Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Extremely Loud and Incredibly Close 48 csillagozás
In Extremely Loud and Incredibly Close, Jonathan Safran Foer tells the story of a precocious 9-year old boy, Oskar Schell. Oskar is very intelligent and independent, writes letters to Stephen Hawking, designs jewelry, and wanders about New York City wearing only white while playing the tambourine. On 9/11, he discovers the family's answering machine contains 5 messages from his father trapped in the north tower before he dies, and he hides the messages from his mother. Oskar struggles to deal with this inconsolable loss, distancing himself from his mom who eventually finds another man, and dreaming of fanciful inventions that can protect people from harm. When he finds a key in his father's closet with the word „Black” on the envelope holding it. Oskar seaches the city for every family named Black in hopes they can tell him the secret of the key, in hopes of understanding his father better. Oskar's grandmother lives across the street from him, and she struggles with the loss of… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2005
Fordítások
Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel · Jonathan Safran Foer: Extrem laut und unglaublich nah · Jonathan Safran Foer: Extrêmement fort et incoyablement prèsEnciklopédia 1
Kedvencelte 11
Most olvassa 7
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 13
Kiemelt értékelések
Jó volt a sztori, felkavaró az egész cselekmény… mégis hiányérzetem lett a könyv végére. Bárhogy is gondolkodom rajta, nekem ott maradt az a valami, ami nem került bele.
Maga a történet elgondolkodtató, jogosan éreztem azt, hogy lelkileg erre rá kell készülni.
Talán, ha a figyeltjeim nem teszik magasra az elvárásaimat, talán, ha nem olvasom a feleség könyvét, talán, ha nem olvastam volna annyi Paul Austert, talán, ha nem tudom milyen érzés egy szülőt elveszíteni egyik pillanatról a másikra, akkor lehet én is tudtam volna a könnyeimet törölgetni, így viszont valami hiányzott.
„Are you emotional right now?” "I'm extremely emotional right now." „What emotions arenyou feeling?” "All of them."
Nem is tudom értékelni ezt a könyvet, annyira más, mint bármi, amit eddig olvastam, hogy nincs mihez képest. Azt hiszem, az lenne a legokosabb, ha most azonnal újrakezdeném, hogy észrevegyem az apróságokat, amiket előre nem sikerült.
Ez az a könyv, amelynek kapcsán ünnepélyesen fogadom, hogy soha, de soha többé nem fogok New York Times bestsellert olvasni. (Btw, gondolkodott már valaki azon, hogy egy 9/11-ről szóló könyv vajon miért lett New York Times bestseller? Ezen most meg kéne lepődnöm?)
Régóta szerepelt a várólistámon, és a friss OIK-tagságomnak köszönhetően vált kézzelfoghatóvá. Előzetesen átfutottam a figyeltjeim értékeléseit, és sajnos @Izolda álláspontjával tudok egyetérteni. link
Falra másztam ettől a gyerektől, aki állítólag 9 éves, de amúgy Stephen Hawking meg Jane Goodall munkásságával van elfoglalva, és fejben kiszámolja, hogy hány zár van a városban. (És az anyja meg hagyja, hogy egyedül bóklásszon.)
Ahogy haladunk előre a könyvben, egyre inkább átveszi az uralmat a másik történetszál, a nagymami és nagypapi története, ami semmivel sem kevésbé erőltetett. A lakásban kijelölt no-go-zónák, az üres és a teleírt lapok, a rejtőzködés és az elhallgatás aktusai. Ebben a családban mindenki író, az írás mint terápiás eszköz jelenik meg. A gyászról, a traumáról, a meg-nem-történtté-tenni lehetetlenségéről akar beszélni, de a végeredmény inkább tűnik grafikai, mint írói bravúrnak. Fényképek, tárgyak, olvashatatlanná írt oldalak (ami Esterházy után már kevésbé ér az újdonság erejével).
Voltak pillanatok, amikor együtt tudtam élni a sebzettségével, a végén viszont olyan szájízzel tettem le, hogy oké, sikerült megragadni azt a témát, ami tutira bestseller lesz, és pont annyira gicces, hogy tömegek rajongjanak érte.
A gondolatok és az írás stílusa – sokszor képekkel van megszakítva, de nem mindig illusztálásképpen, vagy pedig egymásra vannak írva a szavak, egyre sűrűbben, amíg végül fekete az egész lap, vagy oldalak vannak megtöltve dekódolhatatlan hacsak nem vagy Sherlock Holmes kódokkal – tényleg jók. Viszont a sztori egy jóval nagyobb csattanót igényelt volna, kevesebb felesleges „fun fact" -ot és több izgalmat.
Nem annyira jó, mint az Everything is illuminated (Minden vilángol), de azért ennél a könyvnél se találom igazán a szavakat.
Anno, amikor először olvastam leginkább a karakterek furcsa szokásain csodálkoztam el, miközben éreztem a könyvből áradó szorongató melankóliát. Most azt hiszem összeállt, legalábbis valamennyire, hogy miről is szól a könyv. Itt mindenki gyászol. És senki sem éli azt az életet, amit szeretne, mert fél élni. És amikor erre rájön az ember, csak a megbánás marad. Ezt az érzést leginkább ez a mondat foglalja össze a könyvben: „I regret that it takes a life to learn how to live.” (Azt bánom, hogy egy életbe telik megtanulni élni).
Lehet, hogy úgy tűnik, a szereplők érzései egyszerűen, közhelyesen vannak tálalva, vagy épp hatásvadász az egész, de megismerve a történetüket, és a szavak mögé gondolva igenis fáj ez a könyv. Mert a húsz évem alatt én is megbántam dolgokat. Én is bánom, hogy még mindig nem tanultam meg, hogy ne féljek élni. Sokan mások is így vannak, úgy hiszem, akár húsz akár hetven évesek.
Kedvenc könyvem. Szívből ajánlom mindenkinek.
Jonathan Safran Foer a múlt és jelen összekötésében ismét tökéleteset alkotott. A varázslat szélén táncoló, emlékezésen alapuló személyes történetekről szól ez a könyv is. A múlt kutatása, a megoldások keresése, egyáltalán nem közhelyes szinten. (A Minden vilángol miatt ismét.)
Nem rossz, nem rossz, de nem is annyira jó, mint a rengeteg rajongó értékelésből gondoltam volna. Oscar jópofa, de nem sikerült bennem úgymegvédenémavilágtól-érzéseket keltenie, a nagymama képtelen magánéletileg a sarkára állni, a nagypapának pedig legszívesebben lekevertem volna egy-két pofont. Ne pózoljon már, kapja össze magát, senkinek nincs szüksége az ő szenvelgésére! (Nem érzéketlenségből mondom ezt, egy bogár eltaposásán is tudok én bőgni, ha az úgy van megírva. Hát ez nagyon nem úgy volt. Ebből csak az jött le, hogy nagypapa élvezettel dagonyázik a tragikus múltjának pocsolyájában.)
Sajnos ez a könyv nekem túlságosan hiteltelen volt, végülis mekkora esély van rá, hogy egy családban ennyi (nem örökletesen) elcseszett ember legyen?
Népszerű idézetek
I think and think and think, I've thought myself out of happiness one million times, but never once into it.
In bed that night I invented a special drain that would be underneath every pillow in New York, and would connect the reservoir. Whenever people cried themselves to sleep, the tears would all go to the same place, and in the morning the weatherman could report if the water level of the Reservoir of Tears had gone up or down, and you could know if New York was in heavy boots. And when something really terrible happened – like a nuclear bomb, or at least a biological weapons attack – an extremely loud siren would go off, telling everyone to get to Central Park to put sandbags around the reservoir.
38. oldal
When I was a girl, my life was music that was always getting louder. Everything moved me. A dog following a stranger. That made me feel so much. A calendar that showed the wrong month. I could have cried over it. I did. Where the smoke from a chimney ended. How an overtourned bottle rested at the edge of a table.
I spent my life learning to feel less.
Every day I felt less.
Is that growing old? Or is it something worse?
..everything was wonderful, because I didn't know that in reality everything was actually horrible.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Colleen Hoover: Regretting You (angol) 91% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Inappropriate 92% ·
Összehasonlítás - Fredrik Backman: Anxious People 90% ·
Összehasonlítás - B. N. Toler: Where One Goes 91% ·
Összehasonlítás - L. J. Shen: The Devil Wears Black 90% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Bossman 88% ·
Összehasonlítás - Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society 89% ·
Összehasonlítás - Fredrik Backman: A Man Called Ove 93% ·
Összehasonlítás - Lucy Score: Things We Hide from the Light 87% ·
Összehasonlítás - T. J. Klune: Wolfsong 90% ·
Összehasonlítás