Nagy mesemondónk ebben a kalandregényben a Seherezádé, Münchausen, Háry véghetetlen és megunhatatlan mesevilágát varázsolja az olvasó elé. A kalandorságra mindig kapható, kalandjaiban messze világokig sodródó Hugó „Konstábler”, vagyis tüzértiszt annyi mindenen megy keresztül, hogy a fele is sok lenne egy emberéletre. A képzelet és valóságos esemény leírása Jókai fantáziájának műve. Az író maga is élvezi a játékos meseszövést, mindig ki tud találni valami hihetetlenül elképesztőt, s a mese és a valóság vegyítésével, lebilincselően szórakoztató pikareszk regényt írt. Az események a forgandó szerencse változatai – a hős megjárja a lélek és a test mennyét és poklát, ám végzete végül is eléri, a várhatónál kegyelmesebben.
Egy hírhedett kalandor a XVII. századból 38 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1879
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Jókai Mór válogatott művei Kossuth · Jókai Mór összes művei Unikornis · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Jókai összes művei Akadémiai
Kedvencelte 9
Most olvassa 1
Várólistára tette 34
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Nem akarom túlragozni, mert az ilyen pikareszk az, amiben a mai napig nem találom meg magam.
A cselekmény magja, hogy a hősünk a bíróság előtt kénytelen elmesélni az életét és a tetteit, hogy megítélhessék. Ő a címbeli kalandor, aki a világ jelentős részét bejárta, és mindenféle kalandokba keveredett. Volt indiai király, szerelmes bandita, szektások szolgája, katona, sok minden.
A magyar kultúrtörténetben megvan ennek a mesélő katonának a toposza. Azzal együtt, hogy mennyire lehet komolyan venni a meséit. A népmesék visszatérő alakja, de a legismertebb minden bizonnyal Háry János.
Itt különben éreztem a rokonságot: ahogy Háry is mesélt, Hugó is mesél. Egyik kalandja hihetetlenebb, mint a másik. Valahol értem, ez miért lehet szórakoztató, de nekem nem volt élmény. Igaz, eleve a hihetetlen mesék hihetetlenségét se viseltem jól. Most nagyon hiányzott a több realitás.
Hugó se szimpatikus. Önző, meggondolatlan figura, aki többször is a saját vesztét okozza. Az ilyen karaktereket soha nem szerettem.
A nyelvezete tipikusan Jókai: megvan a történelmi íz és a sok latin kifejezés is. Kamaszként nagy Jókai fan voltam, nekem ráállt az agyam, de pl. a keresztgyerekeim már nem bírnak ezért Jókait olvasni. Szinte oldalanként találnak benne valamit, amit nem értenek. Ez is ilyen kötet.
A zsánert viszont maximálisan bemutatja Jókai. A kalandok, a meseszerűség, a gyors cselekményváltás, a tempó.
Érdekes élmény volt, de nem véletlenül nem tartozik a klasszikusok közé.
Hát ezen egy kicsit meglepődtem, bár igazán nem tudtam mire számítsak a cím alapján, de egy kicsit valahogy mást vártam. nekem ez a történet egy igazi Háry jános történet bontakozott ki, igazán élveztem néha nehéz szavakkal tarkított meseszövést. Nagyon hálás vagyok a kihívásnak, hogy elolvastam, mert biztos nem került volna a kezembe magamtól.
Népszerű idézetek
Azt mondta, hogy mikor ellenséggel van dolga az embernek, akkor nem jó imádkozni. Inkább káromkodni kell olyankor. Ő tudott kegyetlen cifrául! Egy szörnyű káromkodásformát annyiszor ismételt előttem, hogy máig sem tudom a fejemből kiverni. Az igazi borzasztó magyar nyelven így hangzik az: „Tarka kutya tarka magasra kutyorodott kacskaringós farka!”
A másik inconvenientiám a kereskedelmi kamara elnökével történt meg, akinek régóta gutaütött volt mind a két lába, csak két mankóval tudott járni. Ez ellen is volt nekem csalhatatlan szerem. Csakhogy persze nem kellett volna belőle többet egy borsószemnyinél bedörzsölni: én ahelyett tudatlanságomban fél tégellyel felkentem a lábaira, amitől azután azokat úgy meglepte a gyorsaság spiritusa, hogy a tisztes öreg úr kénytelen volt egy időre beszegődni a brandenburgi választófejedelemhez kengyelfutónak, mert járni nem tudott, csak szaladni. S ülni nem volt képes másutt, mint a takács szövőszékén, ahol folyvást rugdalhatott a lábával, s aludni éppen csak egy taposómalomhoz kötözve tudott.
284. oldal
Annyi igaz, hogy azontúl a testemnek jó dolga volt, s a gyomorban szerencsére
nem lakik lelkiismeret. A has biz azt mondja, hogy száz katona lénungját
megenni jó. Rangom is volt, hadsegédnek híttak, s aki kimondta a titulámat,
mind nevetett hozzá. A feleségemet persze csak akkor láttam, ha asztalhoz
ültünk. Hogy cifrán szeretett öltözni, az nem az én hibám volt. Száz katona
hiányzó mondurjából az is csak kitelik. Néha egy kis zsákmány is akadt, mikor a
kapitányom a környéket körülkalandozta, olyankor új köntös, nyaklánc, kösöntyű
bőven került az asszony számára. A kapitány mindig hozott haza valami
meglepetést.
Egyszer aztán azzal a meglepetéssel jött haza a kapitány, hogy elhagyta valahol
a fejét.
Közel talált menni olyan helyhez, ahol ágyúval lövöldöztek, s összecsapta a
fejét egy bolond vasgalacsinnal, s az okosabb engedett.
– Úgy hozták haza szegényt halva.
Megkönnyebbülvén bűneim terhétől én is azt tettem, amit a tékozló fiúk szoktak tenni, hogy a régi adósságaiktól megszabadulva, annál nagyobb igyekezettel látnak utána, hogy újakat csináljanak.
Előre örültem már az estének, amikor a mártírok viselt dolgainak fölolvasására kerül a sor; de nem azért, hogy azokat kövessem, hanem hogy újra eladósítsam magamat a pokolnak.
3. A VAS NYAKRAVALÓ
Föltettem magamban, hogy jól van hát, megbocsátok a feleségemnek, behunyom a fél szememet; de amint kimentem az utcára, mindjárt kész volt a bosszúságom. Minden szemközt jövő megállított, felséges úrnak címezett, s a koronáim után tudakozódott (többesben). Egyik azt kérdezte tőlem, hogy nem volt-e azóta látogatóban nálam a Majmúna tündér? Másik azt mondta, hogy ő is látott már egy gólyát, amelyik egy pólyás gyermeket vitt a csőrében, a levegőben repülve. Ha valahova mentem, s a kalapomat letettem, mikor föl akartam tenni, már ki volt lyukasztva a teteje, s ha kérdeztem, ki tette azt, azt mondták, a saját szarvam lyukasztotta ki. Postán rám küldték levélben a „nyámnyila-oklevelet” (Szimándli diploma). Éjjel odajöttek az ablakom alá, s az egész történetemet elénekelték csúfondáros versekben elejétől végig. S reggelre odafestettek az ajtómra egy embert, aki kakason lovagol.
Dühödt voltam, mint a tigris.
239. oldal
– De hát mit tegyek akkor ezekkel az elhozott kincsekkel? – kérdém
megszeppenve. – Visszavigyem a „tövislovagok” kolostorába?
– No, akkor tennél még csak nagy bolondot. Hisz azok, amint megtudnák, hogy te
akartad őket elárulni, rögtön befalaztatnának valami zugba: ott aztán várhatnád
a feltámadást.
– De hát mit csináljak akkor?
– Hát fiam, amit elhoztál, az már a tiéd. Vedd úgy, hogy az Isten adta. Te az
ördögtől vetted el. Majd ha kikötünk Hamburgban, én utasítani foglak egy derék,
becsületes emberhez, akinek az a foglalatossága, hogy az ilyetén kincsektől,
amiket jámbor emberek az ördögtől vettek el – amik megtaláltattak, anélkül,
hogy elvesztek volna, s amik kétannyit nyomnak a jámbor ember lelkén, mint a
mérlegen: hát aki az ilyen tehertől meg tudja őket szabadítani, én ismerek
olyan jámbor keresztyént. Ne félj, nem sadduceus: igaz kvakker, aki nem csal –
vasárnap. Meglátod, hogy jámbor cselekedetedet megérdemlett jutalom követendi,
csak az „odavivésben” is olyan okos légy, mint voltál az „elhozásban”. Mert az
a kereskedésnek a titka: okosan hozni és okosan vinni.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Miguel de Cervantes: Don Quijote 79% ·
Összehasonlítás - Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha 71% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában 93% ·
Összehasonlítás - Dugonics András: Cserei ·
Összehasonlítás - Herczeg Ferenc: Huszti Huszt / Férfiszív / Az aranyhegedű 92% ·
Összehasonlítás - Szepes Mária: A Vörös Oroszlán 87% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A pokol zsoldosai / Az utolsó szó jogán 84% ·
Összehasonlítás - Alain-René Lesage: Gil Blas ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: A sipsirica 83% ·
Összehasonlítás - James Clavell: A sógun 93% ·
Összehasonlítás