Hosszabb, vastagabb és keményebb.
Juszt sem fogok erre a könyvére is öt csillagot adni, hiába baromira szórakoztató, nem vagyok hajlandó csakis emiatt szemet hunyni a hibái felett, amik márpedig vannak. Ha az orvostudomány olyan szinten áll, hogy képesek műszemet előállítani, akkor Glokta fogait miért nem pótolták? Vitari gyerekei nem öregszenek, vagy lett neki még 2 a trilógia óta? (Dagoska ostroma óta 10 év telt el, akkor 3 volt neki, most pedig legalább két 10 év alatti van. WTF?) A vérfertőzés felett pedig semmikor, semmilyen szín alatt nem tudok napirendre térni, és voltaképpen nem is szeretnék.
De félretéve a részleteket, Abercrombie-nak a nemi szerepekhez való hozzáállása semmi esetre sem mondható szokványosnak. Női hadvezérek, kínvallatók és méregkeverők, és az őket szolgáló és általuk többnyire kutyába se vett, testileg-lelkileg félroncs férfiak? Értem én, hogy az emancipáció korát éljük, de nem szeretem, ha valaki szórakoztató irodalmi köntösbe csomagolva akar bármit is a fejembe verni. Abercrombie stílusát dicséri, hogy a főhősnő iránti érzelmeim végig az enyhe ellenszenv és a határozott utálat közötti skálán mozogtak, és csak az utolsó 150 oldalon kezdtem el ellene szurkolni.
Merthogy A. stílusa továbbra is örömtelien életszerű. Nem idealizál, de (többnyire) nem esik át a ló túlsó oldalára sem, és (általában) nem mászik öncélúan sokkoló hiperrealista részletekkel sem a képünkbe. A sok férfinévvel szaladgáló csatamacát meg jobb híján akár afféle fantasynek álcázott nőjogi propagandaként is felfoghatjuk.
Alapsztori terén nincs új a nap alatt: a sérelmeiért halállistával a kézben bosszúhadjáratra induló (anti)hősnő történetét a La mariée était en noir és a Kill Bill óta ismerjük, most azonban harcip***ink csapatot is toboroz, hogy leszámoljon ellenségeivel, akik közül az elsőt a legkönnyebb eltenni láb alól és így tovább. Kétségkívül túlírt egy picit a dolog, meg az a bizonyos figyelmeztetés, hogy felnőtteknek szóló könyvről van szó, ez esetben már bizony komolyan is veendő. (Szegény spoilerért a szívem szakadt meg, bár lassacskán már borítékolható lenne, hogy Abercrombie-nál az egynél több pozitív tulajdonsággal rendelkező férfi karakterek előbb vagy utóbb tönkretéve fognak előkerülni egy kínzókamrából… már ha előkerülnek egyáltalán. Nem szeretnék pasi lenni A. világában, az egyszer biztos.)
A vége pedig határozottan érdekes. Befejezett, de folytatható, és remélem, hogy lesz is folytatva, mert egy csomó mindenkinek érdekelne a sorsa (Shenkttel az élen! A legérdekesebb alak az egész könyvben, és összesen 50 oldalt ha szerepel, hogy a franc esne belé). A tizen-, huszonakárhány kötetesre duzzadó sorozatoknak a sokadik részei persze egy idő után már nem jók, ez esetben mégis remélem, hogy még sok-sok könyvet olvashatunk a First Law Worldről (nem vagyok barátja a túl részletes világleírásoknak, de azért valami nevet legalább kaphatna), mert imádom A. stílusát,amelyet a maga kategóriájában nagyon is magas színvonalon tol. Imádom a keresetlen lazaságát, a humorát, és a karaktereit, amelyek még mindig nehezen tagadhatnák le, hogy egy pszichológiában jártas fickó fejéből pattantak ki.