Barnaby ​Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett 90% 26 csillagozás

Érdekes, különös könyv ez, ugyancsak érdekes és igen-igen különös szereplőkkel. Tulajdonképpen a cselekménye szörnyű is lehetne, mármint, hogy Barnabyt nem tudja elfogadni a családja, ezért ő szinte körbelebegi a világot. Bár magányos sosem volt, mindig akadtak emberek, akik segítettek rajta, barátai lettek. És ezért nem szörnyű, meg Barnaby őszinte, gyermeki lelke miatt. Azért, mert mindenáron haza akar jutni.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2015/12/john-boyne-barnaby…

Hogy mi a normális? Szerintem mindig nézőpont kérdése, és sokszor családon belül, barátok között is lehet más-más. Tartsuk tiszteletben a másikét, hogy mindenki jól érezhesse magát ezen a világon.
Jó lebegést Barnaby!

Barnaby Brocket története a hétköznapiról, amit egyesek a normálissal azonosítanak.

Kedvem támadt a fél könyvet kiidézni, aztán rájöttem, hogy az olyan lenne, mintha úgy mesélnék viccet, hogy csak a csattanóját mondom el, ami nem elég, hogy nem vicces, hanem ha véletlen valaki egyszer mégis hallaná az egész viccet, akkor sem találná már annak. (Így aztán csak a negyedét idéztem ki.)

Ez a kis könyv koherens egész, nem lehet feldarabolni, részleteket kiragadni belőle. Akkor mond ki dolgokat, amikor muszáj kimondani, és amikor el lehet hallgatni, akkor nagyon szókimondóan hallgatja el őket, pontosan tartja az arányokat az egyértelmű megmondás és a játékos utalás között.

És nem küld össze-vissza jelzéseket sem, mint egyes más könyvek: teljesen stabil a világlátás, amit közvetít, és nem figyelmeztet másra, minthogy amikor lehetőségünk nyílik választani a nagyszerű és a középszerű között, ne tévesszük el, hogy melyiket is szeretnénk jobban.

John Boyne író már amúgy is a kedvenceim között szerepelt, de korábban csak A csíkos pizsamás fiút olvastam tőle. Barnaby Brocket története azonban magával ragadott. Olvasmányos regény, amely bár fiatal korosztálynak szól, de szerintem bárki élvezheti. Ez nem egy korosztályos történet, amely tényleg csak a fiataloknak szól. Mellesleg idősebb fejjel elég sok mondanivalót fel lehet fedezni a regényben, amelyek központi témaként jelennek meg. Gyerekként csak egy jópofa történetet látnak, de később megláthatják mindazt, ami a történet mögött áll. Ezt már megtanultam az előzőleg olvasott regényénél is.

http://discussion.blog.hu/2016/01/30/barnaby_brocket_az…

Gondoltam, ha már június 2-án bemutató, elolvasom, hogy mi ez. Nyugtalanító egy olvasmány volt, az biztos; kíváncsi vagyok, a nézők mit szólnak majd hozzá. Ha kész lesz. Ha jó lesz. Ha bejönnek. Mennyire más lett volna, ha póráz helyett Alistair megfogja Barnaby egyik, Eleanor a másik kezét, és úgy sétálnak vele.

@Jeffi ajánlása keltette fel az érdeklődésemet, és milyen jól tette az az értékelés, hogy szembe jött velem! :)
Először nem igazán tudtam, mire számítsak, mit lehet kihozni egy kisfiú lebegéséből, de aztán kellemesen csalódtam! Számomra felettébb eredeti sztori, és úgy vélem, sikerült belőle kihozni a lehető legtöbbet.
Olyan, akár több különálló történet, sok kis novella, mert szinte mindegyik fejezetben új embereket ismerünk meg Barnaby által, akik saját élményeiket elevenítik fel, és megtanulhatjuk tőlük, mitől mások ők – mások szerint, és mit tettek, amivel nem adták fel emiatt a céljukat. Nagyon tanulságos!
Mindezek mellett vicces és meglehetősen abszurd, hogy egyrészt: egy kisfiú lebeg, másrészt: ennyi furcsa, mármint nem normális kalandot átélt, sőt, még az űrbe is kijutott! Ennél a résznél tátottam a számat leginkább! De persze ennek is megvolt a fontos lényege. A lezárások mindig tartogattak izgalmat, nem tudtam előre elképzelni, hogy milyen lehetetlen helyzet fog kialakulni legközelebb.
Azért a vége meglepett, nem számítottam erre, az egyszerűbb megoldás lett volna a logikusabb. Mindenesetre örülök neki, hisz ez adja meg neki igazán a tanító jellegét. (remélem, hogy ez nem valami trilógia, a lezárás, mondhatni befejezetlen maradt, így könnyen megeshet ez)
Könnyed, szórakoztató, de egyben nagy gondolatokat hordozó olvasmány. Örülök, hogy elolvastam.

Azért vannak nekem is pavlovi reflexeim, be kell látnom. Meg azt is, hogy bizonyos szavak azonosságának, rokonértelműségének a felismeréséhez manapság új szótár kell.
Mert miről van szó? Barnaby-ra bizony nem hat a gravitáció, képtelen a Földön maradni. A teljesen normális szülei képtelenek ezt a nem normális, más dolgot elviselni, ezért gyakorlatilag iparkodnak megszabadulni a fiuktól. A megszabadulást (értsd: gyilkossági kísérletet) minden erejükkel a kisfiú nyakába akarják varrni.

Azonban a tervük nem jár sikerrel: Barnaby minden erőfeszítésük ellenére életben marad. Sőt, nem normális mivoltából fakadón rengeteg kalandban van része, új emberekkel ismerkedik meg, és hatással van a további életükre is.

Eddig szép, eddig izgalma, eddig nincs baj. A baj ott van, hogy számomra összemosódnak a dolgok. Barnaby nem normális emberi lény: mert lebeg. A szülei normálisak: rájuk hat a gravitáció. De a könyvben a normalitás szitokszóvá válik. A földhöz ragadtság, a konzervativizmus, a rugalmatlanság, a gyilkos ösztönök, a fafejűség, korlátoltság szinonímájává. Ebből fakad, hogy a másság a lehetőségek tárháza, az elnyomottság szimbóluma. Aki normális: veszélyes, értéktelen. Aki más: értékhordozó, értékes.
S az összemosás kulcsa: Boyne nem tesz különbséget az erkölcsi és az egyéb normalitások között. A másság jó, a mások elnyomottak, a mások értékesek. A normálisok mindennek az ellenkezői. Mindegy, miről van szó. S ez a mindegy a nem mindegy! Mert nem mindegy, hogy valamiféle genetikus másságról van szó, vagy szocializációsról. Mert ha az utóbbi, akkor bizony a normális szó nem szitokszó. S a másság nem imádandó bálvány, hanem renitens, dekadens, közösség romboló viselkedés. Választott viselkedés. Nehezen, de megfelelő döntéssel és akaraterővel változtatható viselkedés.

A norma szó azt jelenti, van egy alapvető elvárás. Mondjuk a termelésben. Mondjuk a társadalomban. Egy többség általi minimum. Tetszik, vagy nem tetszik. Kutyáéknál semmi gond, ha valamelyik blöki odakakkant a kajás tál közelébe. Emberéknél norma, hogy nem tojunk az asztalra, ahol eszünk. Tetszik, vagy nem tetszik. Lehet ez ellen berzenkedni, persze, hogy szabadságjogok, meg évszázados, buta begyöpösödés, de akkor is így van. A normalitást tehát voltaképpen a többség véleménye, a nagy számok törvénye határozza meg. Az embernek egy feje van, két füle, egy orra, két szeme, két karja, két lába, és kétféle nem szerve, ami egy egyeden csak egyféle formában fordul elő. Ez a norma. Ami ettől eltér, az tolerálható, de nem normális. Tetszik, vagy nem tetszik. Ez nem az egyed értékét minősíti. Illetve nem feltétlenül minősíti.

A két szemem között van hét dioptria különbség. Szemüveggel jól látok. Egy orvos azt mondta, legyek a szememre büszke, mert millióból, ha egy van ilyen, s az agy nem képes öt dioptriánál többet feldolgozni. Nekem voltaképpen csak átlagos gondom van vele. De nem normális a különbség. A normális, hogy a két szem együtt romlik: vagy rövidlátóvá, vagy távollátóvá. Ez az emberi mivoltomban nem minősít. Annak ellenére, hogy nem vagyok normális.
Ha kéjgyilkos vagyok, ha idős embereket fosztok ki, mert nincs kedvem havi százért gürcölni, akkor is más vagyok, akkor sem vagyok normális. Ezek a tetteim azonban emberi mivoltomban is minősítenek. El is zárnak érte, mert eltérek a normától. De nem az eltérés miatt zárnak el, hanem azért, mert a döntésbeli eltérésem rombolja a közösséget.
S bizony Barnaby szülei ebben a vonatkozásban nem normálisak. De ez a könyvből nem derül ki. Csak az, hogy a normalitást Barnaby szülei képviselik. Aki normális: az nem normális. Fából vaskarika.

Nem akarok mindenből eszmetörténetet, politikát csinálni. De végső soron Barnaby történetében ott van ezerrel ez a mai tudatos, tudatlan összemosás: a másság jó, a normalitás megvetendő.

S ez nem normális dolog. Főleg, mert a gyerekek, kis- és nagykamaszok ebben a celebteli világban nagy eséllyel nem fogják érzékelni a genetikus és döntésbeli másság különbségét.

Aranyos történet az elfogadásról, arról, hogy igenis merjünk mások lenni. Személy szerint kicsi többet vártam, néhol fura volt az író (vagy a fordító?) stílusa, de azért érdemes elolvasni, gyerekeknek ajánlani.

Bár Barnaby hihetetlenül szimpatikus kis fickó, és volt még egy rakat jópofa figura a könyvben, de magától a cselekménytől nem voltam elájulva. Nem kötött le eléggé ez a pikareszk, és a vége sem volt számomra megnyugtató.

Hát… A könyv feléig nem értettem mit is szeretne mondani az író. aztán gondolkoztam rajta és azt hiszem,a végére megértettem. Mert először azt hittem egy aranyos történet kisebb gyerekeknek De nem…. Ez sokkal több annál. A végére viszont nem számítottam. Erről írtam fogalmazást nyelvtan órára,amikor egy kedvenc/szeretett könyvről kellett írni. És ennek a fogalmazásnak az írása közben jöttem rá,hogy ez a történet mennyire jó,aranyos,szörnyű és csodálatos egyben. Egész jól emlékszem rá még most is,nagyon megmaradtak bennem bizonyos részletek.