Aki fél a farkastól (Sejer nyomozó 2.) 84% 38 csillagozás ↑ 6%

Második volt tőle, jobban tetszett mint a Ne nézz vissza könyve.
A tökéletes lélektani leírások,pszichiátriai ismeretekre vallanak és olyan mélységűek, hogy ritkán álmodok rosszat, de most megtörtént. Nem tudtam, hogy valóban kiabáltam a „segítség” szót éjjel, vagy nem. Fel kellett kelnem, és egy pár percig hallgatóztam, hogy a diákok szaladnak-e a segítségemre. Nem szaladtak, csend volt és éjjel 1 óra 16 perc. Ennek viszont örültem,mert így volt még idő reggelig egyet fordulni és új álmot keresni. A fél csillag levonás a pisztoly miatt van, amit egyszer már bedobtak a tóba, aztán mégis volt egy másik. Lehet, én olvastam figyelmetlenül. És a másik, hogy az elkövetés eszközét én másnak gondoltam. Nekem is igazam lehet.

Honnan tudja? Karin Fossum honnan tudja, hogy mit gondolnak a szereplői? Különösen akkor, ha ezek az emberek ennyira furcsák… Fogalmam sincs, de de minden olyan hitelesnek tűnik.
Különösen érdekes volt az elmebeteg fiú gondolatait figyelni, de a többi szereplő is igazi élő karakter volt.
Fossum jó író, és ezt a lélektani krimijét igazán élveztem, egy este és egy éjszaka elolvastam. Köszi @egy_ember!

Egyetértek az előttem szólókkal, valóban inkább a lélektaniság dominál ebben a Fossum-könyvben és kevésbé a krimi-szál. Ez egyszerre pozitívuma meg negatívuma is a regénynek. A három, véletlenül egymás mellé sodródó, ilyen-olyan szempontból és többszörösen is kiszolgáltatott, nehéz sorsú szereplő történetének összefonódása elgondolkoztató. Kitaszítottak, peremhelyzetűek, szorongóak és szorongatottak. Szinte törvényszerű – legalábbis ennek a könyvnek a világában – egymásba botlásuk; vak vezet világtalant és világtalan vakot. Morgan és Errki mégis egyre rokonszenvesebbek, mert elesettek, sebezhetőek. Kényszerű egymáshoz kapcsolódásuk mindkettejüknek ad, mindkettejükön segít. Ami a regény elején még okozott kisebb zavart – belelátni Errki fejébe, hallani a hangjait –, az később érdekes és különleges pluszt adott az egészhez. A krimivel együtt hiányoltam magát a nyomozást, Sejer utánajárását az ügynek, hiszen itt inkább csak a magánélete lehetséges fordulóponthoz érkezése kapott hangsúlyt. Ugyanakkor ez a hiány vált a regény erősségévé, hiszen így lehetőségünk volt a mélybe látni: a trió tagjainak személyiségére, illetve megérteni valamit tetteik miértjeiből.

Bár @Pável kollega tegnapelőtt, a könyvtárból kifelé menet lazán lefikázta a könyvet, nálam működnek a Karin Fossum regények. Nem is merném csak úgy simán lekrimizni őket, mert a bűnügy itt csak katalizátor a lelki történések beindításához. Tetszenek a figurái, alaposan kidolgozottak, még a mellékszereplők is, tetszik a környezet, a norvég vidék, és az egész atmoszféra.
A minusz fél csillag a néhány következetlenségnek szól, mert azért mégiscsak egy krimi lenne, vagy mi.

„Az egyik legborzongatóbb thriller a világon” ígéri a hátsó borító. Na hát erről szó sincs!
Igaz, hogy nagyon érdekes, eseménydús krimi, de egyáltalán nem hátborzongató. Inkább furcsa és érdekes, ahogy három lelkileg sérült ember – egy pitiáner bűnöző, egy skizofrén és egy javítóintézeti kisfiú – hogyan kerülnek egymás köreibe az események kapcsán. A találkozás mindnyájuk számára tragikus. Az emberi oldala elgondolkodtató…Több,mint thriller.

Mennyire más ez a Fossum, mint Nesbo vagy Larsson. A környezetre rá lehet ismerni, skandináv kisváros, mégis, ő nem adja olcsón. Az események nem pörögnek, a történtek, ha brutálisak is, de várhatók és érthetők. A magyarázat mindig az emberi lélek, a lélek misztikuma, ami – véletlenek közreműködésével – kirobbantja a tragédiát. A drámának akárki részese lehet, elég, ha rosszkor volt rossz helyen, az örvény elkapja, és elszenvedője, vagy alakítója lesz az eseményeknek. Amelyek lassan hömpölyögnek, miközben mi mindenről tudunk, mindent látunk, az érintettek gondolatait, érzéseit, véleményét, előítéleteit és szűkkeblűségét.
Sorról sorra feltárul előttünk az emberi lélek feneketlen mélysége, a másik oldalról pedig a szépsége és finomsága.
Sose egyél egy tálból az emberrel, mert nem bízhatsz benne, hiszen ugyanabból a szájból tud meleget és hideget is fújni – volt egy régi mese tanulsága. Hát, erről szól Fossum, anélkül, hogy elítélne. Ő csak megmutat. És éppen ez a hátborzongató benne.

Gyengébb mint az előző rész (ne nézz vissza). Sokkal gyengébb benne a nyomozati szál, sokkal több a lelkizés, és jobban, mélyebben belemerülünk a szereplők, legfőképp a gyanúsítottak lelki világába. Kíváncsi lettem volna hány fok van a könyvben, mert szereplőink állandóan meg akartak dogleni a nagy melegbe… (szerintem max 20fok volt:)) A 90%nál olyan 3 csillag körül mozgott, de aztán feltornászott 1et:) Azért nem max, mert hiányzott az előző rész fifikás nyomozása… Ettől függetlenül imádtam az esetlen szereplőit, és Sejer lelkizését is…:)

A borítón három összeforrt álarc. Három ijedt maszk. Három út a menekülésre. A skizofrén Errki hármas személyisége az egyetlen kibúvó az őt érő igazságtalan támadások elől, az egyetlen elviselhető életforma. Nem kell döntéseket, folyton rossz döntéseket hoznia, egyszerűen csak megteszi, amit a hang parancsol fejében. A hangok, az önmagára kirótt büntetés. És miért van szükség erre? Miért folyton a visszahúzódó, zaklatott fiú a vádlott?

Bővebben: http://olvasoterem.com/index.php/2011/02/karin-fossum-aki-fel-a-farkastol/

Nos, ez elég jó könyv, de nekem nem krimi. Inkább szól a lélekről, a toleranciáról, a kényszerhelyzetekről, mint a kriminálisról. Illetve arról szól, de mégsem a nyomozói munka van előtérben, hanem a személyiségek. Ha erre gondolok, kifejezetten tetszett. Inkább csak csalódtam, amiért a borító szövege már megint nem arra készített fel, amit kaptam. Pedig a folyamat, ahogy a pszichopatát megkedvelik/megkedveljük, határozottan érdekes.
Más kérdés, hogy én ezt a nagy „fogadjuk-el-a-bolondokat” dolgot nagyon rózsaszínnek érzem. Vagy a skandinávok ennyire más népek, mint a Kárpát-medenceiek, vagy ez egy nagyon ideális elfogadó és empatikus társadalom az elmebetegekkel…(de akkor miért szipkázzák el Magyaro-ról a pszichiátereket???) Mindenesetre a végére én már szerettem Errkit. Más kérdés, hogy én egyébként is vonzom a fajtáját. A csalódás és a lassú történetszövés miatt a mínusz másfél csillag, de ha egy lélektani regényt szeretnél – olvasd!
Ui: többet nem olvasok fülszöveget! Már harmadszor vetődtem árnyékra!

Jó nyomozói figurák, jó sztori, alapos szereplői karakter kidolgozás, érdeklődést tartó írásmód, a történet több mint egy ölős-nyomozós krimi, szóval minden rendben. Lesz még közös olvasófoteles esténk Karin.