Winnetou 89% 250 vélemény

Winnetou nekem Gojko Mitic, a védőoltásával és a csuklójára sült kárcóahellyel:D
———2011——–
Én ezt tényleg szerettem.
és így sok év után újra a játék és a kíváncsiság kedvéért:

Mondjuk inkább már vicces, de azért na… Winnetou forever love (meg a minden körülmények közt bátoréshős Old Shatterhandnak is egy hosszúpuszi, aki a halál torkában is PC, aztán a tiszavirág életű Nso-Csinek egy hajsimi, mert vállalta a tiszavirágéletű szerelmivonal beficcentését a nem éppen lávsztoris történetbe, meg egy tréfitörpös ajándékdoboz Sam Hawkinsnak, aki jókedvét a kínzócölöp árnyékában sem veszti el, meg egy kockacukor W. lovának Ilcsinek, akit a látszat ellenére nem a szomszéd néniről neveztek el, bár az is állandóan fúj valamire mint a szél , meg persze egy helósziadögöjjémeg a piszok Santernek is, főleg azért, hogy legyen kit utálni, mert ősigaládellenség nélkül a hősök is csak össze vissza vágtató préritöltelékek lennének. meg skalpmentes napot minden további indiánszereplőnek, aki ugyan ellenség, de azért lazán békepipul akármelyik halálraszánt foglyával,meg …na szóval így. )

ajánlott szakirodalom: http://www.youtube.com/watch?v=pONfoXUhyHg&feature=related

Ó Manitu, Szent Totemoszlop. Testvéreim, legyetek bármily színűek, halljátok szavam! Hát ezt akkor kellett volna olvasni, amikor még kisfiú voltam és játszottam volna indiánosat. Na jó ez így hülyeség, mert mondjuk, olvastam, csak részletekben, képregényben, merthogy képregényben is megvolt nekünk, meg játszottam is, mondjuk inkább sápadt arcút, akit Bossnak kellett szólítani szegény barátaim és a munkások által otthagyott bakon lovagoltunk, meg aranyat ástunk a kertben.
Az elejét Galambos Péter tolmácsolásában hallgattam, aki nagyszerűen olvassa fel, de az utolsó részt hallgatni egy másik férfiember hangján felért a kínzócölöppel, és bevallom, az én arcom megrezdült néha közben. Feltűnt valami, ami gyerekkoromban nem, hogy hányszor megemlítik, hogy a sápadt arcú elrabolta a vörös bőrűek földjét, betegséget hozott rá, és elpusztított egy civilizációt. Elszomorodnék, de nem hagyom. A felnőtt nő belül sikított a sok rezzentetlen arcú, hímsoviniszta, macsó, szótlan FÉRFITŐL! Ez az álszerénység, ez a hiúság, ez az arrogáns, öntelt viselkedés, az öntömjénezés, boá. Hát ettől vagy nevetni vagy hányni kell. Én előbbit választottam, lévén némi humorérzékem. Majdnem tomahawkot ragadtam amiatt, ahogy a nőkről írt. Ezek a férfiak szupermenek, mindenre képesek, mindent elviselnek, s közben arcuk sem rezdül, hihi. És néha rettenetesen untam, elaludtam rajta, elkalandozott a figyelmem a prériről. Viszont a bennem élő kisfiú rajongott a messzi tájakon játszódó eseményekért, fel-fel kacagott, szurkolt nekik és mikor eljött a szomorú vég, majdnem megcsillant egy könnycsepp a pilláin, de igaz indián nem sír. Most már csak az érdekel, hogy hogyan rendezte el a feltámadást? Úgy-e, mint a Dallasban Bobby? Mondjuk, hogy Winnetou rézbőrű, izmos testét fürdeti egy sziklakiszögellés alatti vízesésben, és rájön, hogy Uff, álmodta az egészet, és mégsem költözött az örök vadászmezőkre. Szemüveges Nagykutya ha összeadja a benne élő nőt meg a lelke mélyén elvackolt kisfiút, kalkulál, majd ad egy háromésfelet. Uff. Én beszéltem.

Tizenévesen halálosan szerelmes voltam Winnetou-ba… :)

Update: Namost második kötet, száztizennegyedik oldal.
Egyrészt: nevetséges ez a ló nélkül, nagyképűen nyereggel való bohóckodás a prérin. Unom. Sőt, tulajdonképpen már az elejétől fogva próbálok leküzdeni magamban bizonyos ellenszenvet ezzel az egyes szám első személyű önfényező heroizmussal kapcsolatban. Igazság szerint még egy ilyen pökhendi, öntelt hólyagot, mint ez az Old Shatterhand, nem láttam. Másrészt: jóójó, de mindeközben mi a fene van a festői szépségű Winnetouval, és miért?
Különben meg erősen helytelenítem, hogy bizonyos mondatok – úgyismint Katona dohány nélkül csak félember – egy szempillantás alatt elképesztő morális válságba sodornak. Úgyhogy regresszió ide vagy oda, leteszem. Lehet, kisstílű bosszút állok, előveszem inkább a Coopert, hehe.

Azért, baszki, a Würtz Ádám például spanba volt az összes fictional Native American heroval, az már valami.

A cseresznyefán olvastam. Naná!

Hihetetlen, hogy eddig még nem értékeltem.
Epikus, emblematikus könyv (sorozat).
Egy könyv, amely generációk (közép-európai) gyermek-fiainak életét befolyásolta.
Egy könyv, melynek nem jó a vége, szomorú az eleje, és mégis annyira szeretjük.
Mert mese, elvarázsol elrepít valahova, ahol az igaz szív még nem csak frázis volt, hanem életfelfogás, és a hol medvetalpat ettek áfonyával (ki nem vágyott volna erre akkor – most megennéd, ha eléd tennék?).
És Old Firehand az firehand és nem fájerhend, és én is old Satterhand voltam (bármit jelentsen is) és volt medveölő puskám, és nem volt baj nyáron, hogy nincs 48 tv csatorna, meg heti 8 új mozifilm, mert JÁTSZOTTUNK indiánosdit.
És jó volt.
ÉÉs hogy mindezt egy ember a német dolgozószobájában ülve találta ki? Kit izgat.
És igen, én is azt hittem, hogy ha lassan szomjan halnék egy sivatagi kaktuszerdőben, csak fel kell gyújtani, és jön az eső.
Ez mondjuk nem igaz ne próbáljátok ki, és nem csak a hatalmas környezetvédelmi bírság miatt…

Szegény Winnetou, apacsok legnagyobb harcosa nem tudta egyesíteni a törzseket a hitvány pénzéhes sápadtarcú rablók ellen.
Amerika hihetetlen milyen súlyos örökséget hordoz és ha ehhez vesztük a rabszolgatartást, csodálom hogy nem roppant bele a múlt lelkiismeretébe.
Persze ez fikció Usa köszöni szépen jól van, és az indiánok szépen kihaltak vagy beleolvadtak abba a nagy globális fertőbe amit civilizációnak hívunk.
Vesztettünk, rengeteg tudást és pár népet, aki nem tudták elfogadni a szép új világot ahol nincs bölény és musztáng és a vasparipa uralja a tájat.
Igazából most kezdeném újra a könyvet, mivel a átkos fordítás került a kezembe, amelyik végén maga a fordító ismeri el a hamisítást és átírást , viszont ez az autentikus és ezen nőtt föl rengeteg kamasz fiú direkt ezt a változatot választottam.
Nem szeretnék az íróról szabadságról beszélni, a történet hitelessége már alapjaiban ingatag és ehhez rakodó fordítói maszlag még az eredetiség látszatát is megdönti.
Ettől függetlenül ez volt a molykeresztelő rengeteg fiúnak és szerintem sok lánynak akkortól számíthattak magukat molynak, ha ezt a könyvet elolvasták a paplan alatt, mert azt hiszem ez egy igazi zseblámpás olvasmány. Tanulságos mese a jó és rossz küzdelméről, csodálatos tájakon messze lévő emberekkel, varázzsal mozgatja a fantáziát és szerintem elolvasása után mindenki késztetést érez keresni egy csodálatos sasmaradat, aminek a tollát a hajába tűzheti, hogy ezzel egy rövid ideig hasonlíthasson Winnetoura.

gyerekként nagyon szerettem, a könyvet forgatva tanultam meg s szeretettem meg az olvasást :)

Éjszakánként a paplan alatt elemlámpával – abbiza! Először egy nagyon régi, békebeli kiadást, aztán számtalanszor azt a bal szélen díszlő kékeszöldet. Valahol elkallódott, haladéktalanul vennem kell egy példányt. Hátha rá tudom venni még valamelyik gyermekemet, s ha nem, akkor majd elolvasom én magam újra. Hogy teljesen önkényesen nevezi ki az egyik indián népet nemesnek és jónak, a másikat pedig lelketlen pondróhalomnak? Ezt megtette már Cooper is, az angolokhoz való viszonyuk alapján osztva fel az észak-keleti törzseket jókra és rosszakra. Végül is a Winnetouban a kaland a lényeg, a barátság, és az az epikus ívű pofon, amelyet csak Old Shatterhand képes adni :)

9 éves voltam, amikor megkaptam. Mikor a végére értem, kezdtem elölről. Kétszer. Mit számít, hogy nem hiteles…

Nem akartam elolvasni, mert „fiú könyv”. 10 évesen a királylányos könyveket szerettem.
Egy betegség alkalmával anyám elkezdte nekem felolvasni……..egy idő után kivettem a kezéből, és két nap alatt kiolvastam. Ezek után Karl May könyveket kértem mindenkitől.
Szerintem alap mű!