Garp szerint a világ 87% 148 vélemény

A 61. oldalnál abba akartam hagyni, de kitartottam, utána egy szempillantás alatt elfogyott a maradék 472 oldal…
Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi fogott meg benne annyira, de lenyűgözött. Egyszerű stílusú, tragédiákkal, borzalmakkal telezsúfolt regény megspékelve olyan dolgokkal, mint az Ellen-Jamesiánusok, a Fenékhulla, feminizmus, Garp írásainak különös alakjai (és az unicikliző medve!)…
Mindez önéletrajzi elemekkel jócskán átszőve (birkózás, Bécs, az írások témái, motívumai…) és rendkívül jól elhelyezett feszültségkeltő elemekkel tarkítva.
Talán pont azért olvastam el, mint Garp regényét Jillsy Sloper, a takarítónő: „Hogy meg tudjam, mi lesz a végén” és „mivel olyan igaz”.

Azzal vettem kézbe a könyvet, hogy megtudjam, mit tartalmaz az elhíresült, közszájon forgó mondás: „Garp szerint a világ” A nagy lélegzetű posztmodern fejlődés, és családregény igazi korrajz, az amerikai társadalomról, Garp és anyaj Jenny Filds ismert/és elismert íróvá válásáról. Arról, hogy bár az irodalom világában maradandót alkotnak mindketten, miképpen végez velük „egy eltévedt” golyó. Noha a bevezető rész túlzottan terjengősre sikeredett, a Garp család élete óvatosan bontakozik ki a regény lapjain. Férfi-nő közötti konfliktusok, a testi vágy (kéj), a feminizmus, és az önmagukat csonkító fiatal nők mindennapjaiba kapunk bepillantást. Ez negyedik Irving regény amelyet olvastam, de az Árvák hercegéhez, és A negyedik kéz-hez hasonlóan hatalmas és erőteljes hatást gyakorolt rám. Irvinget, érteni, érezni és szeretni kellett megtanulnom.

Milyen rég kerülgetem a polcon Garpot. Hiba volt. A könyv feléig kb. 4x gondoltam azt, hogy „Kell ez nekem?”, és hogy nem kínzom magam vele. Minden alkalommal, amikor már elkezdtem élvezni a történetet és vártam, hogy mi lesz a következő marhaság, mindig jött valami borzalom. Az egyik legmélyebb pont az 5 évesnek mondott rémes estimese volt, amiből azért nem teszek utalást sem, hogy aki még nem olvasta, borzadjon csak el. (Kérésre elküldöm üzenetben szívesen :)). De mégis, alattomos módon Garp nem hagyta magát és nem hagyott engem sem nyugodni. Szerencsére.
Bár a végkifejlet nem volt nagy meglepetés, nem is volt rá szükség, hogy az legyen. Áll leesés nélküli szép kerek, néhol kissé beteg történet volt. A családtagok checklist-szerű életút bemutatása sem volt különösebben meglepő, számítottam a morbid, ugyanakkor teljesen közömbös halálokra. Nagyon egyik szereplő sem nőtt a szívemhez, de nem volt ezzel semmi baj. Tetszett az amerikai társadalomrajz és megint előjött az utóbbi időben mumusként mindenhol rám találó feminizmus eszméje. Igazán egyedi hangulatú regény volt, amihez nagyban hozzájárul Bartos Tibor szerintem remekbe szabott fordítása.

Az első könyv, melynek olvasása során továbbutaztam a metrón és rossz helyen szálltam le a villamosról.

Garp világa (szerintem) : vicces, furcsa, érdekes és egyedi, így egyszerre.
A könyvet olvasva úgy éreztem, hogy nem tudom végigolvasni. Még az elején tartottam, mikor elhatároztam, hogy először megnézem a filmet.
Idegesített az anyja, örökké befolyásolni akarta a fiát, mindenkinek azt ecsetelgette, hogy „készült” a gyereke…fura egy szerzet volt.
A film közel sem volt annyira bő tartalmában, pedig hosszúra sikerült. Sok helyen eltért a könyv cselekményétől és Garp halálával vége is lett. A könyvben megtudhattuk minden szereplőnek az életét egészen a halálukig (Helen apja, Duncan, Jenny, Roberta)
Eléggé szabadszájú Irving, ami tetszett is, viszont untam, ahogy a könyvben Garp regényeit (regény a regényben) elmesélte.
Nagyon megszerettem Robertát :) Jó fej volt.
Garp anyjának halála – igaz nem volt főszereplő – nem hatott meg.
Különösebben Helen-t sem kedveltem.
Valahol morbid, vicces, de tragikus volt, a baleset, aminek az egész család megitta a levét :( Akkor nagyon sajnáltam Garp-ot…

„Garp szerint a világ Végzetesekkel van teli” – a végszó.

„A kéjvágy! – sóhajtotta Helen. – Anyádnak igaza van. Ez a férfiak baja.”

„Ha a végére jársz valaminek, s újat kezdesz, úgy nő be a fejed lágya.”

Feminista témákat feszeget a könyv, humoros, perverz időnként, de érdemes elolvasni :)

Nagy kedvenc, a legabszurdabb és ugyanakkor a legrealisztikusabb, amit olvastam. Mint a spanyol filmek. Életízű. Ugye nem csak az én életem ilyen? :)

Utólagos értékelés, de azért még elég jól emlékszem a könyvre… :)
Jenny Fields rettentő szimpatikus volt, a maga különös dolgaival együtt. „Ismerve” őt, már meg sem lepett, hogy milyen módon akar anya lenni.
És megszületett Garp, az irodalmi alakok számomra eddig egyik legszimpatikusabbja. Szerettem a könyv a könyvben megoldást. Groteszk, humoros és tragikus történet egyben.
Mikor kézbe vettem, valami „limonádé” könyvecskére számítottam, de többet kaptam.
Tetszett!

Meg kell hogy mondjam: a könyv eleje számomra nehézkes, mondhatni unalmas volt. Annyira, hogy megfogadtam Dün tanácsát és letettem pihentetni .Kiolvastam egy másik könyvet, majd pedig folytattam ezt. Nem bántam meg ! Lebilincselő részek következtek.
A regény érdekessége,hogy az író beleszőtte Garp novelláit is.
Ha összegezni kellene azt mondanám, hogy a könyvben tulajdonképpen minden van: komolyság és viccelődés, realitás és fikció. Csak az eleje ne lenne annyira vontatott !!

Furcsa egy könyv ez! A legfurcsább pedig az, hogy talán ez a regény kísért el legrégebb óta, türelmesen várva, hogy végre elolvassam.
Még gyerekkoromban láttam a filmet, néhány momentum maradt csak meg belőle, de most olvasás közben sok másik is felderengett. Halvány setét fogalmam sincs, hogy miért akartam a film után a könyvet is elolvasni. Talán mert nekem is ez volt első találkozásom a Jenny által sokat emlegetett „kéjvággyal”?… :)
Lényeg a lényeg, kistiniként kivettem a könyvtárból, elkezdtem olvasni, de nem nagyon haladtam vele, így a sokadik hosszabbítás után visszavittem befejezetlenül, persze azzal a felkiáltással, hogy á, ha majd lesz rá időm, újra nekifutok. Így utólag belegondolva nagy szerencse, hogy hyperkonzervatív szüleim nem olvastak bele a könyvbe, mert lett volna nagy kérdőre vonás, pedig hát akkoriban szerintem nem is nagyon értettem a „felnőtt tartalmakat”.
Várólistámon tehát már sok éve virított a Garp szerint a világ, mire végre újra kezembe vettem egy kihívásnak köszönhetően. Eleinte kicsit húztam a számat, mert félő volt, hogy ugyanúgy nem sikerül átverekednem magam az elején, mint annó, de kitartottam! :) Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már le sem bírom tenni és szinte falom az oldalakat. Kicsit talán már úgy voltam, mint Bensenhaver történetével a takarítónő: furcsa, néha már idétlen és hihetetlen volt a történet, a kíváncsiságom mégis hajtott előre. Így visszatekintve pedig hirtelen minden helyrekerült és úgy érzem: úgy volt jó, ahogy volt. Sőt, szinte már hiányzik is Garp és az ő világa, szívesen elmerülnék benne még párszáz oldalon át…

Letehetetlen könyv, nagyon olvastatja magát.