Az ​utolsó gyarmat (Vének háborúja 3.) 563 csillagozás

John Scalzi: Az utolsó gyarmat John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Katonai ​szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.

A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan?… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2023
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634196310 · Fordította: Makai Péter Kristóf
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
294 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634196310 · Fordította: Makai Péter Kristóf
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
294 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272264 · Fordította: Makai Péter Kristóf

1 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

John Perry · Jane Sagan · Apacuka · Savitri Guntupalli · Zoë · Manfred Trujillo · Mark Twain · Tarsem Gau


Kedvencelte 40

Most olvassa 9

Várólistára tette 74

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Réges-régen, egy messzi-messzi csapszékben III.

Az előző részek tartalmából:
https://moly.hu/ertekelesek/1657072
https://moly.hu/ertekelesek/2218661

Üdv, haver! Jó rég nem láttalak itt nálunk, a Gégepukkasztóban.
Nem mondod! Tényleg öt éve nem jártál erre? Hú, hogy repül az idő. Vagy csak görbül, mint a kontinuum?
Á, a franc se érti ezeket a dolgokat. De egy csaposnak nem az kell, hogy értse, hanem hogy töltse, nemde?
Úgyhogy én töltök neked valamit, amitől mosolyra görbül a szád, csak mondd, most mit innál!

Koktélt szeretnél? Költői kérdés volt, haver, mert hát persze hogy azt!
Na lássuk, jól emlékszem-e, arra, hogy legutóbb miket is kértél bele…
Nyugodtan nézheted a kezemet is, mert nem csalok!
Na, kezdjük azzal, ami az előző két mixnek is megadta az alapízét, egy jó kis galaktikus háborúval. De most nem lesz benne annyi. Nem kell mindig kaviár, de adrenalin fröccs sem, ahogy egy bölcs mester mondta.
És bocs, de ahogy rád nézek, szerintem marhára nem is bírnád te ezt most.
Ne aggódj már! Lesz azért benne néhány látványos csata, sőt még üldözéses és leszámolás is, csak nem úgy nyakra-főre, mint korábban.
Úgy emlékszem, egész bejött neked az a fanyarabb íz, amit a belekevert szövetségi politika citromízű likőrje adott. Na, itt sem lesz okod panaszra! Pont annyit löttyintettem bele, hogy a militáns vöröst szépen átszínezze. Látod, milyen szép örvénylik lefelé?
Na, az alap már megvan, de azért ez eddig elég száraz. Mi is kell még bele, hogy jobban csússzon?
Hát persze, egy kis obsitos romantika. Az mindig bejön. A katonaviselt, felelőségteljes fickó, aki egy veterán higgadtságával oldja meg a gondokat.
Te is tudnál mondani pár ilyen fazont, nem?
Hát, mondjuk én nem Rambóra gondoltam, hanem Cincinnatusra, akit az eke szarva mellől hívtak el. De, végül is, nincs nagy különbség…
Sőt, tudod mit, itt rögtön lesz két veterán, akikből csinálunk egy boldog családot a világegyetem egyik kies zugában, ahol szép csendben éldegélhetnek. Figyeled, hogy lebeg a háború és a politika fölött a családi idill kellemes eperízű szirupja?
Na ja, szép-szép, de elhiszem, hogy ennél valahogy ütősebbre vágynál. Ne aggódj! Most jön néhány bombasztikus hozzávaló, amitől majd felrázza ezt az egészet.
Kezdjük egy visszautasíthatatlan ajánlattal, amitől a három összetevő azonnal felpezsdül. Egy ismeretlen, és gyéren felderített bolygó gyarmatosítása olyan klasszikus hozzávaló, ami már időtlen-idők óta kiment a divatból, de hát látod, működik ez is!
A régi szép idők receptjei még most is beválnak!
Na, ez így már szinte kész is, dobok még hozzá a egy nagy adag laza-kúl dumát és némi extrateresztriális fűszert, egy rakás fura idegen lény képében, amitől a politika fanyarsága némileg keserűbe hajlik.
De nyugi, azért nem fogja megülni a gyomrodat, és másnaposságot sem fog okozni.

És hidd el, ez egy olyan koktél, aminek az utolsó kortya is okozhat meglepetést, úgyhogy nagyon ajánlom, hogy ne próbáld meg egyben lehúzni!
Iszogasd csak szép tempósan, kiélvezve az ízeket. Hidd el, akkor lesz az igazi!

Egészségedre!

És remélem a legközelebbi adagért nem megint öt év múlva fogsz erre csámborogni!

Qedrák P>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

John Scalzi olyan, mint egy pizza.
Ha az ember nem vágyik valami emelkedett gasztronómiai különlegességre, hanem egyszerűen csak egy olyan történetet akar olvasni, amelynek azért megvan a maga karaktere, akkor hibátlan választás. Ráadásul a feltétek is csereszabatosak.
Az első két kötet katonai paradicsomát a mostani kötetben tejfölös politikára cserélte. Ezt megszórta az első kötet csípős Perryjével és még hozzá tett néhány nem túl jellegzetes ízt adó karaktert, és megkaptuk a történet harmadik könyvét.
Szóval John Scalzi egy pizza. A maga helyén és a maga kategóriájában nagyon is megfelelő, de azért mindennap nem szeretnék vele táplálkozni, ennél kicsit nagyobb változatosságot követel a lelkem. Mert bár valamelyest tágult a Vének háborúja óta megismert univerzum, azért olyan sok új fajt és azok szokásait nem igen mutatott be, szóval ezekkel a feltétekkel nekem ez a könyv kicsit ízetlenebbre sikerült, mint a két korábbi társa. Van némi félelmem, hogy a folytatásban hamar meg fogom unni az ismerős ízeket.

11 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

„– Virágokat is akarok nevelni – sóhajtotta Jane. – Rózsákat.
– Tényleg? – csodálkoztam. – Idáig nem szeretted a szép dolgokat.
– Nem azért. Csak a bolygó hónaljszagú.”

Kicsit gondban vagyok evvel a kötettel, mert bár tetszett, az előző két könyv iránt való rajongásomat nem érte el.
Mindazonáltal nem írhatom azt, hogy ne tudott volna újat mutatni, vagy ne ragasztotta volna oda magát a kezeimhez.

A történet már más alapokon mozog, nem feltétlenül az izgalom, vagy az akciózás a központi téma. Itt egy másfajta harcnak lehettem tanúja, mégpedig egy politikai csatározásnak.

Az a része egyáltalán nem zavart, hogy lassú folyású, de mégis valahogy hiányérzetem volt egész végig.
Azt sem írhatom, hogy nem okozott meglepetést, hisz szinte minden oldalon lökött rajtam az író, vagy éppen az idegeimet borzolta.
Ami igazán előhozta bennem ezt az érzést, az a szokásos „főhőssé és megmentővé” emelés, ami szerintem túl könnyelműen lett végrehajtva, valahogy túl egyszerűen lett megoldás a problémákra.

Ugyanakkor szentül megvolt a közepéig az érzetem, hogy ez egy befejező kötet, de aztán valahol a háromnegyedénél újabb szereplők, és gondok lettek esedékesek. A vége meg egyszerűen megint kiakasztott. Mégis, hogy lehet így befejezni egy könyvet?

Azt gondolom egy kiváló író, intelligens regénye látott napvilágot.
Mert azt el kell ismernem, hogy az orromnál fogva vezetett és meg is tudott lepni.
Rendkívül szórakoztató még mindig, és ha azokat az apróságokat, melyeket fent említettem elfeledem, egy újabb kedvenc részre akadtam.

Mivel tudom nyűgösebb időszakomat éltem meg olvasás alatt, ezért betudom annak.

Szóval hiszti ide vagy oda, dobom is a kedvencek közé. És mosolygok, mert a következő kötet már a polcomról kacsingat felém. Mi ez, ha nem a legjobb hír egy könyvmolynak!?

Kedvenc!♥

ViraMors P>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Nem egészen erre számítottam, és ettől egyszerre vagyok elégedett és csalódott.
Elégedett, mert az előző két kötethez hasonló csihi-puhi regény ugyanebben a világban minden várható pörgőssége ellenére is uncsi lett volna. Jobban beleláttunk a gyarmatosításba, és sokkal több volt a politikai csűrés-csavarás is.
Ugyanakkor csalódott is, mert voltak erősen töltelék érzetű fejezetek, amiknek hiába értem a funkcióját, attól még nem igazán kötöttek le.
Külön-külön is kedveltem Perry és Sagan karakterét, de együtt kifejezetten jó párost alkotnak, tetszik a köztük működő dinamika és a hozzájuk illő szerepfelosztás, ami jól kiemeli és kihasználja a köztük lévő különbségeket. Mellettük határozottan megkedveltem az újakat, főleg Savitri és Zoe nem is annyira új karakterét.
Kellemes regény, tagadhatatlan Scalzi.

Lisie87>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Szerintem én vagyok az egyetlen moly, aki könnyekre fakad egy sci-fi könyvtől! :D és aki pónis könyvjelzővel olvas egy ilyen könyvet, ugye @Rodwin! :D Még mindig imádom Scalzit! *-*
Nagyon bejön a stílusa, a karakterei, a történet szövése. Lényegre törő és fordulatos. Engem magával ragadott. Nagyon sok érzelmet váltott ki belőlem! :) Szerintem ez a lényege az olvasásnak, ez számomra egy olyan könyv, amitől azt gondolom, hogy érdemes olvasni, és bárcsak mindegyik könyv ilyen jó lenne, és ilyen hatással lenne rám.
Különösen tetszett a politikai cselszövés, bonyodalmak sorozata a könyvben. A vége meg, nem is sejtettem, hogy ez lesz, de le a kalappal Perry előtt! :D Nem is mondok többet, olvassátok el, aki szereti a műfajt és Scalzit! :))))))
Amire viszont mérges vagyok és ez nem a könyv hibája. A halálom, amikor egy nem magyar írótól származó könyvben megjelenik a „Magyarul…” dialógban. ÉS TÖBBSZÖR IS. Engem annyira kizökkent, főleg, amikor két idegen faj egyedei beszélgetnek „ – Magyarul…” wááááááá. Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna másképp fordítani.

10 hozzászólás
mezei P>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Még mindig nagyon bírom John Scalzi-t.
John Perry, Jane Sagan és Zoe visszatértek, számos új, remek szereplővel, köztük Savitri Guntupallival és a két obinnal, Apacukával és Fundalukával együtt. (Köszi, Makai Péter Kristóf, ezen folyamatosan vigyorogtam.) Érdekes történet, izgalmas akciók, és az a remek humor, ami miatt Scalzi-t már a Vének háborúja-ban rögtön a szívembe zártam. A befejezésen kicsit fanyalogtam, de természetesen nem az utolsó mondatra gondolok.

Ferger_Jolcsi P>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Azt szeretem Scalzi könyveiben, hogy mindegyik egyenként megállja a helyét egyesével is. Nincsenek üresjáratok, nincsenek unalmas hatásszünetek. Az elsőtől az utolsó lapig izgalmasak. Csak úgy pörögnek a lapok olvasás közben. Egyre bonyolultabb kép bontakozik ki előttünk a GYSZ világból. Kiderül, hogy nem is az az ellenség, akit eddig annak hittünk. Egyre öszetettebb és izgalmasabb lesz a cselekmény. Egyetlen egy dolgot hiányolok ebből a kötetből. Hogy mi lett a „farkasemberekkel”? Mert nem lett lezárva ez a vonal, de talán azért nem, mert a későbbi kötetekben találkozhatunk még velük. Nem nagyon jöttek be nekem, szóval nem bánom, hogy nem olvashattunk többet róluk. Kegyetlenek és gyomorforgatóak. Az utolsó mondat pedig…. Hogy lehet így befejezni egy sztorit? Alig várom, hogy a kezembe kaparinthassam a következő kötetet! *-*

nope>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Most már biztos, Scalzi nekem ír. A történet, a karakterek, a humor, a kötetek hossza és hogy habár kapcsolódnak egymáshoz, mégis külön történetet mesélnek el, mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy előléptettem John Scalzit a kedvenc íróim közé.
Az utolsó gyarmatban habár visszakapjuk Perryt és Sagant, valahogy mégis más az élmény, mint a Vének háborújában. Mondhatnám, hogy elmarad egy kicsit ez a rész a többitől, de az a helyzet, hogy rendkívül élveztem az olvasást, fenntartotta az érdeklődésem off és remekül szórakoztam rajta. Elégedetten csuktam be a kötet, amikor a végére értem, semmilyen hiányérzet, megválaszolatlan kérdés nem volt bennem.
Talán nem volt ugyan olyan élmény, mint az első rész, de ez inkább annak köszönhető, hogy az író stílusa és történetvezetése mostanra már nem újdonság. A varázsa viszont továbbra sem múlt el, nem tudok hibát találni benne.
Élveztem, remek volt, azt hiszem újraolvasós lesz.

Irasalgor>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Scalzi a harmadik kötetre még magasabbra tette a lécet, és ismét egy teljesen új szeletét mutatta meg az általa teremtett világnak. Ezúttal az asimovi alapokon lefektetett politika került terítékre, és sikerült úgy egy komolyabb, komorabb történetet létrehoznia, hogy az elgondolkodtató mondanivaló mellett megmaradt az íróra jellemző fanyar humor, gördülékeny cselekményszerkezet és szórakoztató stílus. Sci-fivel ismerkedőnek kötelező mű, ugyanis minden megtalálható benne, ami miatt a stílust szeretni lehet, kellő mélységben tálalva a különböző mondanivalót mindenféle erőlködés és megfelelési kényszer nélkül. Egyeseknek nyilván nem fog bejönni a komplexebb történet, de a trilógia tökéletes példája annak, hogyan kell egy írónak könyvről-könyvre folyamatosan fejlődnie, úgy, hogy végig élvezetesek maradjanak a művei. Ha pedig megfilmesítik, a fent említett klasszikusokkal említhetjük majd egy lapon John Scalzit. Le a kalappal!

Értékelés: 9.5/10
(Később blogban)

2 hozzászólás
marcipáncica>!
John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Bajban vagyok, mert annak ellenére élveztem a könyvet, hogy hemzseg a hibáktól, és ha objektíven próbálom mérni a két előző kötethez, pláne a Vének háborújához, meg sem közelíti azokat.
Scalzi stílusa változatlan, nem veszített a lendületéből, élénk, laza, a szarkasztikus humor is a régi, viszont nem is fejlődött semmit, és mindazok a stílusjegyek, amik az első kötetben még az újdonság varázsával hatottak itt már kicsit repetitívvé válnak, és ami ennél sokkal nagyobb gond, hogy a kisujjból kirázott mondatok mögött jobbára újrahasznosított ötletek állnak csak. Igazából ez is megbocsátható lenne, de a történet maga tele van logikátlanságokkal, égbekiáltóan olcsó húzásokkal, és nehezen hihető fordulatokkal. A karakterei még mindig kedvelhető, emberi szereplők, akikről jó olvasni, még akkor is, ha irreálisan túltolja Perryt és családját, akiken kívül jóformán mindenki egy szerencsétlen idiótának tűnik az univerzumban. Sokkal nagyobb baj, hogy a negatív(nak) szánt szereplők kidolgozatlan, lapos alakok, akiknek egyetlen funkciója a konfliktus megteremtése.
Ami számomra ezek mellett a legfájóbb pont, hogy Scalzi megteremtette ezt a végtelen univerzumot, idegen fajok több ezrét létrehozva, de közel sem eléggé használja ezt ki. Hiányoznak a idegeneket bemutató részek, és nem hosszú, terjengős leírásokra gondolok, hanem egy kicsit nagyobb nyitottságra az újdonság felé. Maga a kolonizációs történetszál még az elején egész jól működött, a kezdeti problémák és azok legyűrése még kifejezetten jók voltak, jobban örültem volna, ha a történet a későbbiekben is erre koncentrál, az új betelepülők és az esetleges őshonos fajok konfliktusára, de ehelyett egy sablonos politikai csatározásba ment át.
Összességében jobbára negatívumokat írtam, mégis, valahogy nehezen mondanám azt, hogy rossz volt a könyv, mert igazából nem volt az. Scalzi egy jól bejáratott képlet szerint dolgozik, de legalább azt jól teszi, a történet végig feszes, jó olvasni, még akkor is, ha nehezen hiszek el belőle bármit is, és egybevetve mindent remek kikapcsolódás volt. Néha kell ilyen is.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Irasalgor>!

A kamaszok lehetnek hülyék és csökött agyúak, de általában a felnőttektől kapott minták alapján viselkednek úgy, ahogyan.

70. oldal, Negyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: John Perry
10 hozzászólás
borga>!

– Ez a bolygó hónaljszagú – panaszkodott Savitri.

98. oldal - 6. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Savitri Guntupalli
2 hozzászólás
TauCeti>!

Amint mondtam, minden lehetséges, ha a szándék alkalommal párosul.

191. oldal

>!

– Egy kecs­ke van az iro­dá­já­ban – mond­ta a nő.
– Hm. Azt hit­tem, már be­per­me­tez­tük az iro­dát el­le­nük.

Chöpp >!

A Huckleberryről való távozásom története, mint minden valamirevaló történet, egy kecskével kezdődik.
    Az asszisztensem, Savitri Guntupalli fel se nézett a könyvéből, amikor visszatértem az ebédszünetről.
    – Egy kecske van az irodájában – mondta a nő.
    – Hm. Azt hittem, már bepermeteztük az irodát ellenük.
    Erre felnézett a könyvéből, ami felért egy győzelemmel. – Magával hozta a Chengelpet testvéreket is.
    – A francba! – fakadtam ki. Az utolsó testvérpárt, akik annyit marakodtak, mint a Chengelpet testvérek, Káinnak és Ábelnek hívták, és a végén legalább az egyikük dűlőre vitte a dolgot.

10. oldal

Chöpp >!

    – Megmondtam magának, Mr. Kranjic, hogy amennyiben csak lehet, szeretnék a fényképezkedéstől és az interjúktól tartózkodni – jelezte baráti hangon Yoder.
    – Vallási okok miatt, ugye?- kérdezte Kranjic.
    – Nem – felelte Yoder. – Egyszerűen jólesik, ha békén hagynak.

39. oldal

Aoimomo P>!

Mivel az adminisztráció kész, és a falu összes ügyes-bajos dolgát megoldottam, azt csináltam, amit az én pozíciómban ilyenkor szokás: elszundítottam.

Kapcsolódó szócikkek: John Perry
AkosAkos>!

– Szívesen – mondta Apacuka. – Talán jobb lesz ez így. Amióta megérkeztünk, észrevettük, hogy alig van ideje ránk.
– Kamaszkorba lépett – magyaráztam. – Új barátai, új bolygója, új pasija van.
– Igen, Enzo. Felettébb vegyes érzéseket táplálunk iránta.
– Üdv a klubban!
– Eltávolíthatjuk.
– Erre semmi szükség – tiltakoztam.
– Talán később – javasolta Apacuka.

114. oldal

julicsenge IP>!

– Nem akarok Chengelpetékkel szenvedni. Most ettem.
Savitri lehajolt az íróasztal mellé, megfogta a szemetest és feltette az asztala tetejére.
– Ha egy mód van rá, most hányjon!
[…]
– Emlékeztessen rá, miért is vállalta el ezt az állást! – szóltam Savitrinak a szemetes fölött.
– Pusztán perverzióból. Fog hányni, vagy sem?

10-11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: John Perry · Savitri Guntupalli
Aoimomo P>!

Kétezer-ötszáz telepes pont elég ahhoz, hogy beindítsák az emberi életre berendezkedés folyamatát. Épp csak annyian vannak, hogy ha kihalnak, a GYV szomorúan elhullajt egy könnycseppet, majd gyorsan tovább is lép. És valóban, a megkönnyezésük szigorúan fakultatív.


A sorozat következő kötete

Vének háborúja sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Orson Scott Card: Végjáték
Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió
Frank Herbert: A Dűne
Dan Abnett: Hórusz felemelkedése
David Guymer: Dorn utolsó fia
Aaron Dembski-Bowden: A Császár Lándzsája
Chris Roberson: A háború hajnala II.
Drew Williams: Gazdátlan csillagok
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Karen Traviss: Színvallás