciklopédia-szócikk 1

Hirdetés

Kedvencnek jelölte 55

Most olvassa 10

Várólistán 195

Kívánságlistán 155

Kölcsönkérné 3


Népszerű értékelések

+
>!
Miestas

Nagyszabású család regény, nem akar több lenni mégis az ! Nagyon szerettem olvasni, pedig a mondatok egyszerűek, semmi „nagy irodalmi pátosz”, mégis tele értékkel, amik a sorok között bújnak meg. Hűség, lojalitás, szeretet, kitartás…
Mintha egy film kockái peregtek volna a szemem előtt olyan képi hatást alkotott Kate Morton. A történet az angol arisztokrácia bukásának kezdetén, az I. Világháború utáni időkben -amikor a nők már szabadabban akartak lélegezni – és napjainkban játszódik. Emlékezés egy letűnt kor hajdani szerplőire. Amíg olvastam mind itt voltak velem.

17 hozzászólás
+
>!
Dorqa MP

Én imádtam ezt a könyvet! El voltam tőle ragadtatva:) Minden benne van, amit szeretek: a századelő, azon belül is az angol nemesi életmód, háború, szerelem, visszaemlékezés, családtörténet (a regény nem kifejezetten családregény, de bizonyos elemei miatt el lehet róla mondani, hogy egy családnak a történetét tárja elénk). A felépítése pedig igazán nagyszerű: nem egysíkú, de nem is vész el az ember miközben az író félévszázadokat ugrik ide-oda; a titok – pontosabban titkok – mesterien kerül(nek) elénk: szépen lassan adagolva, a végsőkig gerjesztve kíváncsiságunkat, apró (aha, sejtettem –szerű) sikerélményekkel megszórva, hogy azért ne bátortalanodjunk el, a végén pedig a meglepő megoldás, amire én egyáltalán nem számítottam (bedőltem az írónak, mint az egyszeri kezdő olvasó).

Különösen tudom értékelni azokat a regényeket, amelyekben minden körbeér, főleg ha ez úgy történik, hogy nem erőltetett, és ez a regény pontosan ilyen. Nem maradnak elvarratlan szálak, minden szépen a helyére kerül, mint egy puzzle-kép tökéletesen összeillő darabkái.

A hangulat felidézése is természetesnek hat: nincsenek keresgélt és amit én „mű” apró részleteknek nevezek: olyan a korról elhintet információk, amelyeknek a hangulatteremtés lenne a feladat, de amiről messziről érezni, hogy ezek a történet szép sima felületéből kitüremkedő részek, és csak „muszáj”-ból vannak ott. Kate Morton nem izzad és nem fogcsikorgat amikor visszavisz bennünket a 20-as évekbe. Nem túloz, nem díszít túl, nem az a szándéka, hogy meggyőzzön: ő igenis nagyon jól ismeri azt a kort. Csupán elkísér oda minket, azt mutatja meg belőle, ami keretet ad a történetének, annyit mond el róla, amennyi szükséges ahhoz, hogy a megfelelő helyszíneket, embereket korhűen képzeljük magunk elé.

A karakterek megalkotásában sem találtam semmi kivetnivalót. A szereplők fejlődnek, átalakulnak a bennünk rejlő hajtóerő és a környezet, illetve az események hatására. Ami kifejezetten figyelemreméltó, hogy a főszereplőt két külön életkorban kellett megalkotnia az írónak. Nem könnyű feladat, ha belegondolunk: a kamaszlány és az idős hölgy – úgy megrajzolni a két portrét, hogy minden pillanatban, bármelyik is áll előtted tudd, hogy ez egy és ugyanaz a személy, miközben természetesen érzékeltetni kell az éveket, az élettapasztalatot, a változást.

Én teljesen benne éltem a könyvben, amíg olvastam, imádtam minden sorát. Most persze ott motoszkál bennem a kisördög, hogy még kellene olvasni Kate Mortont, de ugyanakkor ott a félelem, hogy mi van, ha csak egy nagy könyve van, és minden más alkotása csupán szerény utánérzése lesz ennek… Talán megéri kockáztatni, még átgondolom.

3 hozzászólás
+
>!
mdmselle SP

Nagyon-nagyon jó volt.
A felénél úgy éreztem, hogy kissé talán feleslegesen van ilyen bő lére eresztve, de a végén történtek fényében belátom, hogy kellett ez. Kellett hogy ilyen hosszú legyen, hogy a tragédiát teljes nagyságában átérezzem.

+
>!
Hársfaméz_szeee

Hangulatos, titkokkal teli családregény, ugye. A XX. század eleje, Anglia, arisztokraták, cselédek. És titkok :) Amik ott lappanganak.
Átjárják a falakat.
Az évszázadon keresztül.
De időnként fellebbentik róluk a fátyol sarkát.
Titkok.
Amik megváltoztatnak életeket.
Közeledünk.
Nemsokára.
Megtudjuk.
Még 300 oldal.
De pszt.
Titkok.
Még 200 oldal.
Ki fog derülni.
Hogy mi az.
Már majdnem.
Már csak 100 oldal.
Hol egy iratmegsemmisítő?
Vagy egy kandalló.
Úgy széttépném ezt a szart.
De most.
Sejtelmes zene.
Dobpergés.
Rohannak.
Már én is izgulok.
3 oldal.
És.
.
BUMMMMMM!
.
.
Felszállt a köd…
De ennyi?
O_O
Óhogyaza……*hosszú, véget nem érő sípolás*

17 hozzászólás
+
>!
Véda MP

Kate Morton nem azért alkotott nagyot, mert hű de jól ír, s nem is azért mert a ma oly divatos és felkapott „vintage” stíl és éra köszön vissza a regény témájában, atmoszférájában, hanem azért, mert úgy ábrázolt egy családregényt, majd bontott ki tragikumot, hogy az végig egyszerű volt (végtelenül) s ami esetünkben nagyon fontos: manírmentes. Pont mintha egy 98 esztendős, de szellemileg friss néni beszélte volna el. Kívánságlistás! ;)

3 hozzászólás
++
>!
Joeymano

Imádtam a könyvet, minden oldalát, minden szavát. Remekül használja Kate Morton a szavakat, gyönyörű képeket alkot. Az legutóbbi időben olvasott könyvek közül ez volt a legjobb, amit csak átélhettem. Kár, hogy elfogyott, és nincs több oldala. Újraolvasás gyanús, de nagyon. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

11 hozzászólás
+
>!
Jégviráglány

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az a fajta könyv, aminél az elején tudod, hogy nem lesz heppi end, de annyira érdekel a kifejlethez vezető út, hogy ezt se bánod. Mindenesetre szinte végig szomorúsággal olvastam a könyvet, hogy semmi jó nem történik benne, aztán váratlanul kárpótolva lettem. Furcsa könyv volt, néha 10 oldallal küzdöttem sokáig, valahogy nem kötött le, aztán meg hirtelen nem tudtam hová tűnt el 50 oldal pillanatok alatt. Voltak értelmezési gondjaim néhány mondattal, de nem tudom ez mennyire az írónő, illetve mennyire a fordító hibája volt. Összességében szeretem ezt a könyvet :) Szeretem a régi történeteket és kicsit olyan volt, mintha a Csengetett, Mylordba csöppentem volna, csak ironikus poénok nélkül.

2 hozzászólás
+
>!
horsegirl

Tanulság:ne hazudj, mert sohase tudhatod, milyen következményei lesznek!
Titkok hálózzák be az életet.Kegyes hazugságok, amelyek végzetes eredményhez vezetnek. Döntések,amelyek egész életünkre hatással lehetnek.

+
>!
violina

Úgy tűnik, divatos manapság az 1910-es, ’20-as évek Angliája, a főúri kastélyok, udvarházak világa. Ahogy az írónő is említette, a Gosford Park, a Napok romjai c. filmek témája is hasonló, nem is szólva a manapság futó Downton Abbey sorozatról.
Nagy izgalmakra nem kell számítani,mert már a könyv elején sejthető az, amire csak kb. 580 oldallal később derül fény. :) Ennek ellenére jó könyv ; hosszú, de kellemes, hangulatos regény, érdemes volt elolvasni.
Nagyon jó képet kapunk a társadalmi, történelmi, kulturális háttérről, a szereplők ábrázolása is jól sikerült. Bepillanthatunk az arisztokrácia zárt, gyakran sznob világába, valamint az őket szó szerint kiszolgáló és sokszor halálukig hűséges cselédek, szolgálók, komornák és inasok életébe.
A borító nekem nem jön be, a kevesebb több lett volna.


Népszerű idézetek

+
>!
Heloise

Egyszer azt mondtad, minden történetben van egy pont, ahonnan nincs visszaút. Amikor valamennyi központi szereplő a színre lépett már, és itt az idő, hogy a dráma kibontakozzon. A mesemondó kiengedi a kezéből az irányítást, a szereplők a maguk erejéből mozognak.

128. oldal

51 hozzászólás
+
>!
kiscsiga

Kegyetlen, ironikus műfaj a fotografálás. Elkapott pillanatokat ráncigál a jövőbe, pillanatokat, amelyeknek el kellett volna párologniuk a múlttal; csak az emlékezetben lenne szabad létezniük, a későbbi események ködén át. A fénykép kényszerít, hogy akkor lássuk az embereket, amikor még nem nehezedett rájuk a jövő, amikor még nem tudták, hogyan végzik.

392. oldal

+
>!
borostyan

Csak az firtatja a jövőt, aki a jelenben boldogtalan.

385. oldal

+
>!
Luna_Iceshard

Érdekel – még izgat is – a mód, ahogyan az idő eltörli a való életeket, és csak halvány nyomokat hagy. A vér és a szellem elfakul, már csak nevek és dátumok maradnak.

44. oldal

+
>!
Véda MP

A gyerekünk kedve szerint él – vagy visszaél – a szülők szívével. Az unoka egészen más. Lehullott az anyai viszonyt terhelő bűntudat és felelősség köteléke. Szabad utat kap a
szeretet.

274. oldal

+
>!
Dorqa MP

Mire kilencvennyolc esztendős lesz az ember, kevés dolog ébreszthet benne kíváncsiságot…

2 hozzászólás
+
>!
Heloise

A háborúk csalókán egyszerű színben mutatják fel a történelmet. Világos fordulópontokkal szolgálnak, könnyű megkülönböztetéssel: azelőtt és azután, győztes és vesztes, helyes és helytelen. A valódi történelem, a múlt, nem ilyen. Nem egysíkú, és nem egyenes irányú. Nincs körvonala. Csuszamlós, akár a folyadék; végtelen és kiismerhetetlen, akár az űr. És változtatható: épp mikor mintát látsz kirajzolódni, a perspektíva megcsúszik, alternatív változat kínálkozik, rég elfeledett emlék merül fel.

357. oldal

+
>!
Luna_Iceshard

Nem tudja, hogy a változó időt siratom. Épp ahogyan újraolvasom kedvenc könyveimet, lényem valamely kicsiny része más végződést remél. Reménytelenül is remélem, hogy sosem jön el a háború. Hogy ezúttal, valahogyan, megkímél bennünket.

98. oldal

+
>!
minett

Azelőtt sohasem értettem. Könyvekben. Színdarabokban. Versekben…
Most már tudom. Betegség. Az ember akkor kapja meg, amikor legkevésbé számít rá. Nincs ismert gyógyszere. És legszélsőségesebb alakjában néha végzetes.

535. oldal

+
>!
minett

-Dehogynem szeretem.
-Mint Júlia Rómeót?
-Nem, de…
-Akkor ne menj hozzá! Hagyd meg valakinek, aki úgy szereti.

341. oldal


Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el