Édentől keletre 92% 354 vélemény

Szeretem a családregényeket, ezt is megkedveltem, bár nem került a kedvencek közé, ehhez túl előrelátható és kiszámítható volt a cselekmény, zavart néhány szájbarágós rész, egyes szereplők néha zavaró módon szócsőként funkcionáltak, alakjuk, szerepük szimbolikus volta túlontúl érezhető. Ettől függetlenül ötcsillagos a regény komplexitása miatt, lendületes, lebilincselő elbeszélésmódja miatt, cselekménye magával ragad – főként, mert érezzük, hogy igaz és ránk is találó, mert hozzánk és rólunk szól. Mert egyes (igaz) történetek soha nem évülnek el, hanem minduntalan és elkerülhetetlenül megismétlődnek, az eredendően emberit, az esendőt mindenikünk hordozza, igaz, a választás lehetősége is mindenikünknek adott. Káin gyermekei vagyunk mindnyájan, nem azé, akit szerettek, hanem azé, akiben hittek, aki megpecsételtetett. Az atya által gyakran megindokolatlan és megmagyarázhatatlan módon szeretett Ábelek nem viszonozzák a szeretetet: hisznek az apákban, gyakran önmagukat feladva vetik alá magukat az elvárásoknak, vállalják a kijelölt szerepet. A Káinok ezzel szemben pontosan a szeretetre vágynak, elsősorban ennek megvonása, hiánya váltja ki a gyakran akaratu(n)k ellenére elkövetett rosszat.
De legkedvesebb regényalakom nem a Káinok és nem az Ábelek és nem az apák közül való. Nem, másvalakire figyeltem fel: a kereszténységen kívül álló, az igaz és örök történetek mindenkori érvényességében hívő kínai szolgára. A picit háttérbe kerülő, de mindenhol jelenlévő, a szereplők, atyák és fiak közt közvetítő, mindent megfigyelő, mindenkit meghallgató félig kívülálló, félig idegen, félig családtagnak tekintett Leere. Ő az, aki egy szó – de mekkora jelentőségű szó! – kedvéért képes megtanulni egy nyelvet, aki ha szükséges, orvosi könyveket bújva keresi a gyógyírt, aki apaként viseli gondját az élethez utat nem találó, paradicsomát vesztett Adam-Ábel gyerekeinek, aki választásra készteti az embereket, aki az atya-alak Samuellel együtt játszik közre a dolgok alakításában. Lee idegen, kívülálló, picit lenézett nemcsak konkrétan, a kor amerikai társadalmában, hanem átvitt értelemben is – de annak, aki megismeri, aki családjába fogadja, hű barát, lelki támasz, tudását, kiegyensúlyozottságát mindenkire egyformán kisugározva gyógyít, és utat mutat. Nemcsak meghallgat, hanem megért és szeret, szolgál mindenkit – és örömét leli benne. Bölcs és filozófus, aki felismeri a választás lehetőségét, vállalja ezt és a vele járó felelősséget, aki kimondja, amit ki kell mondani. Nem véletlenül volt pontosan Lee álma a Káinok és Ábelek világából kilépve, saját könyvesbolt (!!!) nyitásával – saját életének elefántcsonttornyába visszavonulni. És nem véletlenül tért vissza Lee azok közé, akiktől nem tud szabadulni, akik visszavárják őt, akiknek szükségük van rá, és fordítva. Az író, a művész erkölcsi választása ez, aki nem vonhatja ki magát az életből, nem tagadhatja meg feladata teljesítését.
Leenek – az író, általában a művész alter ego-jának – külön csillag jár. Megérdemli.

Lehet e örökölni az eredendő bűnt, minden fiú vagy lány felelős az apja vagy nagyapja bűneiért?
Valóban csak a mi életünk számít, vagy egyszerűen nincs szabad akarat és a sors előre elrendezi ki milyen életet él?
Nem hiszek az eredendő bűnben, nem hiszek Káin örökségében és abban se vagyok hajlandó hinni, hogy felkel vállalni a családi múltat, minden ember egy és megismételhetetlen, jó- rossz tulajdonságaival egyetemben egy egész aki nem lehet felelős az ősei múltbeli hibáiért vagy tévedéseiért.
Nagyon érdekes miként ütközik a regényben a jó és rossz és még érdekesebb és elgondolkoztatóbb számomra miként ütközik kelet és nyugat melyek közül megint a keleti filozófia jön ki győztesen.
A regény meghatározó figurája Lee a kínai szolga aki a végére már a család védangyalának tekinthető, nagyon szerethető karakter és mégis kicsit túl soknak éreztem és ezért az abszolút kedvencem Cal lett a történet Káin-ja aki ha jól meggondoljuk csak élni szeretett volna de egy gyenge apa bele se akart látni a lelkébe ahogy az apja se volt kíváncsi Adam testvérének a lelkére.
Szerettem volna többet olvasni a Hamiltonokról, na náluk senki nem beszélt az eredendő bűnről, csak a pillanatnyi valóságról.
Köszönöm John megfogtál, kíváncsi vagyok más könyveidre is, szerethető, mély családmesét vetettél papírra ami nagyon szórakoztatott és egyes részei mélyen megérintettek és gondolkozóba ejtettek.

Könyvtáros Zoli bá azzal adta oda, hogy ő ezt szerette. Mikor visszavittem, nem mondtam ugyan neki, de én is szerettem.

Először nehezen indult be, aztán ahogy megismertük a családokat, és belebonyolódtunk az életükbe, egyre inkább magával ragadott. Szereplők közül Samuelt én is csodáltam, és biztosan minden gondommal-bajommal hozzá fordultam volna. Még olvasóként is hihetetlen volt, hogy ő meghalhat. Ennek ellenére úgy éreztem, nem ismertem meg. Mintha a nagyapám lett volna, akitől támogatást, tanácsot várok, de mégsem ismerem. Talán mert a valós életben is így volt. Adam meg kezdetben annyira szürke egérke volt, egy szinte lényegtelen szereplő, aki csak a fiúk nemzése miatt kellett. Sokáig tartott, míg megmutatta, ő is ér valamit. Bár haragudtam rá azért, mert egy nő miatt képes volt elhanyagolni a fiait. Charles indulatos énje taszított, mégis őt támogattam a Cathy elleni harcban. Na igen, Cathy, Kate, ahogy tetszik, mindvégig ellenszenves volt. A végén az, hogy mégis érzett némi pozitív érzelmet, bár csak egyik fiát kedvelte meg, nem változtatott a véleményemen. Akasztani való kis repedtsarkú, megérdemelte, amit kapott. Az öregedés jeleit, a fájós kezét, mindent. Bár meg kell hagyni, kitűnő színésznő vált volna ebből a kis számító ribiből. A szívembe még Lee lopta be magát, mindig megőrizte a hidegvérét és tudta, mit kell cselekedni. Egy ilyen barátot én is elfogadnék, aki tea készítés közben is figyel és a legjobbat akarja az embernek. A fiúk közül Cal volt, aki közel került hozzám. Úgy éreztem, egy esetlen, utcára rakott kis kölyökkutya, akit azért büntetnek, mert nem tudta, nem szabad megrágnia a cipőket. Magamhoz akartam szorítani, vigasztalni, befogadni, szeretni. Meghatott, ahogy küzdött a talán Charles-tól, talán az anyjától örökölt aljasságával és mindvégig lelkiismeret-furdalás kínozta. Szerettem. Mindvégig szorítottam neki, hogy elérje a boldogságot és az apja tiszteletét. Aron viszont egy elkényeztetett, unszimpatikus fiúként sejlett fel előttem, aki túl gyenge az élethez. (és ez be is bizonyosodott)
Hiába volt kiszámítható egy-némely történés a műben, én mindvégig élvezettel olvastam. Minden benne volt. Öröm, bánat, aljasság, gyilkosság, élet, halál, szerelem…
Nehéz róla írni. Lehet nem is kellett volna, vagy csak az első sort meghagyni.

10 csillag, és azonnal repül a kedvencek közé.
A Zemberem beszélt rá, hogy vegyem meg a könyves nénitől és olvassam el, mert ettől befelé nő az ember haja. Jelentem, egészen kopasz lettem. Rég szerettem már annyira szereplőt, mint sam Hamiltont és Leet, rég utáltam már valakit annyira, mint Cathyt, és rég gondolkodtam már el ilyen mélyen bibliai történeten meg öröklésen meg az emberiségen úgy általában. Sírva tettem le (szó szerint), és ha nincs ott az a „timsel” a végén, egész biztos, hogy még hetekig depressziós lennék.

Talán az egyik legjobb családregény, melyet mostanában olvastam. Tökéletes, kerek egész. Steinbeck kiváló érzékkel mutatja be a Trask család szenvedésektől, fájdalmaktól, szenvedésektől nem mentes életét, melyet nem kímél meg a az első világháború sem. Párhuzamot véltem fedezni Adam és Aron katona szolgálata között. Megvetettem, elítéltem Cathy (Kate) kétszínűségét, érzéketlenségét, aljasságát, és azt, hogy a család helyett, pénzzel minden elérhető, mindenki megvehető. Az iker fiúk kétes származása, Amerika bekapcsolódása az I. világháborúba számomra azt vetítette le, hogy meg kell próbálnunk egy kicsit a dolgok mögé is látni. Adam Trask alakjával pedig fémjelezte Steinbeck örök tanulságul, hogy az ember mennyire erős, és mennyire sok mindent kibír élete során. A regényt elsődlegesen a salinasi kirándulások Steinbeck-kel kihívás teljesítéseként olvastam el, de ajánlható lenne más családregényekkel foglalkozó eseményekhez is akár.:)
A mai napon újabb kedvenc született!:)

Sokáig tartott olvasni, de csak az időhiányból kifolyólag. Amikor végre kézbe vehettem, tényleg nehezen tudtam letenni.
Hatalmas családregény, rengeteg szereplő, de egy idő után elég jól észben lehet őket tartani. Újabb történet a jóról és a gonoszról. A gonosz itt már szinte természetfeletti, ahogyan a jó is túlmisztifikált. De ott vannak az élet lényegét megértő, de legalábbis elfogadó bölcsek, akik megpróbálnak segíteni a többieknek is.
Az egyik kedvenc részem az volt, amikor a bibliafordításokon vitáztak. Tulajdonképpen ez adja a történet tanulságának kulcsát is.
Érdemes elolvasni. Izgalmas is, szép is.

Ennek a regénynek és nekem nagy múltunk lehetett volna, ha az apám keltette finoman unszoló háttérzaj („Olvastad? Nem? Pedig fantaszikusan blabla”) eljut érdektelenségben tocsogó tinédzser agyamig.

20-on éves minimális értelmi kapacitással és élettapasztalat pedig csak ennyit felindultan tudok kinyögni: húha. Faltam Samuel és Lee filozofálgatásait, féltettem Cathy-től minden élőlényt, Cal-t pedig, ha James Dean nem szerettette volna meg velem korábban, akkor is imádnám.

Felemelő regény, tele életszeretettel (vagy legalábbis ilyen hatással volt rám) és persze Timsel.

400 oldalon keresztül szorítottam Calnak és Abranak.

Tökéletes, már az első oldaltól lehet tudni, hogy jó lesz, bár a vége felé kicsit fáradtam, de az utolsó 30 oldalra már ismét belejöttem. Leginkább Lee, Abra és Cal karaktere fogott meg, utóbbival tudtam a leginkább azonosulni. Tetszett a könyv stílusa is, nagyon jó képet ad erről a korszakról, remélem a szerző többi könyve is ennyire fog tetszeni.

Megrázó és magával ragadó. Elgondolkodtató és szívbemarkoló. Egy modern Káin és Ábel történet, melyben a jó és a rossz örökös küzdelmét láthatjuk. Szerettem a Salinas völgyben lenni a könyv lapjai által. Imádtam Sam Hamiltont és Leet! Végig kiszámíthatónak tarottam a történetet, mindig számítottam arra, ami aztán be is bekövetkezett, de ez nem von le az értékéből semmit. Jó volt végre megint egy nagy volumenű családregényt olvasni.