Flaubert ​papagája 39 csillagozás

Julian Barnes: Flaubert papagája Julian Barnes: Flaubert papagája

Geoffrey Braithwaite érdeklődésének középpontjába két papagáj kerül: mindkettőről az a hír járja, hogy Gustave Flaubert íróasztalán állt. Miközben a Bovaryné és az Érzelmek iskolája világhírű szerzőjének életrajzírója Nagy-Britannia és Franciaország között ingázva konokul próbálja kideríteni, melyik papagáj valódi, és melyik „hamisítvány”, egy lebilincselően izgalmas íróéletrajz, és egy gyötrelmes titkokat rejtegető kisember története bontakozik ki előttünk.

A Dumáljuk meg rendesen és a Szerelem meg miegymás itthon is népszerű szerzőjének sziporkázóan szellemes és nevettető regénye egy szenvedélyes író és egy szenvedélyes olvasó nagy találkozását beszéli el, amely csodák csodájára mindkettőjüket megváltoztatja. A nemzetközi irodalmi díjak kitüntetettjének Anglia, Anglia című új regénye már a boltokban.

Eredeti megjelenés éve: 1984

Róla szól: Gustave Flaubert

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ulpius regénytár Ulpius-ház

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
244 oldal · ISBN: 9789632540764 · Fordította: Czine Erzsébet
>!
Magvető, Budapest, 1989
248 oldal · ISBN: 9631415252 · Fordította: Czine Erzsébet

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Jean-Paul Sartre · André Gide


Kedvencelte 4

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Archibald_Tatum>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?
Ezt nem Barnes mondta, és nem azért nem, mert nem költő, hanem mert íróként nagyon is érdekli az irodalom, sőt az irodalomtudomány, az irodalomelmélet, a kritika mibenléte. És ebből máris sejthető, nem mindenki fogja szórakoztatónak találni ezt a könyvet.

Belegondolva, ez elég elrémisztő. Pedig nem annyira rémes, nagyon vicces könyv. Flaubert-nek volt egy kitömött papagája, kölcsönben volt nála, ír is róla a naplójában, ha ír, mert nem tudom, és nem is fogok utánanézni, mely idézett szövegek hamis idézetek, fikciók, melyek nem, annak sem, melyik mennyire van kiragadva a szövegkörnyezetből; amikor megunta és meggyűlölte a papagájt, visszavitte a múzeumba, ma meg már nem lehet tudni, melyik is ez a papagáj, Dr. Geoffrey Braithwaite orvos és amatőr Flaubert-kutató nemcsak a papagáj szimbolikájának jár utána, hanem magának a papagájnak is, hiszen csak így lehet teljes képet kapni Flaubert-ről.

Dr. Braithwaite stílusa lehengerlő, az a fajta ember, akivel nem szívesen állunk le vitatkozni, mert így vagy úgy ő jön ki jobban a vitákból (és sokszor ez nem is baj, rossz napján is alul lehet múlni), ha A-ból következik B, B-ből C, a D már meghökkentő és vicces (lásd az idézeteket), és ha még mindig kételyeink vannak a bizonyítandó tétel tekintetében, akkor a doktor ki fogja jelenteni, hogy „És egyébként is nekem van igazam”, vagy valami effélét, esetleg értelmezhetetlen vagy nehezen értelmezhető végszóval él, és persze ez is vicces lesz – hol szmergyakovi mélységekben jár (másképp nem keresne ilyen kitartóan egy kitömött papagájt), hol meg valóban szellemes, bár sokszor nyers kijelentéseket tesz, Humbert Humbert-es – elég rendesen végigzongorázza az irodalomelmélet mémjeit: belenéztem kritikákba, jellemzően a doktor kritikára vonatkozó tételeit említik, én azt mondanám, a doktor személyében az Élet és az Irodalom kapcsolatának vizsgálatát parodizálja Barnes.

A doktor egy irodalmi szerepjáték, és bennem el sem vált már Flaubert-től – ami érdekes, valahogy olyan unalmasnak érzékeltem eddig Flaubert-t (az embert). (És valószínűleg az is, nem rohanok kivenni naplói lefordított részét.)

Végezetül pedig csodálkozásomnak adok hangot. Ha megjelenésekor olvastam volna, megkockáztattam volna a fogadást, hogy ennek a könyvnek lesznek nálunk (is?) utánzói, anyag lenne, vannak hozzá irodalmi óriásaink. De az is lehet, hogy voltak, csak nem sikerültek annyira a szövegeik, hogy számon tartanánk őket.

28 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Laza bölcsész fecsegés. Posztmodern esszéregény Flaubert-ről.
Aki történetet, cselekményt vár, az csalódni fog. Tétje sincs, a narrátor-főszereplő-nyomozó pszeudo-Bovary és neje életének története érdektelen, súlytalan. Rejtőt idézve: olyan ez a könyv, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
Ugyanakkor szórakoztató. Franciás szellemesség és angol irónia jellemzi, és aki a mélységet keresi a könnyed felszín mögött, az a posztmodern irodalomtudomány legszebb példáira is rátalálhat. Balassa Péter 1989-ben, Gács Anna 1998-ban, Sütő Zsuzsa 2014-ben írt róla remek tanulmányt-recenziót. (Lásd ezeket a inkeknél.)
Érdemes megnézni az idézeteket!
Ja, és még annyit, hogy van benne egy 10 oldalas esszé Bovaryné szeme színéről, az szerintem egészen zseniális. :)

Csabi >!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Nos, fülszövegnek sose higgy, ez a könyv nem arról szól, hogy a narrátor konokul megpróbálná kideríteni a papagáj eredetét. A papagáj azonosítása csak amolyan jelképe annak, ahogy az elbeszélő a maga módján felvázolja Flaubert életét. Inkább intellektuális utazás ez, mint térbeli.
A probléma, amit Barnes boncolgat, hogy ismerünk egy híres emberről egy amolyan elfogadott kánont, egy leegyszerűsített életet, amit könnyű előhúzni, diákokkal bebifláztatni. Emögött a paraván mögött azonban nem ismerjük a művészt, a valódi embert. És lehetséges-e egyáltalán ez a megismerés? Megismerhető-e egy ember élete, gondolatai több, mint 100 év távlatából? Erre tesz kísérletet az író, és úgy gondolom sikerül neki. Én magam sosem olvastam semmit Flauberttől, de szinte ismerősként búcsúztam el tőle a könyv végén. Barnes ironikus humora nagyon jól működik ebben a könyvben. A 6. fejezet, gondolom a kritikusok kedvence.

Kathleen>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Remek volt! Vicces, ironikus, ugyanakkor észrevétlenül megszerettette velem Flaubert-t. Az elején attól féltem, hogy egy uncsi önéletrajz lesz, de az elbeszélői valóság belekeverése nagyon könnyeddé tette.

Gedi>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

poszt-modern történelmi románc és posztmodern tündérmese után íme a posztmodern életrajzi regény. Adott Flaubert, az ő „hivatalos” életműve, meg a rejtett, kevéssé ismert személyisége, vagy éppen a soha-meg-nem ismert részletek az életéből. Adott egy Flaubert-kutató, aki elsősorban az író eredeti, kitömött papagáját keresi, másodsorban elméleteket gyárt a múlt megismerhetőségéről, a művészet és élet kapcsolatáról. Adott az ő élete, múltja és Flaubert-é. Adott az ironikus-humoros, váltig posztmodern szerkesztési mód. És mi áll össze mindebből? Egy olyan el-elszórakoztató írások összefércelése, ami együtt, regényként olvasva nem tudja teljes mértékben átadni, amit át akar. Szerintem.

Allen_Ark>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Nem mondom, hogy csalódás, inkább közepes erősségű fanyalgás. Az eleje kifejezetten unalmas és sehova nem vezető volt: Flaubert sem kedvencem, az életrajzok még kevésbé érdekelnek, így aztán már a téma is a totális közöny, mögöttes tartalmat pedig nem tudtam magamnak felfedezni. Amikor átfolyik egy sajátos önéletrajzba, onnantól kap némi izgalmas ízt, de végig megmarad az olvasható közepes szintjén.

Apodepi>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Igazán érdekes,ravasz, agyas és introspektív regény. Mulatságos és tudományos alkotás a csendes szenvedélyről és a tudományos hírnév megtévesztő mivoltáról. Szerepel benne Flaubert életrajza három különböző verzióban ( egy kenetteljes, egy kritikus és egy tárgyilagos), Starkie a valós Flaubert kutató, egy egyetemi vizsga paródiája illetve Braithwaite esszéje is. Eme dolgokat férceli össze (hogy éljek egy olvasó szavaival) szerintem rendkívüli és utánozhatatlan módon. Ez a könyv kettő az egyben…regény és egy igazi, vérbeli kirakós játék!

metahari P>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Ennek a konyvnek az olvasasakor nagyon hianyzott a bolcseszeti hatterem. Laikuskent csak a stilus es a tortenet tudott lekotni, az utalasok kozul bizonyosan nem ismertem fel mindent. Sajnaltam a vegen es ugy tettem le, hogy ha a kovetkezo eletemben esetleg irodalom-szakos lennek, feltetlen elolvasnam.

Hegedüs_András>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Furcsa ritmusú könyv. Az elején nehezen indul, nem igazán lehet tudni, hogy mi akar lenni, túl sok a Flaubert, és mivel nem ismerem az írót, kicsit olyan érzésem volt, mintha olyasvalakiről mesélnének nekem pletykákat, akiről nem tudok semmit.
Aztán egyszer csak ráéreztem az ízére, hogy itt nem is Flaubert meg a papagája a fontos, hanem a (poszt)modern ember és világ kapcsolata, és hogy az információ- vagy inkább adatbőség nem feltétlenül segíti, hogy többet tudjunk egy adott tárgyról. Súlyozni kell, el kell döntenünk, hogy mi a fontos, mi a hiteles. Vajon sikerülhet ez egyáltalán?
Mindenesetre nem bántam meg, hogy elolvastam, még akkor sem, ha néha volt olyan érzésem, láttam én már ennél érdekfeszítőbb szaktanulmányt is… :D

Pixelhiba>!
Julian Barnes: Flaubert papagája

Nem sok maradt meg bennem erről a könyvről, akkor már inkább az Anglia, Anglia Barnes-tól.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Igazán sajnálom az írókat, mikor kénytelenek említést tenni a nők szeméről: olyan szűk a választék, és bármely szín mellett döntsenek is, óhatatlanul banális gondolattársításokhoz vezet. A nő szeme kék: ártatlanság és tisztaság. A nő szeme fekete: szenvedély, mély érzelmek. A nő szeme zöld: zabolátlan féltékenység. A nő szeme barna: megbízhatóság és hétköznapiság. A nő szeme ibolyaszín: Raymond Chandler írta a regényt.

97. oldal

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Mikor Emma Bovary meghal, ketten virrasztanak a holtteste mellett: a pap és Homais, a patikus. A régi és az új vallás képviselője. Olyan ez, mint valami XIX. századi allegorikus szobor: a Vallás és a Tudomány virraszt a Bűn holtteste fölött. Részlet G. F. Wattts festményéből. Ha eltekintünk tőle, hogy az egyház és a tudomány emberének egyaránt sikerül elaludni a halott mellett. Míg kezdetben csak egy filozófiai baklövés egyesíti őket, hamarosan az összefonódó horkolás mélyebb testvériségében egyesülnek.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Emma Bovary
3 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Az emberek egy kicsit túl könnyen elhiszik, hogy a nap fő funkciója előmozdítani a káposzta növekedését.

209. oldal

vargarockzsolt>!

1872-ben a francia irodalmi körökben sokat vitatkoztak róla, miféle bánásmódban kell részesíteni a házasságtörő asszonyt. Megbüntesse-e a férj, vagy bocsásson meg neki? Az ifjabb Alexander Dumas a L'Homme – femme című művében egyszerű megoldást tanácsolt: „Öld meg!” A könyvet harminchétszer nyomták újra az esztendő folyamán.

211. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1872 · Alexandre Dumas
4 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Mindannyiunknak megvan a maga listája, és a másokét többnyire ostobának vagy szentimentálisnak látjuk. A minap olvastam egy „Amit szeretek” című lajstromot. Így szólt: „saláta, fahéj, sajt, szegfűbors, marcipán, a frissen kaszált fű illata (szíveskedjenek tovább olvasni!)…a rózsa, a bazsarózsa, a levendula illata, pezsgő, tágan értelmezett politikai meggyőződés, Glenn Gould…” A lista Roland Barthes-tól származik, úgy folytatódik, ahogy a listák általában. Az egyik pontjával egyetértünk, a másikon bosszankodunk. A „Medoc bor” és a „változatosság” után Barthes-nál a „Bouvard és Pécuchet” következik. Helyes; nagyon jó, olvassunk tovább. Most mi jön? „Szandálban poroszkálni Délnyugat-Franciaország dűlőútjain.” Ennyi elég, hogy meg se állj Délnyugat-Franciaországig…

104-105. oldal

vargarockzsolt>!

[átkelés a La Manche csatornán]

Szeretem az ilyen holtszezonbeli átkeléseket. Mikor az ember fiatal, az egyértelmű hónapokat szereti, azt, amikor az évszakok a teljükben vannak. Ahogy öregszünk, megtanuljuk kedvelni a közbülső időszakokat, azokat a hónapokat, amelyek maguk sem tudják, mit akarnak. Talán ez is egy módja annak, hogy beismerjük: a dolgok már soha többé nem lehetnek ugyanolyan bizonyosak. Vagy talán csak annak egy módja, hogy beismerjük: jobban szeretünk üres hajón utazni.

103. oldal

Odett>!

1857
A könyvet nem úgy kell csinálni, mint a gyereket: hanem mint a piramist. Körültekintően meg kell tervezi, azután óriási kőtömböket kell egymásra halmozni, és ez csonttörő, verejtékes, sziszifuszi munka. És mi értelme van? A piramis csak áll a sivatagban, ennyi az egész. De nagyszerű, ahogyan kimagaslik belőle. A tövét letisztelik a sakálok, és a csúcsára kisemberek kapaszkodnak stb. Folytasd a hasonlatot.

41

4 hozzászólás
Odett>!

1846
Én csak egy irodalmi gyík vagyok, aki a hatalmas Szépség napja alatt sütkérezik. Ennyi az egész.

38

vargarockzsolt>!

1983 márciusában a Libération című újság sürgette, hogy a női jogok francia minisztere „a nemi gyűlölködés nyilvános szítása” címén tegye indexre az alábbi műveket: Pantagruel, Hardy Lidércfény-e, Baudelaire költeményei, Kafka összes művei, A Kilimandzsáró hava és a Bovaryné.

125. oldal

1 hozzászólás
sophie P>!

Nem is kérdeztem, hogy házasok-e. Gratulálok , illetve nem gratulálok, a helyzettől függően.

136. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

V. S. Naipaul: A nagy folyó kanyarulatában
Graham Greene: A csendes amerikai
Don DeLillo: Fehér zaj
Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság
A. S. Byatt: Mindenem
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
John Wyndham: A triffidek napja
Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Martin Amis: Időnyíl