Szemünk ​fényei 112 csillagozás

John Wyndham: Szemünk fényei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

ELTŰNT

24 ​óra a békés angliai falu, Midwich lakóinak életéből. Nem tudni, mi okozta, de hetekkel később kiderül, hogy a településen valamennyi termékeny nő

MEGFOGANT

a kiesett idő alatt. Vajon e világi vagy földöntúli hatalmak állnak az esemény mögött? Egy biztos csak: kilenc hónappal később

MEGSZÜLETIK

61 rendkívüli gyermek, akiknek szeméből sugárzik az értelem, és minden tekintetben fölülmúlják a közönséges embereket. A falusiak tehetetlenek akaratbefolyásoló képességeikkel szemben, és a hadsereg is hiába vonul fel ellenük. Pedig hamarosan kiderül, hogy az emberiség és ez az új értelem nem fér meg együtt kis bolygónkon. Valamelyiknek feltétlenül

EL KELL PUSZTULNIA

Az angol SF e klasszikusának magyarországi megjelenésére évtizedeket kellett várni, de gondolatainak időszerűségéből ez mit sem von le. Az ember örök félelme az ismeretlentől új értelmet nyer, amikor a fenyegetés a gyerekszobából érkezik. John Wyndham regényének… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1957

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media

>!
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639828353 · Fordította: F. Nagy Piroska

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Wyndham kora kamaszkorom egyik kedvenc sci-fi szerzője volt, akinek számos novelláját olvastam még annak idején a Galaktikákban, és már a ’80-as években is amolyan régimódi, de nagyon brit szerzőnek éreztem, akit már a saját korában sem feltétlenül a merészen új ötleteiért, hanem a mesélőkedvéért, és a stílusért szerethettek az olvasók.

A könyv két, a maga korában kimondottan népszerű sci-fi témát dolgoz össze: az ember és következő evolúciós lépcsőfok közötti törvényszerű (?) konfliktust, és az idegen lények invázióját. Ezek a témák számtalan sci-fi írót foglalkoztattak, s Wyndham regénye a maga korában sem számított már forradalmian új megközelítésűnek*, bár a „szuper-kakukkfióka módszer”, mint az invázió eszköze bizonyos értelemben eredetiséget mutat. spoiler További erénye a regénynek, hogy a főszereplő, Gordon Zellaby személyén spoiler keresztül etikai és morális kérdéseket is vizsgál a regény: azt, hogy a faji szinten mit kell és lehet megtenni a túlélésért.

A regényt én vitathatatlan nosztalgiával olvastam: a könyv első néhány fejezete kimondottan vicces és ironikus stílusú: Midwichben, a vidéki Anglia egyik eseménydús életű falvában (Lásd: https://moly.hu/idezetek/895933) – ami nekem olyan volt, mintha P.G. Wodehouse, vagy épp Agatha Christie valamelyik művéből került volna elő – megmagyarázhatatlan események történnek: a faluba egy teljes napig nem lehet bejutni, s bármilyen élőlény akar behatolni a területére, az azonnal hipnotikusan mély álomba zuhan.
Az értetlenség a tetőfokára hág, és számos teória kap lábra, amelyek közül a hidegháborús fenyegetettség légkörében először természetesen az orosz támadástól tartanak, de hamar kiderül, hogy az esemény mögött a szovjeteknél is idegenebb erő állhat.
Mindenestre egy nap múlva a különös „erőtér” felszívódik és a falusiak – néhány szerencsétlen balesetben életét vesztett lakón kívül – bár értetlenül állnak az események előtt, de derék brit nyárspolgárhoz méltóan hamar napirendre térnének, ha pár hónapon belül nem derülne ki, hogy a település összes fogamzó képes nője teherbe esett azon a bizonyos napon.
Erre aztán már tényleg ki is tör a disztingvált pánik, némelyeknél keresztényi hisztériával színezve. Kimondottan szórakoztató látni, ahogy a zárt kis közösség megpróbálja kezelni a kialakult, minden szempontból extrém helyzetet és igyekeznek a dolog mögé valamiféle magyarázatot kreálni. A regény első harmadát ennek megfelelően nehéz nem az angol szellem előtti ironikus fricskaként értékelni.
Aztán persze sorra születnek meg a Gyerekek, akik ragyogó, aranyszínű szemükkel és az emberinél kifinomultabb vonásaikkal és testfelépítésükkel érzékelhetően mások.
Hamarosan még több furcsaság is kiderül róluk: spoiler.
Természetesen a Kormány folyamatos megfigyelés alatt tartja a Midwichet és a Gyerekeket, még ha nem is olyan látványosan paranoid módra, ahogy azt egy X – Aktákon edződött mai olvasó elképzeli. spoiler.
A könyv második részében néhány év kihagyást követően találkozunk a már szinte felnőttnek ható Gyerekekkel, akik egyre furcsábbak és egyre nagyobb idegenkedéssel, sőt nyílt ellenségességgel kezeli őket a falu népe. Persze a Gyerekek sem hagyják magukat, sőt, a maguk rémületes logikájával vissza is ütnek az őket fenyegetőknek – és ez felveti azt is, hogy vajon mennyire tekinthetőek a Gyerekek etikus lénynek, hiszen minden tudásuk és kiemelkedő mentális és logikai képességeik ellenére is ösztönös hevességgel és az empátia legkisebb jele nélkül torolják meg még a véletlen atrocitásokat is. spoiler

Összességében ez a regény a wellsi moralizáló sci-fi iskola egyik klasszikus darabja, amelyet mindenkinek ajánlok, aki hozzám hasonlóan kedveli a tweed zakós, pipázósan ráérős brit elbeszélések stílusát, amelyben inkább a párbeszédek dominálnak, s amit én személy szerint mindig Zórád Ernő által illusztrálva képzelek magam elé.

* Sőt, az emberiség evolúciójának kérdésében a zseniális Több mint emberihez képest, visszalépésnek hat.

2 hozzászólás
Bla IP>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Ez egy kitűnő, jövőbelátó írás volt 1957-ben, s ma is igen tartalmas, aktuális. Sci-finek ugyan csak annyiból lehet nevezni, hogy megjelenik a Földön egy idegen létforma, amely az evolúciós fejlődésbe beépülve fenyegeti az emberiséget, de ennél többet nem is tudunk meg róluk. Miután az emberiségen kívül értelmes létformát egyelőre nem ismerünk, a tudományos fantasztikum fő témája is az ember, ill. viselkedése, a különböző, előre nem látható helyzetekben. Az Ember, Gordon Zellaby gondolkodó-morfondírozó karaktere igazán telitalálat ebben a könyvben. Ugyanis a könyv megjelenése óta eltelt 60 év olyan helyzetet teremtett, amivel az európai ember most, az utóbbi években szembesül, s bizonyos párhuzamot érezhet az aranyszemű utódok, valamint a muszlim Európába vándorlók közt. Ne feledjük azonban el, hogy az európai ember kereszténysége, és az ázsiaiak, afrikaiak muszlim hite csak egy-egy egymástól különböző eszmevilág, s nem evolúciós különbség. Valamint azt sem, hogy Európában már eddig is számos muszlim vallású élt békében a más vallásúakkal, mert ez a normális, s csak ez lehet a jövő egyedül üdvözítő útja.
Kitűnő gondolatiságú, aktuális üzenetet hordozó regény, az angol író halála után is tükröt tart az európai emberek elé. Nagyon ajánlom!

Szentinel>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Kábé az ilyen könyvekért találták fel a sci-fit. A Szemünk fényei (eredetileg A midwich-i kakukkok) rövidsége ellenére is egy elképesztő teljesítmény. Ahhoz képest, hogy az 1950-es években jelent meg, még a mai napig képes megijeszteni az embert. Engem legalábbis sikerült nem egy jelenettel „Nob*szdmeg!” felkiáltásra sarkallnia.

Hogy szemléltessem, milyen élmény ezt a regényt olvasni: a Szemünk fényei egyszerre szól a családról, de ugyanakkor ki is figurázza azt. Szól az elfogadásról és a toleranciáról, de éppen azok mutatnak rá a PC politika gyengeségeire, akik rászorulnak a toleranciára. Szól a nemiségről, és a nemi szerepek megéléséről, ugyanakkor arra is rámutat, hogy ezek milyen körülmények között válnak hátránnyá egy közösségen belül. Szól az ártatlan gyermekekről, akik itt a legveszedelmesebb teremtmények. Szól a fejlődésről, de arról is, hogy mi mennyire nem akarjuk azt. Ez a könyv olyan ellentmondásokat mutat be, melyeket az olvasó a stílusnak köszönhetően könnyedén felfoghat. Egy valami viszont bizonyos: ez a könyv nem úgy fog végződni, ahogy azt az ember először elképzeli.

Egy rejtélyes esemény történik az angliai Midwich faluban, ahol egy éjszaka mindenki elalszik, és mire felébrednek, furcsa jelenség fogadja őket: minden nő, aki testileg alkalmas rá, teherbe esett. De nem a férjeiktől. Ez konfliktusokhoz vezet, és pánikhoz, melyet az állam karanténnal old meg. Amikor a gyermekek megszületnek, máshogy néznek ki, mint a tipikus babák. Szemük aranyszínben izzik, bőrük szürkébb árnyalatú, hajuk pedig az arany egy árnyalatában játszik, mely nem természetes hajszín. Ha ez önmagában nem lenne elég para, akkor a legvérfagyasztóbb részlet még hátra van: ezek a gyermekek (amellett, hogy elképesztően creepy látványt nyújtanak) jóval intelligensebbek, mint más korbéli társaik. Máshogy is fejlődik a testük és a szellemük, és megmagyarázhatatlan hatalmaknak parancsolnak. Képesek befolyásolni az emberek elméjét, és még attól sem rettennek meg, hogy saját maguk ellen fordítsák a népet. Mindezt a túlélésük érdekében teszik. A Gyermekek (így, nagybetűvel) olyan logikus teremtmények, akikből szinte teljesen hiányoznak az emberi érzelmek. Mindenre van megfelelő szavuk, mindenre van érvük, meggyőződéseik pedig stabil lábakon állnak. Éppen emiatt az összecsapás a falu és köztük elkerülhetetlen…

A könyv – hiába íródott régen – a mai napig aktuális és könnyen olvasható, izgalmas regény. Ezt pedig azzal érte el a szerző, hogy emberi szereplőket írt, és a fantasztikumot úgy mutatja be, mint az átlag emberek életét felkavaró, rémisztő jelenséget. A szereplők pedig néha megejtenek egy-két popkult utalást. Ismerős? Évtizedekkel később egy bizonyos Stephen King kezdett hasonlókat írni. A Szemünk fényei egy olyan elképesztő filozófiai és pszichológiai kirándulás, melyben már nagyon régen nem volt részem, és – úgy tűnik – nagy igényem volt rá. A könyvet még évekkel ezelőtt szereztem meg, de nem gondoltam volna, hogy ennyire be fog találni. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki kedveli a King-féle horrort, aki szeret emberi szereplőkről olvasni, aki kedveli a pszichológia és az evolúció témakörét, illetve rajong a klasszikus science fiction munkákért. Wyndham könyvét több formában is feldolgozták, de ezek közül a legismertebbekké az Elátkozottak faluja filmek váltak. Az író egy olyan horrort tett le az asztalra, mely akkor fog a legjobban megijeszteni, ha már te magad is megtapasztaltad a szülői létet, de nem kell aggódni: bőven rád fogja hozni a frászt ezernyi másik módon is. Elég csak belegondolni abba, hogyan is nézhet az a sok gyermek az éjszakában, egy ködös erdőben, világító szemekkel, kórust énekelve, és lassan feléd közeledve…

Nuwiel P>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Ha valamelyik kiadó úgy döntene, hogy kiadja a teljes John Wyndham-életművet szép, egységes (és esetleg keménytáblás) kiadásban, az én pénzemre biztos számíthat.

Midwich a vidéki Anglia abszolút átlagos kis falucskája, alig 50-60 házzal. A kormány egyik kutatóintézetét leszámítva nincs itt abszolút semmi érdekesség, nem történik semmi, a lakói köszönik, de jól elvannak. Egészen a később Szünet néven elhíresülő eseményig, amikor is furcsa módon elalszik mindenki, aki a falu határán belül van, vagy oda kerül. A fülszöveg pár mondatban összefoglalja a történések lényegét, Wyndham azonban nem az az író, aki az akcióra és a történetre helyezi a hangsúlyt, sokkal inkább az azok kiváltotta kérdésekre.

A szereplők szinte mást sem csinálnak, csak teázgatnak, ide-oda kocsikáznak dolgaikat intézni, telefonon beszélgetnek egymással, mindent, amit egy átlagos angol csinál, aki a 19. század végén, a 20. század elején élt. Az ördög azonban az eközben zajló párbeszédekben rejlik, amik nem akarnak szájba rágni semmit, ellenben rengeteg gondolatot ébresztenek. Ez az, ami miatt szerintem megérdemelten van ott Wyndham több könyvének a helye az 1001-es listán.

FélszipókásŐsmoly P>!
John Wyndham: Szemünk fényei

„Az ember persze nem állja meg, hogy ne töprengjen. Sajnos nem valami sok eredménnyel, és néha nyugtalanító gondolatokra jut.”

Eredeti címén: A midwich-i kakukkok. @Szentinel ajánlására (link) szereztem be ezt a könyvet, és nagyon hálás vagyok érte. Kiváló mű!

Stephen King stílusához hasonló hangulatú, társadalomközpontú sci-fi horror. Nem szellemekkel, szörnyekkel, élőholtakkal vagy őrülten vérengző gyilkosokkal rémiszt, hanem a változástól való félelmet és a bizalom kérdését járja körbe, elsősorban családi és társadalmi vonatkozásban. Az elgondolkodtató gondolatmenete az, ami ijesztő. Ugyanis a migránsgyűlölet és -irtózás mai világában igencsak időszerű és tanulságos történet ez, pedig több, mint 60 éve született, a hidegháborús korszakban. Nélkülözi a finomkodást a nemi vagy faji (=emberiség vs idegenek) kérdéseknél. Központi gondolata az új jövevényekkel járó változás feldolgozása. Látszólag ártalmatlan, de szemmel láthatóan nagyon idegen csoport van ott, ahol a többség együttesen is tehetetlen velük szemben.

A kötet végi életrajzi jegyzetből kiderül, hogy Wyndham más műve is foglalkozott elemi félelmekkel: az Újjászületés szintén az új nemzedék korábbitól – és az elvárt normáktól – való eltérését mutatja ijesztőnek, a Crysalids és A triffidek napja mutációkkal, a Kraken óceánmélyi földönkívüliekkel, a Web pókokkal fenyeget.

Egyes szám első személyben, majd helyenként személytelen nézőpontra váltva, pár oldalas fejezeteken keresztül mesél egy angliai faluról, ahol egy napon különös dolgok történnek. Idegen behatásra megfogannak és megszületnek az evolúció következő lépcsőfokát képviselő Gyerekek. Akik magatartása egyáltalán nem gyermeki, rendkívüli értelemmel és dermesztően hűvös logikával bírnak, együtt gondolkodnak (a gyerekek kollektív tudata vonatkoztatható akár a kommunizmusra is) …és aranyszínű a szemük. Kakukkfiókákhoz hasonlítják őket, amik egy másik fajt használnak ki a saját túlélésük érdekében. Ugyanakkor mindez csak feltételezés, elképzelés, a jövevények származása és ittlétük célja rejtély. Ám Sallai Péter borítója kétségtelenül nagyon para!

Aztán, amint a furcsaságaik tettekben is kezdenek megmutatkozni spoiler, a mássággal kapcsolatos félelmek ellentéteket szülnek. Jönnek a politikai játszmák, a katonai beavatkozás is a küszöbön. Pedig csak védekeznek, pedig csak túlélni akarnak – mondhatjuk megértően, polkorrekt megoldásokon gondolkodva. Vagy félhetünk joggal, hiszen a Gyerekek is felnőnek egyszer. Ijesztő hatalommal bíró lények, és csak idő kérdése, hogy az emberi faj túlélése váljon napirendi ponttá. Sokáig csak megfigyelős-rácsodálkozós, majd elmélkedős, tanakodós mederben haladnak a dolgok. Nincsenek nagy akciók, összecsapások, viszont érdekes beszélgetések zajlanak a falubeliek és a Gyerekek között. Megdöbbentő volt, amikor a végén a katonai hírszerzők tudomására jut, hogy a Föld más pontjain is történtek hasonló események spoiler

„Az jutott eszembe, hogy az „élni és élni hagyni” leereszkedő magatartását csak az önmagát biztonságban tudó engedheti meg magának.”

Elgondolkodtat a végkimenetellel is. Mit tehetünk a túlélésünkért? Mit vagyunk hajlandóak megtenni? Mit helyes tenni?

2 hozzászólás
Joshua182>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Fiatalkoromból homályosan emlékszem a filmverzióra, így igazán nem tartogatott számomra meglepetéseket a cselekmény, a könyv viszont mégis meglepett bizonyos szempontból.
Az elbeszélés technikája enyhén szokatlan volt, eleinte zavart is, hogy a történések jelentős részéről nem „testközelből”, hanem visszatekintések, párbeszédekben található visszaemlékezések formájában értesül az olvasó. A nagyobb időbeli ugrások sem tetszettek ilyen szempontból, előfordul több hónapos, de 9 éves ugrás is. A mondanivaló szempontjából nincs nagy jelentősége, de eléggé foghíjassá teszi a cselekményt.
Az elsődleges nézőpont kiválasztását sem értem igazán, a (névleges) főszereplő, Richard, amellett, hogy nem tesz hozzá érdemben a fejleményekhez, rengeteg kulcsmomentumnál nincs is jelen. A nézőpontok váltogatása, miután több karakter is megnyilatkozik mesélőként, ha lehet, csak még inkább elbizonytalanított.
Az igazi központi karakter, egyúttal az író szócsöve Gordon Zellaby. Annak ellenére, hogy nem látunk a fejébe, róla kapjuk a legpontosabb jellemrajzot, az ő véleményén és nézetein keresztül szembesülünk a regény legfontosabb kérdéseivel a fajunkról, az evolúcióról, erkölcsi és egyéb dilemmákról.
Annak ellenére, hogy meglehetősen régen íródott a történet, számomra ésszerű álláspontot közvetít az idegen intelligenciához való viszonyulásról, és tetszett, hogy olyannak ábrázolja a természetét is, melyet realisztikusnak gondolok, szemben a túlzottan optimista idegenképekkel, emiatt inkább felfelé kerekítettem a csillagozásnál.
A regény leginkább elméleti síkon operál, ezért elmélkedéshez lehet megfelelő adalékanyag, aki hihetetlen izgalmakra és őrült akcióra vágyik, annak valószínűleg nem ez lesz a megfelelő olvasmány.

>!
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639828353 · Fordította: F. Nagy Piroska
ppeva P>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Mindig is utáltam a thrillert, horrort, kemény krimit, gyűlölöm, ha ijesztgetnek, ha ijesztő effektekkel, zenével, képekkel sokkolnak. Próbálom elkerülni az ilyesmit, ha ez azzal is jár, hogy a könyvek egy részétől (és a filmek nagy részétől…) így el is zárom magam. Ez van, így jártak így jártam.
Ezt a borítót se fogtam volna meg, már túl van az én a határomon. De hát ilyen a moly: valaki írt róla, valaki kiemelte, beleolvastam a fülszövegbe, az értékelésekbe, és foglalkoztatott. Így mikor a könyvtárban véletlenül kihúztam a könyvet a sorból, ahelyett, hogy sikoltva eldobtam volna, hazahoztam. Sőt, kiolvastam. Sőtsőt: tetszett.
Az idő és a hely, ahol a történet játszódik, szimpatikus nekem. Vidéki Anglia, unalmas falucska, ötvenes évek – akár egy Agatha Christie könyv is lehetne.
Nagyon érdekesek voltak a könyvbeli sci-fi eseményekhez kapcsolódó földi reakciók. Tele volt elgondolkoztató, továbbgondolásra ösztönző mozzanatokkal, epizódokkal, társadalmi és morális kérdésekkel.
Ez a könyv 1957-ben jelent meg, amikor már gyakran felvetődött, de még közel sem volt ennyi vita a toleranciáról, másságról, elfogadásról. Annál is inkább sokkolt benne ez a mondat:
„Politikai szempontból pedig a kérdés ez: megengedheti-e magának bármely állam, ha mégoly toleráns is, hogy befogadjon egy egyre erősebbé és nagyobbá váló kisebbséget, amelyet nem tud kézben tartani? A válasz ismét csak nem lehet.”
Ezt a részletet figyelembe véve a könyv végső megoldása még inkább sokkoló…

Érdekes párhuzamot találtam benne a pár napja olvasott dán Pátriárka könyvvel. (Lám, megint az „egymással beszélő könyvek” jelenség!) A másság elfogadásáról volt szó abban is. Hogy milyen könnyű messziről és általánosságban, jelszó szinten elfogadni, tolerálni, támogatni a másságot, az idegeneket, a bevándorlókat – és mennyire sokkoló lehet, ha a családodban vagy a szomszéd házban üt tanyát… Még ugyanazon emberben is szinte skizofrén módon jelenhet meg a hatás.

kivimango>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Már egy jó ideje kíváncsi voltam erre könyvre, de valamiért volt bennem egy kis tartás, hogy még sem hozza a vártat. Talán ez szerencse is, mert így nem éreztem semmi negatívumot a könyv elolvasása után. A fülszöveg végre nem csapott be, azt kaptam, amire az utalt. Roppant izgalmasnak nem mondanám a történetet, de végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Zellaby eszmefuttatásai bár mindig helytállóak és reálisak voltak, valahogy nekem kicsit túl merengőnek hatottak és a sok szövegelés alatt néha úgy éreztem, hogy elveszik a fontos mondandó. Egy valami hiányzott nekem, de az nagyon – a Gyermekek megszólaltatása. A könyv utolsó negyedében halljuk csak őket, addig nem tapasztalhatjuk meg saját magunk fejlettségüket, észjárásukat. Sokkal könnyebben átéreznénk a lakosok érzéseit, a helyzet komolyságát, ha ez nem maradt volna ki. Na meg hát végül is a legfontosabb részei a könyvnek, kíváncsi voltam rájuk és szerettem volna megismerni őket. Ezen kívül semmi kivetni valót nem találtam a könyvben. A szokásos kis betűs, tömören nyomott Metropolis Media-s kiadást még mindig nem tudom megszokni, inkább lett volna vastagabb, de ez csak az én problémázásom, gondolom másokat nem annyira zavar.

3 hozzászólás
kolika>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Kezdjük a külalakkal. A cím és borító nekem sehogy sem tetszik együtt. A cím valami magasztosabbat, féltő gondoskodást kiváltó érzést jelent, viszont a borító kisgyerekének szeme inkább valami vámpírra vagy vérfarkasra, meg hasonló szörnyűségekre emlékeztet, s így inkább a riadalmat váltaná ki belőlem elsősorban. Kiderült, hogy többször megfilmesítették a történetet, amelynek címe még nagyobb súllyal esik latba. Az „Elátkozottak faluja” minden kétséget kizáróan elárulja, hogy nem holmi ártatlan lényekkel akadt dolgunk. Az angol cím tetszik ez esetben a legjobban, ami inkább a másságra, a megszokottból való kilógásra emlékeztet. A történet erre épít: a másságra. Ezeknek a gyerekeknek más a fogantatásuk, más dolgokat tudnak, más dolgokra tudják rávenni az őket kihordó szülőket (később nemcsak őket), másképp fejlődnek, mást akarnak …
S ebből adódnak a problémák. Képes-e vagy akar-e az ember elrugaszkodni az addig megszokottaktól, átadni helyét és irányítási elveit az ismeretleneknek? S ha ez megtörténne, akkor ezzel nem írja-e alá az emberiség történetének végét?
A szereplőket sok különböző vonások gazdagították, de jó részükre jellemző volt a tehetetlenség, sőt félelem az ismeretlennek szemben. Ez más és más formában valósult meg. lázadás (elszökés a faluból), támadás vagy éppen a filozofálgatás. Zellaby-t ez a helyzet sok esetben eszmefutattásokra sarkallta, s ilyenkor elég sokszor éreztem, hogy szinte csak önmagának beszél; a beszélgetőtársai sok esetben nem értek el beszédeinek magaslataira. Persze a végén kiderül, hogy nemcsak beszélni képes.
Kicsit egyoldalúnak éreztem a könyvet, csak a falu és az emberek nézőszögéből bemutatott történetnek. Sokkal jobb lett volna, ha a gyerekek szemszögéből is jobban meg lett volna világítva a történet. Csak testileg voltak gyerekek, a kötet vége felé tett kivételes beszélgetés során igencsak azt láthattuk, hogy mennyire fejlett gondolkodásuk van. Jó lett volna, ha ebből több ízelítőt kaphattam volna.

anesz P>!
John Wyndham: Szemünk fényei

Nagyon tetszett, végre egy jó sci-fi! Ilyet is régen olvastam.
Bővebb elemzés a blogomban:
http://olvasasfolyam.blogspot.hu/2017/06/szemunk-fenyei.html


Népszerű idézetek

csartak P>!

Tudjuk, mit írt Francis Bacon: nam et ipsa scientia potestas est, a tudás hatalom, és az embernek fáj, hogy egy ilyen nagyszerű tudós is mond időnként ökörségeket. Az enciklopédia zsúfolásig tele van ismeretekkel, és semmit sem tud kezdeni vele; mindannyian ismerünk embereket, akik meglepően sok adatot meg tudnak jegyezni, de felhasználni már nem tudják ezeket. Egy számítógépből kötetekre menő tudásanyag vehető ki, de addig egyetlen része sem használható semmire, amíg valaki fel nem fogja az értelmét. A tudás csak üzemanyag; kell hozzá a megértés motorja, hogy hatalommá változtassa.

179. oldal, Tizennyolcadik fejezet - Beszélgetés egy Gyerekkel (Metropolis Media, 2009)

1 hozzászólás
dokijano>!

    – A galamb attól még nem gyáva, hogy fél a héjától; egyszerűen óvatos – válaszolta Zellaby, és hétköznapibb témák felé terelte a beszélgetést.

149. oldal, Tizenhatodik fejezet - Kilencévesek lettünk (Metropolis Media, 2009)

borob>!

A férfi gőgje merő dicsekvés, a nőé együtt születik vele – jegyezte meg. – Mi néha elgondolkodunk a régmúlt büszke dinoszauruszairól, és ilyenkor azt kérdezzük magunktól, vajon a saját kis időnk mikor és hogyan fog lejárni. De a nő nem. Az ő örökkévalósága számára hitcikkely. Nagy háborúk, és katasztrófák jönnek és mennek, egész birodalmakat nyel el a szenvedés és a halál, de ezek mind csak a felszínt érintik; ő, a nő, örökkévaló, nélkülözhetetlen, ő itt lesz mindig, egészen az idők végéig. Ő nem hisz a dinoszauruszokban: valójában abban sem hisz, hogy a világ létezett, amíg ő meg nem jelent rajta. A férfiak építhetnek és rombolhatnak, eljátszadozhatnak az összes játékszerükkel; kényelmetlen, zavaró tényezők, pillanatnyi komfortot szolgáló téblábolók, míg a nő, akit valami titokzatos köldökzsinór magával a nagy életfával köt össze, tudja, hogy nélkülözhetetlen. Kíváncsi vagyok, vajon annak idején a nőstény dinoszaurusz is meg volt-e áldva ugyanezzel a kényelmes bizonyossággal.

Tizennyolcadik fejezet, 177. oldal

FélszipókásŐsmoly P>!

A tudás csak üzemanyag; kell hozzá a megértés motorja, hogy hatalommá változtassa.

179. oldal

vicomte P>!

Ezt persze nem úgy kell érteni, mintha Midwichnek egyáltalán nem volna történelme. Neki is megvoltak a maga nagy pillanatai. 1931-ben Midwich volt a központja egy feljegyzésre nem került száj- és körömfájás járványnak. És 1916-ban egy útvonaláról letért Zeppelin itt ejtette le egyik bombáját, amely egy felszántott mezőre esett, de szerencsére nem robbant fel. És ennek előtte nagy szenzáció volt – vagy legalábbis szóbeszéd tárgya –, amikor Édes Polly Parker lelőtte a másodosztályú haramiát, Black Nedet, a Kasza és Kő kocsma lépcsőjén. És bár Polly rosszallásának e gesztusa sokkal inkább személyes, mint társadalmi természetű volt, az 1768-as év balladáiban dicsőítettek érte a nevét

10-11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1916 · 1931
borob>!

Zellaby kinyúlt, és megfogta az asszony kezét.
– Nem is tudom, létezik-e ostobább és nagyobb tudatlanságra valló képzavar annál, hogy „Természet anyánk” – szólalt meg kis hallgatás után. – Mert a Természet olyan hihetetlenül könyörtelen, baljós, és kegyetlen, hogy létre kellett hozni miatta a civilizációt. Az ember a vadállatokat tartja brutálisaknak, holott a legvérengzőbbje is szinte megszelidítettnek tűnik ahhoz képest, hogy milyen gonosznak kell lennie annak, aki például a tengerben életben akar maradni; ami pedig a rovarokat illeti, az ő életük csak a leghorrorisztikusabb módszerek bevetésével tartható fenn. Nincs megtévesztőbb annál a meghittséget sugalló fogalomnál, mint amit a „Természet anyánk” kelt az emberben. Minden egyes fajnak küzdenie kell az életben maradásért, és ehhez még a leggyalázatosabb eszközt is felhasználja, ami csak a rendelkezésére áll; hacsak egy másik ösztön nem szorítja háttérbe benne a létfenntartás ösztönét.

Tizennegyedik fejezet, 114. oldal

Praetorianus P>!

Csak egy gyerek vagy egy gyerekes gondolkodású felnőtt várja el az élettől, hogy igazságos legyen.

dokijano>!

Részt vett a normandiai partraszállásban is, de nem az első vonalban. Mint megjegyezte:
    „Állandóan azt éreztem, hogy tévedésből vagyok itt. Valószínűleg azért, mert iskoláskoromban azt vártam, hogy részt vegyek a Kaiser háborújában, de az befejeződött amíg még túl fiatal voltam. Ettől függetlenül sose tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy az volt az én háborúm, és nem ez, amelybe most valahogy belekerültem. Időnként különös hangulat uralkodik el rajtam, kívülállóként szemlélem az egészet, és elfog a déjà vu érzése. Rákaptam a szonettek írására, mivel nem tudsz sok papírt magaddal vinni, és ez érdekesebb, mint a keresztrejtvény. Amikor nyugalom volt, megpróbáltam egy-két francia színdarabot lefordítani, de ezek elvesztek valahol Németországban.”

230. oldal, John Wyndham (Metropolis Media, 2009)

1 hozzászólás
dokijano>!

    Az amerikai SF-fel kortársaihoz hasonlóan a Woolworth áruházban találkozott, ahol az Amerikából teherhajók ballasztjaként (!) érkező magazinokat 3 pennyért lehetett megvenni.

228. oldal, John Wyndham (Metropolis Media, 2009)

1 hozzászólás
mohapapa I>!

– Nézzétek – mondta –, tegyük fel, hogy mi civilizáltabb szempontból mérlegeljük ezt a dolgot! Végtére is ez egy civilizált ország, arról híres, hogy képes kompromisszumos megoldásokat találni. Engem nem győzött meg az a sommás ítélet, amellyel kijelentitek, hogy itt nem lehet egyetértésre jutni. A történelem tanúsága szerint mi türelmesebbek vagyunk a kisebbségek iránt, mint mások. Ezúttal a lány válaszolt. – Ez nem civilizált, hanem éppenséggel nagyon is primitív ügy. Ha létezünk, akkor uralkodni fogunk fölöttetek…ez világos és szükségszerű. Beleegyeztek-e, hogy elfoglaljuk a helyeteket, és elindultok-e ellenállás nélkül a kihalás felé vezető úton? Nem hiszem, hogy ehhez eléggé dekadensek volnátok. Politikai szempontból pedig a kérdés ez: megengedheti-e magának bármely állam, ha mégoly toleráns is, hogy befogadjon egy egyre erősebbé és nagyobbá váló kisebbséget, amelyet nem tud kézben tartani? A válasz ismét csak nem lehet.

203. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mary Shelley: Frankenstein
H. G. Wells: Világok harca
Három klasszikus rémtörténet
H. G. Wells: Dr. Moreau szigete
Arthur Conan Doyle: A sötét arc ura és a tenger alatti elveszett világ
Michael Crichton: Kongó
H. G. Wells: Szörnyetegek szigetén
Mary Shelley – Percy Bysshe Shelley: Frankenstein / Válogatott versek
Tim Lebbon: Alien vs. Predator: Armageddon
Alan Dean Foster: A végső megoldás: Halál