Jónás Tamás önéletrajzi elemekből szőtt ezerszínű „cigányszőttese”, nemcsak lírai önvallomás, de szociografikus pontosságú bemutatása is a romák életének. Az emlékképek felvillantásából építkező regény tartalma kevéssé elmesélhető, inkább csak jelzésszerűen vázolható. A történet elbeszélője, maga az író, aki színes „emlékcserepeit” gyermekkorától megőrizte, majd – saját felnőtté válásának krónikásaként – ebben a kötetben összerakta azokat.
Cigányidők 8 csillagozás
Várólistán 9
Kívánságlistán 6
Kölcsönkérné 1
Népszerű értékelések
+
>!
+n MP
Nincs mögöttem semmi. S amit elértem, nem sokra becsülhetem – olvastam egy 2002-ben leírt interjúban. Furcsa kettősség van bennem emiatt. Mert azt meg tudom érteni és el tudom fogadni, hogy ő ezt így látja vagy érzi (remélem már csak múlt időben, hiszen régen volt már az az év), de, ha igaz lenne ez az „üresség”, akkor mi, az olvasók, miből kapunk mégis? Mitől olvassuk úgy ezeket a sorokat, hogy az elmulasztott jótetteken gondolkodunk, hogy számot vetünk a mindennapokkal, hogy szívet cserélnénk a rászorulókkal. A válasz is megadatik: Lendületből írok: nem az érdekel, mennyire jó az írás, hanem az, mennyire fontos.
Ez a könyv fontos, és igaz messze nem rejt hiú ábrándokat a boldog befejezésről, de a mindig újrakezdést minden sora magában hordja. Más pedig nem is kell a következő lépéshez.
>!
+fülcimpa
Fel nem foghatjuk, mi az az igazi szegénység. Milyen az, amikor bújik a család a részeges apa elől. Milyen az, amikor a nevelőszülőkhöz került gyermeket bántják, alázzák, tyúkszarba nyomják az arcát.
Egyet tehetünk, olvasás közben beleéljük magunkat, próbálunk azonosulni a főhőssel.
Pihenésre nem ad okot, folytonos figyelmet kér, az ismétlődő motívumok újrafogalmazása gondolkodtat el valahányszor következnek.
Szeretem olvasni e cigány fiú írásait, nem találom önsajnálatnak, ez történt, így vált felnőtté, így lett költő, író. Bármilyen élete volt, megcsinálta magát. És remélem most boldog. Annak ellenére, hogy sosem feledi gyermekkora viszontagságait.
>!
mondhatatlan
Jónás Tamásnak általában a régebbi szövegeit szeretem olvasni, a Bentlakást, a Cigányidőket, kíméletlenebbek a mondatok, jól áll neki a brutalitás, a későbbi kötetek túlcsiszolt versei [szerintem] sokszor veszítenek az erejükből.
Népszerű idézetek
+
>!
+fülcimpa 3 hozzászólás
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Szó-szó: a Zsuzsi kurva.
Egy kicsit büszke is voltam rá. Nem semmi dolog ez. Egy kurva a családban. Én meg költő leszek.
39. oldal
>!
+fülcimpa
Anyu ma negyven kiló sincs, ötvenkét éves, hat gyerek anyja, két foga van, és mindig mosolyogva fogad, ha hazamegyek. Megsimogatja a fejemet, és megkérdezi: Ettél ma már, fiam?
54. oldal
>!
+n MP
Néha szertefoszlanak az ember vágyai, mint a szövetek. A legfinomabbak is semmivé lesznek, olyankor érezhető, hogy nem jó dolog élni. Nem azt, hogy rossz, vagy azt, hogy szenvedés, hanem csak valami olyasmit, amit az ember akkor érez, ha megcsikarja egy visszavágódó faág a kezét. Nem is érdemel említést a dolog: él az ember! – így mondom csak, mintha öregember volnék, aki nem tudja pontosan megfogalmazni mindazt, amit viszont igen pontosan érez, mint a vadak is általában.
76. oldal
>!
+fülcimpa
Azt se tudtam, hogyan szólaljak meg. Szépen vagy természetesen. Tudtam én szépen beszélni, hiszen megtanítottak a nevelőszülők Miskolcon, de tudtam én természetesen is – azt mondják ma rá, hogy palócul –, aztán újra elfelejtettem a szép beszédet, mert anyunak fájt, hogy elvették az ő fiát, hogy átnevelték, de újra megtanultam szépen beszélni, mert Szombathelyen csak nevettek minden hangomon, szórendemen, énekemen: „Adjak-e egy kicsit a kenyeremből? Hát ez meg mi, la?” Nem tudtam eldönteni, bármennyire is akartam, melyikünk az értékesebb: az én, az ő vagy a mi. Az itt, az ott vagy a sehol.
38. oldal
>!
+fülcimpa
Én ugyan nem tudtam, hogy a felnőttek szerint szegénynek lenni nem szégyen, de nem adtam igazat ennek a mondásnak, úgy gondoltam, csak a szegény tehet róla, hogy szegény maradt, s hogy szegénynek lenni azt jelenti, vesztesnek lenni, a szegénység azt jelenti: gyávának maradni – szegénynek lenni nem becsület, hanem erő kérdése csupán, s így gyengének lenni végül is szégyen.
56. oldal
>!
fülcimpa
A házunkban nem volt villany. Nem volt semmije a családnak. Azt hittük, van elég erőnk, hogy új életet kezdjünk csak szeretettel, el is költöztünk hát Szombathelyre, és pár év alatt rá kellett jönnünk, hogy nem erőnk, csak létezésünk van az újrakezdésre, amúgy pedig nincs újrakezdés, folytatás van, szigorú, mint egy bíró, örvénylő, mint egy vad folyó, és mélységesen mély, mint egynéhány ember tekintete.
67. oldal
