A szerelem istensége 5 csillagozás ↑ 14%

Jöjj hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb fölövet takar.
Pruszlidat vesd el, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződve régtől féltékeny vagyok,

de megnyugtat, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört,
noha a kísértet is vászoningben jár,
de tőled égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét,
kincseskamrámon ujjam a pöcsét.
A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyöm, gyémántom, mert azt látja
csak, ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő,
mell: a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítlenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?

John Donne: Elégia a vetkőzésről

Dal – Song

Kapj el hulló csillagot,
Ejts teherbe egy tököt,
Súgd meg, hol a tűnt napok,
Vagy ki patkolt ördögöt,
Hablány hol zeng, s mi segítsen,
Hogy az irígység ne csípjen,
S hol kél
A szél,
Mely tisztes lelkeket segél.

Furcsa dolgokra vagy itt,
Vonz ami nem látható?
Vágtass tízezer napig,
Míg nem hull hajadra jó,
S elidőzve a csodáknál
Esküdj meg, hogy sose láttál
Oly szép
Nőt még,
Akiben lobog a hűség.

Ha lelsz egyet, írj haza,
Zarándokba hadd legyek:
Mégse tedd, hiszen érte a
Szomszéd házig sem megyek,
Hű volt tán, míg ismerted,
De én mégsem keresem meg,
Úgyis
Hamis
Lesz jöttömig három is.

Eörsi István fordítása

8. oldal

Inkább egy órát légy enyém,
mint örökkétig bárki más.

Láz

De az idő határt szab, s túl azon
el kell hagyni kedves szolgálatom,
mert Ámornak csak ifjan hódolunk,
s újra szabaddá tesz érett korunk.
Ha majd vénebbek s bölcsebbek leszünk,
nehéz lesz válogatni kedvesünk,
s szép szemeket szolgálni untalan;
de szépségnek, érdemnek súlya van,
s kiben szépség és érdem egyesül,
azt szeretjük örökké és egyedül.

Változatosság

A jót szeresd, s utáld, mi rossz,
mert jó jót, rossz rosszat okoz,
de van olyan, mi semleges,
nem utálod, nem szereted,
csak épp, hogy töltsed kedvedet,
egyszer az kell, máskor meg ez.

Formálta volna jóra, rosszra
a természet, hogy, létrehozta
a nőket: tudnád, szereted
ezt, azt meg utálod, de így,
hogy nem tudod, milyen melyik,
nincs más, használd az összeset.

Ha jók lennének – mert a jó,
akár a zöld szín, látható –,
megmutatkoznának előtted;
rossz meg nem lenne, mert magát
pusztítja el a rosszaság;
hát ne szidd, s ne dicsérd a nőket.

Olyanok, akár a gyümölcs,
és az is mind egyforma bölcs,
ki nem kér, s ki habzsolva nyel;
az új szerelem – másik étel,
és ha végzett a belsejével,
a héját ki nem dobja el?

Közbirtok

Küldd vissza kósza szememet:
oly rég rajtad feledkezett;
de mert olyan furcsa divatot
vett fel nálad,
hogy utánad már e szem
képtelen
jól látni, hát megtarthatod.

Küldd vissza tiszta szívemet,
melyhez mocsok nem férhetett,
de ha már szívedtől szegény
megtanulta,
hogy csak móka
esküket
szegni meg –
tartsd meg: már úgysem az enyém.

Mégis szememet, szívemet
küldd vissza, hadd ismerjelek,
s mulassak, majd ha te magas szenvedsz s bajba
jutsz sóhajtva
olyanért,
ki nem ért,
s oly álnok lesz, mint most te vagy.

Üzenet

Egy asszony hű, s mert perverz ez a nem,
csak azért hű, hogy tönkre így tegyen.

Twicknam-kert

Nézd ezt a bolhát s benne azt,
mily semmiség, mit tőlem megtagadsz.
Engem, majd téged csíp megint
s közös vérünk e bolhában kering
s nem mondhatod, hogy becstelen,
nem bűn ez még s lányságod veszte sem.

Meg sem kért és már kéjeleg,
dagad, mert kettőnkből egy vért szedett,
ennyire nem is volnánk képesek.

Három lét benne lel hazát,
nem egyesíthet így a házasság.
E bolha: te meg én, s nekünk
templomunk lett és nászi fekhelyünk.
Szüleidnek morogni kár:
bennünket a vérerek fala zár.

Megölnéd? ez könnyű neked,
de magadat is megölnéd – ne tedd,
hármas bűn ölni hármas életet.

Kegyetlen, mégis körmödet
ártatlan vér bíborja festi meg?
E bolhának, ha vétke volt,
csak az a csepp, melyet tőled rabolt.
S azt hiszed, győztél érvemen,
mert nem vagyok gyöngébb, s nem vagy te sem?
Erényed annyit változik
ha engedsz – amennyit e bolha itt
az életedből a halálba vitt.

A bolha

a szerelem kizsigerel,
és nem is rág meg, csak lenyel;
tarol köztünk láncos golyóival,
zsarnok csuka ő, szívünk ebihal.

A megtört szív