Kulisszatitkok 1 csillagozás

Karel Čapek: Kulisszatitkok

Kötetünk ​válogatás a nagy cseh klasszikus apró írásaiból, amelyek eredetileg napilapok hasábjain jelentek meg. Megismerni és kifejezni a dolgokat – ez a szándék jellemzi legtömörebben Čapek apró írásait. Ugyanakkor minden dolog mértéke számára az ember: Čapek egyúttal mindig az embert is figyeli, mikor, hogyan cselekszik. Nemcsak azt tudjuk meg tőle, mi hogyan készül, hanem azt is, ki hogyan csinálja a dolgát. A rendkívül nagy tudású író szinte csodálatos biztonsággal mozgott a legkülönbözőbb témákban, ismerte a kultúra minden területét, de ismerte például a kézművesek munkáját is. Az újságírói tevékenység tág teret nyitott számára ahhoz, hogy tudását, ismereteit az olvasók igen nagy táborával közölje. A kötetben foglalt írások a húszas-harmincas években születtek, de mindmegannyi gyöngyszem ma is. Állják az időt, mert Čapek bármilyen apróságot tűz a tollára, fel tudja mutatni az örök emberit. Megértő, kedves humor, bölcs, elnéző irónia járja át minden sorát, amikor elmondja az… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Karel Čapek művei Európa

>!
Európa, Budapest, 1975
208 oldal · ISBN: 9630705052 · Fordította: Mayer Judit · Illusztrálta: Josef Čapek, Karel Čapek

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

dr_Eminens >!

Egy könyvtárra való könyvem van, ami mind valahol leledzik. A könyv azok közé a csodálatos portékák közé tartozik, amelyek valamiféle homályos félegzisztenciát testesítenek meg: tudniillik „valahol megvannak".

208. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bohumil Hrabal: Díszgyász
Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Irena Dousková: Anyegin ruszki volt
Josef Škvorecký: Pléhkatonák
Jan Šmíd: Életem ártatlan örömei
Jaroslav Hašek: Švejk
Jiří Brdečka: Limonádé Joe
Vladislav Vančura: Rablólovagok
Vladislav Vančura: Vége a régi időknek
Rainbow Rowell: Szív küldi