Az ​új földesúr 90% 174 csillagozás

Az összes eddig olvasott Jókai regény közül ez volt a leghumorosabb. Nagyon tetszett, szép, nagyívű történet, tele iróniával. Eliznél szeretreméltóbb karakter pedig, azt hiszem, kevés van az irodalmi palettán.

Számomra új oldalát mutatta ebben a könyvben Jókai. Humoros, vidám történetet írt. Nem áll szándékomban megfejteni, hogy miért írta akkor ezt a könyvet, én élvezettel olvastam most. Szórakoztató, és az írótól abszolút eltérően nincs benne, hosszú tájleírás, ami néha nem annyira élvezetes.

Nagyon tetszett benne a rengeteg finom humor és irónia. Ez még egy jelentős plusz volt a nagy mesélő fordulatos meséjében. Volt ebben Kufsteinben raboskodó magyar hazafi, szimatoló ál-Petőfi és besúgó, mindentől visszavonultan élő magyar nemes, pozitív hős osztrák birtokos, lányszöktetés, csalárd szerelem, több vőlegényt a „tűzben” tartó szépasszony, igaz szerelem, és még egy nagy tiszai árvíz is.
Nagyra értékeltem az üzenetét is: béküljünk meg egymással (már akivel lehet), első helyen értékeljük a becsületes munkát, a tiszta jellemet és tiszta szívet, a többi meg, ha megvan a jó szándék egymás iránt, már rendben is lesz. Akkor is, ha ez csak reménykedés volt Jókai részéről, és a valóságban ez nem ilyen egyszerű. Hiszen a prókátorokról, kis- és nagyhatalmasságokról, csaló pályázókról, elcsalt beruházásokról, az igazságosság viszonylagosságáról szóló részek még ma is aktuálisak…

Ez annyira jó volt, hogy egy nap alatt elolvastam. Most sem kellett csalódnom Jókaiban.
A szerző az utószavában azt írja, hogy valós személyek alapján mintázta meg a szereplőit. Természetesen nem egy az egyben. Így utólag még többet ad a könyv.
A történet nem bonyolult, kiszámítható. Mégis jó volt olvasni.
Megismerkedhetünk a 1850-es évek világával. Érdekes volt az akkori nő-férfi viszonya. Akárcsak az akkori társadalmi osztályok viselkedése egymással szemben.
Jókai megmutatja a humoros oldalát is. Voltak részek melyeken jókat derültem. Természetesen a romantikus szál sem marad ki.
Olvassatok minél több Jókai könyvet! Higgyétek el megéri. Mindig egy csodálatos világba repít el minket.

Bevallom, ezzel a regénnyel elfogult vagyok: ez Jókai legderűsebb meséje. És Eliz (Erzsike) a legkedvesebb női karakter, akit Jókai valaha kitalált – csak kevéssé naiv, ugyanakkor elég tevékeny és talpraesett (cserébe nénje, Hermine viszont oly extrém ostoba, hogy csaknem gágog). Egyben ez a leghumorosabb Jókai-regény is, ahol az elevenséget a mellékalakok tarka menazsériája szolgáltatja, és csupán ritkán lesz úrrá a fejezeteken némi szentimentalizmus.

Jókai derűlátása ugyan nem indokolt, annál szembetűnőbb: ilyen művei miatt kapta a nemzet vigasztalója címet. S bár nem a legjobb írása, és rideg besorolás alapján nem kapna túl előkelő helyet, de az én szubjektív polcomon ott van a legjobb tíz Jókai között.

Ha Jókai zeneszerző lenne, azt mondanám, hogy a többi műve a mai közönség számára klasszikus szimfónia, ez pedig egy pop-rock sláger! Biztosan sántít a hasonlatom, de azt szeretném érzékeltetni vele, hogy ez a regény az összes többi (általam ismert) regényénél sokkal relaxáltabb, humorosabb, közvetlenebb, őszintébb: egyszóval nem is értem, miért Az arany embert kell olvasni mindenkinek, és nem ezt a szuper kis regényt! :) Próbál pozitívan, de őszintén bemutatni egy kort, amelynek ő is részese volt. Bemutatja a magyar politika -úgy tűnik máig konstans- tragikomikumát könnyeden, szerelmi szálakkal és emberi karakterekkel emészthetővé varázsolva. A szereplők és a történet csak mérsékelten idealizáltak: nincsenek tökéletesen jók és gonoszak, csak ellenségek, akik mikor megismerik egymást, meglátják egymásban az embert, és összecsiszolódnak, megtanulnak együtt élni- nem erre lenne szükségünk ma is?

Ajánlom mindenkinek: fiúk találnak benne politikát és természeti katasztrófát, lányok virágokat és szerelmet, és persze fordítva is. :D Nem mellesleg szókincs bővítésre is tökéletes olvasmány, mert éppen elég (nem zavaróan sok) korabeli latinból, németből átvett szó szerepel a szövegben. Saját gyerekemnek kb 12-14 éves kortól ajánlanám, persze minél idősebb, annál több mindent ért meg belőle az ember, de már kiskortól is élvezhetőnek tűnik.

Finom irónia és mulattató mondatok: én még ennyíre Jókait nem élveztem. :) (Bevallom, ez a harmadik könyvem tőle, úgyhogy hatalmas összehasonlításokat nem tudok csapni.) Bár az elején Straff mesterkedése annyira kiborított, hogy majdnem letettem a könyvet. Ki nem állhatom az ilyen kavaró figurákat, a szereplőket átverő galád mesterkedők felbukkanása minden olvasmányban idegesít. Ámde nem kell főhőseinket félteni! Garanvölgyi Ádám és Garanvölgyi Aladár hatalmas figurák, módfelett szórakoztatott a tökéletesen flegma, nyugodt, humoros és talpig becsületes jellemük. Idősebb Garanvölgyi mindig készenlétben tart néhány alázatosan ironikus megnyilvánulást, de a kasznárja, Kampós uram sem megy a szomszédba, ha fricskaosztásra kerül a sor. Hát még Aladár! :)
„– Nem unja magát?
– Nem. Hisz egyedül vagyok. Nincs, aki untasson.”
A történet jó korrajz az 1848 utáni abszurd évekről. „A második hét vége felé már egészen kifogyott Ankerschmidt minden türelmi rezervhada. Ez már sok. Ez már kifáraszt minden loyalitást. Egyik levelet a másik után küldözé doktor Grisáknak, meg Bräuhäusel úrnak; kért, könyörgött, utóbb szitkozódott, fenyegetőzött, hogy felmegy a minisztériumhoz, sőt még azt a rettenetességet is felemlegeté, hogy kiíratja a dolgot minden újságba: Nem kell már neki se disznó, se tolvaj, csak a cselédjeit eresszék haza. Csak legalább a kocsisait, hogy a már kinn heverő lekaszált repcét behordathassa. Nem használt semmit. Végre a hatodik levélre csakugyan érkezett egy hivatalos pecsét alatti válasz, melyet felbontván, nagy megnyugtatására olvasá benne, hogy miután hatrendbeli kérvényt bélyeg nélkül intézett a bírósághoz: siessen be rögtön a városba, s fizessen hatszor 45 krajcár pengőt bírságul. Ankerschmidt fogta azt a levelet, rámába tetette, s odaakasztotta az íróasztala fölé, hogy mindig ráláthasson; de azontúl csendesen viselte magát.” Hemzsegnek az aljas figurák (akik spekulálnak, mint egy börzeüzér), virágzik a besúgás, idősebbik főhősünk már inkább az utcára sem teszi ki a lábát, és sztoikus derűvel fogadja a napok múlását. Mit hoz a holnap? „Tudja a patvar!” Aztán szomszédba költözik az új földesúr, és elindulnak a bonyodalmak.
A szereplők eredetiek, a pozitív csapat tagjai üdítően… hogyismondjam… tökösek. :D Tetszett, hogy Eliz milyen vagány természet, egészen olyan, mint egy belevaló Austen karakter.
Korát meghazudtolóan modern regény ez! A vége pedig egyenesen pompás. :)

„Vendelin úr kilépett a folyosóra; valakit látott annak végén állani, s messziről üdvözlé:
– Alászolgája tisztelendő úr, tessék, tessék.
Csak azután, hogy közelebb lépett hozzá, s szemei hozzászoktak a külsetétséghez, vette észre, hogy saját köpenyegét hívogatja olyan szívesen, mely a porolófán függ száradás végett.” :D

„– De kérem – szólt a juris doctor, az ülhelyül kínált birkafejő széket magas orrú aprehenzióval utasítva el magától –, talán mégis komfortábelebb volna a szobában értekeznünk.”

Kedves mese, egészen a Szaffi világa. Jól esett Zola nyers regényfolyama közepén…
Azon tanakodtunk, milyen lett volna, ha ezt a történetet Zola írja meg?

spoiler

spoiler

spoiler

spoiler

Az első perctől kezdve magával ragadott a könyv első fertáját betöltő Ultima Thule hangulat. Eskü, kedvet csinált a reformkorhoz!

Nagyon érdekes, jó könyv, Jókaihoz képest még humorosnak is mondanám.
A fél pont levonás a töménytelen sok latin szó miatt van. (Bár ezeket már megszoktam az írótól, de ebben a kötetben nem lábjegyzetben van a magyarázat, hanem a könyv végén szószedetben. Ez az állandó lapozgatás nem tetszett.)
A történet jó, kb. a harmada után már szinte lehetetlen letenni. Ha valakinek az eleje nem tetszik, kitartás, be fog indulni!