„Ne vegye tőlem rossznéven, hogy oly ritkán és oly sokára írok. Kétannyi a dolgom, mint amennyi az időm: a lappal való foglalatosságok elveszik annyira egész nap az időmet, hogy csak estefelé pihenhetek meg – pihenésnek nevezem pedig azt, amikor leülök írni.” 1853-ból datálódik e levélrészlet, melyet Jókai Mór írt édesanyjához. A pihenésképpen írott regény pedig az Egy magyar nábob volt. És valóban: olyan belefeledkező kedvvel, édes színeket szőve meséjének szövetébe, annyi természetes, üde bájjal, humorral adja azt elő, mint talán egyetlen regényét sem. A regény keletkezéséről több változatot ismer az irodalomtörténet; a szerző maga kétízben is megemlítette, hogy az alapötletet, „az első akkordokat” feleségétől kapta. Hogy így volt-e valóban, nem tudjuk, aminthogy az sem eldöntött, ki szolgált a regény főhősének, a nábobnak modelljéül. Talán – legalábbis így mondotta később Jókai – Józsa Gyuri, a hirhedt alispán, akiről adomák sora keringett akkor a két hazában. Mikszáth Kálmán…(tovább)
Egy magyar nábob 268 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1854
Kedvencnek jelölte 46
Most olvassa 13
Várólistán 67
Kívánságlistán 10
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
16 évesen faltam a Jókaikat, a biológia órán volt a legjobb olvasni, szépen csendben a pad alatt és sajnos egyszer még a könyv is rekvirálásra kerül, ez volt az én lázadásom a biológia és az egész iskolarendszer ellen. Mai napig azt hittem mindegyiket olvastam de bevallom a Nábobra nem emlékszem, vagy kiesett, vagy kimaradt de ez nem is baj hiszen megint 16 éves lehettem.
Nekem Jókai a hazaszeretett az otthon melege, a magyar nyelv diadala, rajongok a regényeiért és tudom elég sokan régimódinak tartják engem egyáltalán nem zavar sőt mindig a nagymamán meséi jutnak róla eszembe és gyermekkorom legszebb átvarázsolt délutánjai.
Nábob egy ércmű minden tekintetben a magyarok minden szenvedése, hibái és erényei le vannak írva a lapjai, és mint nemzet nem sokat változtunk a 150 év alatt, talán eltűntek a címek és a rangok viszont a pénz nagyobb szerepet tölt be, sajnos uralkodó osztály ma sem jobb mint Jókai korában.
A legmegdöbbentőbb felfedezés a két eszme szembeállatási volt, tökéletes kontraszt Jancsi úr mindent tagadó magyarsága és Abellino mindent tagadó külföldiessége a két véglet és mind a kettő reménytelenül viszi romlásba az országot, miért nincs meg az a középút ahol megtaláljuk a helyünket hazafiasan de nyelveket beszélve és mások kultúráját elismerve, megtanulva itt ebben kicsiny gyöngyországban.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Imádtam! Teljesen beleéltem magam a történetbe, élveztem, hogy ilyen mély betekintést kapok az akkori társadalom mindennapjaiba, hogy a kor kulisszái mögé kaptam személyre szóló jegyet. Teljesen lenyűgözött (ismét) Jókai stílusa, főleg az, ahogy néha kikacsint az olvasóra és „beszélget” vele, mintegy zárójelbe téve elmond ezt-azt valamelyik szereplőről vagy helyzetről, ezzel olyan máshol nem tapasztalt közelséget teremtve író és olvasó között, mintha nem is olvasnád a könyveit, hanem ott lenne veled a szobában és mély, kellemes hangon csak neked mondaná el a történetet itt-ott megállva, hogy elbeszélgessetek róla, és mindarról, amit ezzel a történettel a világnak el akart mondani.
Annyira beleéltem magam, hogy a végén megsirattam Fanny és Kárpáthy János halálát, és könnyes szemekkel vetettem Jókai szemére, hogy miért tette ezt velem, mikor én annyira szeretem őt, és megbíztam benne…!
Persze, már megbocsátottam neki a lelki megrázkódtatást, hiszem imádom, és egy életen át szeretném ha ellátogatna olykor-olykor hozzám, hogy meséljen nekem és beszélgessünk :)
Az első fejezet mindent vitt, és a többi sem maradt el sokkal tőle. Minden fejezet egy-egy frappáns kis epizód, amiből nagyon érdekes dolgok sülnek ki az 1800-as évek első feléről jópofa karakterek közreműködésével.
Fanny szenvedése nekem kicsit sok volt, arról nem kellett volna ennyi. 4 napja olvastam, de vissza kellett keresnem, hogy hogy is hívtak szegénykémet. Bezzeg János Úr, az tudta mitől döglik a légy. Az agarásztársulattal megkoronázta földi pályafutását, annak a leírása szintén zseniális.
Amit még nem szeretek, ha az író kiszól hozzám: benne vagyunk a sztoriban, mentében lovagolok pödört bajusszal a pusztán, aztán egyszer csak a szobámban ülök egy könyvvel a kezemben, és valami csávó magyaráz nekem – hát rád meg ki kíváncsi, öregem? Mint amikor a DJ belepofázik a zenébe.
Na mindegy, azért jó kis könyv, olvassátok el, nekem jópár derült pillanatot szerzett, és még műveltebbnek is érzem magam. :)
Tizenéves koromban gyakran olvastam Jókait, évek óta azonban nem. Én magam sem értem miért.
Ez egy nagyon jó könyv. És Jókai csodálatosan ír.
A legeslegeslegkedvencebb Jókai regényem. Az ilyen könyvek miatt nem tudom elhinni, mikor azt mondják, hogy J. nem is szeretett írni, csak „iparos” volt — ennek a könyvnek minden oldaláról süt, hogy iszonyatosan élvezte, amit csinált.
Ja, és néhányan vehetnének tőle pár irónialeckét.
Egy varázslatos világ, amit annyira megszerettem, hogy most nem is akarom elhagyni. Oh, és köszönöm Jókainak, hogy minden egyes könyvével megcsillant számomra valamennyi újat a csodálatos magyar nyelvből. Ebben is. Köszönöm.
A kezdeti nehézségek után, illetve a sok idegen szó megszokása után, egy nagyon jó könyv/történet lett belőle nekem. :)
A történések, a fordulatok, a szereplők, még a keserédes befejezés is tetszett.
(Külön kis ajándék volt Nyíregyháza nevének említése, 2x is. :D)
Első felnőttkori próbálkozásom Jókaival. (Az általánosban a Kőszívű ember fiai kegyetlenül nehezen ment, középiskolában Az arany embert már végig sem bírtam olvasni.) Az eleje nagyon nehezen ment, de aztán rájöttem, hogy azért, mert nem az után a könyv után kellett volna olvasnom, ami után olvastam (Joe Hill: Szarvak), aztán tartottam egy kis szünetet, közben elolvastam egy másik könyvet és a szünet után már teljesen odáig voltam Jókaiért is meg ezért a történetért is. Az elején olyan volt ez a regény, mintha nem is regény lenne, hanem csak novellák sorozata, aztán kb. a történet közepe tájától összefüggőek lettek az egyes fejezetek. És a történet is itt kezdett izgalmas lenni – a számomra legalább is. A karakterek zseniálisan kidolgozottak, a tájleírások elbűvölően szépek! A nyelvezete és a stílusa pedig egyszerűen lenyűgöző! Helyenként olyan érzésem volt, mintha egy Jane Austen regényt olvasnék. Egy szó, mint száz, úgy tűnik, hogy felnőtt koromban szeretni fogom Jókait! Most majd újraolvasom a Kőszívűt és Az arany embert is.
Népszerű idézetek
Szegény embernek nagy munka száz forintra vergődni, de egy milliomosnak csekélység másik milliomot szerezni. – Hiába, a pénz is a társaságot szereti.
Az a pipa azért látszik feltalálva lenni, hogy az embernek legyen mivel bedugni a száját, hogy ne káromkodjék annyit.
Első oldal
– Hát mit tud kend adni a vendégeinek? – folytatá a vitatkozást.
– Mindent biz én, nagyságos uram; csakhogy amim volt, az elfogyott, amim pedig lesz, az messze van, amim pedig volna, az nincs.
Ki tudja, melyik nagyobb kín? Azon eszmék, mik az őrült égő agyában fogamzanak, vagy amiket a csöndes, hallgatag gondolat a szív fenekére zár? Az szenved-e jobban, aki tombol és üvölt, akit megkötöznek lánccal, aki fogait csikorgatja, és nehéz tusájában vérverítéket izzad, vagy aki hallgat és mosolyog, és érzi azt az eszmét, amitől könnyű volna megőrülni?
Mennyi gyöngédség van ebben a szóban „kettecskén”. Alig hiszem, hogy más nyelvben vissza lehessen azt adni, amit a magyar e szóval kifejez „kettecskén”; ott van abban, az átadó szerelem, az egyetértő édes szövetség, a bizalmas órák örömei, a világtól elkerített paradicsom gyönyörűsége, a gondtalan nyugalmas önfeledés, az enyelgő tréfa, minden, minden ezen szóban „kettecskén”.
Ha az ember még nem volt millionaire, s akkor marad kilenc sou a zsebében, azon nincs mit bosszankodni; de ha valaki már állt azon a magasságon, ahonnan saját kocsit, lovat, livrés inasokat, pompásan bútorozott szobákat, dús asztalt, szép szeretőket s más efféle kellemes tájékokat láthatni, a visszaesés csakugyan kellemetlenül eshetik.
II. Alku egy élő ember bőrére
– Barátom, a rossz asszonyok szükségesek a világon. Mert miután vannak kicsapongó férfiak, kell, hogy legyenek kicsapongó asszonyok is, mert ha ezek nem volnának, akkor amazok a tisztességes asszonyokra és leányokra vetnék szemeiket.
Ó, mennyivel nehezebb teher a szerelem, mint a gyűlölet, mennyivel nehezebb eltitkolni azt, mint emezt.
Mennyi gyöngédség van ebben a szóban „kettecskén”. Alig hiszem, hogy más nyelvben vissza lehessen azt adni, amit a magyar e szóval kifejez….
