Matterhorn 97 csillagozás

Karl Marlantes: Matterhorn

A Matterhorn ​egészen rendkívüli mű, a Meztelenek és holtak és az Oroszlánkölykök méltó párja, utóda, a nagy amerikai háborús regények egyike. Szerzője, hajdani szakasz-, majd századparancsnok a vietnami háborúban, harminc éven át írta, s végül 2010-ben jelentette meg. Óriási sikert aratott, slágerlistákat vezetett, az amazon.comon a hónap könyve lett. A történet 1969-ben, a vietnami háború legvadabb évében játszódik. Egy fiatal tengerészgyalogos hadnagy megérkezik első állomáshelyére, Dél-Vietnam északnyugati csücskébe, Laosz és a demilitarizált övezet közé. Itt, egy dzsungelbeli magaslaton épít egy századnyi tengerészgyalogos egy leendő tűztámogató bázist, hogy a beszivárgó észak-vietnami reguláris egységek ellen harcoló gyalogságot segítse. A katonák életét ostoba politikai parancsok sora, értelmetlen, gerinctörő munka keseríti, barátok esnek el Mellas hadnagy körül, a fekete polgárjogi mozgalom indulatai is züllesztik a közösséget – és ezek a fiatal,… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2012
680 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630795104 · Fordította: Gy. Horváth László, Tábori Zoltán

Enciklopédia 1


Kedvencelte 38

Most olvassa 5

Várólistára tette 118

Kívánságlistára tette 135

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

giggs85 >!
Karl Marlantes: Matterhorn

A Matterhorn gyönyörú tabló az emberségről, a kitartásról és a küzdeni tudásról. Olyan emlékekről, amelyek túlélnek egyes korokat, nem avulnak el, és remélhetőleg sokáig fennmaradnak. Egy újabb háborús gyöngyszem azon irodalmi remekekből fűzött láncra, ami az Iliásszal kezdődik és a jövőbe tart.

Idén már írtam ismertető egy remek, Vietnámi-háborúról szóló könyvről, A katona legszebb álmáról (http://moly.hu/konyvek/tim-o-brien-a-katona-legszebb-alma), és ott megemlítettem azt, hogy milyen kevés ilyen témájú regény jelent meg egyáltalán. Hála az Európa kiadónak, most novembertől egy újabb háborús opusz vehető kézbe magyarul, az eredetileg 2009-ben kiadott Matterhorn.

Már a kötet keletkezéstörténete is érdekes. A ’70-es évek elején, Karl Marlantes, a súlyos sebesüléséből lábadozó fiatal hadnagy Washingtonba repült, hogy harctéren mutatott bátorságáért átvegyen egy kitüntetést egyik felettesétől. Itt beleütközött a háború ellen tüntető fiatalok csoportjába, akik szidalmazni kezdték, többek között gyerekgyilkosnak nevezve őt. Így emlékszik rá vissza Marlantes: „Sebesült és zavarodott voltam. Tudtam, fogalmuk sincs, hogy ki vagyok… Igen, le akartam lőni őket. Hat héttel korábban még észak-vietnámi srácokat öltem a háborúban.” Ekkor úgy érezte, hogy el kell mondania a történetét, a világnak meg kell ismernie az igazságot a háborúról, azt az igazságot, amit csak a katonák ismerhettek. Nem sokkal ezután már el is készült egy első személyben írt memoár, de úgy ítélte meg, hogy nem üti meg azt a mércét, amit saját magától elvár. Végül több mint 30 év kellett ahhoz, hogy a Matterhorn megszülessen, de az akkor még 1600 oldalas monstrumot több tucat kiadó is visszautasította. Majd a szöveg jelentős megkurtítása után (az 1600 oldalból végül 600 lett), egy kis jelentéktelen kaliforniai kiadó megjelentette, majd rövid időn belül az egyik legnagyobb bestseller lett országszerte.

Maga a könyv alig 60 nap története. Mellas, a zöldfülű hadnagy a Matterhorn fantázianévre hallgató hegycsúcsra érkezik, ahol neki kell átvenni a Bravo század egyik szakaszát. Az amerikaiak számára oly szokatlan és ellenséges terepen kell járőrözniük, erődököt építeniük, rajtaütéseket vezetniük, mindezt nehezíti a bürökrácia, a felettesek dilettantizmusa és az akadozó ellátás; majd egy nagyobb hadművelet kedvéért kiürítik a hegyet, de néhány nap múlva vissza kell térniük, hogy megharcoljanak az időközben betelepedett vietkongokkal. Ez a könyv azonban nem csak erről, hanem más harcokról is szól. Ugyanis ellenségeskedés van a közkatonák és tisztek, az újoncok és a veteránok, a hivatásosak és a 13 hónapra besorozottak, a fehérek és a feketék között is.

A könyv egyik nagy erénye az, hogy terjedelménél is fogva rengeteg dolgot tud magába sűríteni anélkül, hogy erőltetettnek tűnne. Emiatt és stílusa miatt is leginkább Franzenhez tudnám hasonlítani. A maga visszafogott, egyszerű nyelvezetével, a rengeteg kidolgozott, motivációkkal és jól felépített pszichológiai háttérrel rendelkező karakterével kitűnő példája a mostanában újraéledni látszó nagy amerikai regényeknek. És, már ha Franzent hoztam fel példának, ahogy fiatalabb írótársa megidézi Szabadság című kötetében a 21. századi USA főbb problémáit, jellemző hibáit, úgy Marlantes pedig a ’60-as évekéit.

Az egyik ilyen a rasszizmus megléte. A társadalom egy jelentős része ebben az időben még nyíltan rasszista volt, a zömében Délről érkezett katonák nem igazán tudtak mit kezdeni a fegyvert viselő, és ekkorra már egyenrangú feketékkel. Mint ahogy ők sem a fehérekkel. Volt olyan fehér, akit nem zavart a másik színe, volt olyan, aki nyíltan barátkozni akart, nehogy rásüssék a rasszista jelzőt és volt, aki akkor tolt ki velük, amikor csak alkalma adódott. A feketék általában vagy elkülönültek, vagy ugyanolyan rasszista elveken működő szervezetekbe tömörültek, mint egyes fehérek. Szerencsére Marlantes nem akart politikailag korrektnek lenni, mindkét oldalon egyaránt ábrázolt seggfejeket és olyanokat, akik igyekeztek megoldani a helyzetet.

A másik jelentős motívum az elárultság, a magára hagyatottság érzése. Talán a vietnámi volt az első háború, ahol már minden egyes rajnál volt rádió, amin keresztül parancsokat kaptak feletteseiktől, így ad absordum előfordulhatott, hogy egy pár fős különítményt, persze szigorúan csak az éteren keresztül, egy, a saját érdekeit szem előtt tartó ezredes irányítson. Mindent szálat a politika mozgatott, a bakák élete és testi épsége pedig nem tartozott a legfontosabb dolgok közé. Bár ez korábban is így volt, de eddig ezzel a katonák nem szembesültek közvetlenül. Ebben a háborúban tudatosult bennük először, hisz saját fülükkel hallhatták, hogy a náluk sorántsem okosabb, vagy képzettebb tisztek gondolkodás nélkül a halálba hajtják őket, ha az érdekük úgy kívánja. Ebben a háborúban fordult elő először az is, hogy a legfontosabb dologgá a statisztika, az ellenfélnek okozott számszerű veszteség lett. A parancsnokok számára fontosabb volt megszámláltatni a halott vietgongokat, mint kimenteni a saját beosztottjaikat. A Rendszert pedig, nem meglepő, emberek irányították. Ezért is nagyon fontos Marlantes karakterábrázoló készsége. Még két olyan tisztet is, akik megnyilvánulásaik alapján szinte egymás klónjai, belülről teljesen eltérő motivációk irányítanak, máshogy élik meg az eseményeket, de a rájuk is érvényes „fogaskerék-elv” (a hadseregben lebomlik/lebontják a személyiség(et), szinte mindenki, a külső szemlélő számára, gépként funkcionál),ezért mégis hasonlóan viselkednek.
Az író elég sok, körülbelül 30 szereplőt mozgat, azonban egyikük sem sablonos, mindegyikük életszerű, saját vágyakkal, ábrándokkal, előtörténettel.

És ami miatt ma is aktuális ez a több mint 40 éve kirobbant háborúról szóló regény, persze amellett, hogy az emberek csökött, felejtésre programozott agyába belevésse: minden háború maga a pokol, az az, hogy, különösen a 2008-as gazdasági összeomlást követően, a mai kor emberei is sokszor érezhetik ezt az abszurd magukrahagyatottságot és elárultságot, azt, hogy ugyanúgy bedarálták az egszisztenciájukat, az életüket valami felsőbb hatalmi ügyeskedés érdekében, mint az egykori tengerészgyalogosokét; csapdába estek, vergődnek, egyedül vannak és a segítség illúziója csak egy szörcsögő, távoli, a tapasztalt fülek számára gunyoros rádiüzenet: Tartsatok ki, majd holnap megmentünk.

1 hozzászólás
RosszQtya>!
Karl Marlantes: Matterhorn

Egy a vietnami háborúról szóló történet, legyen az film, vagy könyv, ma már lerágott csontnak számít. Bele sem kezdtem volna, ha nem olvasok csupa jót róla. Abszolút nem volt csalódás, sőt, ilyen jól megírt háborús történetet talán még sosem olvastam.Azt nem tudom, hogy az irodalmi értéke mennyire összehasonlítható a profi írók által prezentált hasonló témájú könyvekkel, mert hiszen K.M. nem igazán sorolható ide, de azt tudom, hogy engem tökéletesen „kiszolgált” minden értelemben. Tartottam tőle, hogy az amerikai, erősen pacifista hozzáállás majd rányomja a bélyegét, de szerencsére nem történt így. Nagyon emberközpontú, mélyen elgondolkodtató regény ez, még ha vért és könnyet használt az író tinta helyett, mert mindig jutott bőven idő azokra a gondolatokra, amitől az ember ember marad, még egy ilyen szörnyű helyzetben is. Nagyon érdekesnek találtam a faji problémák megjelenítését, az afroamerikai és a nem afroamerikai katonák között egy ilyen kiélezett helyzetben, igen csak összezárt közösségben. Remek darab, biztosan újraolvasós!

10 hozzászólás
mate55 >!
Karl Marlantes: Matterhorn

A vietnámi „pokol” az értelem tehetetlensége. Márai „Válás Budán”című novellájában így fogalmazott: „Valahol messze, messze a látható események előtt kezdődik a háború; természetesen az emberek lelkében kezdődik, s mire hadszíntér lesz belőle, halottakkal és ágyúkkal, füstölgő házromokkal, addig az emberek lélekben már belenyugodtak.” A háború igazi arcát nem a történelemkönyvekből, hanem a katonák sztorijai alapján lehet leginkább megismerni. Csak az igazságnak van valódi értéke, de az igazság szinte elviselhetetlen ismétlése, unalmas és értelmetlen szintekkel rendelkezik. Féltem tőle, hogy a „Matterhorn” is csak egy ugyanolyan Amerikát istenítő háborús könyv, mint a többi. Nahát, erről itt szó sincs. Mert Marlantesnek sikerült megtalálnia a „helyét”, ráéreznie a „hangra” – ami nagyrészt – olyan, mint egy bokszoló, aki gyilkos erejű ütést visz be kétségbeesett dühében. Lenyűgöző részletekben foglalja össze a mindennapi túlélést, miközben az emberiség erőteljes portréjává változtatja. Egy fiatal, tengerészgyalogos hadnagy szemén keresztül mutatja be a vietnami konfliktust, és egy pillanatra sem hagy kétséget számunkra afelől, hogy a háború maga a földre szállt pokol. Elsősorban nem a háború hiábavalósága fölött ítélkezik: főhősei számára a legfőbb fenyegetést nem csak a Vietkongok esetleges offenzívája, hanem a mindenkiben ott élő vadállat szabadon kiszabadulása jelenti. Rendkívül szuggesztíven érzékelteti a könyv azokat a körülményeket, melyek között pillanatok alatt elpárolog az utolsó csepp emberség is a katonákból. A szűnni nem akaró pokoli hőség, a végletes kimerültség és az állandó fenyegetettség háromszögében születik meg az a kritikus idegállapot, aminek emléke, míg élnek folyamatosan mardossa a szívüket. Szerepet kap a fekete polgárjogi mozgalom is, mely még jobban elzülleszti a közösséget. Mégis ezekben a szélsőséges helyzetekben döbbennek rá a katonák arra, hogy mire képes a szeretet és bajtársiasság a halál torkában. Ha valaminek fájnia kell a valóságban, az a könyvben is fog. Ez a ritka mestermű, amely nemcsak az amerikai irodalmat gazdagítja, hanem az amerikai történelmet is, s mint végső ördögűzés az egyik legfájdalmasabb része úgyszintén. Én azt gondolom, hogyha egy háborús könyv finomkodik, szépít, azzal a túlélők és áldozatok szenvedéseit gyalázza meg valahol. Na, itt nyoma sincs finomkodásnak. Marlantes mesterműve a vietnámi háború pokláról katartikus erejű alkotás. Kötelező darab!

kaporszakall>!
Karl Marlantes: Matterhorn

A fülszöveg szerint ez a regény Norman Mailer ’Meztelenek és holtak’-jával és Irvin Shaw ’Oroszlánkölykök’-jével egyenrangú munka. Ezt a kijelentést ostobaságnak érzem: az én szememben Mailer munkája középszerű ipari termék, Shaw írása pedig még rosszabb: hamis, patetikus háborús giccs.

Marlantes regénye viszont nagyon jó. Pontos, kiegyensúlyozott, és egy cseppet sem hatásvadászó. Ellenben hatásos. Minden stílusbravúr nélkül, klasszikus eszközökkel beszéli el kb. két hónap eseményeit, a vietnami háborúba belecsöppent fiatal hadnagy és századának történetén keresztül. Láthatóan ez volt a szerző ’létélménye’, és nem sajnálta a fáradságot, hogy addig csiszolja a művet, amíg szinte hibátlan alakot ölt.

Nem szaporítanám a szót, @giggs85 értékelése szinte minden lényeges dolgot elmond. Csak egyet tennék hozzá: nekem – talán koromból fakadón – különösen feltűnt: mennyit érlel (vagy inkább koptat/öregít) az emberen a háború: a szereplők zöme (hadnagytól lefelé) 25 évnél fiatalabb, de a 19-20 éves közkatona sem ritkaság. A mai békenemzedék fiataljai hozzájuk képest gyerekek. A szereplők szarkasztikus világlátása, pontos és sarkított véleménye, érett (vagy koravén) bölcsessége egyszerre meglepő és természetes: a háborús évek triplán számítanak.*

Jól tükrözi a regény azt a hadtörténeti munkákban többször is említett jelenséget (ez már humánetológia…), hogy a katonák harcban tanúsított helytállását elsősorban nem a siker, a dicsőség vágya motiválja, hanem a túlélésé meg a többiekkel (egyfajta mesterséges törzs) felvállalt szolidaritás. A főhőst – ha néha feltámad benne a hiúság – a ’politikai’ helyezkedéstől a közös veszély és kínlódás hozza vissza a szolidaritás oldalára. A bajtársiasság, az ellenség elleni gyilkos indulat, s ugyanakkor a velük szembeni elismerés mind hangot kap a kötetben. Számomra a legmegrázóbb jelenet a tizedik fejezet végén a magára hagyott vietnami sebesült menekülési kísérlete volt: egyszerre kegyetlen és emberi.

Még egy szempontból érdemes volt évtizedekig érlelni majd aszalni ezt a művet: a csatajelenetek elevensége és egyéni jellege miatt. Bár számtalan akció, összecsapás szerepel ezen a kb. 660 oldalon, ezek mind tudnak új színeket hozni a történetbe. Ugyanez igaz a szereplőkre: egyszerre tipikusak és egyéniségek.**

Elgondolkoztam: az amerikaiak kb. 60 ezer halottat veszítettek a harcokban, az észak-vietnamiak és a Viet Kong kb. 800 ezret*** Érdekes lenne egyszer olvasni egy hiteles beszámolót vietnami térfélről is. Talán egyszer születik ilyen.

Ez a regény posztmodern eszközök nélkül is kiváló. Sőt, talán éppen azért… ****

* vagy még nagyobb szorzóval…
** Ez jóval nagyobb nevű szerzőknek sem mindig sikerül. Mailer szereplői például csupán sablonok.
*** Wikipedia becslési középérték
**** ez egy oldalvágás @Kuszma-nak…

8 hozzászólás
Nyájas_Olvasó P>!
Karl Marlantes: Matterhorn

Elég nehéz lenne a vietnami háborúval érzelmileg azonosulni (még akkor is, ha nem „hosszúhajú komcsi értelmiségi” az ember), de szerencsére a regény ezt nem is várja tőlünk. Valahogy sikerült a szerzőnek a háborút és a benne harcolókat úgy elválasztani egymástól, hogy végig azt éreztem, hogy a hősökkel teljes mértékben tudok azonosulni, anélkül, hogy ezzel az érzéssel magát a háborút legitimálnám.

Azt mondják, a regény a Meztelenek és holtak, illetve az Oroszlánkölykök utódja, méltó párja. Szerintem ez nem igaz. Én olvastam mindkettőt, ez a regény messze túltesz rajtuk. Háborús regény, abban az értelemben, hogy mint sok más háborús remekmű, ez is képes megmutatni a legállatiasabb oldalát a háborúnak, és olyan részleteket ismerünk meg a katonák mindennapjaiból (akár a katonai szlengre, akár például a C4-gyel történő kávéfőzés módjára gondolunk), amelyeket sehonnan máshonnan nem lenne módunk. Viszont valahogy képes elérni a szöveg, hogy azzal együtt, hogy nyilván magát a háborút ellenezzük (mint a főhős tengerészgyalogosok nagy többsége is), mégis van egy olyan érzésünk, hogy ilyen bajtársakkal akár önként is részt vennénk benne.

Nem szuperhősök ők, még véletlenül sem. Nem is illene a regényhez ilyesmi karakter. Ugyanúgy félnek, sőt rettegnek, néha aljasak, néha csalnak, aztán megsebesülnek, meghalnak, mint bárki más. Azonban Mellas, a főhős nézőpontján keresztül nézve a végére mi is azt érezzük, hogy kicsit közéjük akarunk tartozni. Na ezt azért ritkán képes elérni egy regény, és sem a Meztelenek és holtaknak, sem az Oroszlánkölyköknek sem sikerült. Velem legalábbis.

Egyébként állítólag 30 évig írta Marlantes a regényt, és tény, hogy mestermű született. Sikerült hangulatot teremteni, sőt, elérni azt, hogy folyamatosan dolgozik az ember agya, hogy valahogy megsejtsen valamit a történet végkimeneteléből, ez azonban gyakorlatilag lehetetlen (vélhetőleg pont ez volt az író célja), a legnagyobb tragédia ugyanúgy benne van a levegőben, mint a happy end (kis túlzással). Mondjuk az elmebeteg alezredes parancsai (Ez a fekete zongora. / Vak mestere tépi, cibálja) miatt én inkább a tragédiára tippeltem végig. Aztán a találgatás közben lassan észrevesszük, hogy a tragédia tulajdonképpen folyamatosan, „apránként” történik, de ennek megértéséhez el kell olvasni a regényt.

Nagyon tetszett még a regényben a fekete polgárjogi mozgalom brutálisan őszinte megjelenítése, már csak ezért is érdemes elolvasni. Ment a kedvencek közé.

4 hozzászólás
robertjordan>!
Karl Marlantes: Matterhorn

Vietnámból való hazatérése után Karl Marlantes háború ellen tüntető fiatalok csoportjába ütközött, akik érthetetlen gyűlölettel viszonyultak hozzá. A tehetetlen düh és egyszersmind a vágy, hogy megértesse magát a „beavatatlanokkal” az elkövetkező évtizedekben szavakká formálódott.

Személyes érintettsége talán emlékiratért kiáltott volna, Marlantes mégis inkább regényhez fogott, a fikció által felismerhetetlen masszává gyúrva emlékeit.

Aztán valami mást tett. Elkezdett szobrot faragni a háború istenének. Ez tanulta Vietnámban nem az írás művészetét. Csak így tudta megragadni a félelemmel rokon érzések lényegét és a barátságnak azt a különös válfaját, amit bajtársiasságnak hívnak. Megszületett a Matterhorn. A pogány istenszobor, amely vonzó és iszonytató is egyben.

Tette mindezt azokért, akik az őrület és a rettegés kötéltáncát járva is az erkölcsi törvények parancsára cselekedtek. A fiúkért, akikből férfit a halál nevelt .

Miután befejeztem, egy ideig különös révülettel forgattam kezeim között e vaskos könyvet, elmélkedve kegyetlen tanulságain, amelyek valahogy aláaknázzák az emberi lelket. A Matterhorn egy időre talán bekeretezett a sötétség, a félelem és a magány triumvirátusába.

De aztán váratlanul az égig emelt.

Kuszma>!
Karl Marlantes: Matterhorn

Bravúros, hogy úgy tud pacifista regény lenni, hogy közben nem kérdőjelezi meg az olyan férfiasnak mondott hagyományos erényeket, mint a bajtársiasság vagy a bátorság. Az is remek, ahogy pengeélesen bemutatja, mennyire nincsenek etikai kategóriák egy háborúban: bárhogy dönthetsz, az morális értelemben véve mindenképpen rossz döntés lesz.

jethro>!
Karl Marlantes: Matterhorn

Minden tiszteletet és megbecsülést megérdemel az a katona, aki embernek tudott maradni ebben a háborúban.

jaspi>!
Karl Marlantes: Matterhorn

Az első világháború egyik ikonikus regénye a Nyugaton a helyzet változatlan. A második világháborúról is készültek nagy regények, mint például a Meztelenek és holtak, a Most és mindörökké, A 22-es csapdája vagy az Oroszlánkölykök. Az Európa Kiadó jóvoltából már magyarul is olvasható a fenti illusztris felsorolásba illő, a vietnámi háborúról szóló Matterhorn.

Karl Marlantes hajdani szakasz-, majd századparancsnok a vietnámi háborúban, harminc éven át írta, s végül 2010-ben jelentette meg regényét. A hosszú időn keresztül csiszolgatott mű óriási sikert aratott, slágerlistákat vezetett, az amazon.com-on a hónap könyve lett.
A történet 1969-ben, a vietnami háború legvadabb évében játszódik. Egy fiatal tengerészgyalogos hadnagy megérkezik első állomáshelyére, Dél-Vietnam északnyugati csücskébe, Laosz és a demilitarizált övezet közé. Itt, egy dzsungelbeli magaslaton épít egy századnyi tengerészgyalogos egy leendő tűztámogató bázist, hogy a beszivárgó észak-vietnami reguláris egységek ellen harcoló gyalogságot segítse. A katonák életét ostoba politikai parancsok sora, értelmetlen, gerinctörő munka keseríti, barátok esnek el Mellas hadnagy körül, a fekete polgárjogi mozgalom indulatai is züllesztik a közösséget – és ezek a fiatal, öldöklésre kényszerített, vérző, sokszor napokig ételhez-italhoz sem jutó katonák a legszélsőségesebb helyzetekben döbbennek rá, mégis mennyi szeretetre, bajtársiasságra, önfeláldozásra képes az ember a halál torkában.
Véleményem szerint ez egy kiemelkedő könyv, amit érdemes elolvasni. A fiatal hadnagy szemszögéből elmesélt történet, izgalmas és olvasmányos. A kezdetben szakaszparancsnoki feladatot ellátó főszereplő, nagyon jó perspektívát biztosít. Közel van az egyszerű katonákhoz, ismeri a szakasz tagjainak ügyes-bajos dolgait, félelmeit és tetteit. Vezetőként rálát az okokra, bepillantást enged a parancsnoki lánc szélesebb összefüggéseibe. Nagyon érdekes, amikor egy-egy parancs okát a szerző több szereplőn keresztül is megmutatja. Megismerjük a hazai közvélemény kegyeit kereső politikus, a karrierje érdekeit szem előtt tartó hivatásos tiszt, a rohamozó közlegény vagy a bakákért aggódó parancsnok szempontjait.
Úgy gondolom, az olvasni szertő fiúk, férfiak többségének életében eljön az a pont, amikor az alapműnek számító háborús regényeket leemelik a polcról. Azt javaslom, a Matterhorn is legyen köztük. Ez egy olyan könyv, amelyet ha az ember letesz, akkor is vele marad. Muszáj tovább olvasni, mert annyira foglalkoztat, hogy miként alakul a szereplők sorsa, és mert annyira szép, valóságos, emberi.
Én mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti az igazán jó könyveket!

Töki>!
Karl Marlantes: Matterhorn

Egy nyers és őszinte könyv a vietnámi háborúról, amely mindenféle pátoszt és giccset, valamint poltikai és faji állásfoglalást nélkülöz. Kötelező olvasmánnyá tenném valamennyi, katonai szolgálatot ellátó egyén számára, szolgáljon bárhol, bármelyik nemzet hadseregében is a világon.


Népszerű idézetek

mate55 >!

Belefáradtam, hogy kihasználnak. Épp elég erkölcstelenség gyilkolni a fizetés meg a politika kedvéért, de hogy ezt így műveljük, abba belebetegszem. Megmérgezi a lelkem, már ami maradt belőle.

155. oldal

mate55 >!

Mellas a szürke monszunfelhők alatt, a dzsungel széle és a szögesdrót kerítés jelentette viszonylagos biztonság közötti megtisztított területsávon állt.

(első mondat)

Tarja_Kauppinen IP>!

Ez a pszichoszomatikus izé csak egy újabb okostojás szó arra, amikor valaki nem akar megcsinálni valamit, mert az nehéz és ijesztő. Az idegek nem összeomlanak, hanem összecsinálják magukat.

91-92. oldal

Tarja_Kauppinen IP>!

Márpedig ha nem tudod, mivé kéne fölnőnöd, akkor elég nehéz fölnőni.

148. oldal

Tarja_Kauppinen IP>!

A hatalom képesség jutalmazásra és büntetésre.

644. oldal

giggs85 >!

Győzni a harcban olyan, mint szeretkezni egy kurvával. A lázas testi sietségben egy pillanatra elfelejtesz mindent, de aztán oda kell adnod a pénzed annak a nőnek, aki kitessékel az ajtón. Látod a piszkot a falon és a savanyú képedet a tükörben.

432. oldal

Csokiskeksz P>!

Halk szél sugdolózott a köddel valahol a dzsungelben.

Angele >!

– Az embernek szét kell lövetnie a belét, és mindenét rá kell testálnia a pilótára, mielőtt levinnék erről a kurva hegyről.

doricehoney>!

… nemsokára kellemesen becsiccsentett, úgyhogy a bourbont egyszerre érezte selymes hűvösnek és a gyomrát melengetőnek. Varázslatos volt ez az ellentét. Bourbon ide, bourbon oda, élesen tudatosult benne a pillanat. Tudta, hogy ők öten olyan közös tapasztalatokon osztoznak, amin senki más nem osztozik és nem is fog. Azt is tudta, hogy valószínűtlen, hogy mindannyian megéljenek még egy ilyen közös pillanatot. Sőt az is lehet, hogy ő lesz a hiányzó. A világ összes vígsága, minden ordibálás, minden zsibbadtra lerészegedés sem tudja elfedni ezt a lappangó gondolatot. De alappangó gondolat volt az, ami ráébresztette, ez a pillanat milyen értékes.

662. oldal

doricehoney>!

A felindultság összeszorította Hawke torkát. Hirtelen megértette, hogy a koncentrációs táborok áldozatai miért menetelnek szó nélkül a gázkamrába. Az iszonyat és az őrület közepette ez volt az egyetlen emberi teendő. Nem nemes, nem hősies – emberi. Az életben maradásért behódolni az őrületnek egyet jelent a büszkeség végleges elvesztésével.

630. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kate Quinn: A vadásznő
Fábián Janka: Julie Könyvkuckója
Kathryn Stockett: A Segítség
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje
Diane Chamberlain: Ellopott házasság
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Julie Otsuka: Buddha a padláson
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár