A neves angol sci-fi író regénye ma kortörténeti kuriózumnak számít, egy olyan történelmi korszak, – az ötvenes évek hidegháborújának – irodalmi dokumentuma, mely nyilvánvaló politikai okokból évtizedekig nem kerülhetett a magyar olvasó elé. Vajon mik is ezek a „triffidek”? Látszatra együgyű és ösztönösen ragadozó húsevő növények, melyekről eleinte csak annyi derül ki, hogy kitűnő minőségű olaj készíthető belőlük. De mi köze van mindehhez egy szovjet titkosügynöknek? Mitől vakul meg hirtelen egyik napról a másikra fél London, s van-e remény a rohamosan terjedő veszély megfékezésére? – Wyndham, a kalandos sorsú író regénye egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót, míg ki nem bogozza a pánik és a veszély valódi okát.
A Triffidek napja 36 csillagozás

Kedvencnek jelölte 7
Várólistán 18
Kívánságlistán 7
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ennek a történetnek az a legnagyobb erőssége, amely szerintem egyben a gyengéje is: nagyon gyorsan és pörgősen halad előre a cselekmény. Például, már az első nap sokan öngyilkosok lesznek a vakság miatt, ha jól emlékszem, két esetet említ az elbeszélő… Szerintem ilyen helyzetben több idő, amíg valaki erre rászánja magát, vagy felméri a kilátástalan helyzetet, és végképp elveszti a reményt. De más tekintetben is, már második nap komplett stratégiákkal állnak elő a szereplők… Valószínű, hogy a valóságban sokkal tovább tartana, míg ilyen ad hoch társulások alakulnak, amelynek keretében előadást tartanak arról, hogy szakítani kell a túlélés érdekében az eddigi erkölcsrenddel. De másrészt a gyorsított tempótól válik olyan letehetetlenné és izgalmassá a regény. Ebben a világban farkastörvények, pardon triffidtörvények uralkodnak (akik sajnálatomra a cím sejtetésével ellentétben csupán mellékszereplők, még ha fenyegető antagonisták is a történetben). És a túlélőnek le kell vetkőzniük lovagias erényeiket, úgy mint például az elesettek megsegítése. Éppen ezért sokat moralizálnak a karakterek, mialatt a dialógok elvesztik elevenségüket és hitelességüket, és inkább egy viktoriánus korabeli regényre emlékeztetnek. Mindeközben viszont az olvasó is rákényszerül arra, hogy számot vessen magában, mint tenne egy ilyen helyzetben… Valahogy nem tudtam kívülálló maradni, a történet beemelt a saját világába, és miközben jól tudom, hogy belőlem triffideledel válnék, azért szurkoltam a főhősnek, hogy sikerüljön erősnek maradnia, és túléljen. Summa summarum, aki szereti a posztapokaliptikus narratívákat, ezt a klasszikus darabot se hagyja ki 1951-ből(!).
Igazi klasszikus sci-fi, utópisztikus látképpel.
A könyv egy olyan jövőképet fest elénk, amelyet bármikor el lehetne képzelni. Érdekes, hogy a szereplők gondolatai mind mind valósághűek. Nincs egy szereplő se, akire azt mondanám : „A valóságban ilyet nem tenne”. Az eseménysorozat is egy olyan sorozat, amelyet kapásból elfogadok. Igazából bármikor megtörténhet, az az érzésem.
Én általában nem szeretem az utópiákat, de ez egy jó könyv. Ajánlom mindenkinek.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy jóféle kis posztapokaliptikus sci-fi.
Minden ember megvakul, aki megnézni a látványos égi jelenséget. Érdekes belegondolni, hogy mi lenne akkor, ha egy reggel úgy ébrednénk, hogy senkis em látna. Igen-igen hamar összeomlana a világ.
Így történik ez a regényben is, ahol még ban egy nehezítő körülmény: a triffidek.
A triffidek húsevő növények, akik előszeretettel vadásznak emberre, ha tehetik. Márpedig egy vak ember igencsak kiszolgáltatott.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Régimódi sci-fi elemekkel operáló történet: titkos szovjet kísérletek, mutáns húsevő növények, rejtélyes kozmikus sugárzás, amitől az emberiség nagy része megvakul… de a regény lényege nem ez, hanem a társadalom összeomlása és újjáépítése. A címlap abszolút félreérthető (értsd: rossz, gagyi), mert ez nem „úgy” posztapokaliszis, hogy izmos túlélők irtják a vadonban a gaz gazokat. Éppenséggel egy hidegvérű angol ifjú történetét olvashatjuk, aki próbálja kivenni a részét a civilizáció újjászervezéséből. Engem némileg a Védett férfiakra emlékeztetett (vagy inkább fordítva, hiszen a Triffidek sokkal régebbi), csak itt a látók a privilegizált kisebbség
A filmet láttam még ezer éve, halványan emlékeszem csak rá, de az sokban eltér a könyvtől. Bevallom, némi várakozással (vagy inkább elvárással) kezdtem olvasni, és nem olyan volt, mint amire számítottam.
A triffidek kevesebb szerepet kaptak a történetben, mint vártam volna, szinte csak lényegtelen, ám bosszantó elemnek tűntek. A stílusról pedig ordít – főleg a párbeszédeknél –, hogy a fő szempont egy világméretű katasztrófa utáni kérdések és eszmék felvetése. Mi a helyes vagy helytelen az új, megváltozott világban? Sokszor csak azért van a több szereplő, hogy ezt kicsit gördülékenyebben fejthesse ki az író, és ne kelljen monologizálni…
Ezektől eltekintve persze érdekes és valóban elgondolkodtató történet. A sztori élethű, reális, a túlélésnek több lehetséges módját mutatja be. Jobban mondva a különböző emberek eltérő rekacióit és megoldásait a katasztrófa utáni helyzetre. A fő szempont, mint említettem, nem az érzelmeken, hanem a gyakorlatiasságon és az eszméken van. De ezzel együtt olvasmányos történet, egyszer megéri olvasni.
Messze jobb, mint a belőle készült film – a hatvanas évekből; mert készül egy új, és ugye hátha –, igazi csemege: a klasszikus és ezért kiszámítható fordulatok és archetipikus karakterek (pl. az elvakult hívő gazdaasszony, vagy az alfahím lázadó) mellett hál' istennek nem annyira a történetre, hanem az „eseménynek” az emberekre gyakorolt hatására koncentrál, úgyhogy igazi drámát kapunk. Cool.
Jó kis sci-fi, lehet, hogy Saramago is olvasta, mielőtt megírta volna a Vakságot. Izgalmas, elgondolkodtató, laza nyári olvasmány.
Népszerű idézetek
– Szeretem látni a célomat és egyenes úton megközelíteni.
– De a legtöbb ember nem szereti, még ha azt állítják is, hogy igen. Jobban szeretik, ha csalással vagy kedveskedéssel, sőt akár kényszerrel veszik rá őket. Így sohasem hibáznak: ha mégis hiba történik, mindig más vagy másvalaki az oka.
151. oldal
Mindaddig a magányt csak valamiféle negatívumnak hittem: a társaság hiányának és természetesen átmeneti állapotnak… Aznap megtanultam, hogy ennél sokkal több. Olyasvalami, ami nyomaszt és eltapos, ami eltorzítja a hétköznapit, torz trükköket művel az elmével. Olyasvalami, ami mindenütt ott bujkál ellenségesen, cibálja és rémülettel riogatja az idegeket, és nem engedi, hogy egy pillanatra is elfeledd: egyedül vagy, senki sincs, aki segítene neked, aki törődne veled.
177. oldal








































