Eddig ez a rész tetszett a legkevésbé a sorozatból. Mindig gyenge pontnak éreztem az ilyen könyveknél, hogy egy bizonyos számú kötet és bűntett után már nehezen lehet beadni a „gyilkosság rázza meg az idilli kisvárost”-szöveget. Itt is ez a helyzet, gyakorlatilag maximum három hónap telhetett el az előző könyv óta, de senki ki se borul, hogy úristen, miféle helyen élnek, minden bokorban gyilkos terem. Csak Delores akad ki, ő is csak azért, hogy mindig Hannah találja meg a hullákat, és ez árt a hírnevének. Én biztos paranoiás lennék egy ilyen helyen.
A történet még a limonádé krimikhez mérten is kiszámítható, a gyilkos kilétére és indítékára azonnal rá lehet jönni, amint felbukkan az első hulla. Engem most nem kötött le a nyomozás, és a téli karneválos körítést meg a lényegtelen mellékszálakat is feleslegesnek és soknak éreztem. Azt még mindig szeretem, hogy Hannah és Andrea együtt vetik bele magukat a rejtély felderítésébe spoiler. Viszont elég béna, hogy már megint az amatőröknek kellett megoldaniuk mindent, miközben a rendőrség… mit is csinált? Ez a szerencsétlenkedés eléggé rombolja a renoméjukat.
A szerelmi háromszög most idegesített, nem hiszem el, hogy Hannah nem tudja eldönteni legalább azt, hogy melyik pasival érdemes randizni. Mert ez így elég gáz, hogy egyik nap ezzel, másik nap azzal. Az első részben elvileg Mike-párti voltam (legalábbis az értékelésem szerint), de most már egyikük sem érdekel.
Hősnőnk egyébként sem hozta a szokásos formáját, sokszor kifejezetten tudálékosnak és lenézőnek hatott a viselkedése. Remélem, csak pillanatnyi elmezavar volt, mert ha így folytatja, nem lesz a szívem csücske. De a macskáját imádom.
A sütirecepteket továbbra is remek ötletnek találom, bár ezek közül talán csak az utolsót próbálnám ki megfelelő kombinációban, nem szeretem az ilyen brutálisan édes(nek tűnő) dolgokat. Viszont kedvem támadt egy jó kis áfonyás muffinhoz. Esetleg szedreshez, mert éppen eláraszt minket.
Minden panaszom megkoronázásaként még a fordítás is idegesített. Az első részt 2015-ben olvastam, a másodikat meg nemrég, de angolul, szóval nem tudom, hogy eddig is erőltette-e a fordító ezeket a fura, németesen hangzó kifejezéseket, de az agyamra mentek. Biztos vagyok benne, hogy eredetileg nem mondanak ilyeneket.
Egyelőre pihentetem ezt a sorozatot, mert most nem igazán vagyok ráhangolódva, de idővel majd folytatom, ha valami olyan könyvre vágyom, amihez nem kell megdolgoztatni az agyamat.