Alig kezdődik meg az új tanév a tekintélyes, nagy hagyományokra visszatekintő St. Oswald Fiúgimnáziumban, a tanárok és a diákok máris az iskolai lét sűrűjében találják magukat. A versengések, szerelmek és féltékenykedések, kisstílű viszályok hátterében azonban valami sötét árny is megmozdul. Egy tizenöt éven át rejtegetett sérelem végül félelmetes alakot ölt. Kit rejt a „Tégla” álnév, ki az, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, majd gyilkosságba torkollnak? És hogyan dönt romba iskolai rendszabályokat, barátságokat és szerelmeket, megállapodott életeket egy rég elfelejtett botrány? „Az iskoláskor mély nyomokat hagy mindannyiunkon. Akkor kezdődnek a legnagyobb barátságaink. Akkor ejtik rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér, aminek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később megbosszulja önmagát. Ez nem igaz történet. De az is lehetne” – írja a Szederbor, a Partvidékiek, a Szent… (tovább)
Urak és játékosok 152 csillagozás
Eredeti mű: Joanne Harris: Gentlemen and Players ↑ 14%
Eredeti megjelenés éve: 2005
Kedvencnek jelölte 38
Most olvassa 2
Várólistán 56
Kívánságlistán 28
Kölcsönkérné 4
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Mindig is érdekelt, milyenek lehetnek az elit iskolák, ahova a „pórnép” nem férkőzhet be. Most Joanne Harris regényén keresztül kicsit bepillanthattam ebbe a világba. Ráadásul egy betolakodó és egy régi motoros szemével is megismerhettem a St. Ostwaldot, amelynek világa egy időre engem is magával ragadott.
Harris nagyon jól bemutatja azt, hogy mi az ember egyik fő vágya. Hogy lássák . Hogy találjon valakit, aki előtt leveheti álarcát, anélkül, hogy sérülne. Hogy valaki igazán őt lássa . És vannak, akik ezért minden határt képesek átlépni…
Elgondolkodtató és magával ragadó könyv, nálam az év egyik kedvence.
Nem sok Joanne Harris regényt olvastam eddig, ezzel együtt is csak hármat, de ez a könyv számomra messzemenően a legjobb. Nehéz szavakkal leírni mit is éreztem olvasás közben. Egyszerűen beette magát a hangulat, az egész atmoszféra a bőröm alá. Nagyon tetszett a téma: azaz egy elit fiúiskola és az ellene – hosszú évek alatt – szőtt bosszú. Ahogy megismerjük a St. Oswald fiúiskolát, úgy leszünk egyre kíváncsibbak az ott tanító tanárokra, a diákokra és arra a személyre, aki régi, gyermekkori sérelmét szeretné megtorolni mindezeken az embereken. Számomra olyan volt ő, mint egy pók, mert szép csöndben meghúzódik ő is a sarokban, szövi-szövögeti kis hálóját, ami egyre terebélyesebb lesz, de mivel olyan kis vékonyka fonálból készül a csapdája, ezért észre sem veszed. Aztán jön az első légy, aki fennakad a hálójában, majd elindul a láncreakció és szép sorban fennakadnak a többiek is. Aztán még erre jött az a bizonyos csavar is és be kell, hogy valljam, engem bizony sikerült meglepni, de nagyon. A főszereplők is nagyon jó karakterek: imádtam Roy Straitley tanár úr karakterét, aki számomra az igazi, nagybetűs, elhivatott Tanár példája. Az életét az iskolára tette fel, így nem véletlen, hogy ő lett a Tégla (a bosszúálló) legkeményebb ellenfele. A Tégla karakteréről meg csak annyit, hogy talán ez az első olyan könyvem, ahol a negatív karaktert nem tudtam utálni, mert bár gonosz, persze, ugyanakkor fenomenális, ahogy felépítette és kivitelezte a tervét, illetve ahogy gyermekkorában részese lett az iskolának, holott nem tartozott ahhoz a bizonyos elit körhöz. Szóval ezt a könyvet muszáj elolvasni! (Én a 2012-es várólista csökkentés keretében tettem ezt, és ha a kihívást esetleg el is bukom, már sokat adott nekem, mert miatta lekerült a polcomról.)
Elég nagy az esélye, hogy ez a könyv fogja kiérdemelni ez idei év legrosszabb olvasmánya címet nálam. Rájöttem, hogy lehet rosszabb annál, hogy egy könyv undort, rosszallást vált ki belőlem, de mégis megmozgat és évekkel később is emlékszem rá (tipikus példa erre Ellis Amerikai psycho-ja). A közöny, az unalom, a majd 500 oldalnyi semmi. Mindazonáltal büszke is vagyok magamra, ugyanis kitaláltam a könyv végi csattanót, persze köszönhető ez a molyos értékeléseknek is, szinte mindben szerepelt a nagy csavar okozta döbbenet, így végig árgus szemekkel figyeltem és jelentem nem lehetetlen megsejteni.
Mit tesz, mit tehet egy apró porszem egy jól működő, olajozott gépbe kerülve?
Meddig terjedhet az iskola, a munkahely, az életfelfogás, az ideológia iránti lojalitás?
Mindenáron meg kell védeni a patinás iskola hírnevét.?
Ez mind kiderül a könyvből: a „porszem” jön, feszegeti a határokat – azaz csak feszegetné, hiszen szinte ellenállás nélkül haladhat előre… de aztán annyira megrészegül a lehetőségek végtelenségétől, hogy abba teljesen beleszédül…
Annyi értékelésben olvastam a csavarról, hogy nagyjából ki is találtam a végére.
update: Azt tegnap elfelejtettem, hogy utálom, ha egy könyv lapjaira esik olvasás közben… :-(
Ismét nem kellett csalódnom Joanne Harris-ben. Egy kicsit döcögősen indult, nehezen igazodtam el az iskolai élet tengerében, de egyszer csak elkapott és sodort magával a történet. Teljesen más, mint eddig bármi, amit az írónőtől olvastam, de ugyanolyan igényesen megírt, „beleélős” regény. Nagyon tudatosan építette fel, precízen dolgozta ki a szövevényes történetet. A végén kitaláltam a csattanót, de ez semmit sem von le az értékéből.
Népszerű idézetek
Amikor az ember annyi tanári értekezletet ül végig, mint én, kezdi felismerni az ilyen helyeken tenyésző faunát. Minden iskolának megvan az ökoszisztémája és a társadalmi keveredése, de mindenütt ugyanazok a fajok dominálnak. Az Öltönyösök (az új igazgató érkezése óta egyre több van belőlük) falkában vadásznak és természetes ellenségeik a Tweedzakósok. Ez utóbbi magányos, felségterületüket őrző állatok, bár időnként átadják magukat a vigasságnak, mégsem kedvelik különösebben a társaságot, ami fogyatkozó számukat is magyarázza. Aztán ott vannak a Stréberek, akiknek Geoff és Penny Nation a tipikus példájuk, a Kishivatalnokok, akik a Mirrort olvassák a tanári értekezleteken, ritkán láthatóak egy csésze kávé nélkül, és mindig elkésnek az órákról, a Diétás Joghurtok (e vadak rendszerint nőneműek, és legfőbb elfoglaltságuk a pletykálkodás meg a fogyókúra), a mindkét nembeli Mezei Nyulak (akik – ha bajt szimatolnak – bevágtatnak az első földalatti odúba), valamint tetszőleges számban a Sárkányok, Kedveskék, Fura Madarak, Öregfiúk, Ifjú Titánok meg mindenféle rendű és rangú különcök.
34. oldal
A legtöbb felnőtt úgy véli, hogy a kamaszkor érzései valahogy nem is számítanak, és a harag, a gyűlölet, a szégyen, a borzalom és a reménytelen, meghunyászkodó szerelem perzselő érzéseiből ki lehet nőni, mert ez csak valami hormonális jelenség, az igazi előtti próbamenet. De ez nem az volt. Tizenhárom évesen minden számít: éles széle van mindennek, és mindegyikkel megsebezzük magunkat.
Sakk, 4., 250. o.
…Anderton-Pullitt, az okos, társtalan, esetlen fiú, akinek rengeteg allergiája van, köztük -ha hihetünk neki-, egy olyan különös asztma, ami miatt felmentést kapott matekból, franciából, testnevelésből, hétfői házifeladatból, a kollégiumi értekezletek, gyűlések és istentisztlet alól.
54. oldal
Akkor még nem tudtam, de abban a pillanatban üzentem hadat. Nem fogadnak be? Akkor majd elfoglalom én! Elfoglalom, és senki, semmi sem állíthat meg. Meghúzták a határt. Újabb határt kell átlépnem, kifinomultabb blöfföt kell lelepleznem, amely ősi arroganciájában nincs tudatában annak, hogy éppen ebben rejlik romlásának csírája. Egy másik határ hívogatott, hogy lépjem át.
Mint amilyen a gyilkosságé.
Ha van valami, amit az elmúlt tizenöt évben megtanultam, az a következő: a gyilkosság nem nagy ügy.
(első mondat)
A számítógépet tagadók – akik közé én is tartozom – kihalóban levő állatfaj, és a vezetőség szerint süketnéma és vak.
32. oldal
Egy heg piszkálása perverz kielégülést okoz. A szerelmesek is mindig ezt teszik: a fájdalom legerősebb forrását keresik, és dagonyáznak benne, a költők által tévesen önzetlenségnek hitt makacs ostobasággal áldozzák fel magukat a szerelem oltárán.
321. oldal
A mama soha nem írt, emlegetése szintén anyámasszonykatonája-dolognak számított, és idővel azt is elfelejtettem, hogynéz ki. Apám a matraca alatt tartotta egy üveg kölnijét, és amikor ellenőrző körúton volt, vagy a haverjaival az Engineersben, néha beosontam a hálószobájába, és egy kis kölnit spricceltem a párnámra – a neve Cinóber volt –, és úgy tettem, mintha a mama tévét nézne a másik szobában, vagy csak kiment volna a konyhába, hogy hozzon egy pohár tejet, és mindjárt visszajön, hogy mesét olvasson.
12. oldal
De nincs rosszindulatúbb a szerelmesnél, hacsak a halálos beteget ide nem számítjuk, akivel sok tekintetben megegyeznek. Mindkettő önző, visszahúzódó, manipulatív, labilis, minden kedvességét a szeretett személynek (vagy saját magának) tartja fenn, és veszett kutyaként ront a barátainak.
Futár, 5., 321. o.
