Reformvár 2 csillagozás

Utópia
Kamarás István – Varga Csaba: Reformvár

Az ​utópia fogalmának szinte mindegyik régebbi meghatározásában szerepel az „elképzelt” és a „megvalósíthatatlan” kifejezés. Az emberi társadalom, amilyennek lennie kellene, és amilyen nem lehet soha. E kötet szerzői nem ebben az értelemben használják a szót. Már a mottóul választott egyik (1975-ből való) idézet szerint is: „Utópián olyan gondolati tevékenységet érthetünk, amely az egyénekhez szól, de célokat össztársadalmi szinten tűz ki, mégpedig az egyén életéhez képest hosszú távon, egy egész történelmi periódusra vonatkozóan.” A szerzőpáros egyik tagja még szűkebbre vonja a fogalom jelentéshatárait: „utópián – írja – azt a világot értem, ami egy emberöltő alatt elérhető.” A reformvári szociológusok, közgazdászok, matematikusok, politológusok, népművelők, írók és más szakemberek tervei alapján átalakított életű várost az egyik ottani tanácskozás kritikus résztvevője pedig, fontos demokratikus reformjaival együtt is „Kompromisszumvárnak” címezi. Csökkenti vagy növeli ez az itt… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
Magvető, Budapest, 1984
194 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631403025

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Moldova György: Tisztelet Komlónak
Heller Ágnes – Kőbányai János: Bicikliző majom
Éber Márk Áron: A csepp
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Moldova György: Rongy és arany
Marosi Nikolett: Szakadék
Szenti Tibor: A tanya
Vajda Mihály: Sisakrostély-hatás
Lányi András: Valahol megint utat vesztettünk
Bakk Miklós: Politikai közösség és identitás