A ​mágus 44 csillagozás

John Fowles: A mágus

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

John ​Fowlest két nagy sikerű könyve, A lepkegyűjtó és A francia hadnagy szeretője (és az ezekből készült filmek) tették világhírűvé. Első regényét, A mágust majd két évtizeden át írta, mielőtt A lepkegyűjtő fogadtatásától bátorítva, többszöri átdolgozás után kiadta.
A mágus főszereplője, Nichole Urfe, egy Oxfordból éppen kikerülő középosztálybeli fiatalember az angliai élet konvenciói és szürkesége elől menekülve tanári állást vállal egy eldugott kis görög szigeten. Ott megismerkedik egy különc milliomossal, Conchisszal, akinek a társaságában rendkívüli élmények érik: valamiféle rejtélyes, egyszerre félelmetes és ellenállhatatlanul izgalmas beavatási szertartás vár rá. Egy hónapokig tartó színjátéknak válik részesévé, amelynek szereplői állandóak, de szerepük egyre változik, és sohasem lehet tudni, meddig tart az alakítás, és hol kezdődik a színészek valódi énje, így azé a lányé is, akit hol Julie-nak, hol Lilynek hívnak, s akibe… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1966

>!
Európa, Budapest, 2001
770 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630770237 · Fordította: Feig András

Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 4

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 37


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
John Fowles: A mágus

Böhöm nagy, vastag könyv, de imádtam az őrületét, a látszólagos káoszt, az örvényt, amibe először csak a lábujját dugta bele – a korántsem szimpatikus – főhősünk, hogy aztán beleragadjon, mint légy a pókhálóba. Ugyan dühösen zümmög és vergődik, de egyre jobban belegabalyodik. És folyamatosan azon gondolkodom, hogy én vajon hogy viselkedtem volna a helyében? És a legrosszabb az, hogy néha úgy, mint ő, máskor meg egészen másképp. És miközben dühöngött, rugdalózott, hepciáskodott – szerintem igazi ripacstempóval –, közben irigyeltem is. Mit nem adnék egy olyan véletlenért, amiben neki – hacsak eme irodalmi műben is – része lehetett! :D

SteelCurtain >!
John Fowles: A mágus

Az még nem lenne baj ha valaki istennek képzeli magát, hiszen tulajdonképpen mindannyian istenek vagyunk, csak van aki ezt még önmagának sem meri bevallani. Az viszont már súlyos probléma ha valaki úgy képzeli istennek magát, hogy ezt az istenséget legfeljebb a hozzá közel állókkal osztja meg, s mindenki mást kényére-kedvére kiszolgáltatott alantas lényként kezel.
Mint a mágus.
Egy ember, aki csak imitálja, hogy istent játszik, mert hát valójában csakugyan istennek képzeli magát. Nem lehet tudni, hogy tett e valaha ez az ember bármi jót, tisztességeset, mert nincs egyetlen szava, egyetlen mozdulata sem, melyről utóbb be ne bizonyosodna, hogy az egész merő hazugság. Kiválóan illusztrálja mi mindenre képes egy kiváló színészi képességekkel megáldott szélhámos ha mindez ráadásul mérhetetlen gazdagsággal párosul. S bár a regény második világháborús eseményei azt sugallják, hogy a nagy manipulátor is belekényszerülhet statisztaszerepbe, ám mindvégig joggal él a gyanú, hogy ez csak egy újabb, nagyobb, költségesebb és véresebb manipuláció a nyers erőszak igába hajtása céljából.
Megvallom kezdetben valamiféle zsebfasizmusként tekintettem a mágus játékára, de igazában semmiféle politikai ideológiával sem rokonítható. Igaz, ő is korlátlan hatalomra törekszik, mint minden politikus. (Ne dőljünk be a demokratáknak! Ők legfeljebb vannak annyira mazochisták, hogy egy csaknem teljesíthetetlen akadálypályán kívánják ezt elérni.) Viszont a mágusnak nincs semmiféle deklarált célja, ami egy politikai áramlat számára elemi szükséglet. Minden amit mond és tesz, abszolút öncélú. Az egyetlen felismerhető motívuma valamiféle szégyenlősen selyempapírba csomagolt férfigyűlölet. Talán meglepőnek tűnik ez egy férfi részéről, de ne feledjük, hogy ahogyan vannak haza-, vagy osztályárulók, úgy nemárulók is vannak. Leginkább fiús mamák és lányos apák körében bukkan fel. Sokkal ritkábban ahhoz, hogy általánosítani lehessen, de ahhoz elég gyakran, hogy élete során mindenki találkozzon valamelyikükkel. És itt bukkanunk például a hosszú hazudozás egyik mindvégig elhallgatott kulcsmomentumához, melyet már az olvasónak kell megfejtenie, mert a teljesen elgyötört, tehetetlen főszereplőnek erre már nincs ereje. spoiler Ettől azonban csak még hamisabbnak tűntek azok az erkölcsi prédikációk, melyektől szinte csöpögött a regény vége. S ha valami még igazán nagyot rúghatott a történetbe, az a teljesen hiteltelen lezárás.
Összességében azt mondhatom, hogy elég jól olvasható történet, értékelhető mondanivaló nélkül. Izgalomfaktora szívbetegeknek terápiás céllal is alkalmazható.
Olvasni legfeljebb mazochistáknak javasolt.
De nekik azonnali újraolvasással súlyosbítva!

Wish>!
John Fowles: A mágus

Semmi sem igaz. Úgyhogy még az is lehet, hogy el sem olvastam ezt a könyvet.

lot49>!
John Fowles: A mágus

A szerző neve nem csengett ismeretlenül, két nagy bestsellerének köszönhetően (A francia hadnagy szeretője, A lepkegyűjtő), de mivel egyik sem érdekelt igazán (eddig legalább is), így szépen elmentünk egymás mellett. Aztán pár éve egy külföldi könyves vlogger/blogger, annyira áradozott A mágusról és annyira „highly recommend”-elte, és nem kevesebbnek, mint „post-modern masterpiece”-nek nevezte, hogy gondoltam ennek egyszer utána kell járnom. Meg is vettem jó olcsón egy antikváriumban, aztán hagytam, hadd álljon ott a polcon. De a múlt héten valamiért elkapott a vágy, hogy na, nézzük, mit tud ez a könyv. Ha nem is 100%-osan, de jobbára egyet kell értenem az ajánlóval: tényleg nem semmi könyv ez. Tény, hogy kell hozzá türelem és meglehetősen lassan is csordogál a történet, de közben szép lassan azon kaptam magam, hogy egyre szívesebben követem nyomon a főszereplőt… hová is? Öncélú hazugságok zűrzavarába?, pszichológiai kísérletbe?, meta-színházba?, álcajátékba?, az emberi kapcsolatok és a szexualitás paranoid útvesztőjébe?. Egy rejtélyekkel teli világba, ahol röpködnek a művészeti és mitológiai utalások, a Shakespeare-analógiák, a misztikus események, ahol „olyan sokáig pörgetik körbe-körbe az embert, hogy a végén tökéletesen megszűnik minden irányérzéke. És a végén dupla, sőt tripla jelentéseket kezd látni mindenben.”
Még ha szerzőnek a legvégére nem is sikerült annyira elegánsan lecsapnia ezt a magasra dobott poszt-modern lasztit, akkor is roppantul élveztem a hatalmasra duzzasztott, sejtelmes világát, mert ahogy a Mágus mondja: „a rejtélynek energiája van. Energiával tölti fel azt, aki a megfejtését keresi.”

nagy_rokus>!
John Fowles: A mágus

Zsenialis szorakoztato irodalom volt, egyik meglepetesbol a masikba estem olvasasa kozben.

narziss>!
John Fowles: A mágus

Bonyolult, agyafúrt, az olvasót folyamatosan kicselező történet. Akkor most mi van? Hogy is van? – tettem fel magamnak többször a kérdést az olvasása közben. Nem állítom, hogy mindent értettem; de ahogyan a mediterrán világot és életérzést leírja, az különösen tetszett.

Juci IP>!
John Fowles: A mágus

Minden csak illúzió. Ouch.
Ebből is készült ám film: Michael Caine, Anthony Quinn… Ez se lehet rossz.

Otranto>!
John Fowles: A mágus

Nagyon szép, rendkívül érdekes és nehéz könyv. Az önmegértés, önmegvalósítás örök témájával és a görög kultúra minden misztikumával. Engem legjobban Herman Hesse A pusztai farkas című regényére emlékeztet.

batorba>!
John Fowles: A mágus

Néha hosszúnak és tekervényesnek találtam, de ettől függetlenül végigolvastam és azért tetszett is.


Népszerű idézetek

SteelCurtain >!

– Remélem, nem ment tönkre.
– Csak egy bolond megy tönkre. Ő viszont már rögtön születése pillanatában.

nemaa >!

Ahhoz, hogy az ember akár a legközelebbi csillagra is megérkezzen, évmilliókig kellene fénysebességgel utaznia. Még ha megoldható lenne is, hogy fénysebességgel utazzunk, akkor sem lennénk képesek egyetlen emberélet tartama alatt eljutni az univerzum egyetlen lakott részébe sem, nem is beszélve arról, hogy onnan még vissza is kellene térni; más tudományos eszközök, mint valamiféle gigantikus méretű heliográf vagy rádióhullámok, sem segíthetnek nekünk a kapcsolatfelvételben. Örökre el vagyunk szigetelve – egyelőre legalábbis úgy tűnik – a mi kis időbuborékunkban.
Milyen nevetséges az az izgalom, amellyel repülőgépeinket körülvesszük! Mennyi ostobaságot hordanak össze regényeikben az olyan írók, mint Verne és Wells, holmi távoli bolygókat benépesítő csudalényekről!
Az azonban kétségtelen tény, hogy más csillagok körül is keringenek bolygók, hogy az élet univerzális mintákat követ, és hogy léteznek a kozmoszban olyan lények, akik ugyanolyan módon fejlődtek és közben ugyanolyan körülményekhez igyekeztek alkalmazkodni, mint mi magunk. És akkor arra lennénk kárhoztatva, hogy sohase legyünk képesek velük kommunikálni?
A kommunikációnak csak egyetlen olyan módja van, amely nem függ az időtől. Egyesek tagadják ennek puszta létezését is. Azonban sok olyan esetről tudunk – ezek megbízhatóságát neves tudományos szaktekintélyek mint tanúk garantálják –, amikor egyes gondolatok fogantatásuk pillanatával pontosan egy időben jutottak el a kijelölt célszemélyhez. Egyes primitív népek körében, mint például a lappoknál, ez a jelenség olyannyira gyakori és olyannyira elfogadott, hogy ugyanolyan mindennapos kényelmi eszközként használják, mint mi, franciák a távirót vagy a telefont.
Vannak képességek, amelyeket nem fölfedezni, csak visszanyerni kell.
Ezen az egyetlenen kivül soha semmilyen más eszköz nem áll majd rendelkezésünkre ahhoz, hogy más világok embereivel kommunikáljunk. Sic itur ad astra.
Ez a tudatos lényekben potenciálisan meglévő gondolati szimultaneitás hasonlóan működik, mint a pantográf. Miközben a kéz rajzol, vele egy időben már készül is a másolat.
E brosúra szerzője nem spiritiszta, és nem is érdeklődik a spiritizmus iránt. Néhány éve az általánosan elfogadott orvostudomány peremterületén számon tartott telepatikus és egyéb jelenségek kutatásával foglalkozik. Érdeklődése a téma iránt tisztán tudományos indíttatású. Ismételten kijelenti, hogy nem hisz az úgynevezett „természetfölötti" jelenségekben; a rózsakeresztességben, az alkímiában vagy más hasonló eltévelyedésekben.
E sorok írója kitart azon álláspontja mellett, hogy a miénknél fejlettebb világok már jó ideje igyekeznek velünk kapcsolatot létesíteni; és hogy egy egész sor nemes és üdvös mentális megnyilvánulás, mely társadalmainkban mint tiszta lelkiismeret, irgalmas cselekedet, művészi ihlet vagy tudományos zsenialitás jelentkezik, valójában más világokból tökéletlenül felfogott telepatikus üzenetek eredménye. Meggyőződése továbbá, hogy a múzsák létezése nem költői fikció, hanem az ókori ember intuitív ráhangolódása egy természettudományos tényre, amelyet a modern kor emberének ajánlatos lenne feltárni és megismerni.
A szerző azzal a kérelemmel fordul a nyilvánossághoz és az illetékesekhez, hogy a közpénzekből való nagyobb mértékű ráfordítással és együttműködésükkel támogassák a telepátia és társjelenségei kutatását; mindenekfölött pedig azt szeretné, ha az eddigieknél jóval több tudós kezdene komolyan foglalkozni ezzel a szakterülettel.
A szerző nemsokára megjelenteti a világok közötti kommunikáció kivitelezhetőségéről birtokában lévő közvetlen bizonyítékokat. Kérem, figyeljék a párizsi sajtóban erről hamarosan megjelenő hirdetést!

SteelCurtain >!

Fél órával később Ann csöngetett be, a lenti lakás másik bérlője, aki ahhoz a szerencsétlen fajta nőtípushoz tartozott, amelyiknek az arcát orrlyuktól állcsúcsig egyetlen függőleges fejszecsapással alakította ki a Teremtő.

SteelCurtain >!

Nem vagyok költő.
Semmi vigaszt nem leltem ebben a felismerésben, sőt izzott bennem a düh, amiért az evolúció lehetővé tette, hogy ilyen fokú érzékenység és ilyen fokú alkalmatlanság egyidejűleg létezhessen egyazon elmén belül.

SteelCurtain >!

Végül azzal az érzéssel léptem le, hogy legalább én is hozzájárultam valamicskét ahhoz, hogy az angolok és a franciák jobban megértsék egymást – mert nem befolyásoltam hátrányosan azt a meggyökeresedett gall felfogást, hogy a legtöbb angol műveletlen és ráadásul eszelős.

MK_>!

Mások kedvelése egy olyan illúzió, amelyet szükségképpen ápolgatnunk kell magunkban, ha a társadalmon belül kívánunk élni.

MK_>!

Mindig is meg voltam győződve arról, és nem pusztán cinizmusból, hogy egy férfi és egy nő már az első tíz perc után meg tudják mondani, le akarnak-e feküdni egymással; és arról, hogy az az idő, ami az első tíz percet követően eltelik, tulajdonképpen egy adó, amelyet esetleg érdemes megfizetni, ha az árucikk valóban nagy élvezettel kecsegtet , de amely tíz esetből kilencszer rövid idő alatt túlságosan is magasra fölszökik.

MK_>!

A háború alatt nagyon keveset láttam az apám, és azt a többé-kevésbé makulátlan képet, amelyet hosszú távollétei alatt magamban kialakítottam róla, ő rendszerint szabadságának első negyvennyolc órájában katonás módján szilánkokra zúzta.

MK_>!

Egy harmadosztályú diplomám és egy elsőosztályú illúzióm volt: arról, hogy költő vagyok.

SteelCurtain >!

Egy nap drága töltőtollal tért haza.
– A monsieur részére.
– De igazán nem kellett volna!
– Nem probléma. Loptam.
– Loptad!
– Mindent lopni szoktam. Hát nem vetted észre?

Kapcsolódó szócikkek: töltőtoll

Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell: Állatfarm
Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság
William Somerset Maugham: Örök szolgaság
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Mary Renault: A királynak meg kell halnia
George Orwell: Állati gazdaság
Mary Renault: Thészeusz ifjúsága
William Somerset Maugham: Borotvaélen
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
John le Carré: Csapda