Yeats halott! 75% 42 csillagozás

Hogy is mondták Monty Pytonék? Hülye Angolok! Angol hülyék! Nos, ez az írekre tripladuplán is igaz. Nem hiszem, hogy olvastam volna ennél kacifántosabb krimit. Bár nem tudom mit is vártam, hiszen tizenöt kortárs ír író írta. Így aztán minden fejezet más és más, csűrnek-csavarnak egyet a történeten, hogy aztán Jc=+!
Lassan azt hiszem örökérvényű lesz az a mondás, hogy: ahol jó a sör, ott jók az írók.

Hű!!!
A titkos képlet: Jc=+! :)
Nem gondoltam volna, hogy tizenöt író tollából kerekedhet egy egységes történet. Nem tudom, hogy eredetiben mennyire jönnek ki az egyes stílusbeli különbségek, szerintem a magyar fordításban – bár érezhető volt a különböző írók kézjegye – sikerült teljesen egységbe simítani a tizenöt fejezetet.
És ami a lényeg: igazat kell adnom a fülszövegnek, néha már valóban rejtői magasságokba emelkedett a könyv – ennyi „zizzentet” egy regényben nem sokat olvastam még :)
Szóval tetszett :) (a fél csillag levonás azért, mert még igazán írhattak volna hozzá 5-10 oldalt, hogy a befejezés jobban kidolgozott legyen – de ez csak az én privát véleményem :) )
Köszönöm @orsi860822 a kölcsönzést! :)

Körülbelül fele-fele arányban vannak benne érdekes-unalmas szereplők, izgalmas-elcseszett fordulatok, jó-fárasztó viccek. A végét viszont nagyon elszúrták, illetve elszúrta az illető író. A közepesnél azért jár fél csillaggal több, mert nem gondoltam volna, hogy ha csikorogva is, de nagyjából összeállnak a fejezetek, meg hát végül is könnyen-gyorsan haladtam vele. Az ötlet pedig szintén dicsérendő.

Vicces! Komolyan mondom, az íreknek van humorérzékük. Jobban is teszik persze, ha azon a szigeten és ezen a bolygón élnek. Klassz, könnyed olvasmány volt. Fellelhető benne minden előnye és minden hátrány annak, ha 15 különböző író mesél és alakít egyazon sztorit, de ez itt remek ötlet, jó kivitelezéssel. Voltak fergeteges fejezetek és akadt egy olyan is ami nagyon nem talált be, de mire a végére ér az ember azt az egyet bizony szinte teljesen elfelejti. Ó, igen! Nos az óigenezés minden szóviccnél, a legnedvesebb altesti tréfáknál és még a legnagyobbat csattanó poénoknál is többet ér. Az írek viccesek. Bárki leellenőrizheti ezen a könyvön.

Azért nem annyira egyedülálló dolog a körtörténet, legalábbis internetes berkekben. :) Értem a koncepciót: megismertetni az olvasóközönséget az ír ponyvaírókkal, de itt ez az olvashatóság kárára is vált. Mindenki egyedülálló akart lenni, stílusos, vicces… De azért egy olvasást megért a könyv, tényleg vannak fetrengve röhögős pillanatai. :D

HammerWorld No. 158 / 2003. október
Nem mindennapi könyv ez, annyi szent. Egy krimi, amit tizenöt kortárs ír szerző írt, minden fejezetet más és más, Roddy „Barrytown” Doyle-tól kezdve az Angyal a lépcsőn által idehaza is ismert Frank McCourt-ig. A többiekről jobbára most hallok először, de egyikük sem tudta elcseszni a sztorit.
A sztori pedig, illőn ahhoz, hogy ennyien szülték, elég szövevényes. Sok a szereplő is, és egy se normális, amint az előbb-utóbb kiderül. Egyik-másik alak már-már Rejtőt idézően groteszk, hogy a poénokról és fordulatokról ne is beszéljek. A történések központi mozgatója egy Yeats halott! című kézirat, amit a másik nagy ír író, James Joyce írt halála előtt – egy elveszett, felbecsülhetetlen értékű mű. Ezt akarja megkaparintani az egész dublini alvilág, amit e regény szerint két békésnek látszó, őszhajú néni irányít. A szereplők között találunk korrupt zsarut, vörös hajú, szeplős ganxsta rappert, aki néger rasta szeretne lenni, a legkülönfélébb módokon perverz nőket és férfiakat, és így tovább. S minthogy a könyv ugye részint Joyce-ról szól, teli van a szöveg rejtett és egyértelmű utalásokkal, amiket a nagy író műveinek alapos ismerői bizonyára nagy élvezetettel fognak megtalálni. De aki hozzám hasonlóan egy fia Joyce-ot sem olvasott (ó, igen, szégyen), az is élvezni fogja a regényt, és még csak nem is azért, mert ő is perverz, hanem mert egy ritka furmányos, sokszor morbidul humoros, nagyon kitalált sztori ez, olyan csattanóval… ami pontosan illik egy ilyen agyahagyott könyvhöz.

Nagyon kíváncsi voltam,mert mégiscsak 15 ír nem normális író tollából született ez a történet.Akik enyhén szólva szépen szívatták is egymást,amely egy olyan fajta kaotikusságot eredményezett ami már néhol nekem sok is volt.Nagyon szeretem az angol humort, és az is tény,hogy az írek sem sokkal maradnak le mögöttük.Rejtő könyvei jutottak nekem is eszembe rögtön,de míg az ő könyvei kaotikussága logikailag jobban felépített,ezzel szemben itt néhol már a túlzás és az abszurditás nagyon sok volt.A befejezés lehetett volna jobb is.

Nem nagyon tetszett. Túl kaotikus volt. Bár nem is tudom, mit vártam, végül is ez egy projektkönyv.

fergeteges, vinnyogva röhögös, a lehető legjobb értelemben agybeteg szereplőkkel/humorral operáló kísérleti darab, ahol minden egyes fejezetet más szerző írt. és mindenkinél az érződik, hogy no, feladták a labdát, én majd feladom még magasabbra. kaotikus, de valahogy mégis egész, stílusa felejthetetlen, és kaotikusságában egységes a tizenöt író ellenére.
a vége pedig zseniális.
könnyű kikapcsoló olvasmánynak bárkinek melegen ajánlom, aki bírja a vastagon fekete humort.

(Egészen különös utazásom volt ez: kb tíz év elteltével újraolvasni, amit már nem emlékeztem biztosan, hogy milyen nyelven is olvastam már anno. Aztán egy igen sikerülten magyarított obszcenitás félreérthetetlenül tisztázta a helyzetet.)
Gyorsan olvastatja magát, egy nap alatt is lemegy az ilyen (sőt, stílszerűen június 16-án), bár sok idő lehetett mindezt összeboronálni. Tizenöt megközelítése a cselekménynek, kissé egyenetlen, bizonytalanul billegő tákolmány lehetne, ám szerencsére igen kompetens alkotók kezébe került a feladat.
Sokat dobhatott a dolgon (valamilyen irányba, nem is tudom), hogy egy fordító szövegezte magyarra, amitől nyilván sokkal egységesebb lett, mint a vélhető hiberno-angol polifónia. Néha bekúszik kicsit valami tájszólásféle, meg szleng, de őszintén, nem tűnt valami autentikusnak. Ám ami sokkal bosszantóbb volt: a szerkesztő nem gyomlálta ki valami alaposan a magyartalan mondatfűzéseket, sem a tükörfordított és egyébmód benézett idiómákat, pedig igazán ez lett volna a dolga… Szakmai faksznikat félretéve: erősen olvasható a magyar verzió is.
Poénok pedig olyan gazdagon hullnak alá, hogy megfelelő méretű felfordított esernyő kell az egybecsokrosítás és kiidézgetés kétkezi kivitelezéséhez, ilyennel pedig nem szolgálhattam, ám cserébe nagy élvezettel ázhattam ronggyá.
Bár sikerülne megkaparintanom az eredetit! Akkor bizony elolvasnám harmadszor is.