50 évbe telt, hogy ez a könyv eljusson hozzánk, de megérte várni. Szinte egy szuszra (na jó, kettőre) olvastam el 350 oldalt, nem tudom, előfordult-e már velem valaha. Gondolhatnátok, hogy valami izgalmas kalandregény ez, és abból a szempontból, hogy az élet egy kaland, az is. Főhősünk William Stoner, akinek életét az író gyakorlatilag az első bekezdésben összefoglalja – valaki ezt úgy mondaná, hogy elspoilerezi –, de higgyétek el, érdemes elolvasni a továbbiakat is. Miért tesz ilyent egy író? Na, biztos mondani akar valamit, küldetéstudata van neki, vagy ilyesmi. Vagy csak egy írói fogás, és egész máshogy alakulnak a dolgok. De nem, Stoner valóban elvégzi az egyetemet, irodalomtanár lesz, megnősül, sosem épít karriert, majd miután szinte ki sem tette a lábát az egyetemről, 65 évesen meghal. Izgalmasan hangzik, mi? Nem. És mégis az.
Stoner nem buta ember, igaz, nem is egy zseni. Csak egy a sok közül, aki megtalálta a hivatását, és ha hagyják, akkor jól is csinálja. Ez a regény az amerikai álom antitézise. Stoner nem csinál semmi rendkívülit, nem lesz nagy ember, csak éppen a saját erkölcsei szerint leéli az életét, és mivel az ő szemével látjuk ezt az életet, együtt érzünk vele, ő lesz a mi hősünk, mert magunkra ismerhetünk benne. Végig foglalkoztatott a kérdés, hogy Stoner tényleg egy pozitív hős, tényleg neki volt igaza, jól csinálta? Egy átlagélet nagyjából hasonló kerékvágásban folyik, van néhány fontos döntés, amit meg kell hozni az életben, és aztán úgyis az ember habitusa határozza meg az irányt. És Stoner? Otthagyja a nehéz paraszti munkát, hogy egyetemre járjon, majd úgy dönt, hogy nem lesz gazdász, hanem inkább irodalmár. Aztán ott marasztalják az egyetemen, tanítani kezd, megismerkedik egy lánnyal, feleségül veszi, és kiderül, hogy nem illenek össze, később szerelmes lesz, de nem képes addigi életét feláldozni a szerelemért, majd egy szakmai-erkölcsi vitában összeveszik felettesével, amivel egy életre elássa magát az egyetemen. Ezek voltak Stoner döntései. Felismerhette volna, hogy az a lány nem hozzávaló (én már az elején tudtam, ahogy megláttam), félredobhatott volna mindent a szerelméért, engedhetett volna a vitában, végül is egy marginális kérdés volt. És ha én akkor úgy döntök, hogy…? Nos igen, ez az egyik mondandója Williamsnek, az életed a tiéd, te döntesz, és aztán te járod végig az utad. És ha nem jól döntesz, na bumm, az a pár jó év, ami volt, az mindig a tiéd lesz. Persze visszanézni azért elég keserű dolog.
A szöveg végig szenvtelenül szól hozzánk, mint ahogy az egész történetben a szeretet a legritkábban előforduló érzelem, de mégis megérinti az embert, a végén szinte fojtogató, ahogy az utolsó időkről olvasunk. Ezzel szemben vannak igazán izgalmas részek is, főleg a Walkerrel való összecsapás, ami szinte krimiszerűen feszült. Ez a Stoner, egy intellektuális kaland, miközben olvasod a szöveget, magadat olvasod bele, te leszel Stoner, és tudod, akárhogy is döntesz, nem te leszel Amerika (megfelelő ország behelyettesítendő) hőse.