Az ​ördög színe kék 79% 45 csillagozás

– Nem sokra tartom a könyveket. Jó sok pénzbe kerülnek, és nem sok hasznukat látja az ember, ha nem tud olvasni.

153. oldal

– Mire gondolsz?
– Kétségtelenül a kékfestő a központi figura a festményen. Hisz végül is ő a megrendelő. Az ő arcára kellene esnie a fénynek, nem a gyerekekére. A festő egy kontár. Nem csoda, hogy a festő nem pingálta oda a nevét a képre.
Döbbentem bámultam Osselra. – Neked aztán tényleg halvány fogalmad sincs a festészetről. Éppen ezt a fényhatást tartom a leglenyűgözőbbnek. Rendkívül rafinált megoldás a festőtől, hogy a szemlélő tekintetét először a gyerekek arcára irányítja. Hisz ők apjukat nézik, így annak alakja ezáltal lesz csak igazán kiugró. Ha más színek uralnák a képet, Rembrandt mesternek tulajdonítanám.
– Rembrandt? – Ossel újabb jókora kortyot nyelt le a borókapálinkából, majd elgondolkodva vakargatta a feje búbját. – Állítólag nagyon lecsúszott. Él még egyáltalán?
– Persze, hogy él még. Csak az utóbbi években nem volt szerencséje. Az emberek többsége úgy gondolkodik, mint te, és nem értékeli a stílusát. De ha engem kérdezel, egyszer még olyan híres lesz, mint Rubens, ha nem híresebb.
– Ezer év múlva sem! – nevetett Ossel.

28. oldal

Elbúcsúztam Katoentől, és a Damrak felé vettem az utam, hogy meglátogassam Emanuel Ochterveltet. Mivel a szépséges Yola nem volt a boltban, az öregnek nyújtottam át a kis csokor tulipánt, amit a lányának szántam.
Ochtervelt először a virágra pillantott, aztán rám, mint aki azt hiszi, elment az eszem. – Mit jelentsen ez, Suythof? Meg akarod kérni a kezemet?

247. oldal

– Nem volna jobb, ha mindenki csak azt festené, ami megfogja, ami a szívéből jön? – kérdeztem. – Nem ez volna az igazi művészet?
Ochtervelt becsmérlően ingatta a fejét. – Mindenesetre akkor nem lenne ennyi festő Amszterdamban, hisz némelyek hamar éhen halnának.
– Biztos vagy ebben? Talán tetszenének a képek az embereknek.
– Az emberek többnyire pontosan tudják, mi tetszik nekik. Nevezetesen az, ami a szomszédnál is a falon lóg.

Geopen, 2009. 148. oldal

Amszterdam városában szigorú szabályok voltak érvényben, melyek minden egyes városnegyed lakói számára pontosan előírták, hogy tűz esetén kinek mi a feladata. Aki nem teljesítette e kötelességeit, azt súlyos pénzbírsággal sújtották, hacsak nem tudta hihetően igazolni, hogy betegség, vagy más halaszthatatlan elfoglaltság akadályozta ebben.

178. oldal

[…] Yves Klein, aki rövid életét (1928-1962) monokróm képek festésének szentelte, majd végül egyedül a kék színre koncentrált, azon a véleményen volt, hogy az általa kifejlesztett színanyag, az IKB (International Klein Blue), tudatmódosító hatással bír. És állítólag maga Rembrandt is óva intett mindenkit attól, hogy túlságosan közel menjen a képeihez, mert az ártalmas lehet.

366. oldal

– Általában minden festő odapingálja a képeire a nevét, vagy legalább a kezdőbetűit. Ezt követeli úgy a büszkeség, mint a jó üzleti érzék. Hisz végtére is egy festő további megrendeléseket vár. A szemlélőnek tehát mindig tudnia kell, kitől származik a festmény, amelyet néz.

27. oldal

Amszterdam sűrűn beépített utcáival, nagy forgalmú csatornáival egyszerre szörnyen kicsinek és szűknek tűnt, mintha össze akarna nyomni, féken akarna tartani, és örökre be akarná fogni a szemem, hogy ne lássam az ismeretlen nagyvilágot.

108. oldal

– Nem tudtad, hogy a kéket az istenek színének is szokták nevezni? A festészet történetében az arany mellett újra és újra felbukkan a kék is az isteni lényeg ábrázolásánál. A templomi festészet nagyon tanulságos e tekintetben.
– Hol láthat ma még ilyet az ember? – sóhajtottam. – Hisz száműzték a templomokból a vallásos tárgyú képeket.
– Igaz, ami igaz, a festészetre nézve nem éppen kedvező kálvinista hitünk e túlzása.

150. oldal