Időparadoxon 76% 31 csillagozás

Az alapötlet jó, a téma jelentősége tényleg nagy. Kicsit szkeptikus vagyok, hogy mennyire változtatható meg egy egyén taglalt beállítódása, bár nem gondolom, hogy genetikus lenne az időhöz való viszonyunk. De Zimbardonak volt már más állítása is, amit szkeptikusan fogadtam, lásd Hősöt tere program – egész Magyarországot akarjuk megváltoztatni, és mára (másfél év alatt) mérhető eredményeket értek el. Nagyon sokra tartom a munkásságát, őt magát hiteles személynek. A saját példányomat dedikálta, beszélgettünk is egy kicsit. Így talán érthető, hogy mérhetetlenül elfogult vagyok a könyvvel szemben. Mindannyiunknak azt kívánom, hogy még sokáig éljen, és vigye sikerre a kidolgozott módszereit.

Továbbra is nagy kedvencem Zimbardo és az írásai. Könnyen érthetően fogalmaz, néhol kicsit önsegítő jellegű könyv, néhol túlzottan az amerikai mentalitás süt belőle. Van, hogy sokszor ismétli önmagát, de nekem ezekkel semmi bajom. Második olvasásra voltak részek, amelyeket felületesebben olvastam, de a fő gondolatoknál volt, hogy többször is vissza kellett lapoznom, mert annyira elgondolkodtatott, hogy csak úgy pörgött az agyam. Szerintem azért jó ez a könyv, mert egy új megközelítést ad, ahhoz, hogy hogyan kezeljük az időt, illetve magunkat, hogy minél harmonikusabban működjünk a múltunkkal és jövőnkkel kalkulálva a jelenünkben.

Jobbra számítottam. Úgy éreztem a könyvnek nincs „mélysége” csak „szélessége”.

Engem teljesen magával ragadott a hipotézis. Sodró és elgondolkodtató írás, amely sok mindent megmagyaráz a tabuktól és kierőszakolt toleranciáktól terhes világunkban.

A társadalom széles rétege miért él úgy, mintha nem lenne holnap? Miért vannak olyanok, akik – itt a kelet-európai blokkban – hamis szentimentalizmussal gondolnak vissza azokra az időkre, amikor még valódi diktatúrák regnáltak errefelé? Hogy lehet, hogy az egyik ember többre viszi ugyanazon feltételekkel, mint a másik? Stb.

Zimbardo és Boyd közérthető stílusban világít rá a mélyebb pszichológiai, filozófiai összefüggésekre.

Zimbardo ismét nagyot alkotott! Ismét sikerült teljesen átformálni a gondolkodásomat. Az időről és a viselkedésemről eddig nem így gondolkodtam, viszont az olvasottak tükrében sok történést már megértek magammal kapcsolatban.
Tanulságos, elgondolkodtató és zseniális!

Érdekes megközelítést taglal. Egy-egy időperspektívánál rá ismerhetünk a magunk , vagy épp a környezetünkben lévők viselkedésére. Néhány nagyobb, ismertebb pszichológiai kísérletet is meg meglátásba helyez. Én személy szerint helyenként kicisit száraz olvasmánynak éreztem .

Szeretem, amikor pszichológusprofesszorok írnak ismeretterjesztő könyvet a szakterületükről, de úgy érzem, Zimbardo itt túlságosan populáris hangnemet üt meg. Nagyon sok az üres szócséplés a könyvben és emellett például nem derül ki, hogy a különböző időprofil skálák hogyan korrelálnak egymással, mintha a szerzők nem is tennék világossá, hogy itt tulajdonképpen nem típusokról, hanem vonásdimenziókról van szó. Szerintem a populáris hangnemet és a nagyobb tudományos igényességet össze lehet egyeztetni, itt azonban ez nem sikerült.

Egy az idővel kapcsolatos kihívás miatt találkoztam ezzel a könyvvel, ahol konkrétan az időparadoxon-ok nyomába szegődve indultam el. Kezdetben nagyon tetszett a koncepció és a könyv tematikája a hangzatosnak tűnő fejezetcímekkel, de olvasás közben már lankadt az érdeklődésem. Talán túl sok példát vonaltatnak fel, talán néha mindent egy kicsit túl akar magyarázni számomra pont abban a stílusban, amelyet már egy picit felületesnek és egy kicsit öncélúnak ítéltem meg. De azért le a kalappal a mű terjedelme előtt és azért sok hasznos információt találtam benne, amit tudat alatt biztosan hasznosítani fogok majd.