Kétévi ​vakáció 86% 612 csillagozás

Eleinte nagyon nem voltam tőle elragadtatva, mert ezek mindent tudtak, ezek mindenhez értettek, mindenük volt, mindent megtalálatak, mindent levadásztak, semmi sem támadta meg őket, vagy nem is került az útjukba, minden állatról tudták, h mi, minden növényről tudták, h mit lehet vele kezdeni, szóval számomra nem volt hihető.
Aztán azért idővel előjött, hogy mégiscsak gyerekekről van szó, amikor pedig felnőtt is volt, még inkább gyerekké váltak.
Szóval mégis pozitív élményként könyvelem el a könyvet, mert a nagy egész rendben volt.

Kihagyhatatlan ifjúsági klasszikus fiúknak és lányoknak egyaránt. Mert ez is egy túlélőpróba, csak épp nem ellenőrzött keretek között, ahol nincs segítség, ha gond van. Szerettem a kis lurkók bátorságát, kitartását és leleményességét. Meghozta a kedvet további Verne regények olvasásához.
www.egy-lany-blogja.blogspot.com/2016/08/uj-zelandi-rob…

Most is, mint első olvasáskor, tetszett a könyv. Gyerekekről, gyerekeknek szóló ifjúsági könyv. Szerettem a kalandos eseményeket, együtt izgultam velük.
Jó volt újra olvasni, igaz így kicsit más élmény volt felnőttként.

A történet és a kalandok valóban izgalmasak voltak, viszont maga a megvalósítás számomra elvett az élményből. Ha valódi eseményeket dolgozna fel, inkább érezném dokumentum- mint kalandregénynek, annyira aprólékos részletességgel számol be az író mindenről. A nyelvezete is elég nehézkes, de ez inkább csak akkor zavart, amikor meg kellett szakítanom az olvasást, mert nehéz volt visszarázódni. Egyébként időnként jókat derültem az érdekes kifejezéseken; a kedvencem az „ifjú telepítvényesek”. Akik egyébként nagyszerűen helytálltak és ügyesen vették az akadályokat. Többször is lett volna okom izgulni értük, de a fejezetek elején található rövid címszavakból általában ki lehetett találni a folytatást. A tanulságot sem volt nehéz levonni, mivel a szerző a végen összefoglalta. Fiatalon jobban tudtam volna értékelni, de örülök, hogy elolvastam.

Robinsonos történet, fiatal fiúkkal, akik egy vitorlás fedélzetén alszanak, ami szép csendben kisodródik a tengerre. A gyerekek egy lakatlan szigetre érnek, ahol remekül feltalálják magukat. Felnőtt fejjel olvasva, kicsit túlságosan is.

Nagyon régen olvastam, és akkor nagyon szerettem. Ha most olvasnám, talán kicsit kritikusabb lennék. Valahol azt olvastam, hogy a Legyek ura ennek a könyvnek a hatására született meg, ellenpontként.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy a maga idején a célzott korosztály imádta. Talán jó időben én is imádtam volna. Most viszont nehezen csúszott és nem csak a nyelvezete miatt, hanem azért is mert sokszor úgy éreztem, hogy ezt már olvastam Vernetől, hogy ez nem más, mint a Rejtelmes sziget ifjúsági, rövidtett változata. Csak itt eleve hajóról és titokzatos körülmények között indulnak útra a gyerek hőseink. Összeségében könnyen olvasható, de nekem már unalmas.

Előzetesen csak annyit tudtam a könyvről, hogy erre válaszul született Goldingnak A legyek ura, illetve megnéztem itt a molyon és a Verne könyvek közül előkelő helyen áll a százaléka. Kissé nehézkesen indult nekem, de aztán, amikor belerázkódtam, már nagyon megszerettem. Nálam mindig is a Grant kapitány gyermekei lesz a csúcs Vernétől, de ez sem volt rossz, második helyre sorolom.
Persze, ifjúsági, de ilyen egy jó kalandregény. Végig izgatott a földrajzi kérdés, hogy hová is kerültek, ez is kiderült. Kissé naiv a vége, ahogy a felnőttek megjelentek, és mindent elrendeznek, de ebben is volt csavar. Engem most nem zavartak a leírások, a talán túlzó részletek. Sőt egy csomó növénnyel és állattal megismerkedhettem. Néhány fordulat, rejtély persze előre kitalálható volt, ennek ellenére ezt egy nagyon korrekt könyvnek tartom.
Örülök, hogy @Ibanez kihívása hatására elolvastam, mert különben nem nagyon vettem volna a kezembe! :-)

Verne is kimaradt, mint, ahogy szinte minden más is, úgyhogy amolyan “illendő lenne valamikor elolvasni” alapon vágtam neki. Voltak otthon Verne könyvek, olyan is amire “Gyula” olyanok is, amikre “Jules” volt írva, talán nem vagyok egyedül, de sokáig szentül hittem, hogy “a Gyula” bizony magyar író. Aztán ott volt még a 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal spanyol-japán anime (illetve akkor ezt még nem animének mondták), amit óvodás koromban adtak az akkori MTV-n, talán ezért csábított el engem is később a “vad Kelet” :)
Olvasom a Vasárnapi Újság egyik 1890. évi számában, hogy a Franklin társulat jóvoltából megjelent Verne Gyula: Két évi vakáczió (sic!) – Huszár Imre fordításában, kilenczven (sic!) képpel. Fűzve 3frt. vászonkötésben 3frt. 50kr. áron (ez mai áron körülbelül 13000, illetve 15500 forintnak felelt meg – akkoriban a könyv tényleg luxuscikk lehetett). Nekem ezúttal ez a Huszár Imre verzió jutott a MEK-ről. Először is, minden elismerésem, hogy 2 évvel a francia megjelenés után már nálunk is megjelent. Huszár Imre szövege nagyon sajátos, néha mókás is. Olyan nyelvi fosszíliákat találhatunk benne, mint “kilencedfél” vagy “földabrosz”, “telepítvényesek” meg ugye a “kicsinyek” (Vernénél les bébés) és a “babácskák” (papooses). Ami viszont zavart és gyanítom, hogy a félrefordítás esetleg hanyag szerkesztés esete lehet, sokszor este ettek “ebédet”, délben reggelit. Az gyerekek életkoránál és a dátumoknál is zavarok voltak. Ami Vernénél még két kilencéves fiú volt (“deux autres garçons, âgés de neuf ans”), az Huszárnál: “Most két fiúról kell megemlékeznünk, akik közül az egyik kilenc-, a másik tízéves.” A ladik bepakolását ugyan csak február 8-án (helyesen 3-án) fejezték be, de már február 5-én vízre bocsátották. Persze, ha nem tetszik okoskodás helyett lehet franciául is olvasni… de az talán minimálisan elvárható egy fordítástól, hogy logikai ellentmondások ne legyenek benne (az eredeti szöveghez képest legalábbis). Mindennek ellenére jól olvasható a szöveg csak kicsit régies.

Én nem azt néztem, hogy mennyire valóságos, mert tudjuk, hogy nem az. Verne maga is leírja az utolsó pár sorban, hogy ilyesmi nem történhet meg. Egy olyan mágikus szigeten játszódik, ahol egyszerre vannak pingvinek, fókák, flamingók, vizilovak, jaguárok, lámák, struccok, dögevő kondorok és persze van tehénfa, aminek a nedve ízében és állagában az igazi tehéntejjel vetekszik. Csodás véletlenek sora segíti kis hőseinket: épp jókor jön egy hullámtömeg, épp jókor iszik bele a kutya a vízbe és ugye az abszolút csoda, hogy az ágyú éppen úgy dördül el, hogy csak a “csúnya bácsiknak” okoz veszteséget. Legyenek ilyen könyvek is, ahol “rend, buzgalom és bátorság” megoldhat bármilyen nehéz körülményt is.
Ami viszont kétségessé teszi a könyv jövőjét – ifjúsági regényként legalábbis, az bizony az állatokkal kapcsolatban megnyilvánuló barbárság. Tudom, hogy 150 évvel ezelőtt máshogy voltak a dolgok, és számomra ezért is érdekes a könyv, hogy egy korrajzot (is) ad az akkori hozzáállásról, de nem hiszem, hogy 10-14 évesek arról kellene olvasni, hogy kínoznak meg egy óriásteknőst, amit aztán fejbe vágnak fejszével és levest főznek belőle. spoiler

Majdnem annyira élveztem mint gyerekkoromban, bár a nyelvezete kicsit furcsa volt. Nem mintha terhemre volna, mindössze nem emlékezém, hogy az régi kötetem nyelvezete ily mértékben archaikus valék, bizonyosan valamely újdonat fordítás alkalmaztatott abban.