Looking ​For Alaska 86% 104 csillagozás

Nem tudom milyen a magyar fordítás, de az eredetit nagyon szeretem és imádom ahogy John Green ír. A Looking for Alaska régóta várólistás, szerintem még tinikorszakomból ragadt meg a fejemben, és kicsit féltem is, hogy most lerombolom a John Green szeretetemet azzal, hogy túl későn olvastam el ezt a könyvet. És bár nem azok a dolgok fogtak meg, amik annó 6-7 évvel ezelőtt a könyvében, azok a gondolatok és mélységek amiket most ragadtam ki a könyvből, anno tuti nem értettem volna. Vagy nem így értelmeztem volna.

A magány, a vágyódás, a labirintus kérdése, és mind-mind amit elénk tár az író engem annyira elvittek gondolatilag, hogy őszíntén nem annyira érdekelt már az, hogy mennyire vannak kidolgozva pl a karakterek, ami utólag nem is baj, mert kicsit gyengének tartottam őket. Alaskán kívül. Úgyanígy jártam a storyline-nal is…valahogy annyira belemerültem abba, hogy milyen témákat boncolgatunk a könyvben, hogy én teljesen ebbe a gondolati menetbe estem bele, ennél fogva pedig a hibákon vagy gyengeségeken se akadtam fel ami a történést illeti.

Aki valaha Tumblr-ezett vagy görgetett bármiféle tini motivációs idézetekkel teli oldalt, az találkozott valószínüleg már a fél könyvvel, mielőtt elolvasta volna azt. Na én rájöttem, hogy a nagy labirintusos gondolatok, amikkel anno teletűzdeltem a falamat stb. az honnan is ered. És ezt továbbgörgetve, amit ezelőtt soha nem tudtam felgöngyölíteni, az a saját életemmel kapcslatban lepett meg leginkább, amikor a könyv befejezésével egy átolvasott éjszaka után még egy órát feküdtem a sötétben és csak hagytam hogy hadd pörögjön az agyam. A végkövetkeztetésem pedig, hogy engem a megbocsájtás oldózna fel, ez mutatna kisajtót a labirintusban. Megbocsájtani másoknak, akik tönkretettek, de főleg magamnak, amiért ezt hagytam és amivé emiatt váltam, mint ember. Tinikönyv ide vagy oda, ezt most köszönöm Green-nek.

Woow, 5*
Nem véletlenül imádom John Green-t! Egyszerűen tökéletes volt, pont erre volt most szükségem.
Egyszerre vicces és komoly, egyszerű és kissé filozofikus, a szereplők élőek, az érzelmek valódiak és erőteljesek. Már az elején magába szippantott, és legalább akkora hatással volt rám mint a TFioS, pedig az nagy szó.
Kedvenc lett.

Nagyon örülök, hogy ezt és a The Fault in our Stars-t is angolul olvastam: nem tudom, milyen a magyar fordítás, de az biztos, hogy angolul annyira jó mondatok vannak mindkét könyvben, hogy már szinte azokért megérte elolvasni :)
A sztoriról: nekem kicsit lassan indult be, nem igazán sejtettem, hogy hova fogunk kilyukadni, aztán ahogy egyre többet láttunk Alaska-ból, támadt egy olyan érzésem, hogy spoiler Nagyon jó volt látni Miles fejlődését, ahogyan a barátok nélküli kamaszfiúból azzá változik, aki (nagyjából) szeretett volna lenni. Együtt izgultam vele és Chippel, hogy spoiler És az a sok volna…. Valahogy az jutott eszembe, hogy igen, mindenki életében ott vannak azok a volna pillanatok: el kellett volna mondanom, meg kellett volna állítanom, nem kellett volna megtennem… Miles-éban, Chip-ében, Takumi-éban is ott volt, de amit megtörtént, az megtörtént, ők pedig megpróbálták a legtöbbet kihozni belőle.
Ami nem tetszett, hogy helyenként azt éreztem, sokat ismétel a szerző, ugyanazok a mondatok, gondolatok bukkannak fel 40-50 oldalanként. De klassz kis könyv volt ez.

Az első John Green (mármint kronologikusan, nekem a második). Az a híres. Szerintem nincs olyan ember, aki nézeget néha tumblr oldalakat, és soha nem szaladt bele legalább egyszer, hogy I wanted so badly to lie down next to her and sleep. Not fuck, like in those movies. Not even have sex. Just sleep together, in the most innocent sense of the phrase.

Így lettem én kíváncsi évekkel ezelőtt erre a könyvre. Most pedig elolvastam. Green azt írja a végén, hogy ezt kifejezetten középiskolásoknak írta. Azt hiszem, ez valahogy tényleg így is van. Kellőképpen mély, kellőképpen sekély, valahol ott egyensúlyoz a határon. A szereplők keresnek, elveszítenek, próbálnak értelmet adni a dolgoknak több-kevesebb sikerrel. Szimpatikusak lettek annak ellenére, hogy ez az életstílus egyáltalán nem szimpatikus nekem, és ez azért valami. Bár kicsit összecsapottnak éreztem a jellembemutatásokat, főleg Alaskáról olvastam volna részletesebben. Nagyon tetszettek
a kis részletek, Alaska hatalmas könyvkollekciója, Pudge utolsó mondatai, a Great Perhaps, a 'croocked heart'-os kis versrészlet. Ezek olyan otthonossá és szerethető tették még a kollégiumot is a számomra.

(Sajnos a nagy csavart már az elején sejtettem, így nem ért meglepetésként.)

Szerintem túl nagy a hype John Green körül. Ez nem feltétlenül rossz, és nem okozott kifejezetten csalódást. A többi könyvét is el fogom olvasni.

Hát…YA-nak nem volt olyan rossz, de azért rendesen tele volt tömve közhelyekkel…
Bocsi minden rajongótól, de én egyáltalán nem voltam megdőlve Alaskától. Egy szeszélyes hülye tyúk volt szerintem, amúgy is annyira irreális egy amerikai filmben egy agyonolvasott kamaszlány (ki olvas/érti tizenévesen Marquezt????). Miles egész végig azon agonizált, hogy akkor most ő mit jelentett a lány életében (elárulom: kb. semmit). Takumi, Colonel és Lara totálisan jellegtelenek voltak (na jó, Colonel nem annyira).
Ja, és kitalálhatóak voltak a részletek, spoiler
Az évszázad hecce…..hát…ezen mit kellett hetekig tervezgetni?

Egyszerűen nem tudok neki 5 csillagot adni. Pedig annyit érdemelne, de nem megy. Green ebben a könyvben is zseniális, a mondatok könnyedek, egyik vezeti be a másikat, pont mint egy folyam, ami örökké csobog és folyik és viszi magával az embert. A karakterek voltak a hibásak, nem tudtam megszeretni őket, akármennyire is akartam. Egyedül The Old Man volt nagyon szimpatikus, szeirntem ha Green csak az ő óráit írja le, azt is végigolvasom. Viszont a többieket a becenevek számomra két dimenzióssá tették, és nehéz volt embert képzelnem pl. The Colonel mögé. (Holott bebizonyosodik, hogy igenis képesek mély, szívszaggató érzelmekre).
Alaska nem vált szimpatikussá, épp ezért nem tudtam átélni Pudge vonzalmát sem, bár ez részben amiatt is lehetett, hogy az empátiám sosem terjedt ki az ellenkező nemre, főleg nem annak 16 éves tagjaira.
A cselekményről nem igazán akarok írni, el kell olvasni és kész, ez mindenkire másképp fog hatni, és ez rendben is van így, hiszen a könyvben leírt érzelmek is számtalan módon manifesztálódnak az emberekben.
Viszont annyit el kell mondani, drága író barátunk most is igyekszik jól összetörni a szívünket, és ez részben (tudom, hogy nem szabad megint-et írnom, hiszen a TFiOS később íródott és az én olvasási sorrendem teljesen irreleváns) sikerül is neki.
Igazságtalanság a The Fault in Our Stars-hoz hasonlítani, mindenféle különbséget fel lehetne sorolni, épp ezért én nem is ezt teszem. DE óhatatlanul meg kell említani a TFiOS-t, hiszen mégiscsak John Green-ról beszélünk. Legalábbis olyan vonatkozásban, hogy jó döntés volt-e a TFiOS-zal kezdeni a John Green olvasást? Igen és nem. Igen, mert ha nincs a TFiOS, ami megkockáztatom, hogy az egész életemre hatással volt, akkor nem mostanában vettem volna kézbe az író bármelyik másik könyvét. Ugyanakkor NEM. Nem mert a TFiOS után, ha az ember nem kényszeríti magát újra meg újra, hogy meglássa benne az irodalmi géniuszt és a gyönyörűséget, ami ugyanúgy benne van ebben a könyvben is, csak más formában, hajlamos lesz elsiklani felette…

zseniális ifjúsági regény a „nagy talánról”.

Fun, witty and sad. A story about a high school life everybody is dreaming of with an event nobody wishes for.

Aranyos történet,mármint amit a könyv első felét illeti,a második fele érdekesebb volt számomra.Szomorú történet de volt benne humor is.Jobb hogy angolul olvastam mert így végig olvastam,magyarul nem biztos hogy végig birtam volna olvasni a könyvet,kár lett volna mert sokkal jobban tetszett a vége (vagyis a könyv második fele),bármennyire szomorúbb is volt.Az elnökök utolsó szavai nagyon feldobbta a történetet.Vártam valami csattanót a végén

Szinte hétköznapi, mégis érdekes, magával ragadó és megfogja az olvasót. Nem pont ilyen történetre számítottam, de imádom a drámát és a tragédiákat, szóval John Green-t mintha nekem találták volna ki. Ezt a könyvét is imádtam, és az első adandó alkalommal meg is vettem. Szeretem, hogy okosan ír, és a karakterei mind hasonlóak, mégis más a történetük.
Alaska mindig velem lesz.