A 22-es csapdája 88% 498 csillagozás

Nahát, nahát…..az elején nem gondoltam, hogy meg tudom kedvelni… persze tudom, türelmesnek kell lenni, míg felvezeti az író a szereplőket, beindítja a cselekményt, nem is ezzel volt bajom…. a szatírával, mint műfajjal nem nagyon vagyok kibékülve… ez is helyenként kifejezetten idegesített. no, azért csak-csak megbarátkoztunk, megszerettem ezeket a kissé ütődött, esetlen, minden hájjal megkent figurákat, tetszettek a találó nevek, a tisztek alakja viszont szinte kivétel nélkül idegesített, persze érteni vélem a célját, s biztos helyes is így ez, hiszen jól lejön belőle a háború értelmetlen volta, a tisztek kicsinyes, egymás ellen való játszmája, a katonák (jelen esetben repülősök) életének semmibe vétele, és mégis…
Olvasás közben gyakran eszembe jutott a Száll a kakukk fészkére, rokonságot érzek vele…. de ez (bár lehet, hogy az élmény friss volta is hozzájárul) humoros volta mellett is megrendítőbb…. azok a fiatal életek….. értelmetlen halálok…. nem csoda, hogy őrültek ezek a kurvapecérek….. nagyon amerikaiak….. s mivel foglalkoznak hát?
Férfi barcohba:
1. – Gondoltam valamit.
– Sör?
– Nem.
– Punci?
– Az.
2. – Na, megint gondoltam valamit.
– Punci?
– Az.
3. – Na, megint gondoltam valamit.
– Az?
– Az.
Lehet, hogy elsősorban férfi-könyv, de azért a vagányabb csajok bátran vállalkozhatnak rá.
hogy mennyi is legyen? mondjuk négyésfél ……

A 22-es csapdája nem létezik, efelől biztos volt, de mit számít az. Ami számított, az az volt, hogy mindenki azt hitte, hogy létezik, és ez rosszabb volt, mert megfoghatatlan volt, nem volt szövege, amit nevetségessé lehetne tenni, vagy meg lehetne cáfolni, amit vádolni lehetne, kritizálni, támadni, javítani, gyűlölni, gyalázni, leköpni, széttépni, megtaposni vagy elégetni.

Akárhányszor olvasom ezt a regényt, az az érzésem, hogy értem, de még mindig nem hiszem, hogy értem. Mert hát meg lehet ezt érteni? A halott embert a sátorban? A rettegés normális állapotát? A lidércnyomásokkal és sikoltozássokkal tele sötét éjszakát? Az ötcentért árult hétcentes tojást? A 22-es paragrafust? Ezt az egész őrületet?
Elszorult torokkal és összeszorított fogakkal küldöm melegebb éghajlatra azokat, akik dicsekednek azzal, amit szégyenleniük kellene. És érzem, hogy valahol ez az egész merénylet ellenem is.
De… Akárhányszor olvasom ezt a regényt, az az érzésem, hogy a 22-es csapdája valahogy mégsem annyira megfoghatatlan. Hogy bizony nevetségessé lehet tenni – és vigyorgok is rendesen olvasás közben. Van mit cáfolni, vádolni, van mit kritizálni, támadni és így tovább. És ez itt sikerül is. Ez a könyv olyan meztelenre vetkőzteti a valóságot, mint amilyen meztelenül kuporog Yossarian a fán. És miközben a császár új ruháját mutogatja, Hóden felfedi titkát… A nyers, véres, zsigerekig menő titkot: Szellemétől megfosztva az ember hulladék.
A kérdés: halni, vagy nem halni meg az is: hulladéknak lenni, vagy nem hulladéknak lenni. Mert néha, ritkán, mintegy csoda, az emberi értelem, kitartás, állhatatosság csodája folytán el lehet tűnni egy felhőben, és a „túlvilágról” üzenetet lehet küldeni, reményt adni, példát mutatni.
A fődolog, hogy elszántak legyünk.

A 22-es csapdája című könyv alaptézise az, hogy a háború és bármi, aminek köze van hozzá, értelmetlen. Így tehát A 22-es csapdája című könyv is értelmetlen, hiszen a háborúról szól. Ám mivel A 22-es csapdája megfogalmazza ezt az alaptézis, ezért a könyvnek van értelme. Ez az alaptézis kimondja, hogy a háború és bármi, aminek köze van hozzá, értelmetlen. Tehát A 22-es csapdája…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mi is kell a háborúhoz? Először is ellenség. Elvileg a németek lennének az ellenség, gyakorlatilag németekről szó sincs a könyvben, legfennebb akkor, mikor Milo lepaktál velük és lebombázza a saját csapatát. Kell még hozzá harc. Van harc ebben a könyvben? Nincs, mert nem harcként gondolnak a bevetésekre, hanem egy újabb vonalkaként, ami közelebb viszi őket a leszereléshez, persze csak ha közben nem emelik meg a teljesítendő bevetések számát. És megemelik, mindig. Hacsak azt nem nevezzük harcnak, hogy saját feletteseik mohósága, anyagiassága, hiú vágyai ellen védik a saját életüket és józan eszüket. Egy háborúhoz kellenek hősök is, hősök pedig végképp nincsenek. Vannak a buta, hiú, arrogáns emberek, akik vezető pozíciókba kerülnek, pedig csak saját érdekeik és ábrándjaik megvalósításán dolgoznak, és vannak a többiek, az emberek, az eldobható, lecserélhető, feláldozható, listába vehető és listából kihúzható kellékek, akik a túlélésért küzdenek. Vagy már azért sem, csak azt várják, hogy még egy nap elteljen.
A háború, mint olyan nem is létezik. Nem a harctereken zajlik, hanem az irodákban, nem eszmék csapnak össze, hanem érdekek. Nincs logika, nincs értelem, nincs tervszerűség, és nincs menekülési lehetőség sem. Ez a 22-es csapdája, ami pont attól kivédhetetlen, hogy nem létezik.
Heller pedig pont attól zseniális, hogy a háború értelmetlenségét a legtalálóbb eszközzel mutatja be: az abszurddal.
Mit nekünk Zeitgeist mozgalom, mikor ezt az egészet Heller megírta már 1961-ben.

Eszméletlen jó volt!
Régebben egyszer elkezdtem, de valahogy nem jutottam vele sokra. Érdekes, mert most viszont már az elejétől kezdve tetszett. Oké, a közepén volt egy hullámvölgy, nem a könyvben, hanem bennem, nem volt hozzá kedvem. Mondjuk elég hosszú ahhoz, hogy egy ilyen beleférjen. Nincs itthon saját belőle, de megugrotta azt a szintet, hogy megyek, megyek, veszek. Sőt más embereket győzködök, hogy adjanak neki (még egy) esélyt. A férjem pl. látta a filmet és elzárkózik. De egyébként annyira abszurd, mikor az ember teli szájjal röhög egy ilyen sztorin. De de. Már mindent elmondott az előttem értékelő egymillió moly különben (mármint akik 4* fölé tették minimum). Nem is tudom tovább ragozni. Borzasztóan szeretném, ha a férjem elolvasná mégis, mert úgy nem lehet szállóigékkel viccelni, hogy Félkupica Fehér Főnök, és erre ő nem érti, én meg annyira szeretném, ha értené :( Többek között ezért is fogom azonnal beszerezni.

Egészen elképesztő könyv. Főleg az a zseniális benne, ahogy az egyik pillanatban még hangosan röhögsz az idiótábbnál idiótább szereplők elmebetegségein, hogy aztán a következő bekezdésben teljesen letaglózzon egy sebesülés vagy halál roppant érzékletes, szívbemarkoló és egyben gyomorforgató leírásával…
Azért egy fél pontot levonok, mert többször is olyan érzésem támadt, hogy bizonyos helyzeteket „túlhúz”, amiket se viccesnek, se olyan nagyon elgondolkodtatónak nem találtam, egyszerűen alig vártam, hogy vége legyen és jöjjön a következő jelenet. És lehetett volna benne több Őrnagy őrnagy :)

Az biztos, hogy nem egy szokványos, lineáris történetfolyammal találja szemben magát az olvasó. Aki ezt nem tudja befogadni, annak nehéz lesz a 22-es csapdáját megértenie, megemésztenie. Aztán itt van a háború, vagy egyáltalán a katonaság kérdése. Évről évre egyre kevesebben vannak azok, akik elmondhatják magukról, hogy – igaz békeidőben, de – voltak katonák. Aki volt sorkatona, annak ez a világ nem ismeretlen. Magamból kiindulva: kicsiben nekünk is megvolt a magunk kis szindikátusa ( sóhaj: …, jó volt, de azt kijelenthetem, hogy gyapotot csokoládébatyuban senkinek sem adtam), a magunk Daneeka dokija, Catchcart ezredese, a kisebb-nagyobb stiklik… Ja, és a filmet se feledjük. Nem egy szokványos hollywoodi mozi. Érdekes, 1986-ban vettem a könyvet, és még akkor belekezdtem, de középiskolás korban még nem jött be, félbe is hagytam. Most már más. Nálam nyert – nem egy fél, hanem egy egész hangszórót /ha már utalni kell a 80-as évekre/ :)!

Elképesztő a stílus ahogy ír, hogy a kindle-n egy oldalnyi néha egy egy mondat :) Imádom

Egyik nagy favoritom. Minden fejezetben van egy-két olyan mondat, vagy eseményfolyam, amit érdemes megjegyezni, mert egy héten egyszer tutira beleillik valami szituba, ahol bedobható, hogy megcsillantsd a műveltséged :-) Nekem bejött, minden barátom azt hiszi, hogy elképesztően okos vagyok. Pedig… :-)

Mindenki őrült. Yossarian, a lelkész, Milo, a pilóták, az ezredesek, a tábornokok meg aztán pláne.
Ez a Heller meg egy mocskos kurvapecér!