A penge maga (Az Első Törvény 1.) 90% 87 csillagozás

…És az utolsó oldalakon minden szál mesterien előkészítve, hogy elkezdődhessen végre a cselekmény maga.
Mert ez az első kötet valóban nem más, mint egy szép hosszú prológus, avagy kiadós bemelegítés, avagy igen laktató előétel. De valami eszetlenül jól megkomponált. Az eleinte csak néhol összefüggő szálakból összeálló minta fokról-fokra, gyönyörűen mutatja meg a regény világát, bár a következő kötetekre is marad feltárandó részlet bőségesen. (Könyörgöm, sokba került volna egy térképet tenni bele?!) A humora, ha lehet egy ilyen sötét és ironikus valamit egyáltalán annak nevezni, rémesen szórakoztató és nagyon a helyén van. Cselekmény, ahogy már említettem (és sokan mások is említették), nem sok van, de az emberáldozat még így sem elhanyagolható, hasonlatosan a kiontott vér és belsőségek mennyiségéhez.
No és a karakterek. Hát azokról oldalakon át tudnék áradozni. Egyfelől a recept nem bonyolult: végy klasszikus hősi figurákat (hős lovag, vad barbár, bölcs varázsló, kegyetlen inkvizítor), majd mutasd be hogy nekik is vannak kis- és nagydolgaik, ők is meztelenek a ruha alatt, ha nem mosdanak, akkor meg bűzlenek. Másfelől viszont, mutasd meg ugyanezt a lélektan eszközeivel is. A „pozitív” szereplők is arrogánsak, beképzeltek, könnyen felkapják a vizet, csalnak, feltűnően gyakran viselkednek ostobán, vagy éppenséggel gyilkológéppé változnak időnként. A „negatív” szereplők genyósága meg akár egész érthető, beleélhető is lehet előzetesen elszenvedett traumáik okán, különben meg vannak nekik is jó tulajdonságaik. Egész meglepően mélylélektani és reális, na.
És most megyek, kapargatom kicsit a falat a következő rész beszerzéséig.

A régi vágású hard fantasy egy alapos ráncfelvarrás után, kizárólag azoknak, akiknek a lelkivilágát nem sérti a szereplők vulgáris stílusa. Mert itt kérem, nem csak a barbár, de a nagyhatalmú mágus is úgy káromkodik, ha kihozzák a sodrából, mint ahogy az annak a rendje.
Az író végigvette a hard fantasy toposzait és kliséit, majd gúnyos vigyorral az összeset kiforgatta, olyan mértékben, hogy még felismerhetőek maradjanak, mégis gyökeresen eltérjenek az olvasó számára kényelmesen ismerős dolgoktól.
A sötét múltú, kétajtós szekrény méretű barbár; évezredek óta élő bölcs varázsló; a szerelemtől jobb emberré válló öntelt nemes; kőkemény, bosszúszomjas szökött rabszolga; cinikussá keseredett nyomorék inkvizitor; a kötelességtudó katona, mind-mind akár merő sablon is lehetne, mégis sikerül őket egyedivé tenni.
A világ szintén ismerős: az északi, kegyetlen hódító barbároktól hemzsegő kemény vidék; a déli rabszolgatartó, vallási fanatikus sivatagi birodalom és a regény fő szintere, a dekadens, intrikáktól szaggatott polgárosodó Únió is több, mint ismerős.
S hiába a klisék, az írónak mégis sikerült elérnie, hogy tudni akarjam, hogy mi történik a szereplőkkel és sikerül-e nekik teljesíteni a küldetésüket.
S ha már itt tartunk, akkor ez lehet egyesek szemében a könyv egyik hiányossága: hiába a 630 oldal, az első kötet nem más, mint egy meglehetősen hosszú szereplő és világbemutatás és itt még csak a felvezetése történik meg a fő konfliktusnak – ráadásul még abban is maradnak homályos foltok. A másik, hogy aki azonosulni szeret egy könyv szereplőjével, itt meglehetősen nagy gondban lesz, mivel csupa kényelmetlen és nem szerethetővé, hanem hitelessé formált karakter mozog a könyvben.

Még mielőtt olvastam volna a könyvet, mindenhol csak jókat hallottam róla, ezért belekerült a karácsonyi ajándékcsomagomba, és így utólag visszanézve nagyon jól jártam. A klasszikus fantasy annyira nem hatott meg soha, mint az urban fantasy, de ez a könyv egy igen nagy lépés afelé, hogy közelebbi kapcsolatot kezdjek ápolni a műfajjal.
És veszettül kíváncsi vagyok. Mert ebben a kötetben a történet elindításán és a szereplők felvezetésén kívül nem sok minden történt, ami meg történt, az csak azért, hogy elindulhassunk végre a nagy utazásra, amiről nekem személy szerint még fogalmam sincs, hogy milyen lehet, de az biztos, hogy nagyon érdekes és már a kezeim között akarom tudni s a következő kötetet is, hogy többet tudjak.
A szereplőkről nincs mit mondani, remekbe szabott az összes.
Ja, és ebben a könyvben mindig vizelnie kell valakinek.
És még kacagni is lehetett.
Kérem szépen a többit.

Ha nem is sz@rból épített vár (hogy stílszerű legyek),de mindenképp klisékből alkotott remekmű kerekedett a végére.
Akaromkönyv.

Fergeteges szórakozás volt, igazából rég kapcsolt ki fantasy ennyire.
Zseniális a kötet humora, a karakterek mesteriek, én mindegyikért rajongok, de természetesen – mint minden valamire valói aduai lányzó – elsősorban Jezal férfias álla vett le a lábamról és arról ábrándozok. :D
Egyedül az utolsó oldalakon jött ki, h lány vagyok, mert a nagy harcot már untam a végére: ez kb olyan, mint az autós üldözés az akciófilmekben – kihagyhatatlan, de részemről le lehetne rendezni két sorban is, én akkor is elhiszem, h ők a menők. :))
Mindenki azt mondja, hogy a második kötetre beindul a cselekmény, pedig én olyan jól megvoltam anélkül is – minek is az? –, tényleg nem is hiányzott. :)

Így kell olyat írni, hogy az író többi műve is bekerüljön azonnal a „kell” kategóriába. Komolyabban: 24-én kezdtem el olvasni és 27-én éjjel fejeztem be (csak összehasonlításképpen: a hasonló terjedelmű A Bankár (Frei Tamás) c. könyvhöz közel egy hónap kellett. A könyv egyetlen hibájának, ha ez egyálalán hiba, csak azt tudom felhozni, hogy lehet rajta érezni, hogy ez a történetnek csak a bevezetése, de mivel ez nem különösebben zavart engem, ezért nem is tartozik komolyabban a hibák közzé.

Nálam az idei év egyik – ha nem a – legkellemesebb „olvasmány-élménye” volt a mű. Zseniálisan megformált, ötletes karakterek, kiváló történet, ami folyamatosan élvezetes, izgalmas, egy percig nem unatkoztam (írom ezt annak ellenére, hogy túlzás lenne pörgősnek beállítani a művet, valahogy mégis folyamatosan fenntartotta az érdeklődésem, kíváncsian vártam mi fog történni). Emellett nagyon tetszett a „szövegalkotás” (nem tudom, mi lenne a jó szó rá): gördülékeny, olvasmányos. Néhol vicces, ahol kell, kemény.
A karakterekre visszatérve… kiemelném, hogy nemcsak a főszereplők, hanem a kisebb szerepekben feltűnő alakok is kellően kidolgozottak, igazi egyéniségek. Különösen tetszett, amikor egy nézőpontkarakter „ír le” egy másik, szintén fő, vagy a történet szempontjából jelentőséggel bíró szereplőt. Érdekes ez az „egymás szemében” dolog annak tudatában, hogy egyébként van háttérinfónk a figuráról, a stílusáról, a viselkedéséről, és ez akár éles ellentétben áll(hat) a róla gondoltakkal.

Nagyon jó, meg kedvenc, de az értékelés a közösségi irányelvek miatt inkább elmarad.

Joe Abercrombie látszólag a klasszikus hard fantasy sztereotip példáját mutatja be az olvasóknak, melyben szerepet kap egy vérszomjas és hatalmas erejű barbár, egy legendásan bölcs varázsló, s még egy tehetséges és ambiciózus katonatiszt is – azonban a szerző ügyes megoldásokkal, kiváló ötletekkel és szenzációs humorral az összes lehetséges sablont kifordítja, hogy így álljon össze az újdonságnak ható és rettentően szórakoztató regény.
Bátor hősök, méltóságos varázslók vagy szépséges herceglányok helyett esendő szereplőket mutat be, akik sok fájdalmat voltak kénytelenek átélni. Hitelesen ábrázolja őket, megismerjük valós személyiségüket, a közhelyes jellemzők sorra lehullnak, s egyre világosabbá válik, hogy a regényben mindenki gyarló és bűnös.
Egyedül talán a háttér kidolgozásában nem jeleskedik a szerző, egyszerűen nem érzem, hogy az események mögött egy minden részében élő világ van. A mágiaképe viszont határozottan tetszetős, kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben mire fog még fény derülni.

Abercrombie leszámol az unalmassá degradálódott toposzokkal, részletesen kidolgozza a karaktereket, miközben a realista miliőt és a finom humort is csak dicsérni lehet. Ilyen kiváló kezdet után még mindenképpen folytatom a sorozatot,
Bővebben az ekultúrán.

A könyv fő erőssége a karakterek jelleme. Mindegyik elég érdekes, mindegyiknek van egy sajátos stílusa. A másik ami tetszett benne, a szarkasztikus humor.
Sok akció van benne, de lényegében mégse történik semmi. Ez a rész tényleg csak a világ felvázolásáról és a szereplők bemutatásáról szól.