Salomo ​és Ursula / Vadászat karácsonykor 16 csillagozás

Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

Minden ​kornak és minden irodalomnak megvan a maga tragikus szerelmespárja: a XX. századi finn irodalom Rómeó és Júliája talán minden más társánál, elődjénél védtelenebb, kiszolgáltatottabb, tragikusabb. Az 1941-ben született, ma már világszerte ismert finn író, Juhani Peltonen ironikusan, ám mély emberi együttérzéssel rajzolja meg szerelmes hősei alakját, akik szembefordulnak a fogyasztói társadalommal, de a könyörtelen embertelenséggel, az őket körülvevő és bennük pusztító elidegenedéssel szemben csak tiszta szerelmüket, jóságukat tudják felmutatni, és az még a szép halálhoz sem elegendő.
A kötet második írása fanyar és kiábrándult történet két jó barátról, akik magukra maradtak, és egy rosszul siekrült házasság hajótöröttjeiként sorsukkal, céltalan életükkel a magánélet síkján túl is az emberi élet nagy kérdéseire, az élet, a szerelem és a halál mélységei között vergődő embernek a boldogság utáni vágyára keresik a választ. (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A finn irodalom könyvtára Európa

>!
Európa, Budapest, 1981
296 oldal · ISBN: 9630725614 · Fordította: Gombár Endre

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

A finn Tajtékos napok, talán pont annyival közelebb a rejtői linkek világához, amennyivel közelebb van Helsinki Budapesthez, mint Párizshoz. (Ami globális viszonylatban nem is olyan sok.) De mindenekelőtt: hihetetlenül eredeti regény – amiből következik, hogy a fenn említett párhuzamok nem a mű tipikusságára, hanem épp ellenkezőleg, az eredetiségre kívánnak rámutatni. (Mert úgy látszik, a párhuzamok erre is alkalmasak.) Peltonen abszurd világot teremt, amely nem kis részben onnan nyeri erejét, hogy partvonalon kívüli, különc figurái hihetetlen erővel formálják maguk képére az őket körülvevő regényteret. Külön kiemelném Peltonen párbeszédalkotó képességét: bámulatos, hogyan tudnak ezek a csevejek úgy görögni, hogy egyszerre tűnnek életszerűnek és groteszknek, végtelenül igaznak, ugyanakkor ellenállhatatlanul komikusnak is. (https://moly.hu/idezetek/730749) Mert komédia ez, de az a fajta komédia (és itt ismét Vian klasszikusára kell visszautalnom), ami megállíthatatlanul sodródik valami baljós végzet felé.

Amúgy ezt a könyvet Moly-szülinapról hazafelé tartva kis híján ott hagytam a Moszkva téri Mekiben – a Salomo és Ursulá-ból már csak cirka 30 oldal volt hátra. És meglehet, úgy jártam volna jobban, ha nem fordulok vissza érte. spoiler

Az egyik legjobb finn regény, amit eddig olvastam.

8 hozzászólás
robinson P>!
Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

A regény brutál döbbenetes befejezését egy skandi krimi is irigyelhetné..
A kisregény pazar, nagyon meg-betalált.

kaporszakall >!
Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

Ambivalens vagyok. A regény provokatív és bosszantó. Látom a hibáit, ugyanakkor sokáig emlékezetes marad.

Ez a Boris Vian Tajtékos napjai lapjai közül Bukowski hippihobó-világába pottyant lejmolós-majdcsakleszvalahogy-filozofikus két antihős még annyira sem aktív, mint Bukowski (ha mindenképp muszáj, hát dolgozgatok). Egyértelműen Tajgetosz-pozitívak (spoiler). Ám a két világ (Vian és Bukowski) egybegyúrása nem igazán sikerült: a viani szürrealizmus önmagában konzisztens, s Helsinki kültelki naturalizmusával nem, vagy csupán alig hajlandó vegyülni. Így a Vian (esetleg Queneau) nyomán komponált groteszk, tudálékos párbeszédek, meg a hétköznapok nyomorúsága között végig érezhető a hasadék. A Bádogbános alakját idéző pap, az orgonista (a lakbérbeszedő vénasszonyról meg az ingatlanközvetítőről nem is beszélve), s velük szemben az utcákon sürgölődő sokaság kontrasztja nem oldódik.

A cselekmény gondolati fonala gyakran az asszociációk vargabetűi szerint kanyarog: ahogy a szöveg (tagadhatatlanul) jódumái új gondolatot vetnek fel, a szerző lelkesen továbbindul arrafelé. A regény közepére betoldott Tuomas Kasmra-szimpózium előadásai (amellett, hogy a bölcsészettudomány képviselőinek orrára is nyomnak egy fricskát), a hétköznapi élet esetlegességére és banalitására, meg a valóság rekonstrukciójának lehetetlenségére hívják fel a figyelmet. Ez is rendben, de pont ennek az írásnak a közepébe betenni nem biztos, hogy jó ötlet volt…

A regény tehát egyszerre tetszett és ingerelt. Még nem tudom, hosszú távon melyik kerekedik felül.

A kötet másik darabja egy kb. ötven oldalas rezignált novella, a magány és öregedés keserveiről. Jól megírt, a regényhez képest kifejezetten klasszikus hangú szöveg.

4 hozzászólás
GTM>!
Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

„Az esendő és elesett ember ma nem különös, ritka, véletlenszerű figura, hanem a társadalmi igazságtalanságok, a hibás, anakronisztikus és változásra megérett társadalmi rendszerek tömeges terméke. És nem is ez a legnagyobb veszély, ami az emberek összességét, az emberiséget fenyegeti. Hanem a végleges önpusztítás.” – vallja e regény írója ars poeticájában.
Valóban, hősei kivétel nélkül önpusztító életet élnek. Ki így, ki úgy. Szoronganak a társadalom perifériáján, mint Salomo és Ursula, vagy depresszív hajlamukat titkolva, fásultan, elidegenedve próbálják fenntartani a látszatot, mint a karácsonyi történet két antihőse.
Salomo és Ursula történetét olvastam már egyszer nagyon régen, még gimiskoromban. Emlékeim annyira megkoptak, hogy akár új olvasásnak is tekinthetem ezt a mostanit. Meglepett az abszurd ábrázolásmód, valóban Tajtékos napok feelingje van. Míg azonban Vian lassan terel minket az elkerülhetetlen vég felé, itt sokkal váratlanabb, ezért sokkolóbb a befejezés. Egyedül erre a befejezésre emlékeztem. Az utolsó két oldalra. De arra annyira tisztán, hogy most nehezen akaródzott végigolvasni. Pedig kár lett volna, mert Peltonen regénye szerintem is méltó és eredetei párja Vian remekművének.
A Vadászat karácsonykor is szomorú történet két kisiklott életről. Két férfi, két hajdani barát találkozik hosszú évek múlva egy magányos karácsonyon. Találkozásuk számvetés elrontott életükkel, amit már nincs erejük visszafordítani. Nagyszerű a karakterek ábrázolása, kicsit visszafogottabb a stílus, de groteszkbe hajló jelenetekben itt sincs hiány. Ám annál jobban átéljük a szereplők torokszorító magányosságát.
Mit üzen ez a két mű? Mi a közös bennük? Az, amire Peltonen utal az idézett ars poeticában, amit így fejez be: „Mert az ember hiába vár csodára, Külső beavatkozásra. Csak önmaga válthatja meg önmagát.”

Bence_Kis>!
Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

Skandináv íróktól elsősorban krimiket olvastam. Eddig.
Peltonen stílusa könnyed, így az olvasót fokozatosan, szinte észrevétlenül terhelve képes feltárni súlyos mondanivalóit. Megkedveltem.
Annak ellenére sokszor felnevettem, hogy a sztori alapvetően nem túlzottan vidám, sőt. Az abszurditás és az írói eszközök miatt mégis üdítő olvasmány.
A bónusz „vadászat” pedig egyszerűen zseniális, mintha nem fantázia szülte volna a sztorit, hanem egy valós esetet mesélne el az író. Nagyon tetszett és ez adta meg azt a hiányzó kis lökést a kötetnek, hogy végül a kedvencek közé kerüljön.

Daniella78>!
Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

Alapvetően nem rajongok a groteszk írásokért, de Peltonennek sikerült elérnie, hogy teljes elragadtatással olvassam Salomo és Ursula olykor teljesen közönséges, olykor könnyfakasztóan lírai képekkel megfestett sodródását. Salomo egészen hétköznapi módon kerül ki az utcára, mert túl magányos, túl elhagyatott, és egészen véletlenszerűen kerül a szintén csellengő Ursula mellé. Természetesen nincs biztos egzisztenciájuk, és nem is vágynak igazán másra, csak a legelemibb szükségletekre: egy zugra, ahol szerethetik egymást és kortyolhatják a forró vizet. A regény a társadalom peremén egyensúlyozó páros helykereséséről szól egészen mellbevágó zárással, de a szövegből folyton ki-kicsapnak egyéb gondolatfolyamok is, melyek hosszú oldalakon át hömpölyögnek átlagemberek gondjairól, vagy egy rejtélyes, Kasmra nevű ember ellentmondásos életeseményeiről. Nagyon szép regény volt, a szívembe zártam. A Vadászat karácsonykor egy komorabb hangvételű írás, ami kifejezetten rosszul esett ebben a januári depresszióban…

knutomix P>!
Juhani Peltonen: Salomo és Ursula / Vadászat karácsonykor

Öntörvényű, grotesz komédia, amire szép lassan, penészként mászik rá a reménytelenség. Mint egy elnyújtott kacaj, ami a véghányás bugyborgásába fullad. Kegyetlen, ezt a szót keresem.


Népszerű idézetek

Kuszma>!

A pap pedig gratulált nekik, minden jót kívánt közös életükhöz, és e nagy eseményre mementó gyanánt, útravalóul Nehémiás könyve tizedik fejezetének elejét ajánlotta, mely így hangzik:

10. FEJEZET
A NÉP ESKÜVEL KÖTELEZI MAGÁT A TÖRVÉNY MEGTARTÁSÁRA

A megpecsételt kötéseken pedig ott valának:
1. Nehémiás, a király helytartója, a Hakhalia fia és Sédékiás;
2. Serája, Azariás, Jeremiás,
3. Pashur, Amaria, Malakiás,
4. Hattus, Sebánia, Malluk,
5. Hárium, Merémóth, Abdiás,
6. Dániel, Ginnethón, Bárukh,
7. Messulám, Abija, Mijámin,
8. Maazia, Bilgai, Semája; ezek a papok voltak.
9. A léviták pedig ezek: Jésua, Azania fia, Binnui,
a Hénadád fiai közül Kadmiel.
10. És atyjafiaik: Sebánia, Hódija, Kelita, Pelája, Hanán,
11. Mikka, Rehób, Hasábia,
12. Zakkur, Serébia, Sebánia.
13. Hódija, Báni, Beninu.
14. A nép fejei pedig ezek: Parós, Pahath-Moáb, Elám, Zattu, Báni,
15. Bunni, Azgád, Bébai,
16. Adonija, Bigvai, Adin,
17. Áter, Ezékiás, Azzur,
18. Hódija, Hásum, Bésai,
19. Hárif, Anathóth, Nébai,
20. Magpiás, Mesullám, Hézir,
21. Masézabel, Sádók, Jaddua,
22. Pelátia, Hanán, Anája,
23. Hóseás, Hanánia, Hásub,
24. Hallóhes, Pilha, Sóbek,
25. Rehum, Hasabná, Maaszéja,
26. És Ahija, Hanán, Anán,
27. Mallukh, Hárim, Baána.

– Olvasgassátok majd olykor ezt a szöveget, és fontolgassátok mondanivalóját a szívetekben – intette őket a pap.

72-73. oldal

7 hozzászólás
Kuszma>!

– Kopjál már le, nem tudlak elviselni – intette le Ursula.
– Van ám egy komoly sebhely is rajtam. Szilánkot kaptam a kiképzés alatt – mesélte a kadét megsértődve.
– Legalább nagy és férfias? – kérdezte Ursula gúnyosan.
– Várj csak, megmutatom – folytatta lelkesen a kadét.
Felállt, levetette a zubbonyát, aztán feltépte mellén az inget, hogy csak úgy pattogtak a gombok szerteszét.
– Látod? Itt van! – mutatott a mellére.
– Ó, te kis hős töpörtyű! Hogy oda ne rohanjak! Bújj a ruhádba, és húzd el a csíkot arrafelé, ahonnan jöttél.
– Nana! Én katona vagyok, tiszti növendék – húzta ki magát a másik.
– Elhiszem, elhiszem, de fáj a fejem, úgyhogy játsszál kámfort! – mondta Ursula fáradtan.
– De belőlem még százados is lehet! Vagy ezredes. Vagy tábornok. A szentségit, még marsall is! Megint hölgy előtt káromkodom. Bocsáss meg! Megbocsátasz?
– Meg, hogyha elhúzod a csíkot, amilyen gyorsan csak tudod.
– Nem érted, hogy akár marsall is lehet még belőlem?
– Értem, értem, állati jó, el is hiszem, ha eltűnsz a szemem elől.
– Majd én megmutatom a harcban az ellenségnek!
– Mutasd csak, mutasd! Vágj egy atombombát a szeme közé, nyírd ki a virgácsait, hogy ne lásson és ne tudjon mozogni se, csak kopjál le gyorsan.
– Hát akkor viszontlátásra – adta meg magát a kadét. – Jól elbeszélgettünk, annak ellenére, hogy…
– Ég veled – szakította félbe Ursula. – Menj, vágd le a csalánt a nagymutter kertjében, aztán kérj tőle valami ócska csészét, ibriket, szószostálat, vagy hogy a francba hívják, és lőjed széjjel darabokra.

31-32. oldal

3 hozzászólás
giggs85 >!

Az orgonista szerényen hümmögött, és mielőtt elváltak volna, még bemutatott egy csúnyán megsérült freskót, melyen két fekete angyal civakodott egy gyermek holttestén, amelyre egyszerre akadtak rá az őserdőben. A gyermek arca teli volt vércsíkokkal, és mindkét angyal az Isten elé akarta vinni a holttestet, hogy cselekedetével dicsőséget szerezzen magának.

106. oldal

GTM>!

– De ha egyszer kilenc nyelven beszél, hogyhogy nem beszél franciául? – kérdezte Ursula?
– Az is valami tiltakozás nála – magyarázta Salomo. – Hacsak néhány szót is, de valamit mindenki meg akar tanulni franciául, mert nagyon szép nyelv. De ez nem. Elvből. Francia helyett viszont tűrhetően megtanult osztjákul.

28. oldal

2 hozzászólás
Avenyir>!

Egy elegáns, lady like stílusú nő – olyan, aki hazaérve átlátszó alsóneművel cseréli fel az utcait – vezette arra macska nagyságú, karcsú kutyáját. Aztán egy lelkiismeretes kifutófiú, vagy talán iskolás, baktatott el, aktatáskával a hóna alatt; arca kipirult a sietéstől. Jobbra egy piszkos körmű kis csaj húzogatta rágógumiját, balra meg egy hosszú srác, egy égimeszelő szívta a bagót kegyetlenül, és véres fogínyétől megfestett turhát ívelt az út szélére. A felhők alatt egy repülőgép reklámszöveget vonszolt magával: SÜSSÖN VAGIN-MARGARINNAL! Salomo a lányra pillantott. A lány haját valami furcsa szalag vagy csat fogta össze a tarkóján, onnan omlott legyezőszerűen a vállára. Kosztümjének kabátkája szétnyílt, elővillant alóla sárga pulóvere, mely vagy olyan vastag, vagy olyan sűrű kötésű volt, hogy a melltartó nem ütött át rajta. (Vajon feketét, fehéret vagy valami más színűt hord, tűnődött Salomo. És hogy nézne ki meztelenül? Gyönyörű, formás; így is látszik. Az ilyen lánynak nem lehet szőr a hóna alatt. Kellemes illata van, a nyakán biztosan egy-két csepp drága parfüm. Tetszik a nevetése, jó lába van. Itt csatangol velem a parkban, és hallgatja a szövegemet, úgy látszik, épp az a nő, akit keresek; nemhiába van az a fénykép is rólunk.)
– Az iskolai emlékeidről akartál mondani valamit – szólalt meg a lány váratlanul, és Salomóra nézett, aki szinte belepirult a megjegyzésbe, mert éppen tökéletesen más dolgokon járt az esze, semmiképp nem az iskolaévek kínos emlékein.

Salomo és Ursula

GTM>!

Salomo és Ursula már teljesen belefáradt ebbe az egész Kasmrába. Képtelenek voltak arra, hogy a saját életüket éljék. A temploban Isten, a szentképek, az árnyak és a karzatról hallatszó különös hangok zavarták őket. Itt, a koncertteremben, éjjel-nappal a Tuomas Kasmráról szóló előadások tolakodtak az életükbe. Legkisebb moccanásukra is száz meg száz árgus szem reagált rosszallóan, és a portás úgy bánt velük (különösen Salomoval), mint a leghitványabb rabszolgákkal szokás. […] Az az idő, amit zavartalanul tölthettek együtt, mindig nagyon rövid volt. Olyankor Ursula általában tüzet gyújtott, és vizet főzött maguknak.

Salomo és Ursula (152. oldal)

GTM>!

Salomo nyomában egy kis szürke macskakölyök ugrált, amikor Ursula az ölébe vette, szinte erőltetett hangon kezdett dorombolni.
[…]
– Milyen nevet adjunk neki?
– Van egy ragyogó javaslatom. Legyen a neve Kutya.

Salomo és Ursula (189. oldal)

GTM>!

Sose lehet tudni, hátha most nagyobb a kínálat. Hátha akad számunkra egy frottír lábtörlő szőnyeg valami gyáros hetedik hálószobájában vagy valami kuckó egy elegáns kurva ágya alatt. Netalán egy tavirózsalevél egy pöcegödörben, sőt egy felnyitott sírverem vagy egy fölöslegessé vált koporsó.

Salomo és Ursula (227. oldal)


Hasonló könyvek címkék alapján

Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Agatha Christie: Paddington 16.50
Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Agatha Christie: Három vak egér
William Somerset Maugham: Karácsony Párizsban
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Dickens Károly: Karácsoni ének
Alice Feeney: Időnként hazudok
Stephen King (Richard Bachman): Az átkozott út
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami