Szívtől szívig 82% 98 vélemény

Minden elismerésem az írónőé, aki biztosan nem sajnálta az időt és fáradtságot utánanézni annak a sok-sok mindennek, mind vallási, mind halálbüntetési, mind kivégzés, mind pedig szervátültetés témában. Tényleg nagyon részletes, valósághű, és hiteles. (A köszönetnyilvánításban olvasható, hogy valóban felvette a kapcsolatot még a halálsor lakóival is, és személyesen is beszélgetett velük.)

Egy remek könyv a bűnről, a bűnbánatról, a megbocsájtásról, a büntetésről, a hitről, a vallásról… az életről.
A félcsillagot Shay messiásként való bemutatása miatt vontam le.

Az első Picoult regény amit olvastam…de azt hiszem, hogy az utolsó is. Totális mellényúlás. Egy nulla! Semmi eredetit nem találtam benne.

A regény elítélt főszereplője teljesen megegyezik Stephen King Halálsoron című regényének csodatévő főszereplőjével. Elképesztő a hasonlóság…ez már plágium vádat érdemelne.
Miért nem szólt valaki az írónőnek, hogy ezt már King eljátszotta…

A vallási szál egy az egyben Dan Brown Da Vinchi-kódjának a másolata. Semmi újat nem mond a gnosztikusokról, amit már Brown ne mondott volna el a botrányt kavaró művében. Teljesen ugyanazok az elképzeléseket említi a Bibliáról, az Evangéliumokról mint az előbb idézett író.

Elméletileg a regény egy igen komoly témát dolgoz fel. Akkor nem értem, hogy miért kellettek bele Maggie szerencsétlen megnyilvánulásai a súlyával, az anyjával és a férfiakkal kapcsolatban. Szerintem ezek egyenesen nevetségesek voltak ebben a komoly környezetben. Egyszerűen nem illetek bele ebbe a feszült és depresszív hangulatba, amit az írónő megteremtett. Összezúzta a hangulatot, színesre festette a fekete vászon egy darabkáját. Nem értem…komolyan mondom, hogy nem értem…

Igen, olvastam a végén hogy mennyi kutatómunkával járt…stb. Ezért tisztelem is az írónőt, de
ez nekem iszonyatosan kevés volt…ennyi nálam nem elég a boldoguláshoz.

Valóban szinte minden fontosabb dolgot, ami ebben a könyvben van, olvastam már másutt, kapásból a vallás itt boncolgatott kérdései már az 1999-es Stigmata-ban is megjelentek. Szinte szó szerint ugyanezek a mondatok. „Jézus mondta: Isten országa bennetek van, s körülöttetek. Nem fából és köböl épült házakban. Hasítsd szét a fát és én ott leszek, emeld fel a követ és megtalálsz” (Tamás evangéliuma) Sem Michael, sem Maggie karaktere nem fogott meg, nem is győztek meg. Az pedig, hogy Picoult mindig minden könyvben ír egy „talált szerelemről” ebben az esetben szerintem súlyos hiba, mert bár az élet valóban zajlik a tragédiáktól függetlenül is, sőt, mondhatni azok ellenére is, mégis, az, hogy 1-2 nap és 1 szex után egy ügyvédnő „kedvesemként” aposztrofálja a jóképű angol orvost, miközben róla elmélkedik, több mint szánalmas. Főleg egy ilyen helyzetben, amibe mindketten kerültek. Kár volt ezért a szálért, el lehetett volna indítani, félénken megpedzegetni, majd az olvasókra bízni, hogy tovább akarják-e gondolni, vagy sem. Én nem gondoltam volna tovább. Engem csak Shay kötött le. Meglepő módon még a körülötte zajló dolgokra teljesen vak, sok tragédiát átélt June is hidegen hagyott. Csak Shay volt érdekes. Azon gondolkoztam mennyi lehet az IQ-ja, valóban kicsit lassú-e, valóban diszlexiás volt-e, vagy csak hazudott arról is, hogy keveri a betűket. Még úgy is képes voltam hosszú percekig rajta gondolkozni, hogy A Halálsoron fő karakterének megismerésekor már eleget gondolkoztam. Nem akarom, hogy úgy tűnjön csupa rosszat írok erről a könyvről, mert nem lenne igaz. Nagyon megérintett. Sírtam rajta, Már Lucius halálakor folytak a könnyeim. Több csillagot azonban mégsem tudok adni, sőt, még ezt is túlzónak érzem, mert egyedibbet vártam. Eredetibbet. Nem egy ilyen olvasztótégelyt.

Az első, ami nagyon arcul vágott, az a borító volt. Borzalmas. Összesen négyféle külföldi kiadásút találtam és mindegyik jobb volt, mint ez. Márt nem azért, de Claire szívbeteg, ez a lány meg látszólag teljesen egészséges. Van egy másik külföldi, amin szintén Claire arca látható – plusz még June-é is – d ott legalább fektettek abba energiát, hogy kifakítsák a lány bőrét. Másik probléma: mi ez a haj? Most komolyan beraknak egy ilyet egy könyv borítójának? Otthon szoktam így felkötni, mikor tudom, hogy senki nem jön. Nem hinném, hogy annyira szőrszálhasogató lennék, ennél sokkal jobbat is csinálhattak volna.

Mikor nagyjából leküzdöttem a borító okozta sokkot, észrevettem, hogy négy szemszögből íródott. Nem volt rossz, csak általában mindig akkor lett vége egy szemszögnek, mikor már izgalmas lett volna. Kivéve egyet: June-é. Az szerintem mindig unalmas volt.

Nagyon sok dolgot nem értettem meg elsőre – főleg az elején. Például ahhoz, hogy leessen, Lucius meleg, egy egész fejezet kellett. Két oldalt olvastam, mire rájöttem, Maggie-nél semmilyen férfi nem lakik, Oliver a nyula. De aztán kezdtem hozzászokni Picoult stílusához – régebben egyébként elkezdtem olvasni A nővérem húgát, de hasonló okok miatt félbehagytam. Viszont most megfogadtam, hogy akármeddig is fog tartani, befejezem. Meg is tettem és egyáltalán nem bántam meg.

Néha csak tátott szájjal bámultam a semmibe percekig, olyan érdekesnek találtam. Shay Bourne-ról végig azt akartam gondolni, ártatlan. A feszültség az egész könyvön végigvezethető. Még én is elgondolkodtam ezen a gnosztikus hiten – persze egy könyv nem fogja megváltoztatni a vallásom – mert nagyon érdekes dolgok vannak benne. Végig homály fedte a szememet, pedig az egész ott volt az orrom előtt. Én meg úgy az utolsó ötven oldalban jöttem rá, mi is van igazából. Legalább olyan döbbenet ült ki az arcomra, mint amikor a Futótüzet olvastam. Nagyjából minden száznyolcvan fokos fordulatot vett. És a végén még egy csavarintás, hogy az általam úgy „kedvelt” függővég kialakulhasson.

Hát nehezen ment…valóban nem a legjobban sikerült könyve. Ennek és a már előttem említett Halálsoron-hasonlóság ellenére a könyv fele után elkezdett érdekelni a történet vége, talán innen már nem annyira vonatott. A rengeteg kutatómunka, amit az írónő elvégzett a könyv elkészülése és hitelessége érdekében, mindenképpen tiszteletreméltó. A négy csillag kizárólag a sok teológiai fejtegetés miatt került ide, amiket olykor nehezen értettem meg elsőre, bár ez lehet az én hibám…..

Szerintem tipikus „megosztó” könyv. Olvastam róla értékeléseket, blogbejegyzéseket, van akinek sablonos, van aki már sokadszor olvasta a vallási vonal alaptéziseit, mást pedig a Halálsoron-al lévő párhuzam zavart. Engem egyáltalán nem. (És vigyázat, most először spoiler-ezni fogok, ami egyébként nem szokásom).
Nagyon megfogott a cselekményvezetés, valamint hogy nem fekete-fehérek a szereplők. Az már csak hab volt a tortán, hogy elgondolkodtatott a vallás igazi mibenlétéről, a látszatok és valódi értékek közti örök ellentmondásról. Tényleg mindenki az, akinek és aminek látjuk? Vagy csak olyannyira kivetítünk egy képet egy illetőre, hogy azt már saját magunk valóságának hisszük? És minden áron? Még akkor is, ha ez a kép már szakadozni látszik? Hol van az önbecsapás és a dolgok szépítésének határvonala?
S ha vallási oldalról nézzük: tényleg annyira élesen elválasztható a jó és rossz? És egyáltalán ki jogosult ezt megítélni, meghatározni? Ha őszintén és mélyen vallásosak vagyunk úgy könnyebb elfogadni egy szörnyű bűn és bűntett következményeit? Ha elfogadjuk, hogy sorsunkról egy felsőbb hatalom dönt, azt is könnyebb elfogadni, hogy egy gyilkos képében az Úr küldd valakit, aki elveszi a 7 éves kislányunk életét? Lehet ezt megbocsátani? És magunknak lehet megbocsátani, ha kiderül, hogy ez a gyilkos maga a Megváltó? A Messiás?
Ha már minden észérv megdől, tudunk még hinni a saját szemünknek, az előttünk végbemenő csodáknak? Vagy megint kivégezzük/kivégeztetjük Őt?? Mindenképpen tanulságos és elgondolkodtató könyv, ajánlanám mindenkinek egyszer végigolvasni.

Mivel nem olvastam Stephen King Halálsoron című művét, nekem még eredetinek tűnt a történet. Ezelőtt csak egy könyvet olvastam az írónőtől (A nővérem húga), amit ugyan felülmúlni nem tudott, de lekötött, és nagyon érdekesnek találtam. Tényleg hihetetlen, milyen pontossággal utánajárt Picoult a sok jogi és vallási kérdésnek, lenyűgöző volt. Lehet, hogy a „Halálsoron – koppintás” miatt nem győzte meg az olvasóinak többségét, de engem igen.

Tetszett, voltak olyan részek, amikor majdnem elbőgtem magam. Nem hiányzott a könyvből a Picoult-féle csavar és a leheletnyi humor sem, bár az alaptéma meglehetősen komoly.

Gondoltam, hogy a történet majd ebbe az irányba fog haladni, mégsem volt unalmas olvasni. Nagyon tetszik, ahogy az írónő ilyen pontosan és alaposan utánajár a legkülönfélébb dolgoknak.