Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Miután felkötötték őket (Az Első Törvény 2.) 408 csillagozás
Hogyan védjünk meg egy az ellenségtől körülvett, árulóktól hemzsegő várost, ha szövetségeseinkben sem bízhatunk, elődünk pedig nyom nélkül eltűnt? Ennyi éppen elég is hozzá, hogy egy kínvallatónak menekülni támadjon kedve – pedig bot nélkül még járni sem tud –, csakhogy Glokta inkvizítornak válaszokra van szüksége, mielőtt a gurkhuliak a kapukon dörömbölnek.
Az északföldiek átlépték Angland határait, és tűz meg pusztulás terjed a nyomukban a fagyott vidéken. Ladisla koronaherceg dolga az lenne, hogy elkergesse őket, és dicsőséget szerezzen magának. Csak egy probléma akad: a világ legrosszabbul felfegyverzett, legképzetlenebb és legtehetségtelenebbül irányított seregét kell vezetnie.
Bayaz, az Első Mágus, merész kalandorok csapatát vezeti a múlt romjain keresztül. A délvidék leggyűlöltebb nője, Északföld legrettegettebb férfija és az Unió legönzőbb fiúja különös útitársak bár, de ha nem gyűlölik egymást annyira, félelmetes csapat válhat belőlük.
Ősi titkokra derül… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2007
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Könyvmolyképző
Enciklopédia 53
Szereplők népszerűség szerint
Sand dan Glokta · Kilencujjú Logen (Véres Kilences) · Caul Reszket · Nicomo Cosca · Kutyaember · Fekete Métely · Collem West · Bayaz · Ferro Baldzsinn · Jezal dan Luthar · Tul Duru "Viharfelhő" · Zordon · Háromfás Rudd · Severard · Hosszúláb testvér · Jalenhorm · Malacus Quai · Shylo Vitari · Yulwei
Kedvencelte 74
Most olvassa 11
Várólistára tette 111
Kívánságlistára tette 100
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
„– A nagyszerű dolgok hanyatlása soha nem egyszerű történet, de ahol siker és dicsőség van, onnan a kudarc meg a szégyen sem hiányzik. Ahol pedig mindegyikből akad, ott elkerülhetetlenül felizzik a féltékenység. Az irigység és a büszkeség először civakodáshoz, aztán vitákhoz, végül pedig háborúkhoz vezet. ”
Jaj nekem…ez a rész messze jobb volt, mint az előző kötet.
Csak úgy kapkodtam a fejemet.
Eseménydús és izgalmas a cselekményszál. A történet továbbra is sok szálon fut, és még mindig csak próbálom kikövetkeztetni, hogy merre is tartok. A szereplőket egyre jobban megkedveltem és csak félő, hogy nem e egy – egy kedvenc karakter hullik e a porban, mert azt nagyon rosszul viselném.
A könyv stílusa nagyon megnyerő a számomra….semmilyen finomkodást nem takarnak a beszólások és a véres jelenetek kellően részletgazdagon vannak leírva, imádom mikor ilyen nyers a megfogalmazás. Ilyenkor teljesen bele tudom élni magamat, szinte érzem a vér szagát..
Most már biztos, hogy kedvencet avattam, de még megvárom a harmadik részt, hátha lesz alkalmam belekötni….bár nem szeretnék.
Egyszerűen imádom! Olvassátok!
Elöljáróban egy gyors számvetés az elvárásaimról, amelyeket ezzel a kötettel szemben támasztottam A penge maga után. Elsődlegesen nyilvánvaló, hogy nem akartam egy semmitmondóan lapos, helykitöltő, „középső rész”-t a trilógia zárása előtt. Na, erről aztán itt szó sem volt!
Akartam még nagy ívű, izgalmas kalandokat. Ezeket is megkaptam. Ráadásul a történet három önálló szálának újabb és újabb fordulatai teljesen egyenértékű érdeklődést tudtak kelteni és fenntartani bennem, amely nálam ritkaság az ennyire szerteágazó történetek esetében.
Megkaptam a világ egyre részletesebb kidolgozását, a régmúltba nyúló, történeti utalások sokaságával együtt, hogy minél komfortosabban elhelyezhessem a jelen történéseit a helyes kontextusukban.
Amire azonban a legkevésbé számítottam, hogy kaptam egy fantasy köntösbe öltöztetett középkori fikciós kalandregényt, véres, nyíltszíni csatajelenetekkel, blokáddal, várostrommal, kémekkel, árulókkal, bérgyilkosokkal és egyre mélyülő politikai intrikákkal, hatalmi cselszövésekkel. Ezt a regényt is uralja a középkori „hideg fegyverek” dominanciája és mindebben a feudális „action-feeling”-ben a mágia szerepe spoiler olyan ízléssel, finoman van adagolva, hogy szerintem azt tanítani kellene.
Egyre erősebb a karakterek kidolgozottsága, viszonyrendszerük egyre árnyaltabb és határozott karakterfejlődés tapasztalható néhány hősünknél. Kicsit jobban megismerhettem West ezredest, és Lutharra is teljesen más szemmel tekintek már, mint a bevezető kötetben. De számomra a legfontosabb változás, hogy Sand dan Gloktáról, kedvenc inkvizítoromról kénytelen vagyok legalább részben leszaggatni a magam által ráaggatott torz személyiségjegyeket. Kilencujjú barátunkról és a sajátos lelkületű Ferro-ról ugyancsak sok olyan személyes tulajdonság, érzés és indíttatás derül ki, amelyek jót tesznek a történetnek.
Nagyon örültem neki, hogy ebben a kötetben sokkal többet lehettem a Neves Emberek között, akik a Kutyaember vezetésével úgy vittek harcba magukkal engem is, hogy már-már egy „jó hangulatú” viking pajzsfalban érezhettem magam.
Végre közelről megismertem a sankákat is (sajátos harcmodorukkal együtt) és már tudom, kik/mik azok az „Evő”-k.
Hangulatában ennek a regénynek a világa az én képzeletemben valós történeti korokat is át tudott ívelni, hiszen egyszerre adott egy kis viking virtust, egy kicsit a magabiztos kőfalak mögé zárt bizánci életérzésből és egy tetszőleges ókori keleti önkényuralkodó birodalmának fülledt, fullasztó hangulatát.
Megkockáztatom, hogy a trilógia második része még jobban sikerült, mint A penge maga. Összességében a regény gördülékeny kiegyensúlyozottsága hatott rám a leginkább. Az a tény, hogy a rengeteg – általában cselekményt fékező – dialógus mentén egyszerűen fel sem tűnt, hogy egy három irányba egyszerre száguldó hullámvasúton ülök és még sincs hányingerem.
Szerintem ez a kötet kiválóan „megágyaz” a záró epizódnak, jó szívvel ajánlom. :)
Miután letettem a könyvet, megképzett előttem Frodó alakja, ahogy annyi küzdelem és hosszú utazás után ott áll végre a Végzet Hegyén, arca falfehér, remegő kezekkel tapogatja a zsebeit, majd Samuhoz fordul és így szól: 'csába! Otthagytam az asztalon a Zsáklakban, bazzeg!
És igen! Joe megcsinálta, ez a kötet is csúcsszuper lett *-* Szerettem Glokta szemszögét (és belső monológjait) olvasni, és persze a jó öreg hogyan is csikarjunk ki válaszokat a másikből című kis játékát… komolyan amikor spoiler
Bayaz és a csipet csapat végcéljára nagyon kíváncsi voltam, elég sok minden történt velük is nem volt könnyű eljutniuk a végcélig. Logen és Ferro meglepett :O Amikor a lány megkérdezte Logent majdnem lefordultam a székről :D De amúgy simán jók együtt. *-* Bayaz segéde viszont nagyon furcsa lett. Nem is értettem az első részben kb mint egy szerencsecsomag most pedig kifordult önmagából. Szerintem vele lesznek még problémák a folytatásban. Amúgy a végén én is csalódtam…..csórik spoiler
Jezal változása is tetszett, és Logen pozitív hozzállása a sráchoz is nagy pacsit érdemel.
West pedig…nem irigyeltem amikor összerakták a ficsúrral és a „hős lovagjaival”. Aztán amikor megjöttek Kutyaemberék komolyan muszáj volt nevetnem. Elég volt elképzelni Kutyaemberéket meg a megy a kalapom a cipőmhöz uraságékat :D Az a csata alapjól veszett fejsze nyele volt, hiába olyan helyre rakták őket ahol elvileg nem várható támadás.
Sok kérdés nyitott marad, amire remélem kapunk választ és úgy megnézném már magamnak ez a Bethodot… -.-
Egy szó mint száz, Ide a folytatással *-* ui.: Ez a sorozat függővé tesz. :)
Abercrombie ott folytatta, ahol abbahagyta, sötét és kegyetlen, senki ne számítson túl sok jóra.
Remek folytatása volt az előző könyvnek, a világ is jobban kinyílt. Három szálon követhetjük az eseményeket.
Kis csapatunk Hosszúlábbal az élen folytatja útját a világ pereme felé, hogy megtalálják azt a titokzatos varázstárgyat. Nem egy könnyű feladat, pláne ki tudja milyen veszély leselkedik rájuk.
Hőseinknek rögös az útjuk a világ végéig. Ismét fantasztikus csatáknak lehetünk szemtanúi, véres küzdelmekben nem lesz hiány. Logen és Ferro nem semmi páros, Bayaz is tud ha meglengeti a varázspálcáját! :)
Karakterek jelentős fejlődésen mentek keresztül, a Véres kilencest még mindig imádom!
De míg Ferro az előző könyvben olyan semmilyen volt számomra, itt már egész megkedveltem. Jezal viszont az előnyére változott, míg az előző könyvben egy nagyképű pukkancs volt, itt már kedvelhető volt számomra.
Északi barátaink tovább folytatják a harcot Bethod hordái ellen az Unió oldalán. Róluk mindig szívesen olvastam, igazán szimpatikus karakterek, ahogy West ezredes is előnyére változott! Itt sem lesz hiány csatákból és csavarokból sem.
A harmadik szál Glokta inkvizítor aljasságaiba nyújt betekintést Dagoska városában.
A gondolatai még mindig zseniálisak, gúny és cinizmus árad belőlük. Közben a gurhuliak is gyülekeznek a város falain kívül. Praktikálisaival karöltve egy ilyen helyzetben is megállja a helyét.
Nem túl színes világ, de a humorával és a karakterekkel kárpótol minket az író. Rengeteg fordulat és akcióval találkozhatunk, nyers és kegyetlen.
Aki nem egy megszokott fantasyt akar olvasni, és akinek az első is tetszett annak bátran ajánlom.
Kíváncsian várom mi lesz hőseink sorsa. :)
Nos így másodjára olvasva is el kell mondanom, hogy zseniális ez a könyv. Kellemes melegséggel tölt el, ha ebben a világban járhatok, tudom furcsa ízlésre vall, aki kicsit jártas is Abercrombie műveiben.
Újra megkaptam Logen bölcsességeit, Glokta cinikus gondolatait, Ferro egyszerűségét, West talpraesettségét, a Kutyaember csalhatatlan szimatát, és talán még jobban is élveztem, mint elsőre.
Mindegyik szálban volt valami, ami miatt vártam a visszatérést.
Dagoskában ugye Gloktát, és a praktikálisait nem kell magyaráznom. Tetszett a hatékony nyomozási módszerük, és Vitari-t is nagyon megkedveltem. első olvasásnál nem hagyott bennem mély nyomot.
Kutyaember, Tul Duru, Zordon, Métely, Háromfás ugye ezeket a neveket olvasva nem kell ecsetelnem, hogy hozzájuk mindig nagyon szívesen tértem vissza. Mellettük pedig ott volt a tökös West.
Logen – Ferro pároson még mindig jókat tudtam nevetni, a hős északi aztán néha tud olyat mondani. A Véres Kilencest is jó volt viszont látni.
Úgy érzem nem ez volt az első újraolvasásom. Nagyon várom Abercrombie új trilógiáját. Addig is maradnak a már meglévő könyvei.
Az egyik kedvenc íróm, az egyik kedvenc világom. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert a karakterek úgy elviszik a hátukon ezt a pár száz oldalt, hogy észre sem vesszük.
Ismét kivégeztem egy Abercrombie-féltéglát. :) Ez pedig az a fajta féltégla, amit egyáltalán nem bánok, hogy olvastam. A világfelépítés egyszerűen pazar.
A történet az előzőekhez hasonlóan több szálon fut és még mindig nem látható, hol fognak összeérni. Az egyik csapat háborúból háborúba csöppen, míg a másik vonul kietlennél kietlenebb tájakon.
Főhőseink hatalmas területet járnak be és a jellemfejlődésük is rendkívüli.
Talán a legnagyobb változáson Jezal esett át, akiről eleinte nem is sejtettem, hogy kedvelni fogom. Egy gazdag, elkényeztetett szépfiúból alázatos főhőssé kezd válni.
Ferro és Logen eredetileg kőszikla volt, de kezdenek érző lénnyé változni. Logennél pedig végre megmutatkozott az a különleges tulajdonsága, amitől Neves Emberré vált.
West már az előző részben is szimpatikus volt nekem a vadállat tulajdonságaitól eltekintve. Most is valahogy vele tudtam legjobban azonosulni. Ő az, aki a végsőkig próbál kitartani a szabályok mellett, de aztán van, hogy kisiklanak a dolgok. :)
Gloktának nincs hova fejlődnie. Ő pont úgy jó, ahogy van. :)
Kutyaember, Háromfás, Métely és Zordon nagyon jó csapatot alkot, de a szívem csücske egyértelműen Zordon, a meglepetések embere. :)
Alig várom a folytatást, miközben nem akarom, hogy vége legyen. Nem egyszer olvasós történet, annyi szent.
Hatalmas minusz pont: Nincs térkép a könyvben! Nagyon kellene! Tudom, hogy a neten van, de az nem elég.
El tudnám képzelni, hogy lenne a könyvhöz egy kiteríthető térképem, amin rajzszögekkel (vagy inkább fabábukkal) jelölném, hogy ki hol jár éppen.
Nagyon jó kis (nagy) második kötet volt ez. Volt benne minden, ami egy jó kis dark fantasyhoz kell. A két kedvencem Glokta és Kilencujjú. Glokta a belső párbeszédeivel hatalmas, rengeteget nevettem rajta, kíváncsi vagyok rá, hogyan fog kimászni a slamasztikából. A jó nagy slamasztikából. Mert ki kell másznia. Kilencujjú pedig megmutatta, hogy nem az az izomagyú „állat”, akinek elsőre hittük, mert sokkal több van benne. Kíváncsi vagyok az amnéziája magyarázatára, fog még meglepetéseket okozni. Ferro semleges volt. Hosszúláb naiv és semleges. Bayaz inasában pedig valami lappang. Valami titok, ami nagyon kíváncsivá tesz. Apropó, Bayaz. Rég csalódtam ekkorát karakterben, mint benne. Ezt a hisztis, kicsinyes, önző frátert, kár, hogy magához tért. Az első kötetben kifejezetten érdekes, izgalmas karakter volt, hát most nem.
Jezal hatalmas fejlődésen megy keresztül és messze még a vége. West is erősödik, de ugyanakkor érezni benne némi labilitást. Nem tudom, mi lesz vele.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezen események után hogyan fogja megfejteni a szerző egy kötetben a kérdéseket.
Ide nekem a befejező kötetet!!
Egész jó regény, csak sajnos én nem az ilyen komor, az ízlésemnek túlzottan is realisztikus fantasy történeteket kedvelem. Ettől függetlenül lényegében elégedett vagyok. Szinte végig izgalmas, néha ugyan picit unalmassá válik, de közben mindig történik valami érdekes.
A karakterek továbbra is nagyszerűek. Pozitív figura nem igazán található közöttük, talán ezért nem izgatott különösebben egyik szereplő sorsa sem, ami azért picit negatívum a szememben.
A világ továbbra is középszerű, a mágia csak ritkán tűnik fel és nem is tartom érdekesnek, de tény, hogy brutálisan hatékony. A csaták rendkívül véresek, olykor igazi mészárlás folyik.
Jó regény, de én mást várok egy fantasy történettől, néha teljesen elment a kedvem az egésztől. Mostanában feltűnt írók közül egyedül Sanderson-t kedvelem. A többiek se rosszak, csak a stílusuk nem felel meg az ízlésemnek.
Érdemes elolvasni.
Hű, még csak csücsülök, és pislogok. Fantasztikus könyv volt, nem tudom a harmadik tudja-e ezt überelni, mert ez, simán verte az elsőt nálam úgy, hogy azt is nagyon szerettem.
Ismét nagyon precízen, és tökéletesen felépített cselekményszál, váratlan fordulatokkal és nagyszerű jellemfejlődésekkel. Az egyikőjükében már az első részben biztos voltam, hogy meg fog történni, de van másik kettő, ahol nyögvenyelősen is, de szép lassan alakul valami pozitívum.
Zseniális jelenetleírások, ott érzed magad a csatában, érzed a hideg vizet az arcodon, amikor épp a tengeren hajóznak.
A párhuzmocska Glokta és Jezal sorsa közt is nagyon tetszett.
Ahogy sejtettem, itt el kellett búcsúznunk pár szereplőtől. Van aki csak ebben a részben tűnt fel,de akadtak köztük régebbi motorosok is. West régebbi motorosának hanyatlása kifejezetten elégedettséggel töltött el. :D A többieket viszont őszintén sajnáltam.
Kedvenc karakterként, akármennyire is küzdene ellene, ha most mellettem ülne, Glokta került ki. Már az első részben is erőteljesen „felé húzott a szívem” és most végképp elnyerte a tetszésem. A gondolatai még mindig zseniálisak, és némelyik nem csak őt, most engem is meglepett, de kifejezetten kellemesen. Kedves Sand dan Glokta, remélem nem rúgod el a pöttyöst a harmadik részben! :) – Ne tessék spoilerezni, kedves már a harmadik részt is olvasók! :)
Zseniális könyv, zseniális ró, végképp beleszeretem Abercrombie stílusába,mennek a kedvencek közé!
Egy pillanatig nem merült fel bennem az a félelem, hogy a 2. részre egy kicsit is leül a sztori, pedig egy trilógiánál előfordul az ilyesmi. De az 1. rész bevezető jellege után, amiben megismertük szereplőinket, ebben a kötetben még jobban árnyalódnak, még inkább fejlődnek, és ahogy egyre beljebb vannak a háborúban, egyre sötétebb minden. Számos szálon futnak az események, mely közül az elején azt hittem, hogy az Első mágus kalandjai fognak a legjobban érdekelni, de Glokta, valamint a Kutyaember és csatlósainak kalandjai is annyira erősnek bizonyultak, hogy egyszerűen nem tudtam letenni. A legerősebb elem még mindig a 100% izgalom, 0% közjáték, valamint az a fajta karakterábrázolás, ami már a másik trilógiánál is szembeötlően zseniális. Egyből ide a következőt!
Népszerű idézetek
A tisztelet semmibe sem kerül, és semmibe sem lehet gyorsabban belehalni, mint a túlzott magabiztosságba.
Félelem
Egy emberekkel teli városnál csak egy emberek nélküli város a rosszabb.
Városok gyöngye
A sötétségnél csak az a rosszabb, amikor jön a fény. Olyankor mindig jönnek a kérdések is.
Kérdések
Az önzés a gyerekeknek meg a féleszűeknek való. Egy nagy vezér mindig másokra gondol, nem saját magára.
Ez hát a fájdalom
Szomorú tény, de a fájdalomtól az ember csak saját magát sajnálja jobban.
124. oldal
– […] Szavak, barátom. A szavaknak nagyobb ereje van, mint a Világ Köre
összes acéljának.
– Azért egy penge még mindig jobban fáj az ember fülének, mint egy
szó – suttogta Logen.
460. oldal
Vajon mikor lesz túl késő, hogy valakiből jó ember legyen?
114. oldal
A sorozat következő kötete
Az Első Törvény sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- George R. R. Martin: Sárkányok tánca 91% ·
Összehasonlítás - Sarah J. Maas: Föld és vér háza 95% ·
Összehasonlítás - Katherine Arden: A boszorkány éjszakája 94% ·
Összehasonlítás - Mark Lawrence: Tövisek Hercege 84% ·
Összehasonlítás - Richard Morgan: A holtak szava 77% ·
Összehasonlítás - Brian McClellan: A birodalom bűnei 91% ·
Összehasonlítás - Anthony Ryan: A pária 91% ·
Összehasonlítás - Raoul Renier: A kívülálló 90% ·
Összehasonlítás - Krencz Nóra – Robin O'Wrightly: Menedék 85% ·
Összehasonlítás - R. F. Kuang: Mákháború 84% ·
Összehasonlítás