Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A nővérem húga 1356 csillagozás
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2004
Enciklopédia 50
Szereplők népszerűség szerint
Anna Fitzgerald · Campbell Alexander · Jesse Fitzgerald · Julia Romano · Kate Fitzgerald · Brian Fitzgerald · Isobel Romano · Sara Fitzgerald
Kedvencelte 336
Most olvassa 54
Várólistára tette 667
Kívánságlistára tette 553
Kölcsönkérné 19
Kiemelt értékelések
Összetörtem.
Jobban mondva teljesen összetörtem.
Ez valami hihetetlen volt.
Az írónő gyönyörűen meg tudta fogalmazni a történetet.
Nagyon tetszett, hogy szinte mindenki szemszögébe betekintést nyerhettem, illetve az is, hogy megismerhettem egyes szereplők múltját.
Talán túlságosan megszerettem mindenkit, és így, hogy befejeztem a könyvet, olyan érzésem van, mintha kitéptek volna belőlem valamit, viszont cserébe rengeteg dolgot kaptam is.
Imádtam szinte minden egyes mondatot, csak úgy faltam a sorokat, nem tudtam betelni vele.
Kegyetlen, fájdalmas és megrázó volt, mégis gyönyörű.
A végére pedig, mint ahogy az imént mondtam, teljesen összetörtem.
Korábban láttam a filmet, kétszer is, de ehhez képest az semmi volt.
Ez a könyv összetört, magával ragadott, kitépett belőle egy darabot, és ezt nem fogom visszakapni. Ezt magával vitte.
Ismét egy zseniálisan jól kidolgozott történetet kaptam, egyáltalán nem egyszerű cselekménnyel és történésekkel. Egy újabb elég kemény témát boncolgató könyv ez, ami sok embert megoszt. Nehéz bármilyen formában is véleményt alkotni, hiszen mindkét oldalt meg lehet érteni.
Nehéz volt megemészteni.
A végére pedig, spoiler Tényleg összetörtem…
Kicsit meg vagyok lőve az értékeléssel, mert nem érzem helyesnek, hogy a témáját tekintve átmenjek lelkendező rajongóba. A regény ugyanis egy rákos gyermek haldoklásáról, a körülötte élők kimerüléséről és arról szól, hogy az alkatrészgyerek bedobja a törölközőt. Mégis hihetetlen módon megfogott, mert a karakterek szerethetőek és sokrétűek, a történet nem csak a haldoklásról és a kétségbeesésről szól. Sokkal több van benne, mint amennyit a fülszöveg leír vagy amennyit a témát tekintve gondolnánk – ráadásul még ízlésesen humoros is!
Picoult képes úgy közeledni egy történet végéhez, hogy az olvasó torka összeszorul, alig kapunk már levegőt és képtelenek vagyunk nyelni… Zseniális felépített és megírt történet. Lenyűgöző, ahogy a szálakat bonyolítja és elvarrja őket!
A befejezésnél viszont sokkot kaptam…!
A regény fergeteges lett – annak ellenére ez lett a kedvenc könyvem az írónőtől, hogy tartottam a témájától. (Őszintén elgondolkodtam a szinén transzplantációs témájú Szívtől szívig elolvasásán. Mennyire hasonló vajon?)
Kedvenc szereplők: Campbell. Brian. ♥♥♥
Kedvenc részek:
Campbell terelése arról, hogy mire van a szolgálati kutyája.
Brian csillagász monológjai és mítosz mesélései.
Anna és Jesse merengése a láthatatlanság, a jó döntések és a család kapcsán, illetve csak úgy a páros részeik.
Az új borító szívszorító, mert tökéletes elénk vetíti a haldokló Kate és az őt életben tartó Anna kapcsolatát.
Bővebben a könyvről és a filmen: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/08/anoveremhuga.html
UPDATE 2018.06.30.:
Rendhagyó ajánló – http://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2018/06/jp-anovere…
Azt szeretem Jodi Picoult könyveiben, hogy mindig nagyon nehéz témákhoz nyúl, ahol a legtöbben akár könnyen ítélkeznének, viszont sosem fekete-fehér a történet. Ezt nagyon jól mutatja a váltott szemszög, hiszem itt is legalább öt nézőpontot kapunk és tényleg minden oldalról megismerhetjük a történéseket.
Nagyon-nagyon megviselt a könyv és nem is ajánlom mindenkinek, főleg annak nem, akinek gyereke van, de mindenképp megfelelő lelkiállapot kell hozzá.
Nagyon kedveltem Campbellt és Bírót, és vártam mikor derül ki, miért van segítő kutyája, mert roppant mulatságos magyarázatokat adott rá.
Annak is örülök, hogy a romantikus szál lágyította a drámai cselekményt Juliával.
spoiler
Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet…
Vannak olyan könyvek, amelyek a gondolkodásod alapjait rengetik meg azzal, hogy olyan kérdéseket tesznek fel neked, amelyek magadtól nem biztos, hogy eszedbe jutottak volna, mégis fontosak. Nekem Picoult könyve ilyen. Rengeteget rágtam magam rajta, mit tennék a szülők helyében, de képtelen voltam döntésre jutni.
A regénynek számomra a legnagyobb erőssége az, ahogy bemutatja, milyen áldozatokat kell hozni egy beteg gyermekért, hogy mi történik a kórházban, hogyan lehet ezt az egészet átvészelni. Bár elég rendesen találunk benne hatásvadász gondolatokat, részeket, én ezt teljes mértékben el tudom nézni a könyvnek.
Bár nem volt olyan torokszorító élmény a könyv, mint a beszélnünk kell Kevinről! (nem tudom, azt képes lesz-e valaha bármi is überelni nálam), de kellően szívszorító és elgondolkodtató volt. Nem meglepő módon a cinikus humorral megáldott ügyvéd lett a kedvencem, aki számomra azt bizonyítja, a borzalomra nem lehet felkészülni, de ha már megtörtént, legalább próbálj meg vele együtt élni. Még ha néha a halált választani könnyebb is lenne.
Hihetetlen mennyire különbözik a könyv a filmtől. Mégis eléggé nehéz volt elvonatkoztatnom a mozitól. Egyszerűen nem tudtam elképzelni az ügyvédet olyannak, amilyennek Jodi leírta, mindig Alec Baldwin profilja jött szembe velem.
Pozitívum, hogy a könyvben sokkal több karakter, több cselekmény, több élmény és téma. Van itt egyenlőség kérdés, ami az egyik fő témája a könyvnek. Gyerek-szülő kapcsolatból is láthatunk sokfélét, ahogyan a házastársak közötti feszültségről és nehézségekről is olvashatunk. Belepillanthatunk abba, hogy milyen az, ha állandóan a legrosszabbra kell gondolni. Mi történhet akkor, ha valaki beteg a családban? Az eutanázia is szóba került, igaz nem éppen megszokott módon.
Itt nincsenek oldalak, itt egy biztos: a család. Szinte elkerülhetetlen volt, hogy a szereplők ne nőjenek a szívemhez. Jó volt, hogy mindenkiből kaptam egy keveset, mindenki szemszögéből olvashattam. Erkölcsileg mégsem tudtam volna állást foglalni az ügyben.
Szerintem Annanak és Katenek is ugyanúgy joga volt az élethez. A végkifejlet pedig kegyetlen volt.
Bővebben: http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/06/jodi-picoult-nov…
Vegyes értékeléseket olvastam így utólag a könyvről. Soknál láttam hogy az anya nem lett senki kedvence.
Ne szeressük az anyát…
Mert ő csak azért akart egy harmadik gyereket, hogy a lányát megmentse vele. Oké.. de ha ez a gyerek megszületik, van 2 keze, 2 lába, egy lélek… egy csoda…
Még akkor is van szíve belekényszeríteni valamibe amit nem akar. Jogai vannak… egy emberi lény, ha azt mondja nem, hát akkor nem. Csak azért kihordani egy magzatot, hogy egy másikat megmentsünk na igen.. mit tudhatok én erről. Az életben minden lehetséges.. hát fr.ncokat. Ha lenne 2 gyermekem… és az egyik beteg lenne, küzdenék érte míg bírok. De ha azt látnám hogy már semmi esély, akkor minek tegyek tönkre még egy életet. Nem vágóhídon vagyunk…
Félrelöktem, mikor megszülte… majd nem a babát „csodálta” nem azt kérte hogy adják rögtön a kezébe, nem… mit csinált?
Szedjék ki belőle, meg vigyázzanak a köldökzsinórra… te! Ott van magadból egy darabka hát fogd meg már az Isten verjen meg!
Szorongassuk meg az anya nyakát…
És most nyugodjunk le a …….
Szeressük az anyát, mert végtére is megtett mindent a gyermekéért. Ki ne tenné ezt meg nemigaz?
Egy tűzoltó apa, egy hajthatatlan haláltól rettegő anya, egy csapodár család, akik magukba nézhettek volna egy kicsit. Felesleges volt a tárgyalás, több lehetett volna a veszekedés. De ez kellett, hogy akik egykor voltak, ismét egy családdá kovácsolódjanak.
Nagyon szívbemarkoló olvasmány, egyik pillanatban az anyát sajnáltam, a másikban a férjet, majd a gyerekeket. Közben pedig azon tanakodtam, hogy hogy lehetne-e egyszerű ez az egész… ami lehetetlen.
Hogy legyen hogy jó legyen.
Hogy senki sem sérüljön….
De ilyen az életben sincsen, hogy minden klappoljon. Happy legyen minden. Ha valaki megír egy történetet, akkor talán. De én örülök, hogy Jodi Picoult így írta ezt meg.
A vége.. tönkrevágott, csalódtam.
Ha lett volna csak egy cseppnyi szíve Jodi Picoultnak.. nem volt..
Mit lehet írni egy olyan regényről, aminek az olvasása közben végig patakzottak a könnyeim, ami kitépte a szívemet, jól megtaposta, majd mikor azt hittem, minden rendben lesz, még egyszer belerúgott, és teljesen tönkretett? Tudom, hogy Joditól nehéz témákat lehet várni, de erre nem számítottam.
Adott egy nagyon bonyolult család: Brian, az apuka, aki hősként, tűzoltóként dolgozik, és Sara, az anyuka, aki hétköznapi hősként a családjának, főleg beteg lányának, Kate-nek szenteli az életét. Van három gyerek, mindhárom a leukémia áldozata, bár csak egyiküknek van ez a betegsége: Kate-nek. De a másik két gyerek életére is jócskán hatással van ez a betegség: Jesse a szülők radarján kívülre kerülve mindenféle problémával küzd, Anna pedig spoiler Na hát ha ez nem egy problémás család, akkor semmi.
Minden szereplő isssszonyatosan jól ki lett dolgozva ebben a regényben, szerintem ez Jodi nagybetűs könyve, amely kívülről-belülről tökéletes, minden szívfájdalmával együtt. Minden Picoult által szereplőt imádok, de ebben a kötetben különösen el lettek találva a személyiségek felépítései. Mindenki kap egy kicsit a történetmesélésből, mindenkinek a szemszögét és szemléletét megismerhetjük a regény során, és bizony mindenkiben több van, mint elsőre látszik. Az „új” szereplők, Campbell és Julia is nagyon színesek és élők, és külön tetszett, hogy spoiler, így tovább bonyolódik a cselekmény.
Igazából ez a regény már eleve nagyon nehéz lenne, ha csak Kate leukémiájával kéne megküzdenünk: szívszorító olvasni a család küzdelmeit (itt külön tetszett, hogy habár a történet jelen időben játszódik, mégis Sara szemein át visszamentünk a múltba, amikor Kate betegségét diagnosztizálták), a lemondásokat, a győzelmeket és vereségeket, és a folyamatosan a fejük felett lógó felhőt, hogy mi lesz, ha…
De itt bejön a képbe Anna esete is, ami kirobbantja a bírósági ügyet: vagyis hogy spoiler Ez a rész talán még jobban mellbe vágott, mint a többi, hiszen csak úgy, mint ahogy a regényben ezerszer kimondják, itt nincs jó döntés: a szülők hagyják meghalni Kate-et, vagy tegyenek meg mindent, hogy meggyógyuljon, még akkor is, ha spoiler
A végkifejlet olyan szinte sokkolt, hogy elmondani sem tudom. Mindenfelé csavarodott a történet, de hogy így ér véget… ezt egyszerűen nem lehet. Megszoktam már Jodi kegyetlen, de fantasztikus módszereit, de ez nekem nagyon durván sokkoló volt. De mégis imádtam. Eddig a Tizenkilenc perc volt a kedvencem Picoulttól, most már A nővérem húga az.
Vannak könyvek, amiknek ha elolvasom a tartalmát, úgy érzem, hogy nekem ez kell. Meg kell szereznem, el kell olvasnom.
Ezzel a könyvvel is így voltam.
Nem tudtam, hogy egészen pontosan mire számítsak, de amikor a tévében megláttam a könyvből készült film részletét, úgy éreztem, hogy ez aztán olyan lesz, amin még én is elpityeredem.
Amikor elkezdtem olvasni, szépen lassan rájöttem, hogy másra számítottam. Nem tudom, hogy mire, de másra.
Néha kicsit bonyolultan, nyakatekerten fogalmaztak meg néhány részt, de ettől függetlenül jól haladtam a könyvvel. Faltam a sorokat, és úgy gondoltam, tudom mi lesz a vége. Hát, tévedtem….
Hihetetlen, szívfacsaró, elkeserítő, de érdekes olvasmány.
Biztos vagyok benne, hogy elolvasom az írónő többi könyvét is, hiszen olyan témákkal foglalkozik, amik közel állnak hozzám.
Népszerű idézetek
Van az életben néhány olyan pillanat, amikor az ember úgy érzi, az életútja kettéválik előtte, s bármelyik göröngyös ösvényt választja, a szeme ezután mindig a másik felé sandít, mert azt érzi, hibázott, mégiscsak a másik irányba kellett volna mennie.
[…] talán nem is attól vagyunk azok, akik vagyunk, hogy mit teszünk nap mint nap; ennél sokkal többet számít, hogy mire vagyunk képesek akkor, amikor senki sem számít rá.
A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.
268. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok 92% ·
Összehasonlítás - Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás 90% ·
Összehasonlítás - Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni 92% ·
Összehasonlítás - L. J. Shen: Az ördög feketét visel 88% ·
Összehasonlítás - Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni 91% ·
Összehasonlítás - L. J. Shen: Vagány 90% ·
Összehasonlítás - Aly Martinez: A legsötétebb hajnal 89% ·
Összehasonlítás - Helen Hoang: Amit a szív diktál 88% ·
Összehasonlítás - Gillian Flynn: Éles tárgyak 85% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Árvák 93% ·
Összehasonlítás