Az ​ördög színe kék 45 csillagozás

Fény és árnyék Amszterdam aranykorában
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Amszterdam, 1669 – Rembrandt kora. A városban óriási a felzúdulás, mivel rövid időn belül két derék polgár is bestiális gyilkosságot követett el. Az eseményekkel mindkét alkalommal összefüggésbe került egy festmény is, egy ártalmatlannak látszó családi portré, amely mintha Rembrandt keze nyomát idézné, ha nem valami ragyogó, átható szín uralná az alkotást…

Eredeti cím: Die Farbe Blau

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Geopen, Budapest, 2009
366 oldal · ISBN: 9789639765627 · Fordította: Almássy Ágnes

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Rembrandt


Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

lilijan>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

olvasmányos, kedves, aranyos, és halomra gyilkolás ide vagy oda, még egy olyan naiv és tisztalelkű (férfi) főszereplőt is kaptunk vele, akire most már talán azt mondanánk: cuki. ugyan csodával határos megmeneküléseinek valószínűsége és azok száma miatt a sztori hihetősége nulla felé konvergál, azt hiszem ez csak azért zavart kicsit, mert abszolút nem ismerem a krimi műfajt és annak fogásait. mindenesetre jól szórakoztam, és úgy hiszem, megtudtam valamit a 17. századi amszterdam életéről anélkül is, hogy 8 kilós történeti fejtegetéseket tanulmányoztam volna – remélem, azért a szerző ezt megtette helyettem :)

Amadea>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

A kék, mint az ördög, a halál, a veszély, az őrület színe. Pedig a kék a legharmonikusabb szín: kék az ég, a tenger, még a Moly is főleg kék színű. Hogy képes ez a gyönyörű szín bárkinek is ártani?
http://amadea.freeblog.hu/archives/2010/10/21/A_kek_halal/

4 hozzászólás
eeszter>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

Jó kis krimi, melynek jó hátteret ad a 17. századi Amszterdam. Viszont egy kicsit én is túlzásnak találtam a „csodás véletleneket”, amelyek segítségével a főhős megszabadult szorult helyzeteiből… S még azon gondolkodtam olvasás közben, hogy ez az egész történet nem sértő-e egy kicsit Rembradtra nézve… (Bár a szerző erre kitér az utószóban, tehát, ha valaki így érezne, mindenképp olvassa el az utószót… :) )

JamiC>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

Érdekes történet a holland festészet aranykorából. De hogy mi köze van az idősödő, már kissé mellőzött zseninek, Rembrandtnak az elsőre megmagyarázhatatlan gyilkosságokhoz, vagy a metszően kék festményekhez? Lehet, hogy ő csak egy eszköz egy másik, nagyobb erő kezében?
Egészen jó kis nyomozós történet volt, egy olvasást mindenképpen megért! :)

Miestas>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

Nem volt rossz ! Azt is mondhatnám izgalmas, pörgős vérbeli történelmi krimi, de!
A de arra vonatkozik, hogy sokszor nem egészen hittem amit olvastam…na persze tudom, hogy ez egy kitalált történet mégis a művészettörténeti tények tükrében volt néhány „ Mi VAN ?” kérdésem olvasás közben.

mothertiger>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

intelligens krimi , történelmi háttérbe ágyazva. olvasmányos és cselekményes.

katacita I>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

eseménydús, izgalmas könyv ez, viszont nem ponyva, hanem szépen megírt irodalmi mű. Amszterdam-mániásoknak bizonyára tökéletes. na meg közben csúszik a sör és a pálinka, szakad az eső, és valahogy mindig felbukkan az a bizonyos kék szín.

Mr_Szörnyi_Börnyi>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

Jörg Kastner könyve nem igazán krimi, inkább kalandregénynek nevezném. A stílusjegyek, az elbeszélés formája, a cselekményt belengő romantika és rejtélyesség, a történet dinamikája egyaránt Edgar Allan Poe-t idézik. Felnőtt olvasmánynak néha gyermeteg és valószerűtlenül mesés elemekkel dúsított, gyermekeknek pedig túlságosan félelmetes és véres. Szerintem tinédzserkorban lehet ez a regény igazán telitalálat, de a túl sok és túl hihetetlen történés ellenére felnőttfejjel sem érdektelen olvasmány.

Mirelle>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

Sokkal többet vártam. Nem mondom, hogy rossz volt, de igazán sokat nem kaptam a könyvtől.

stippistop>!
Jörg Kastner: Az ördög színe kék

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

A várólistacsökkentős tizenkettőből talán ez volt az egyetlen csalódásom idén… Valamiért a kezdeti izgalom után nem sikerült fenntartania hosszan a figyelmemet. Azt sem értettem tisztán, Rembrandtot ilyenformán minek belekeverni a történetbe, hiszen a regénybeli szerepére tökéletesen megfelelt volna egy fiktív holland festő is. Az alapötlet érdekes nagyon, de többet is ki lehetett volna hozni belőle. Sajnálom, mert én tényleg nagyon vártam ezt az olvasást…


Népszerű idézetek

eeszter>!

– Nem sokra tartom a könyveket. Jó sok pénzbe kerülnek, és nem sok hasznukat látja az ember, ha nem tud olvasni.

153. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

cassiesdream>!

– Mire gondolsz?
– Kétségtelenül a kékfestő a központi figura a festményen. Hisz végül is ő a megrendelő. Az ő arcára kellene esnie a fénynek, nem a gyerekekére. A festő egy kontár. Nem csoda, hogy a festő nem pingálta oda a nevét a képre.
Döbbentem bámultam Osselra. – Neked aztán tényleg halvány fogalmad sincs a festészetről. Éppen ezt a fényhatást tartom a leglenyűgözőbbnek. Rendkívül rafinált megoldás a festőtől, hogy a szemlélő tekintetét először a gyerekek arcára irányítja. Hisz ők apjukat nézik, így annak alakja ezáltal lesz csak igazán kiugró. Ha más színek uralnák a képet, Rembrandt mesternek tulajdonítanám.
– Rembrandt? – Ossel újabb jókora kortyot nyelt le a borókapálinkából, majd elgondolkodva vakargatta a feje búbját. – Állítólag nagyon lecsúszott. Él még egyáltalán?
– Persze, hogy él még. Csak az utóbbi években nem volt szerencséje. Az emberek többsége úgy gondolkodik, mint te, és nem értékeli a stílusát. De ha engem kérdezel, egyszer még olyan híres lesz, mint Rubens, ha nem híresebb.
– Ezer év múlva sem! – nevetett Ossel.

28. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

Kapcsolódó szócikkek: Rembrandt
Amadea>!

Elbúcsúztam Katoentől, és a Damrak felé vettem az utam, hogy meglátogassam Emanuel Ochterveltet. Mivel a szépséges Yola nem volt a boltban, az öregnek nyújtottam át a kis csokor tulipánt, amit a lányának szántam.
Ochtervelt először a virágra pillantott, aztán rám, mint aki azt hiszi, elment az eszem. – Mit jelentsen ez, Suythof? Meg akarod kérni a kezemet?

247. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

lilijan>!

– Nem volna jobb, ha mindenki csak azt festené, ami megfogja, ami a szívéből jön? – kérdeztem. – Nem ez volna az igazi művészet?
Ochtervelt becsmérlően ingatta a fejét. – Mindenesetre akkor nem lenne ennyi festő Amszterdamban, hisz némelyek hamar éhen halnának.
– Biztos vagy ebben? Talán tetszenének a képek az embereknek.
– Az emberek többnyire pontosan tudják, mi tetszik nekik. Nevezetesen az, ami a szomszédnál is a falon lóg.

Geopen, 2009. 148. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

eeszter>!

Amszterdam városában szigorú szabályok voltak érvényben, melyek minden egyes városnegyed lakói számára pontosan előírták, hogy tűz esetén kinek mi a feladata. Aki nem teljesítette e kötelességeit, azt súlyos pénzbírsággal sújtották, hacsak nem tudta hihetően igazolni, hogy betegség, vagy más halaszthatatlan elfoglaltság akadályozta ebben.

178. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

eeszter>!

[…] Yves Klein, aki rövid életét (1928-1962) monokróm képek festésének szentelte, majd végül egyedül a kék színre koncentrált, azon a véleményen volt, hogy az általa kifejlesztett színanyag, az IKB (International Klein Blue), tudatmódosító hatással bír. És állítólag maga Rembrandt is óva intett mindenkit attól, hogy túlságosan közel menjen a képeihez, mert az ártalmas lehet.

366. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

Kapcsolódó szócikkek: Rembrandt
eeszter>!

– Általában minden festő odapingálja a képeire a nevét, vagy legalább a kezdőbetűit. Ezt követeli úgy a büszkeség, mint a jó üzleti érzék. Hisz végtére is egy festő további megrendeléseket vár. A szemlélőnek tehát mindig tudnia kell, kitől származik a festmény, amelyet néz.

27. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

eeszter>!

Amszterdam sűrűn beépített utcáival, nagy forgalmú csatornáival egyszerre szörnyen kicsinek és szűknek tűnt, mintha össze akarna nyomni, féken akarna tartani, és örökre be akarná fogni a szemem, hogy ne lássam az ismeretlen nagyvilágot.

108. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában

eeszter>!

– Nem tudtad, hogy a kéket az istenek színének is szokták nevezni? A festészet történetében az arany mellett újra és újra felbukkan a kék is az isteni lényeg ábrázolásánál. A templomi festészet nagyon tanulságos e tekintetben.
– Hol láthat ma még ilyet az ember? – sóhajtottam. – Hisz száműzték a templomokból a vallásos tárgyú képeket.
– Igaz, ami igaz, a festészetre nézve nem éppen kedvező kálvinista hitünk e túlzása.

150. oldal

Jörg Kastner: Az ördög színe kék Fény és árnyék Amszterdam aranykorában


Hasonló könyvek címkék alapján

Greg Iles: Lángoló kereszt
Rita Falk: Császármorzsa-dráma
Kate Morton: Felszáll a köd
Nele Neuhaus: Gonosz farkas
Romy Hausmann: Drága gyermek
Andrea Schacht: A sötét tükör
Zsámboki János: Veszedelmes utakon
Walter Basan: Fekete félhold I-II.
Susanna Ernst: A lelked bennem
Friedrich Glauser: Studer őrmester