Az ​összefüggő parkok 23 csillagozás

Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

A dél-amerikai írók történelmük folyamán először mernek írók lenni… Hinni mertünk önmagunkban, le mertünk rázni minden béklyót…
Gabriel Garcia Márquez

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion

>!
Kriterion, Bukarest, 1983
506 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630723832 · Fordította: Barta Zsuzsa, Benczik Vilmos, Csép Attila

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

sírgödör


Kedvencelte 6

Most olvassa 6

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Amint világossá vált számomra, hogy a kötet elbeszélései döntően már a Nagyításból ismerősek nekem, tudatosan komótosra fogtam az olvasást. A mesterműveket ki kell élvezni. Cortazár a huszadik századi próza, azon belül is főként az elbeszélések legnagyobb mestere. Számomra legalábbis. Egyik pillanatban hűvös realista, aprólékos lélekboncoló. A másikban már átmenetet keres valóság és képzelet között, s az illékonyság filozófiáját is szinte atomi pontossággal vési kőtáblára, vagy éppen az olvasó tudatába. Szubjektív vagyok, elfogult meg főként, s talán csak emiatt érzem sokkal közvetlenebbnek, mint hasonlóan remek pályatársait. Persze lehet, hogy tévedek, s objektív mércével is annak minősül. Etalon.

marschlako>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Egy novelláskötetet sohasem egyszerű értékelni. Különösen akkor nem, ha egy adott író életművének reprezentatív válogatásáról van szó. Ilyenkor egy kicsit mindig inkább az írót értékeljünk, úgy en bloc, mintsem az egyes írásokat. Úgyhogy most én is megdobom egy csillaggal az átlagot, mivel úgy döntöttem, Cortázar számomra egy kiváló író. Nem csupán azért, mert egy kezem is elég lenne megszámlálni, hogy hány novella volt a kötetben, mely egyáltalán nem tetszett, vagy nem érintett meg, hanem azért is, mert igazából szinte mindegyik tetszett, sőt, az írások többsége a különösen tetszett közelében mozgott. S azért is, mert e novellák igen sokrétűek voltak; nem csupán témáik, hanem stílusuk, írói megoldásaik tekintetében is. Volt itt két hasonló, de egymástól kétezer évnyi távolságra levő történetet egymásba ágyazva elmesélő novella, a nézőpontokat akár mondaton belül is megváltoztató történetmesélés, vagy abszurd, néha kissé horrorisztikus történet, máskor szívet melengető alkotás, de egy mindegyikben közös volt: Cortázar jól elkapja a novellák hangulatát. Szinte mindegyik magával ragad, még ha a témája nem is áll éppen annyira közel hozzám.

Persze a jók között is vannak legjobbak, így nekem is lettek kedvenceim e kötetben. A legjobban az A játék vége c. novella tetszett, de kiemelhetném az Ebéd után, A déli autópálya, Egy zsebben talált kézirat c. írásokat, vagy akár Az elfoglalt ház, Autóbuszon, A mennyország kapuja, A rejtett ajtó, Az összefüggő parkok, Titkos fegyverek, Mama levelei, Cora kisasszony, A sziget délben, Nyár, Liliana sír c. történeteket is. Nagyon örülök, hogy Julio Cortázar a kezembe akadt, nem csalódtam benne. Mert nem teljesen véletlen, hogy éppen őt (is) választottam egy dél-amerikai kihíváshoz: a Huszadik századi latin-amerikai novellák c. kötetben megejtett találkozásaink során eldöntöttem már, hogy tőle biztosan fogok még olvasni.

2 hozzászólás
BoJack >!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Mi a valóság?

Az a valóság, amit az öt (?) érzékszervünkkel (szemünkkel, fülünkkel, orrunkkal, nyelvünkkel, bőrünkkel) fogunk fel a minket körülvevő, permanensen változó világból? Vagy inkább az a valóság, amit gondolunk, vagy amit gondolni fogunk; amit érzünk, vagy amit érezni fogunk; amit teszünk, vagy amit tenni fogunk; amit már tudunk, vagy amit majd tudni fogunk; ami már megtörtént, vagy ami ezután fog megtörténni; amire emlékszünk, vagy amire emlékezni fogunk – mindezek vajon definiálják a valóságot? Apropó, ha már itt tartunk, az emlékek, maga az emlékezés képessége, sőt bármiféle képesség, attribútum, ismeret, eszme, tan, hit valóságos? Te meg én valóságosak vagyunk? Az idő egy létező dolog? Esetleg mindezek egyfajta absztrakt, integratív szintézise volna az igazi, megkérdőjelezhetetlen, primer valóság?

Az argentin Julio Cortázar ezekre rendkívül komplex filozófiai kérdésekre is keresi a választ ezekben az olykor egészen abszurd, szürreális, mágikus-realista novellákban, elbeszélésekben, ám adekvát megfejtéssel ő sem szolgál, amivel viszont igen, és amivel toronymagasan kiemelkedik valamennyi író közül, akikkel eddig dolgom volt, az nem más, mint a perspektíva, amit használ, az a bizonyos lencse, amin keresztül szemléli, vizsgálja a „valóságot”; azt a valóságot, amely szüntelenül keveredik, összemosódik rejtélyes szimbólumokkal, álmokkal, más világokkal, párhuzamos dimenziókkal, képtelen, bizarr szituációkba kényszerítve ezzel szereplőit; az olvasóra pedig, mint valami láthatatlan, fullasztó lepel, telepszik rá az a nyugtalanító, nyomasztóan baljós, feszült atmoszféra, amely olyannyira sajátja ezeknek a történeteknek; elég csak a címadó novellára gondolni, amely annak dacára, hogy nincs kétoldalnyi hosszúságú, akkora hatással volt rám, hogy nem hazudok, ha azt állítom, hogy a mai napig velem van: sokszor eszembe jut, olyankor el-eltöprengek rajta egy kicsit; de szinte bármelyiket kiemelhetném a kötetből, mesterművek egytől egyig.

Mindenki számára erősen ajánlom ezt, valamint a Nagyítás, Bestiárium, Játékok, Rítusok, Átjárók c. elbeszélésválogatásokat; nem túlzok, amikor azt mondom, hogy felejthetetlen, életre szóló élményben lehet részetek.

Bla IP>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Elolvastam ennek a Cortazar kiadásnak azon novelláit(összesen sajna csak vagy 4-5 darabot), amellyel több, mint az Európa kiadó korábbi Nagyítás c. kötete. Nem csalódtam Cortazárban, s ezekben az írásokban sem. Legjobban a Mint egy fekete kismacska nyaka című tetszett – egy játékosnak induló történet a metrón utazó fiú és leány ismerkedéséről. Ahogy a metrón, a kapaszkodón találkozó – szinte önálló életre kelő ujjaik segítségével –, amely kapcsolat rövid úton fordul abszurd tragédiába…Olvassatok Cortazart, megéri!

redux>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Ez lényegében a „Nagyítás” c. 1977-es Európa-zsebkönyv romániai utánközlése, kiegészítve egy-két máshonnan átemelt fordítással. Nekem ez volt meg, imádtam. Fantasztikummal telítette érdektelen diákéveimet. Ezek a novellák úgy egyformák, hogy mindegyik más. Valahol valami meghibásodik a valóság gépezetében, és jeges borzalom fénye árad a megnyíló réseken. De mindig változik a nézőpont, és vele együtt az írói eszköztár. Cortázar tobzódik az elbeszélés formabontási lehetőségeiben: nincs olyan nevetséges szemantikai kiindulópont, amiből elő ne tudna vezetni egy ütős lételméleti horrort. Azaz játékosság ide vagy oda, ez nem holmi posztmodern vizenyő. Itt minden egyes szó egy irányba lökdös: ahhoz a ponthoz, ahonnan nézve fókuszba rándul minden: a svábbogár a szájban, az őrült gyilkos a konyhában és az olvasó a szövegben.

SignorFormica>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

A szerző első, szélesebb válogatása magyar nyelven. Sok klasszikus nagy írással, kiváló fordításokban. Érdekes, hogy a részletes életműkiadás nem tudta lényegesen árnyalni a képet. Azaz: itt minden megvan, ami miatt szeretni lehet.

kvirike>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Novellák sora, amit először egymás után olvastam, később össze-vissza, mivel alig tudtam kivárni a következő történetet. Olyan absztrakt világokba kalauzol el az író, ami a szokványos mindennapokból indul, de aztán kifordul a sarkából. Először bosszankodik az ember, hogy miért nem ragadhatunk meg a realitásnál, később, amikor még mindig racionális ésszel olvastam, hitetlenkedtem, hogy ilyen nem létezik. Akkor ragadnak magával a történetek, amikor mindent elengedsz amit eddig tudtál, gondoltál, éreztél és megnyitod magad a lehetetlennek. Akkor viszont nem lehet letenni.

Gregorius>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Régi rajongója vagyok Cortázarnak. Nemcsak azért szeretem, mert jó novellista (iszonyú sok jó novellista van), hanem mert ő a legtermészetesebb híd elit és popkultúra között. Ezek a novellák besorolhatatlanok. Mindenkit elragadnak, akármiféle olvasói tapasztalat felől érkezik.

Szultan_11>!
Julio Cortázar: Az összefüggő parkok

Egyik életreszóló, nagy olvasmányélményem. Különösen a furcsa detektívtörténet, a címadó novella.


Népszerű idézetek

SteelCurtain>!

Bátornak lenni mindig könnyebb, mint embernek lenni – mondja Babette.

165. oldal, Titkos fegyverek

SteelCurtain>!

Tényleg megnyugtat az írás egy időre, nyilván ezért irkálnak annyi levelet a halálraítéltek, bár ki tudja.

435. oldal, Liliana sír

atyamadár>!

Lehet gondolkodás nélkül élni.

9. oldal, Bestiarium 1951 - Az elfoglalt ház(Kriterion, 1983)

atyamadár>!

…egy nő sem szereti, ha azokat az éveket emlegetik a barátja életéből, amikor ő még nem ismerte…

215. oldal, Titkos fegyverek 1959 - Az üldöző (Kriterion, 1983)

cassiesdream>!

Tréfának tűnik, de halhatatlanok vagyunk. Az ellenkezőjéről tudom, onnét tudom, hogy ismerem az egyetlen halandót.

Egy sárga virág, 92. oldal

SteelCurtain>!

Tréfának tűnik, de halhatatlanok vagyunk. Az ellenkezőjéről tudom, onnét tudom, hogy ismerem az egyetlen halandót. A rue Cambronne egyik csapszékében mesélte el a történetét, olyan részegen, hogy cseppet sem esett nehezére elmondani az igazat, bár a tulajdonos meg a törzsvendégek a söntésnél annyit röhögtek, hogy már a szemükön jött ki a bor.

92. oldal, Egy sárga virág

3 hozzászólás
Lunette>!

A kutyáknak nem volt szabad ugatniuk, és nem is ugattak. Az intéző nem szokott már ilyenkor ott lenni, és nem is volt ott. Felment a tornácra vezető három lépcsőfokon, és belépett.

127.

Lunette>!

Volt egyszer egy ember, aki mondókákat meg szavakat árult, és elég jól megélt belőle, bár sokan voltak, akik alkudoztak vele, és árengedményt kértek.

481.

SteelCurtain>!

Életem egyik legrosszabb szaxija volt.; meglátszott, hogy Doc Rodriguez játszott rajta, teljesen elvesztette a formáját a lelki oldalon. Maga a szerkezet nem volt rossz, csak hát Rodriguez már a hangolással is tönkre tud tenni egy Stradivarit.

203. oldal, Az üldöző

SteelCurtain>!

Még csak arra sem volt szükség, hogy kinyissa a száját, és azt mondja, hogy szerintem a te forradalmad nem egyéb, mint… Egyáltalán nem volt rá szükség, hogy kinyissa a száját, de ez így is van rendjén, az ilyen emberek nem tudják elfogadni a változást, mely felfedné könnyű, órarendhez igazodó irgalmasságuk, agyonszabályozott, dekoltált jótékonykodásuk, a hasonszőrűek közt szokásos szívélyeskedésük, és szalon fajelméletellenességük (hogy mehet hozzá az a kislány egy mulatthoz!) valódi okait, pőrére vetkőztetné évi osztalékkal, hazafias ünneplésekkel elegy katolicizmusukat, limonádé irodalmukat, számozott példányokkal, és ezüst mate-szívókával flancoló népieskedésüket, hajbókoló külügyminiszteri estélyeiket, egyszóval ezt az előbb vagy utóbb, de egyszer mindenképp bekövetkező hülye haldoklásukat (kinin, kinin és újra az asztma).

352. oldal, A találkozás


Hasonló könyvek címkék alapján

Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű
Gerald Durrell: A piknik és egyéb kalamajkák
Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár
Vercors: A tenger csendje
Kepes András (szerk.): Könyvjelző – Kepes András válogatása a XX. századi világirodalomból
Gy. Horváth László (szerk.): Égtájak 1980
Maurice Leblanc: Arsène Lupin, az úri betörő
Jorge Luis Borges: Az első magyar költőhöz
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik
Földes Jolán: Más világrész