Istennő (Baljós csillagok 3.) 84% 43 csillagozás

Ebben a részben végre tényleg felpörögnek az események. Minden a helyére kerül, mindenkinek eldől a sorsa. Helen pedig komoly szerepet kap az eseményekben. Az első részhez képest, ahol olyan kis esetlenke, itt végre előjön belőle az igazi énje, nagyon sokat feljődik a személyisége. Persze azért mindenre ő se találja meg a megoldást, de mindent megtesz azért, hogy mindenkit megmentsen. Az istenek szemét módon viselkednek, nagyon el vannak telve magukkal. Bár a trilógia ezzel a résszel lezárul, simán lehetne folytatni egy következő résszel, annyi mindent még nem tudunk.

Baljós csillagok 3

Huh, ez nagyszerű befejező rész volt, nem bánom, hogy egy kihívás miatt előre vettem az olvasását, imádtam minden sorát.
Az előző részek is tetszettek, de ebben aztán minden összpontosult, pörgött, egyetlen lazább, unalmasabb mondat sem volt benne.
Helent eddig is nagyon kedveltem, de itt most kiteljesedett és hatalmas fejlődést mutatott. Azt meg különösen díjaztam, ahogy túljárt az öntelt Zeusz eszén. Azért sajnáltam az anyja miatt, hát nem nagyon kell ellenség annak, akinek ilyen anyja van.
Amúgy mind önteltek az olimposzi istenek és vérlázítóan játszadoznak az emberekkel és az ivadékaikkal.
A fiúkat is imádtam, olyan minden lány álma típusúak voltak.
Egyébként is a kedvenceim az olyan történetek, amik a görög mitológián alapulnak, jó volt a trójai háború átdolgozás, kicsiben a mai világba helyezve, egy kis csavarral.
Szóval volt izgalom, csata, ármány és szerelem és egészen eredeti a félisten szereplők ábrázolása és a mitológiai események átültetése.
Ez egy olyan befejezés volt, ahol minden felmerülő kérdésemre választ kaptam.

Azt a hétszázát! Ez egy hihetetlenül jó rész volt. Csak úgy pörögtek az események. Helen hihetetlen, hogy mennyit változott és fejlődött. Abszolúte nem volt kiszámítható. Mindig valami olyan történt, amire nem számítottam. Ott van Matt esete. Istenem ,hogy ez honnan jött? Miatta nagyon szomorú vagyok. :( Szerettem Mattet. Helen anyját még jobban utálom. Mindent a saját önös érdekéből tett. Helennek tetszett a világa, jól megtréfálta Zeuszt.
Viszont annyi problémám azért volt vele, hogy a történet, a görög (Trójai mondakör) mitológiai része kissé eltért az eredetitől. Inkább hajaz Bred Pitt féle Trójára, mint az Illiászra, de ezt betudom írói szabadságnak.

A borító egyenesen meseszép <3 nem cifrázza túl, de nagyon jól eltalálta ezzel a lila- türkiz bontással.
A világ még mindig jól van leírva, de nekem a főhős gyenge akaratos, hisztis, idióta stb és ettől picit veszít az értékéből, pedig annyira jó lehetne… a mindenki essen hasra tőlem, mert én vagyok a világteremtő, de ha bármi van rohanok hogy segítsenek rajtam…jah, hogy nem hallgatok senkire..bocsika, én vagyok az arc és a kiválasztott és… na mindegy
Végre kiderül Daphne fura logikája, Matt szerepe, az Alvilág lehetséges jövője (itt megint csak a nyomi hibája, hogy Lucas minden szart magára vállal, mert az nem képes kommunikálni, vagy egyáltalán logikusan gondolkodni…. jött az alku, a végső harc, és megint csak a gondolkodás mentes cselekvés Helen részéről, fegyverzet nélkül elkezdett harc, áldozatok, akik mind miatta esnek, pedig kiváló stratégák álltak mellette…. aztán jön a lehetőség, és a valamennyire boldog vég :)
A teremtett világ nagyon jó, még javít rajta az emlékek sora, hogy mit próbáltak előtte, aztán az egyértelmű dolgok is vannak és aranyos a kismacska vonal is :D az is annyira sejthető volt :) amit nem gondoltam azok az ikrek, és nekem Claire idegesítő volt a végén… de Hekaté <3 Aphrodité <3 és hát az eddig megismertek Orion, Hektor <3<3<3 ezek a keveredések… ki ki volt, ki lett, kire hasonlít…
Szerintem egy két könyv és az írónő a legjobbak között lehet :)

Ez egy elég mozgalmas befejezés volt. Kaptunk egy mini Trójai háborút, faló nélkül. Minden szereplő egy a háborúban szerepet játszó személyt helyettesített, és a Sorsistennők újra végig akarták játszatni velük az egész háborút. Néhány változás azért közbejött, hiszen ez alkalommal Parisz (Lucas) és Helené (Helen) unokatestvérek és ez bizony elég kellemetlen. Jó nagy kavarodás lett, mire mindenki megtalálta a saját párját, mert hát mindenki Helent akarta magának. Helenből pedig csak egy van. A prófécia beteljesülni látszott, hiszen ott voltak mind, a Szerelmes, a Hős, a Pajzs, és a Türannosz. Csak éppen rosszul értelmezték a próféciát és kicsit elnézték a szerepeket. Így senki sem az, akinek hiszi magát. Bizony, bizony, sok volt itt a csavar, de leginkább Daphne tökéletesnek hitt terve vitte a pálmát. Ennek a nőnek aztán volt szervező tehetsége.
Miután létrejött a vérszövetség Helen, Lucas és Orion között, az Istenek kiszabadultak az Olümposzról. A Delos család minden régi és új tagjának pedig meg kell akadályozni a pusztítást. Ebben Helen kap kulcsszerepet, akinek hatalma nőttön-nő, míg végül erősebb lesz minden Leszármazottnál. Ez viszályt szít és szétszakítja a családot. Helen nem tud uralkodni magán és ezzel veszélybe sodorja szeretteit. És hibáját csak egy módon hozhatja helyre, ami egyet jelent Zeusz haragjával.
A történet eleje egy kicsit lassú folyású volt, sok információ hiányzott még, amit Helen látomásain keresztül kaptunk meg. Kifejezetten érdekes volt látni Helen korábbi énjeit, és hogy hogyan alakult a sorsa. Ez kellett Helen-nek is, hogy megértse, mit kell tennie. Aztán a cselekmény begyorsult, és hipp-hopp a csata kezdetén voltunk, aminek célja a Türannosz elpusztítása. Utolsóként megjelenik Akhilleusz is, új külsővel és a megmaradt 33 mürmidón, és még a Kraken is kikel az óceánból… Igazi csata alakul ki a Leszármazottak két csapata között, amit az Istenek irányítanak.
Összességében egy gördülékeny olvasmány volt, fordulatokkal, meglepetésekkel, szerelemmel, árulással. Helen csatában való részvételének hiányát viszont nem értettem: ő a legerősebb közülük, sérthetetlen Aphrodité nyaklánca miatt, de nem engedik harcolni, csak a legvégén, akkor sem tesz túl sokat. Egy igazi Zeusz- Helena összecsapás jó lett volna.
Ettől függetlenül tetszett, és jó lezárása a sorozatnak.

Méltó befejezése volt a sorozatnak. Minden a helyére került, mindenki megtalálta a neki rendelt párját, és happy end. Néhol azt éreztem, hogy nagyon gyors az iram, össze van csapva egy kicsit, ezt lehette volna könnyíteni szerintem. Helen visszaemlékezéseit nem igazán tudtam hova tenni, anélkül is érthetőek lettek volna a szerelmi kötődések. A mini trójai háború felvezetése jól sikerült, egyáltalán nem volt eltúlozva, kivéve a tengeri herkentyűk felbukkanását. Ez egy érdekes mozzanat volt. Helen és Lucas párosának beteljesedését „lazának” éreztem, lehetett volna nagyobb visszhangja is. De ez nem vont le az egész trilógia fantasztikumából. Le a kalappla az írónő fantáziája, történetvezetése előtt. :)

Végére értem ennek a sorozatnak. Az utolsó rész sem okozott egy pillanatra sem csalódást nekem. Izgalmas volt az első betűtől az utolsóig. Kaptunk itt sok-sok szomorúságot, boldogságot, meglepetést, izgalmat, csatákat, háborút. Tulajdonképpen annyi minden történt az utolsó részben, hogy nem is igazán lehet ezt pár mondatban spoilerezés nélkül elmondani. Továbbra is csak azt tudom ajánlani, aki teheti olvassa ezt a triológiát, mert Josephine Angelini egy fantasztikus világot teremtett a könyveiben, igencsak kedvelhető és szerethető szereplőkkel, remek cselekményvezetéssel, kiváló szórakozást nyújtva az olvasónak.

Nincs jobb kifejezés erre a könyvre (illetve a sorozatra), mint hogy: ZSENIÁLIS. Meg persze a szinonimái, mint a fantasztikus, leírhatatlan, lenyűgöző, páratlan, stb…És ez nem túlzás, kérem szépen. Hihetetlen, ahogy az írónő végigviszi a cselekményt, elvarrja a szálakat, mindenkinek talál egy sorsot, ami beteljesülhet, egy küldetést, amelyben vagy elbukik, vagy győzedelmeskedik, senki sem felesleges mellékszereplő, akivel a végén nem tud mit kezdeni. Annyira letisztult lesz a végére a történet, mintha az elején és a közepén nem lenne kábé százhúsz-millió és egy kisebb-nagyobb csavar és fordulat. Persze egy picit sablonos is, hisz tudjuk, hogy a jó végül győzedelmeskedik a rossz felett, hogy a főszereplő a neki szánt fiú válassza, blablabla, mégse tudunk haragudni egy ilyen csekélység miatt. Sőt! Én személy szerint több tucatszor kalapot emeltem az írónő előtt, hogy egyszer sem gabalyodott bele a szövevényekbe, hogy ki kinek a hasonmása, reinkarnációja vagy leszármazottja. Egyszerűen nincsenek rá gondolatok, mennyire is eszméletlen volt ez a könyv :)

Méltó befejezése lett ez a könyv a sorozatnak.
Fordulatos, mozgalmas, még ha az elején lassan indul be a történet. Természetesen itt is vannak klissék amik leegyszerűsítették. Bár sokkal jobb lett mint vártam.
Kicsit olyan érzésem van, hogy az írónő csak is a végjátékra várt volna.
Őszintén tetszett ez a „trójai háború” feldolgozás