Egerek és emberek 352 vélemény



John Steinbeck először 1937-ben, az Egerek és emberek című kisregényével hódította meg a közönséget. Kegyetlen, embertelen világról szól a mű, két mezőgazdasági vándormunkás, George és Lennie világáról. Hétköznapi természetességgel élik tragikus életüket, melyben az emberhez méltó élet csupán távoli, megvalósíthatatlan ábránd – s mégis az egyetlen, ami értelmet, célt ad életüknek, még elérhetetlen voltában is.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
| 116 | Benedek Marcell | Ugrás | |||
| 9789639708013 | 102 | Benedek Marcell | Ugrás |

Most olvassa 7
Várólistán 198
Kívánságlistán 53
Aktuális kihívások
| Kihívás | Résztvevők | Véget ér | |
|---|---|---|---|
| BOOVIE – Kettős látás, avagy a dupla élvezet éve.:) | ★ | 603 | 2012. május 16., 23:59 |
| Salinasi kalandozások Steinbeckkel. | ★ | 126 | 2012. december 31., 08:15 |
| 1001 könyv, amit… | ★★★ | 171 | 2016. december 31., 21:00 |
| Banned Books Week | ★ | 312 | 2016. december 31., 23:59 |
Népszerű értékelések
Nem kell ahhoz 600 oldal, hogy az embernek megszakadjon a szíve. 102 is elég…
13 kommentIgazából értékelést akartam erről írni, de amikor elkezdem minduntalan egy történet ugrik be. Le kell írnom. Bocsánat.
Hazavittem a könyvet a szülőfalumba és elolvastam. Nagyon tetszett. A könyvet otthon felejtettem a zongora tetején. Visszajöttem a városba, nem értem vissza régen, mikor csörgött a telefonom. Az anyukám volt. A könyv ránézett, és szólt neki, hogy vedd föl, olvasd. Elolvasta, és azért hívott, hogy elmondja a könyv borzasztó. Borzasztóan szép. Egy hétre rá megnéztük együtt a filmadaptációt. Azóta is rajongók vagyunk. Az anyukám és én.
az egyik legfantasztikusabb könyv, amit idén olvastam… de tényleg! borzongatóan szép… még soha nem volt ilyen élményben részem: kb délután 5 volt, mikor befejeztem, és 8 ig folyamatosan, megállás nélkül sírtam… minden rosszat és kegyetlent kiürítettem magamból, átszipogtam az utolsó 35 oldalt (a könyv mb 85 oldal), és olyan sírógörcsöt kaptam, mintha ott lettem volna, és az egészet végignéztem volna… nobel díj?… egyetértek… kifinomult, és tiszta írási stílus, minden salaktól mentes, megkapó történet… és csodálatos karakterek… eddig csak Hrabalnak sikerült így megríkatnia…
Ez egy olyan könyv, hogy utána legszívesebben én is kiköltöznék egy tanyára, a föld zsírjából élnék, kukoricát termesztenék és etetném a tengerinyulakat, és ha eső jönne, begyújtanék a kályhába és elüldögélnék a jó melegben. Pedig igazából, eszem ágában sincs a föld zsírjából (sose fogom megunni ezt a szókapcsolatot) élni. És mégis…
Színház és film után, végre el is olvastam. Lenni az előadás hangján szólalt meg a fejemben.
Úgy éltem az eddigi életem, hogy nem olvastam el ezt a kisregényt, ezt nagyon bánom. Viszont sok-sok évem van még hátra, amit a világon tölthetek (legalábbis remélem), ez az előttem álló életem pedig már az Egerek és emberekkel gazdagabb. És ettől boldogabb vagyok.
Azt hiszem, hogy legalább évente újraolvasós lesz. Csodálatos történet az emberségről. Eggyel növelte a kedvenc könyveim listáját.
Hirtelen, amikor belekezdtem, nem tetszett a hangulata. Aztán nem bírtam abbahagyni, annyira érdekelt, így hirtelen ki is olvastam. A végén szóhoz se jutottam.
Egyszerű, semmi kis könyvbe csomagolt mindenség. Számomra „csupán” ennyi. :)
Összezavart. Az író elhitette velem, hogy itt nem történik semmi lényeges (hisz nem használt olyan szavakat, kifejezéseket, amivel különösebben hatni akart a könnycsatornákra). Talán ez a legborzasztóbb az egészben. Hogy végig olyan érzése van az embernek, hogy ez a természetes, hogy ha valaki kidől a sorból, akkor átlépünk rajta (erről tanúskodik az utolsó mondat is: "Ugyan mi az ördög bántja ezt a két embert?").
Borzalmas. Én nem akarok ilyen világban élni. De sajnos, azt hiszem, ilyen világban élek.
Népszerű idézetek
Derék ember. … Nem kell ész ahhoz, hogy derék ember legyen valaki. Némelykor azt hiszem, hogy éppen ellenkezőleg áll a dolog. Nézz meg egy igazán okos embert, s ritka eset, hogy derék ember legyen.
Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. – Siránkozó hangon folytatta: – Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! – kiáltotta. – Mondom neked, az ember belebetegszik a magányosságba.
Curley is olyan, mint sok más kis termetű ember. Utálja azokat, akik nagyra nőttek. Mindig nagydarab emberekkel köt ki. Mintha haragudnék rájuk, amiért ő nem nőtt nagyobbra. A kicsi ember már ilyen, hiába. Mindig hetvenkedik.
28. oldal (Könyvmolyképző Kiadó)
Az ember egyedül üldögél itt esténkint, könyveket olvas vagy gondolkozik, vagy miegyebet csinál. Néha elgondolkozik, és nincs senkije, aki megmondja neki, mi igaz, mi nem. Lát valamit, de nem tudja, helyesen látja-e vagy sem. Nem fordulhat senkihez, hogy megkérdezze, látja-e ő is. Nem mondhat el semmit. Nincs, amihez mérje a dolgokat. Sok mindent láttam én itt. Nem voltam részeg. Nem tudom nem aludtam-e. Ha lenne velem valaki, megmondhatná, aludtam-e vagy se, s akkor rendbe volna minden. De így nem tudom.
– Velünk bizony másképpen áll a dolog. Nekünk van jövőnk. Van, akivel beszéljünk, aki törődik velünk. Nem kell kocsmában ülnünk, s a pénzünket kidobálnunk, csak azért, mert nincs, ahová menjünk. Más ember, ha börtönbe dugják, ott rothadhat, az ördög sem törődik vele. Bezzeg, velünk van, aki törődjék.
Lennie közbevágott:
– Bezzeg, hogy van! És miért? Mert… Mert te törődöl énvelem, én törődöm teveled, hát ezért. – Boldogan nevetett. – Most folytasd, George!
– Hiszen már könyv nélkül tudod. Elmondhatod magad is.
– Nem, csak mondd te! Én kifelejtek belőle. Mondd, hogyan lesz később.
– No jó. Egyszer majd – amikor már összeraktuk a pénzt – lesz egy kis házunk, egynéhány hold földünk, tehenünk,disznónk és…
– És a föld zsírjából élünk! – kiáltotta Lennie. És lesznek tengerinyulaink! Folytasd, George! Beszélj arról, hogy mi lesz a kertünkben, meg a nyúlketrecekről, meg a téli esőről és a kályháról, meg hogy a tejen olyan vastag lesz a föl, hogy késsel kell vágni. Erről beszélj, George!
– Miért nem beszélsz magad? Tudod jól az egészet.
– Nem, mondd el csak te! Ha én mondom, az nem egészen olyan. Na igazán, folytasd, George! Hogy én hogy fogom ápolni a tengerinyulakat.
Amint meg szokott esni néha, egy perc megállt az időben, s tovább lézengett, tovább tartott egy percnél. S a hang és a mozgás egy percnél sokkal, de sokkal hosszabb időre állt meg. Aztán lassan- lassan újra fölébredt az idő, s lustán tovább botorkált
Sokat mulattam rajta. Meg-meg tréfáltam, mert olyan buta volt, hogy nem tudott magára vigyázni. De butaságában azt sem vette észre, hogy megtréfálom. Én mulattam rajta. Átkozottul okosnak éreztem magam mellette. Megtett mindent, amit mondtam neki. Ha azt mondtam, hogy ugorjon a vízbe, azt is megtette. Egy idő múlva már nem találtam olyan mulatságosnak a dolgot. Nem is haragudott meg soha. Úgy elvertem, mint a kétfenekű dobot, ő meg puszta kézzel apróra törhette volna minden csontomat, de az ujját sem emelte rám soha.
Egyszer legények álltak a Sacramento folyó partján. Nagyon el voltam telve magammal. Odafordulok Lenni-hez, s azt mondom neki: „Ugorj bele!” És beleugrott. Úgy tudott úszni, mint a kő. Majdhogy bele nem fulladt, mire ki tudtuk fogni. S milyen hálás volt nekem, amiért kihúztam! Tisztára elfelejtette, hogy én ugrattam a vízbe.
39. oldal [ Európa, 1982]
Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. – Siránkozó hangon folytatta: – Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! – kiáltotta. – Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba.
Néhány mérföldnyire Soledadtól délre a Salina folyó szűk mederbe ereszkedik le a domb lábánál, s mélyen és folyik tovább.
(első mondat)



